nagyböjt 2019

Teremtéstudatos böjt – húsvétvasárnap

Evangélium: Jn 20,1-9 vagy Lk 24,13-35

Valóban feltámadt az Úr!”

Húsvétkor szemtanúi lehetünk annak, hogy bizonyosodtak meg a reményvesztett tanítványok arról, hogy Jézus valóban Isten Fia, ura a teremtésnek – életnek és halálnak –, birtokolja az örök életet, és nekünk is akarja azt ajándékozni. Ebben reménykedjünk mi is, és legfontosabb célunk legyen vele közösségben lenni! A teremtett világra is a feltámadt Krisztus pillantásával tekintsünk, aki életével, halálával és feltámadásával bebizonyította, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. De egymással is alkossunk közösséget, keressük az egységet, hogy Krisztus testét alkossuk, segíteni tudjunk egymásnak következetesnek lenni, az erényekben kitartani, és igazságosságban megélni Isten Országának valóságát az egész emberiség és az egész teremtett világ javára.

„Üzenetem végén közvetlenül katolikus testvéreimhez fordulok, hogy figyelmeztessem őket a teremtés megőrzésének súlyos kötelességére. A hívők elkötelezettsége az egészséges környezet iránt közvetlenül a Teremtő Istenbe vetett hitükből származik, az eredendő és a személyes bűn következményeinek felismeréséből, valamint a krisztusi megváltás bizonyosságából. Az élet és az emberi méltóság tisztelete az egész teremtésre kiterjed, amely az emberrel együtt dicsőíti az Urat (Zsolt 148).”

„Remélem, hogy Szent Ferenc példája segít abban, hogy örökké éljen bennünk a testvériség érzése mindazokkal a javakkal és szépségekkel, amelyeket a Mindenható Isten teremtett. És emlékeztessen minket tiszteletük és megőrzésük súlyos kötelességére, annak a még nagyobb és magasabb szintű testvériségnek a fényében, amely az emberiséget fűzi egybe.”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)

Teremtéstudatos böjt – virágvasárnap

Evangélium: Lk 22,14-23,56

Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.”

Jézus Krisztus szenvedett, meghalt értünk, szeretetből és önfeláldozásból nemcsak példát adva követőinek, de éppen ezzel, az isteni szeretet megsemmisülésig is elmenni kész következetességével győzve le a bűn és a halál szorongatónak tűnő erejét. A teremtés védelmének érdekében hozott áldozataink ugyan nem mérhetőek az övéhez, azok elhanyagolása viszont szembemegy Jézus megváltó szándékával és tanítvány-voltunk lényegével. Valamennyiünk számára világossá kellett már válnia, hogy az emberiség súlyos helyzetbe hozta magát, aminek egyelőre nem feltétlenül közvetlen közelünkben élő felebarátaink szenvedik következményeit, de ha így folytatódik tovább, gyermekeinket is rettentő nehéz helyzetbe hozza. Kétségbeesnünk azonban nem kell, sőt, nem is szabad. Miért vétenénk ezzel is a Szentlélek ellen, amikor van kinek kezébe helyeznünk sorsunkat: a halálból is megszabadítani képes Istenben feltétel nélkül bízhatunk! Krisztus kereszthalálában titokzatos módon ott van nem csak minden ember, de minden élő halála, végességre ítéltsége is. De le is győzetik: az Élet erősebbnek bizonyul minden pusztulásnál. Krisztushívő mivoltunk sarkalatos pontja az ebbe vetett hit: a belekapaszkodás Krisztusba, sőt: Krisztus átölelése minden kereszten – a teremtettségből fakadó minden szenvedésben is. Azonban folyton nyitott szívvel kell figyelnünk az ő indításaira, hiszen hiába nyílik ajtó a zörgetésünkre, ha nem lépünk be rajta.

„Napjainkban az ökológiai válság olyan méreteket öltött, hogy mindannyiunk felelősségévé vált. Amint arra már rámutattam, különböző aspektusai egyértelműen rávilágítanak az egyének, nemzetek, államok és a nemzetközi közösség kötelességeinek megállapítását célzó közös erőfeszítések igényére. Ezek nemcsak kéz a kézben haladnak a valódi béke építését szolgáló tettekkel, hanem kézzel fogható módon megerősítik és alá is támasztják azokat. Amikor az ökológiai válságot a béke keresésének szélesebb kontextusában vizsgáljuk, könnyebben megérthetjük annak a figyelemnek a fontosságát, amire a Föld és annak légköre tanít minket: azaz, hogy a világegyetemben jelen lévő rendet tisztelnünk kell, és hogy a szabad választás lehetőségével megajándékozott embernek súlyos felelőssége van ennek a rendnek a megóvásában az eljövendő generációk jólétének érdekében. És itt ismét leszögezném, hogy az ökológiai válság morális kérdés.

