teremtésvédelmi kalendárium

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Köddel száll a téli este a füstölgő Budapestre…

    A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal megpróbálunk nem elveszni a ködben és megtalálni a jó irányt a fenntarthatóság felé az energiaforrásokat illetően.

    „Köddel száll a téli este
    a füstölgő Budapestre,
    feketíti, beborítja
    a köd-dunyha, füst-kalitka.
    Fedi neonfényes felhő,
    mint a piros lámpaernyő.”
    (Weöres Sándor: Rongyszőnyeg II. 53)

    Sok minden változott azóta, hogy Weöres Sándor a múlt században rácsodálkozott a ködben fuldokló fővárosra. Ha gyalogosan szegődünk a nyomába, észrevesszük, hogy látványosan szűkülnek a járdák a parkoló autók miatt, és már a hegyi utakon is folyamatosan érezhető a kipufogógázok fojtogató, savanyú füstje. De az is feltűnik, hogy a januári enyhe napok milyen sok növényt megtréfáltak. A hóvirág a városban jóval előbb nyílik, mint az erdőkben, hiszen az úgynevezett „városi hősziget” jelenség – bár kisebb mértékben mint nyáron – télen is érezhető. A mogyoró megnyúlt barkái viszont már a kertvárosban is márciust idéznek, szépen szemléltetve a globális felmelegedés sokak által vitatott jelenségét…

    A felmelegedést okozó üvegházhatású gázok közül a legismertebb a szén-dioxid, mennyisége világszerte folyamatosan növekszik. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen az olaj, a szén, a földgáz elégetésével azokat a szénkészleteket szabadítjuk fel, amit valamikor a növényvilág raktározott el saját testében, kivonva az akkori légkörből a szén-dioxidot. Jó ötletnek tűnik hát kiváltani az egyébként is fogyatkozó fosszilis energiahordozókat megújuló forrásokkal? A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács második előrehaladási jelentése ezzel a kérdéssel is foglalkozik:

    „Az Európai Unió 2020-ra 20 százalékos részesedést kíván elérni a végső energiafelhasználáson belül megújuló energiaforrásokból. Magyarország a vállalásait tekintve az uniós tagállamok utolsó harmadában szerepel. Még rosszabbul állunk a megújuló alapú villamosenergia tekintetében: a 2009–2015 közötti időszakban a bruttó végső villamosenergia-fogyasztásunk mindössze 6-7 százalékát fedezzük megújulókból… A fenntarthatóság felé való átmenet szempontjából a megújulók forrásösszetételének aránytalansága aggasztó. A megújuló részarányunk négyötöde mezőgazdasági alapú, illetve több mint a fele erőművi és a háztartási tűzifa felhasználására vezethető vissza.”

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Saussure dobozai

    A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal annak járunk utána, hogy közel hatvan éve Teller Ede miként jósolta meg zseniálisan a klímaváltozás mértékét.

    1958-ben kezdték meg a légköri szén-dioxid-koncentráció folyamatos mérését a hawaii Mauna Loa Obszervatóriumban és az Amerikai Egyesült Államok déli-sarki kutatóállomásán. Rá egy évre, 1959-ben az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon Teller Ede atomfizikus a globális felmelegedés kockázataira hívta fel a figyelmét a kőolajipar ott lévő vezetőinek. A Stanfordi Egyetem egyik fiatal doktorandusza találta meg kutatásai közben Teller Ede ezen felszólalását, melyről idén januárban több hazai internetes portál is rövid hírt adott a Guardian cikke alapján. A cikkben hozták a magyar tudós elegáns előrejelzését is: „Jelenleg a légköri szén-dioxid az átlagosnál 2 százalékkal nagyobb ütemben nő. 1970-re ez 4 százalék lesz, 1980-ra 8 százalék, 1990-re 16 százalék (Teller számításai szerint 360 ppm), ha csupán a hagyományos üzemanyagokat használjuk a jövőben is...” Teller Ede hozzá tette, hogy ha ez így folytatódik, akkor a felmelegedés következményeként, a sarki jég rohamos olvadása nyomán akár a tengerparti városokat – ideértve New Yorkot is –belátható időn belül eláraszthatja a tenger. Feltételezem, ha tudták volna a szervezők, hogy ilyen témával érkezik Teller Ede, akkor talán meg sem hívták volna.