Bármely, különösebb vallásos meggyőződés nélküli, de a közös javak iránt mély felelősséget érző férfi és nő felismerheti, hogy kötelessége részt venni az egészséges környezet helyreállításában. Annál inkább kell érezniük tehát mindazoknak, akik hisznek a Teremtő Istenben, és akik így meg vannak győződve arról, hogy a világegyetemben világos rend és egység uralkodik, hogy foglalkozniuk kell a problémával. Minden kereszténynek különösen tudatosítania kell magában, hogy felelőssége a teremtésben a természet és a Teremtő szolgálata, alapvető eleme hitének. Ennek eredményeképpen az ökumenikus és vallások közti együttműködés hatalmas lehetőségei nyílnak meg előttünk.”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)

Teremtéstudatos böjt – 5. vasárnap

Evangélium: Jn 8,1-11

Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!”

Jézus és az általa kötött új szövetség helyenként felülírja a mózesi törvényeket. Szeretetre és megbocsátásra tanít, valamint arra, hogy ne mások elítélésével foglalkozzunk, hanem saját vétkeinket hagyjuk el. A szeretet segít abban, hogy megtagadjuk rossz szokásainkat, meghalljuk az üdvös figyelmeztetéseket és bűneinkbe bele ne keményedjünk. Az pedig, hogy ezek az üdvös figyelmeztetések nem feltétlenül hívőktől jönnek, nem kell, hogy elbizonytalanítsanak minket. Jézus is idegennek, kívülállónak tűnt a korabeli vallásos elit számára, mégis hitelesebben beszélt Istenről, mint az írástudók. A lényeg, hogy a bűnben való megátalkodottsággal se vétsünk a Szentlélek ellen. Fontos, hogy családunkban, kisközösségeinkben halogatás nélkül elkezdjük a változtatást a teremtett világhoz fűződő viszonyunk terén is. Járjunk nyitott szemmel: vegyük észre, mi az, amivel a lassan eszmélő politikai és gazdasági hatalmasságok segítik számunkra az átállást – és viszont: következetes magatartásunkkal mi hogyan segíthetjük, ösztönözhetjük őket.

„A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját. A Föld társadalmainak jó része az igények azonnali kielégítésének és a fogyasztásnak a bűvöletében él, miközben közömbös marad az okozott károkkal szemben. Amint azt már kifejtettem, az ökológiai krízis világosan rámutat az emberiség erkölcsi válságának mélységére. Ha hiányzik az emberi személyiség és az emberi élet értékének megbecsülése, elveszítjük érdeklődésünket mások, és maga a Föld iránt is. Az egyszerűség, önmérséklet és önfegyelem, valamint az áldozatos lélek a mindennapi élet részeivé kell hogy váljanak, különben mindannyian egy szűk réteg körültekintés nélküli életformájából származó következmények áldozatai leszünk.”

„A környezeti felelősségtudatra való nevelés rendkívül sürgető feladat: felelősség önmagunkért, másokért, és a Földért magáért. Az oktatás nem gyökerezhet pusztán érzelmekben vagy üres kívánságokban. Nem szabad, hogy a modern világ visszautasításán vagy valamiféle „elveszett paradicsom” utáni homályos vágyon alapuljon. A felelősségtudat valódi oktatása együtt kell hogy járjon a gondolkodásmódunkról és viselkedésünkről szóló hiteles párbeszéddel. Az egyházaknak és vallásos testületeknek, nem-kormányzati és kormányzati szervezeteknek, valójában a társadalom minden tagjának pontos helye és szerepe van az oktatásban. Az első tanító maga a család, ahol a gyermek megtanulja tisztelni szomszédait és szeretni a természetet.”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)

Teremtéstudatos böjt – 4. vasárnap

Evangélium: Lk 15,1-3.11-32

Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.”

Eljött hát az öröm vasárnapja: örülünk, amikor a fiúnak, aki ugyan eltékozolta mindenét, és a lehető legmélyebb nyomorba jutott, bűnei megbánása után mégis új esély adatott. Mi is bizakodhatunk tehát abban, hogy ha változtatunk életünkön, bármily reménytelennek tűnik helyzetünk, Urunk újra kegyelmébe fogad minket. Kétségeink ne legyenek: ha körültekintünk a Földön, egyértelmű, hogy már feléltük örökségünket. Jobban járunk, ha időben megbánjuk bűneinket. Nem tudhatjuk ugyanis sem a napot, sem az órát, amikor mennünk kell, márpedig bűneinket mindhalálig meg nem bánni: vétek a Szentlélek ellen. A megbocsátás pedig bizonyos, viszont nem automatikus. Egyetlen feltétele ugyanis van: a bocsánatkérés, aminek szükséges előzménye bűneink belátása és a bánat. Belátjuk-e, mint a tékozló fiú, hogy így nem mehet tovább, és visszafordulunk-e, elindulunk-e újra a teremtő Atya felé?

„A teológia, a filozófia és a tudomány egyaránt harmonikus világmindenségről beszél, egy olyan kozmoszról, amely integritással és saját, belső, dinamikus egyensúllyal rendelkezik. Ezt a rendet tisztelnünk kell. Az emberi faj arra kapott meghívást, hogy feltárja ezt a rendet, kellő körültekintéssel megvizsgálja és használja, megőrizve annak sértetlenségét.

Másfelől a Föld végső soron közös örökségünk, amelynek gyümölcsei valamennyiünk javát szolgálják. A II. Vatikáni Zsinat megfogalmazásában »Isten a Földet és annak valamennyi részét minden egyes ember és az összes nemzet hasznára szánta« (Gaudium et Spes, 69). Ennek pedig közvetlen következményei vannak a szóban forgó problémára. Egyértelműen igazságtalan, hogy kivételezett kevesek továbbra is halmozzák a fölösleges javakat, pazarolva az erőforrásokat, miközben emberek tömegei nyomorult körülmények között, a létminimum legalsó szintjén élnek. S ma már maga a környezeti gondok egyre drámaibb dimenziója kényszerít minket annak felismerésére, hogy az – az egyéni és kollektív – önzés és kapzsiság mennyire ellentmondanak a teremtés rendjének, melybe pedig a kölcsönös egymásrautaltság mélyen bele van írva.”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)

Teremtéstudatos böjt – 3. vasárnap

Evangélium: Lk 13,1-9

Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre? Ha mégsem, akkor kivághatod.”

Az ám, a fák. Hajlamosak vagyunk természetesnek venni, hogy vannak, és azt csinálunk velük, amit akarunk. Mindazok, akik a fákat védik, csak az emberi haladás útjában állnak, sőt, nem átallják „a fákat fontosabbnak tartani az embereknél”. De mire tanít az evangélium? Attól még, hogy pillanatnyilag nem látszik a közvetlen hasznuk, hagyjuk meg csak a fákat. Tán egy év múlva gyümölcsöt hoznak. Vagy tán egy év múlva derül ki, milyen egyéb hasznot hoztak eddig is, amiről nem tudtunk. Isten csodálatos bölcsessége nyilvánul meg abban, hogy még az emberi fogyasztásra alkalmatlan növények is sorra mentik az életünket. Nélkülük mostanra már lakhatatlan lenne a bolygó. Nem új tudományos eredmények ezek: valójában már rég kiderült, amit hosszú évek után is olyan nehezen akarunk elismerni. Ne tusakodjunk hát a megismert igazság ellen, hiszen ezzel is a Szentlélek ellen vétünk.

„Napjaink ökológiai válságának bizonyos elemei rávilágítanak a krízis morális jellegére. A legfontosabb ezek közül a tudomány és technika eredményeinek válogatás nélküli alkalmazása. Számos felfedezés tagadhatatlan jótéteményt jelentett az emberiség számára. Ez megmutatja az ember meghívásának nagyszerűségét a teremtésben való felelős részvételre. Sajnálatos módon manapság világossá vált, hogy ezen felfedezések alkalmazása az ipar és a mezőgazdaság területén káros és hosszú távú hatásokat váltott ki. Ez pedig ahhoz a fájdalmas felismeréshez vezetett, hogy nem avatkozhatunk be az ökoszisztéma egyetlen területén sem anélkül, hogy figyelmet fordítanánk mind a beavatkozás más területeken megnyilvánuló következményeire, mind pedig az eljövendő generációk jólétére.”