    Teller, mint az igazán kivételes tudósok, tisztában volt a nagy folyamatokkal. Beszélgetve más tudományterületeken tevékenykedő tudós kollégáival, annak alapján, amit tőlük megtudott, számolt és véleményt alkotott, mert már látta a „nagy képet”. Az 1959-es szimpóziumon elhangzott kérdésre adott válasza – miszerint 1990-re feltételezései szerint 360 ppm (milliomod) szén-dioxid-részecske lesz – tökéletes becslés, hiszen, az adatok tanúsága szerint ez a szám 355 ppm volt 1990-ben. Megrendítő, hogy már 1959-ben, viszonylag egyszerű feltételezésekkel élve is, briliáns prognózist lehetett készíteni a légkör üvegházhatására vonatkozóan.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – „Adjon Isten minden jót, jobb időt, mint tavaly vót?”

    A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arról gondolkodunk, hogy tudjuk-e egyszerre művelni és őrizni a ránk bízott földet – a mi esetünkben Magyarországot.

    „– Elmegyek, Uram – szól –, akaratod szerint. Útravalómat elszórom majd a földi világban. 
    – Elolvasztom a jeget, virágba borítom a fákat, dús kalászokat érlelek, és megrázom a lombhullató fákat az őszi határban; aztán meg telet borítok az álmodó ugarra.
    – Csak egyet kérek tőled, Uram – ha megengeded. Add, hogy hosszú legyen a virágos tavasz, bőkezű a búzaérlelő nyár, vidám a szüretes ősz, és nyugodt, telekamrás a tél, amiket ím, tarisznyámba adtál. Én leszek az Idő egy évig, Uram, a Te világodban. Engedd meg nekem, hogy lassú legyek, ha örömre válnak a percek, és gyorsan múló, amikor a bánatot mérem, s a hűvös enyészetet takarom a Te teremtményeidre. 
    Az Úr int: felragyog a felhőn túli világ. A vándor elindul a csillagerdők úttalan útjain a Földre.” 
    (Fekete István: Szilveszter éjjel)

    Elkezdődött az új esztendő, és a vándor, a 2018-as év itt jár már közöttünk. Most még tél van, nem bontogatja látványosan a tarisznyáját, de az ember már előlegezett bizalommal várakozik ajándékaira. De mit talál az új esztendő vándora itt és most, a mai Magyarországon? Hogyan gazdálkodtunk az előző esztendők hozományával? Megőriztük természeti kincseinket, gyarapítottuk vagy eltékozoltuk az égi adományokat?

    A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács immár második előrehaladási jelentését tette közzé az elmúlt év decemberében. Elgondolkodtató adatokkal szembesülünk, ha beleolvasunk a talajok állapotáról, a biodiverzitásról, a fenntartható földhasználatról szóló fejezetekbe. Lássuk a jelentés néhány megállapítását:

    „Magyarország területe kétharmadának nincs vagy jelentéktelen az ökológiai értéke (burkolt felület vagy szántóterület), s különösen dinamikusan bővül az infrastruktúra által elfoglalt területek nagysága.”

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Üzenet 2018-ra

    A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal előretekintünk, hogy miként tudunk határt szabni a világ kétségtelenül velünk lévő pusztulásának.

    A biológiai sokféleség, a víz, a talaj megőrzése, de legalább rendkívüli gyorsaságú degradációjának lassítása, a károk mérséklése és a továbbiak elkerülése a legsürgetőbb, szükséges feltétele annak, hogy megőrizzük világunkat olyannak, mint amilyennek megismertük.

    A biológiai sokféleség, a víz, a talaj, és ezzel együtt a természetes körforgás rendjének megőrzését két alapvető technológiai megoldáscsomag hatásosan és gyorsan támogathatná: 1) a energiatárolás hosszú távú megoldása; 2) az intenzív mezőgazdaság és az ipar vegyszerhasználatának drasztikus csökkentése.

    Ha az emberiség megtalálná azokat a nagy teljesítményű energiatároló technológiákat, amelyek segítségével a nap, a szél és a víz mint tiszta és valóban megújuló energia sokrétűen, éjjel és nappal felhasználható lenne, valamint életünk intenzív vegyszermentesítése megvalósulna, akkor szinte egy csapásra megoldódna a környezeti terhelések nagy része.

    Szkülla és Kharübdisz között hajózunk. Ez egy ősi, eposzi mélységű élmény, ami időről időre hatalmába kerít minket. Valóban, a sok, kézzel fogható fenyegetettség, betegség, erőszak, katasztrófa, a mindennapok félelmei sokszor túlságosan is beárnyékolják jelenünket. Nemcsak a közeli életszituációnk jelei ezek, hanem a média is ezt harsogja éjjel-nappal, nem csoda hát, ha ezek a terhek elegek ahhoz, ne is kívánjunk látni a pusztulást.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – A falanszter virágai

    A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon tűnődünk, hogy megmarad-e növényeink sokfélesége vagy majd csak múzeumban láthatunk egy-egy példányt.

    „Lássuk tehát az ősnövényzetet.
    Ím itt van az utolsó rózsa, mely
    Nyílt a világon. Hasztalan virág,
    Más százezer testvérrel foglalá el
    A legbujább tért a lengő kalásztól;
    Nagy gyermekek kedves játékszere.
    Sajátságos jelenség az valóban,
    Mint kaptak egykor ily játékokon;
    Virágot terme még a szellem is:
    A költészet s hit ábrándképeit…”
    (Madách: Az ember tragédiája)

    Tragédia falanszterszínében megdöbbentő jelenet, amikor az utolsó rózsa már csak a múzeumban látható, letűnt, idejét múlt korok tanújaként. Valóban, milyen jogon foglal el helyet a haszontalan szépség, a virág a szántóföldektől, utaktól, gyáraktól? És kell-e egyáltalán aggodalmaskodnunk azon, hogy egyre több növény, állatfaj tűnik el véglegesen a Földről?

    Nem ésszerű-e, ha a még érintetlen őserdőket felégetjük, a mocsarakat lecsapoljuk, hogy intenzív mezőgazdasági művelésbe vonjunk lehetőleg minden arra alkalmas földdarabot? A legfőbb indoka a természeti erőforrások nem fenntartható mértékű használatának, hogy az emberiség létszáma növekszik, egyre több élelmiszerre van szükség. Magyarországon viszont az utóbbi 25 évben a beépített, így művelésből kivont területek nagysága közel egy harmadával nőtt, mindez a népesség számottevő csökkenése mellett…

  • Teremtésvédelmi kalendárium – A Föld immunrendszere

    A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Néhány napja tizenötezer tudós tett közzé aggódó levelet a Föld állapotáról, ez a „vörös riasztás” áll a mostani cikk középpontjában.

    A kilencvenes évek elején átalakulóban volt a világ. Kevés kivételtől eltekintve megbuktak a kommunista rendszerek, ami nemcsak a szabadság útját nyitotta meg, hanem kitárultak a kapuk a nagy globális ügyek: a szegénység, a túlnépesedés, a környezetvédelem, a gazdasági fejlődés összefüggő problémáinak feltárása előtt, és elindult a nemzetközi tárgyalások sora a megoldások keresése érdekében. Ilyen nyitott és várakozásokkal teli nemzetközi légkörben találkoztak a világ vezetői 1992 júniusában Rio de Janeiróban. Akkor, a „Föld-csúcson” egy sor fontos, azóta is meghatározó jelentőségű dokumentumot, jogilag is érvényesíthető nemzetközi egyezményt nyitottak meg aláírásra. Itt fogadták el a huszonhét elemből álló úgynevezett riói alapelveket, a fenntarthatóság nemzetközi pilléreit, az Agenda 21 („Feladatok a 21. századra”) című globális feladatgyűjteményt. Itt véglegesítették és nyitották meg aláírásra az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményét és A biológiai sokféleségről szóló egyezményt.

    Éppen ekkor fogalmazta meg egy, az „emberiségnek szóló levelét” nemzetközi hírű tudósok egy csoportja, az „Aggódó Tudósok Szövetsége” (Union of Concerned Scientists). A huszonöt évvel ezelőtti üzenet nagyon erős, de az ökológiai válság azóta sem javult, hanem egyre mélyült.

    Nem lehetett tovább hallgatni: néhány napja jelent meg az újabb figyelmeztetés, amelyet már több mint tizenötezer tudós írt alá. A 1992-es Föld-csúcson elindított nemzetközi folyamatok ellenére a helyzet sokkal rosszabb, mint akkor volt: a népességnövekedés, a nem megújuló természeti erőforrások szinte kontroll nélküli túlhasználata, az óceánoktól egészen a termőföldig és a vizeinkig a világméretű szennyezések foka „vörös riasztással” érnek fel.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Ahová lépünk, ott fű nem nő…

    A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal az erdei és betonutak közti hatalmas különbség nyomába eredünk.

    „Az ember kényelmes utat épít,
    A vadállat ösvényt tapos az erdőn.
    És nézd a fát, hogy szétfeszül rajt a mélység
    és magasság, és minden égtáj!
    Út ő maga, mindenfelé!”
    (Weöres Sándor)

    A vízparton álló fák látványa, tükröződésük talán azért olyan varázslatos, mert szemléletes képben állítja elénk az erdő teljes lényét. Ahol mi járunk, a szilárd talaj a növényeknek nem határ, a föld, a gyökerek világa a fáknak éppen olyan otthonos közegük, mint a felfelé nyújtózó ágakon keresztül a levegő, hiszen a keringés, a víz, az ásványok, a tápanyagok áramlása bejárja az egész élőlényt. Lent, a számunkra idegen sötétségben gombák szövedékével, baktériumokkal, apró állatokkal társul, és ide kell hogy lejusson tavaszra mindaz, ami az avarból még fontos, lebontható, újra tápanyaggá alakítható. A természet számára az avar gazdag kincsesbánya, apró, szemmel sokszor láthatatlan élőlények milliárdjai bontják le újra a szerves anyagot, ami nyáron a levelek zöld műhelyében épült fel, és a földben újra tápláló humusszá alakítják. A fa koronája alatti teljes terület hozzá tartozik. Tavasszal, nyáron a növény fatestében áramlik felfelé a víz és az ásványi anyagok, a háncsban visszafelé a levelek műhelyében készülő szerves vegyületek, de ősszel, ahogy a zöld levelekből a növény visszavonja a nehezen megszerzett fontos elemeket, és a lehulló lombbal együtt kiválasztja az átmenetileg felesleges vagy mérgező vegyületeket, az anyagforgalom kilép a növény testéből. A talajból a giliszták kinyújtózkodnak a levelekért, összesodorva húzzák be a földbe, a lassú korhadás, bomlás finom erdőillata tölti be a levegőt, a gyerekek – ha hagyjuk őket – örömmel gázolnak az avarban, gyönyörködnek a ragyogó színekben, a száradó levelek zörgésében.

    Tudatosítanunk kell, hogy amit szilárd burkolattal lezárunk, az megszakítja ezt az élő kapcsolatot. A lehullott levelek értékes szerves anyaga csupán eltakarításra váró hulladék, ha az ember által már leburkolt utakra hullik. Talán már nem égetik el, komposztálják valahol, de az összegyűjtés, szállítás megint csak környezeti terhelést jelent, és nem csak a levél tűnik el a föld felszínéről, de a lebontó gombák, mikroszervezetek, állatok gazdag életközössége is. Végletesen szegényedik a fajok sokféleségében, csökken az életgazdagság, a biodiverzitás az ilyen módon „tisztára söpört” területeken.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Október heve

    A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Az októberi melegrekordok után annak eredünk utána, hogy a híreknek vagy a saját szemünknek higgyünk.

    A napfényes októberi délután sárguló, csendes órái, amelyekkel oly sok napon megajándékozott minket az idei október, azt sugallták, hogy nincs semmi baj. Nyugodtan készülődik a természet a télre. Hajlamosak vagyunk ilyenkor mi is hátradőlni, szemlélődni, nem a gondokkal bajlódni, hiszen olyan nyugodt, szelíden pasztellszínes a táj körülöttünk, lágyan ringatnak a kései napsugarak. És igen, talán túl sok a temérdek információ, rossz hír a természetrombolásról, a klímaváltozásról, a vizeink szennyezettségéről, a rossz levegőről, hogy már ezek sem nyugtalanítóbbak, mint a közlekedési hírek.

    Sokakban merülhet fel e rossz hírek hallatán: „Mégis kinek higgyek: a híreknek vagy a saját szememnek?!” Legtöbben az utóbbit választják, elgondolkozva ugyan gyermekeik lehetséges jövőjén – „hogy talán mégis csak kellene valamit tenni” környezetünk pusztulása ellen. De gyorsan elhessegeti borús gondolatainkat egy magabiztosan mosolygós mosóporhirdetés vagy a legvadabb kalandokat ígérő legújabb gépkocsireklám. Talán már mindegyikben ott van egy-egy szócska, hogy „új és környezetbarát”, ezzel is megnyugtatván mindenkit, hogy a cégek gondoskodnak a tiszta jövőről is.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Nézzétek az ég madarait!

    A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon töprenghetünk el, hogy az erdőszélen miért nem a piacgazdaság logikája érvényesül.

    „Ha csízzé válnál – máma ez a gondom –
    hoznál-e nékem ünnepkor diót?
    S amint az ősz már közelít a dombon,
    galagonyát s fanyar kökénybogyót?”
    (Weöres Sándor)

    Ősszel a kertekben, sövényekben, erdő széli bozótosban megszaporodnak a madarak, hiszen terített asztallal várja őket a sok tüskés, tövises, vidám tarka termésektől roskadozó bokor. Igen, ők nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, a mennyei Atya mégis táplálja őket! Sokan közülük vándorlásban vannak, vagy a mostanra már megfogyatkozó rovarok helyett keresgélnek magvakat, bogyókat, de mindannyian teljes bizalommal tekintenek a jövőbe, nem aggodalmaskodnak, nem kopasztják le a bokrot, nem gyűjtögetik, raktározzák a termést a szűkösebb téli napokra, csak annyit esznek, amennyire éppen szükségük van.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – A kicsi szép

    A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arra mutatunk rá, hogy környezetünk védelme nem szabadon választható feladat, hanem az ember életben maradásának alapfeltétele.

    Az ördögtől való minden olyan tevékenység, amely nem ismeri az önkorlátozás elvét – F. E. Schumacher írta A kicsi szép című társadalom- és környezetpolitikai alapvetésű, a mai napig szinte az utolsó mondatáig érvényes és egyre sürgetőbb üzeneteket hordozó esszékötetében az 1960-as évek végén.

    Az ember megjelenése és sokasodása, a különböző technikai, technológiai fejlődés, az együttműködés új formáinak kialakulása sok ezer, százezer évig nem hozott nagy változást az ember és a természet kapcsolatában. Az utóbbi kétszáz év során a földi élő rendszerek feltételeiben olyan új típusú romboló hatások jelentkeztek, ami drasztikus változást hozott. Mindez nem azt jelenti, hogy a Földet meg kell menteni, hiszen az emberi tevékenység által okozott súlyos degradációnál nagyobb katasztrófákat is átélt már, és néhány millió év alatt egészen új élővilág vette át a főszerepet. Azon viszont el kell gondolkodnia az emberiségnek, hogy tovább folytatja-e úgy az életvitelét, mint ahogyan ezt az utóbbi száz évben tette, hiszen nekünk nincsen évmilliónyi időnk! Jelenkorunk embere ugyanis éppen azt a természeti környezetet teszi tönkre, aminek élete fennmaradását köszönheti! Úgy viselkedik, mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy magunk alatt vágjuk a fát: az ember saját élőhelyét rombolja le „Édentől keletre”. Mintha az lenne a „terv”, hogy tegyük tönkre saját otthonunkat. Például a klímaváltozás jelenlegi mértéke ugyanis tízszer gyorsabb, mint az emberi történelem során megfigyelt éghajlatváltozások. Olvadnak a sarki jégkörök jégsapkái, emelkedik a tengerszint. Sérülnek az édesvíztartalékok a földfelszín alatt, és a hegységek hótakarójának csökkenése miatt a folyókban is.

    Az idei nyár hőhullámokról, extrém kánikuláról szólt, szeptember pedig hurrikánok pusztításáról, amelyek intenzitása a negyven-ötven éves adatsorok szerint erősödik, hiszen a felmelegedő óceánokból egyre nagyobb energiára tesznek szert. Az Irma nevű hurrikán pusztítását a Mária hurrikán követte, többször 300 km/h sebességet is meghaladó széllökésekkel, nagy mennyiségű esővel és összességében sok száz ember életét követelte és több millió ember kényszerült elhagynia otthonát.

Oldalak