„A legmélyebb és legkomolyabb jele a morális elem alapvető jelenlétének az ökológiai válságban az élet tiszteletének hiánya, ami a környezetszennyezés számos esetében megnyilvánul. A termelés érdekei gyakran elnyomják a dolgozók méltóságukból fakadó érdekeit, miközben a gazdasági célok elsőbbséget élveznek az egyének, sőt teljes nemzetek javával szemben. Ezekben az esetekben a szennyezés és környezetpusztítás annak a természetellenes és egyszerűsítő látásmódnak az eredménye, amely idővel az emberiség mély megvetését vívja ki.

Másrészről a kényes ökológiai egyensúlyt felborította az állati és növényi élet kontrollálatlan pusztítása, valamint a természeti erőforrások meggondolatlan kitermelése. Fel kell ismernünk, hogy mindez, még ha a fejlődés és a jólét nevében történt is, végső soron az emberiség kárára válik.”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)

Teremtéstudatos böjt – 2. vasárnap

Evangélium: Lk 9,28b-36

Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott.”

A hegy a Szentírásban mindig az Istennel való találkozás helye. Hiszen magasan van, gyakran felhők is borítják, mi emberek pedig Istent ösztönösen „fent” keressük, és a felhő az isteni valóság rejtettségét, misztériumát idézi fel. Ezek a jelképek sűrűsödnek Jézus színeváltozásának jelenetében is. Ugyanakkor a mai ember számára a hegy sokszor a természet még megmaradt érintetlenségének a szimbóluma is. Ha módunk van elmenni „a hegyekbe”, attól azt reméljük, hogy ki tudunk szakadni a mindennapok zakatoló, egészségtelen taposómalmából, és testünk-lelkünk felszabadul, fellélegzik. De nem mindegy, hogyan tesszük ezt: csak a magunk javát, örömét, egészségét keressük ott is, és közben – talán nem is tudva – romboljuk a természetet? (Péter ötletét sem hagyja jóvá Jézus, hogy „építkezni” kezdjenek, berendezkedjenek a színeváltozás helyszínén – ennek értelme sem volna.) Vagy pedig inkább alázattal járunk „a hegyen”? Ez utóbbi magatartás Istennel kapcsolatban is sokkal többre taníthat bennünket. A három apostol nem irigykedett Jézus istenkapcsolatára – ez a Szentlélek elleni bűn volna –, de nem is maradtak hideg kívülállók, hanem beléptek abba a misztikus légkörbe, amelybe meghívást kaptak. Keressük a természetben az igazi találkozást Istennel, éljük át teremtményi voltunkat és a testvériséget a többi teremtményekkel, hallgassunk el a Teremtő alkotásának szépsége és bölcsessége előtt, és nyíljunk meg az Ő számára!

„A Teremtés könyvében, ahol Isten első, emberiségre vonatkozó kinyilatkoztatását találjuk (Ter 1-3), van egy visszatérő mondat: »És látta Isten, hogy jó«. Miután megteremtette az eget, a tengert, a földet és összes részeiket, Isten megteremtette a férfit és a nőt. Ezen a ponton azonban a visszatérő mondat jelentősen megváltozik: »És látta Isten, hogy mindaz amit alkotott, nagyon jó volt« (Ter 1,31). Isten a teremtés egészét a férfire és a nőre bízta, és csak ekkor – ahogy olvashatjuk – nyugodhatott el »minden munkájától« (Ter 2,3)

Ádám és Éva meghívása, hogy osztozzanak a teremtés isteni tervének kibontakoztatásában, azon képességeket és adományokat mutatja meg, amelyek megkülönböztetik az embert minden más teremtménytől. Ugyanakkor ez a meghívás szoros kapcsolatot teremtett az ember és a többi teremtmény között. Ádámot és Évát az Úr saját képére és hasonlatosságára teremtette, hogy bölcsen és szeretettel uralkodjanak a Föld felett (Ter 1,28).”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)

Teremtéstudatos böjt – 1. vasárnap

Evangélium: Lk 4,1-13

Jézust a pusztában »megszólította a sátán: »Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.« De Jézus ezt felelte: »Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.«

Nem csak kenyérrel él az ember: gyakran elfelejtjük azt, hogy nem kell, és nem is lehet mindent fogyaszthatóvá tennünk, felhasználnunk, ami ott van előttünk. A világ nem csupán az embert szolgáló erő- és nyersanyagforrás. A sátán azzal is megkísértette Jézust, hogy fittyet hányva a természet törvényeire, vesse alá magát a templom párkányáról. Mintha az Istenben való bizalom és hit azt jelentené, hogy nem kell törődnünk semmivel és senkivel, az Úr úgyis megvéd minket. Nem kell foglalkoznunk a teremtett világ törvényszerűségeivel sem, mert Isten ennek fölébe emelt minket. Valójában ez inkább vakmerőség, melyet a Szentlélek elleni bűnök között tartunk számon. Aki viszont komolyan veszi a böjtöt, és időt szán az elmélyülésre, az óhatatlanul mélyebb kapcsolatba kerül a teremtett világgal, és sokat tesz védelméért is.

„Napjainkban mindannyiunk számára egyre világosabbá válik, hogy a világ békéjét nemcsak a fegyverkezési verseny, a helyi konfliktusok és a népek és emberek közötti igazságtalanságok fenyegetik, hanem a természetet megillető kellő tisztelet hiányából fakadóan a természeti erőforrások kifosztása és az élet minőségének fokozódó hanyatlása is. A bizonytalanság érzése, amely ebből a helyzetből fakad, melegágya a kollektív önzésnek, mások semmibevételének és a becstelenségnek.

Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük. A nagy nyilvánosság éppúgy érintett a kérdéskörben, mint a politikai vezetők, és számos tudományág szakemberei vizsgálják annak okait. Ezenfelül egy új ökológiai tudatosság kezd kialakulni, amelyet ahelyett, hogy lenéznénk, inkább bátorítanunk kéne, hogy dolgozzon ki konkrét programokat és kezdeményezéseket.”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)

Teremtéstudatos böjt - Hamvazószerda (bevezető)

Olvasmány: Joel 2,12-18

Térjetek meg! Teljes szívetekből hozzám térjetek! Böjtöljetek, hangos szóval sirassátok bűneiteket!”

Az emberiség, azaz mi magunk igyekszünk elviselhetőnek és fenntarthatónak látni a helyzetünket, miközben számos jel, köztük az ökológiai problémák sokasodása is egyre elkerülhetetlenebbé teszi a nyílt beismerést: ez nem így van. Ki kell mondanunk: nincsenek rendben a dolgok, mégpedig nem csupán esetileg, hanem „rendszerszinten” sem.

A Szentírás nem takargatja előlünk a bűn súlyosságát, hanem erős, prófétai szavakkal igyekszik figyelmeztetni bennünket. Nem biztat arra, hogy eltagadjuk a valóságot. Hiszen „nincs olyan titok, ami ki ne tudódnék”! Éppenséggel arra szeretne rávenni bennünket, hogy szembesüljünk állapotunkkal őszintén, Krisztus szerető, de átható tekintete előtt.

Nyugodtan kimondhatjuk: életmódunk és tipikus döntéseink azt bizonyítják, hogy „rászoktunk” a környezetpusztításra, „függőségbe” kerültünk, „addiktológiai” eset vagyunk, amikor a teremtett világhoz való viszonyunkat vizsgáljuk. Olyan helyzetben vagyunk, mint amikor nem azt kell megvallania valakinek, hogy berúgott, hanem hogy alkoholista lett.

Első lépésként azt tehetjük, hogy felvállaljuk ezt a bélyeget. Bűnünk lényege, természete a rabság, Istentől kapott nagy ajándékunk: szabadságunk feladása. Hasonló az alkohol, a kábítószer, a játékfüggőség, a hatalmi mámor okozta rabsághoz.

Az ökológiai böjt során nem egyszerűen lemondunk dolgokról, amik önmagukban jók vagy semlegesek. Az ökológiai böjt az ökológiai megtérés eredménye: lehullik a hályog a szemünkről, úgy látjuk magunkat, eddigi viselkedésünket amint van. Ezzel nyílik meg annak a lehetősége, hogy megbánjuk és elforduljunk tőle. S ebből fakadnak azután az új cselekvések, amelyek részben jó tettek, részben önmegtagadások – legalábbis múltunk, eddigi szokásaink fényében biztos annak tűnnek.

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés