Advent 2015

2015 Advent - 4. hét: A mindennapok tempója, a valós értékek virágoztatása

Szerző: 
Nemerkényi Kinga

Fura világban élünk. Most épp az év egyik legsűrűbb, legzsúfoltabb időszakánál tartunk: ez lett az Advent és a Karácsony. Folyik a bevásárlás, rohanás egyik boltból a másikba, ajándékok és díszek beszerzése. De még ünnep nélkül is igen hajtós az év vége. Hajtás van az iskolában és egyetemeken: közeleg a félévi bizonyítvány, tornyosulnak a vizsgák. Hajtás van a munkahelyeken és hivatalokban. Év végi statisztikák készítése, költségvetés, jövő évi tervezés. Számok, táblázatok véget nem érő sora. A templomokban is készülődnek már az év végi hálaadást száraz adatokká silányító könyvelői számadással. Az otthonok sem mentesek a versengéstől, ki ad nagyobb, szebb és drágább ajándékokat, kinek finomabb a bejglije, hol roskadozik az asztal több süteménytől. És persze ez a normális, ebbe nőttünk bele, ez a megszokott. 

Mennyire szeretnénk, akarunk, merünk ebből kilépni? Most az ünnepekre, vagy akár az életformánkat is megváltoztatni? Milyen lehet egy olyan közösség víziójának tempója, mely idei adventi elmélkedéseink alapjául szolgál? (ld. Viridis blog)

Ki és mi diktálja a tempót életünkben? Ferenc pápa sokszor hangsúlyozza most megjelent enciklikájában, hogy az ember is a természet és a teremtés része. Ezért jól tesszük, ha figyelünk a természetre, a teremtett világra. Mert segít megtalálni a helyes tempót. Bár az életünk alapjául szolgáló időt elvileg minden kultúra – és a mai napig a mienk is – a Nap és a Hold járásához szabta, mégis úgy tűnik, teljesen eltávolodtunk modern életvitelünkkel az égitestek ritmusától, mintegy kiszakítva magunkat a teremtett világból. Ha megpróbálunk lassítani a tempón, elfogadni azt, hogy mindennek meg van a maga ideje, talán egészségesebb életet élhetünk, és a természettel való összhangunk is növekedhet. Ha le tudunk lassítani, talán mi is több gyümölcsöt élvezhetünk, ahogy Paracelsus írta:

„Aki azt képzeli, hogy minden gyümölcs
ugyanakkor érik meg, mint a szamóca,
az semmit sem tud a szőlőről.”

2015 Advent - 3. hét: Közösségek maguk és egymás közt

Kapcsolataink és közös ügyeink
Szerző: 
Asztalosné Zupcsán Erika

Azt ígértük, víziót, jövőképet mutatunk. (Az idei adventi elmélkedéseink kiindulópontjául szolgáló, eredetileg a Viridis blogról származó alapszöveget itt olvashatják.) Milyen legyen társadalmi kapcsolati világunk? Mit tegyünk, vagy épp ne tegyünk, hogy igaz legyen a mondás: olyat tégy másoknak, amit te is el tudnál fogadni? A vízió – fogalma szerint – realisztikus, hihető, vonzó, tükrözi az érintettek céljait, aspirációit, képszerű, szemléletes és érzelmi töltésű. Itt meg is állnék. Nem vonatkoztathatunk el attól, hogy minden vízió érzelmi kötődést is tartalmaz. Lesz, aki nem vágyik egy ilyen létforma után, lesz, aki ma is próbál így élni, s azt remélem, lesz, aki rövid eszmefuttatásaink alapján elgondolkodik azon, hogy vajon ki tudná-e próbálni, meg tudná-e állni akár egy hétig, hogy ne a ma realitásait, hanem a jövő érdekében a múlthoz jobban kötődő realitásokat vegye figyelembe.

2015 Advent - 2. hét - Az önellátásról és a technológia helyes szerepéről

Szerző: 
Rohály Gábor

Kezdjünk hát bele az idei advent vezérfonalának választott vízió kibontásába. Már az első mondat is elgondolkodtató:

„Ebben a jövőben pár száz fős közösségekben élünk (akár városban, akár vidéken)”

A mai szemmel kicsinek tűnő pár száz fős közösség nem légből kapott ötlet. Robin Dunbar angol antropológus állította fel azt az elméletet, amely szerint egy ember átlag 150 másik emberrel képes stabil, élő szociális kapcsolatot fenntartani. Ennyi viszony fér a „fejünkbe”. Ennyi emberrel működik a kölcsönösség, tart össze a csoport. Ennél nagyobb csoportokban nem ismerhet mindenki mindenkit, csökken a bizalom, a csoport szükségszerűen tagolódni kezd. Könnyen felüti a fejét az önzés, sikeres lehet a „csapd be, úgysem látod többet” taktika. És valóban, olvashatjuk, hogy régen ekkora volt egy-egy jól működő faluközösség, és megfigyelhettük a széttöredezést is, amikor a nagyobb falvakban az identitás már a szűkebb településrészhez, például „alszeghez” és „fölszeghez” kötötte a lakókat. Városban is jól működtethetőek ilyen kisebb egységek, legyen az utca, lakótömb vagy plébániaközösség. Az ilyen közösségek olyan városokban működnek a legjobban, ahol a városrészek központjaiban helyet találhat minden szükséges üzlet és szolgáltatás, és így a helyi lakosok ismerősként köszönthetik a boltost vagy a cipészt, s egymást is. Ezeknek a helyi közösségi kapcsolatoknak szövögetésében (lásd Ferenc pápa enciklikájában: “a társadalmi problémákra közösségi hálóval kell válaszolni” – LS 219) nagy szerepe lehetne, és küldetéstudata is kellene hogy legyen a plébániai és egyéb keresztény közösségeknek, természetesen nem csupán a maguk javát nézve, hanem az egész körülöttük élő társadalom szolgálatára.

„szükséges javainkat lehetőségeink arányában magunk állítjuk elő közel önellátó módon.”

2015 Advent - 1. hét

Szerző: 
Nobilis Márió

Újrakezdődik az egyházi év körforgása: ismét „eljött az Eljövetel”. (Az „advent” szó latinul „eljövetelt” jelent, „adventus Domini” = „az Úr eljövetele” az időszak eredeti neve.) Legutóbbi adventi cikksorozatunk óta jelentős események történtek, melyek hatással vannak a teremtésvédelmi gondolkodásra. Megjelent Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikája, mely a kérdést a katolikusok figyelmének első vonalába igyekszik emelni, de a világ érdeklődését is felkeltette. Elérkeztünk a párizsi ENSZ-klímacsúcshoz, melyet nagy aggódással és reménykedéssel vár az emberiségnek a környezet iránt felelősséget érző része. Az esztendő során Európában megjelent migráns-áradat gyökerénél éghajlatváltozási okok is felismerhetők. A terrorizmus újjáéledése és belépése közelebbi környezetünkbe pedig egy feszültséggel teli önálló szintet ad hozzá a nemzetek közötti kapcsolatok, a kultúrák közötti kölcsönös felelősség kérdéséhez.

A Szentatya enciklikájától kezdve a különféle politikai nyilatkozatokon és az internetes véleménnyilvánításokon át egészen a hétköznapi személyes beszélgetésekig sokan igyekeznek felrázni az eberek lelkiismeretét, megjelölni a tennivalókat, és minél nagyobb cselekevő tömeget mozgósítani melléjük. Mi az idei adventi elmélkedésekkel egy olyan szeletét szeretnénk kiemelni a törekvésnek, ami talán ritkábban kap figyelmet. Úgy gondoljuk, hogy a felelősségébresztésnek a figyelmeztetésekkel és a helyzet drámaiságának ecsetelésével legalábbis egyenrangú másik eszköze a reménykeltő távlat, az elérni kívánt cél bemutatása. Az embereket és közösségeket valószínűleg jobban segíti a változásokban, a komoly döntések meghozatalában, ha ismerik azt a távlatot, azt az állapotot, amely felé törekszenek. Azt is könnyebb felmérni, hogy jó irányba haladunk-e, ha van egy (meglehet ideális és a maga egészében nem egyik napról a másikra teljesíthető) mérce, amelyhez viszonyíthatjuk magunkat.

2015 Advent

Szerző: 
Nobilis Márió

Már hagyománynak tekinthetjük, hogy az egyházi liturgikus esztendő két kiemelt felkészülési időszakában, tehát ilyenkor Adventben, valamint Nagyböjtben a teremtesvedelem.hu oldalon Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesületünk hétről hétre elmélkedésekkel igyekszik segíteni az ünnepre való felkészülést és annak összekötését a teremtett világ iránti felelősségben való növekedéssel.

Idén a korábbiaktól kicsit eltérő megközelítést választottunk. A rendszeresen olvasásra és elgondolkodásra érdemes, felelős gondolkodásról tanúskodó „zöld” írásokat leközlő Viridis blogon az idei Föld Napjához kapcsolódóan jelent meg egy blogbejegyzés, mely „megindította teremtésvédő fantáziánkat”, és úgy határoztunk, hogy idén Adventben ennek gondolatmenetéhez és megközelítésmódjához csatlakozva kínáljuk fel elmélkedéseinket. A választás talán szokatlan, hiszen ez a szöveg nem Adventre készült, és kimondottan még csak nem is vallásos irányultságú. Mégis, sőt éppen ezért keltette fel a figyelmünket, és indított minket egyfajta áttételes párbeszédre. A cikknek különösen ehhez a szakaszához szeretnénk tehát a következő négy hétben kommentárokat, keresztény hátterű reflexiókat fűzni:

„Ebben a jövőben pár száz fős közösségekben élünk (akár városban, akár vidéken), és szükséges javainkat lehetőségeink arányában magunk állítjuk elő közel önellátó módon. Élelmük jelentős részét valamilyen holisztikus mezőgazdálkodási forma keretében termeljük meg, mely teret enged a természeti létezők sokaságának is. (Vannak ilyenre modellek.)  Az anyag körforgást végez: lehetőleg minden újra és újra hasznosul, hulladék alig keletkezik. Ismerjük, értékeljük és felelősen óvjuk lakóhelyünk természeti erőforrásait (víz, föld, élővilág, stb.). Amit előállítani nem tudunk, ahhoz kereskedelem révén jutunk hozzá a lokalitás elvének megfelelően: lehetőleg minél közelebbi szomszéd közösségtől, akiket ismerünk. Nem zárkózunk be: a közösségek között élénk a kapcsolat. Ritkán utazunk messzire, mégis gyakran teszünk látogatásokat másoknál. Saját ügyeinkben maguk döntünk, aktívan részt veszünk közösségünk közéletében. Az állam csak sokakat érintő kérdésekben dönt – a sokak megkérdezésével, és nem azok feje fölött. A technológia fejlett, mégis csínján bánunk vele: az életmentést és kommunikációt minden lehetőségével szolgálja, ezen túlmenően azonban inkább a „lowtech”, az egyszerűség a divat. A közösségek között sokkal inkább az együttműködés mintsem a versengés szelleme uralkodik. Az emberek nem hajtják igába minden idejüket az anyagi gyarapodás érdekében: az elégségesség, nyugodt megelégedés kultúrája virágzik a külsőségekben. Ezzel szemben az emberek és kapcsolataik belső gazdagodása az, ami a ráfordított idő és az erőfeszítések nem szűnő célja. A szolidaritás alapelv: akár egyén, akár közösség jut nehéz helyzetbe, számíthat rá, hogy a többiek méltányos feltételekkel a segítségére sietnek. A külsőségeikben szerény hétköznapok közén fénylőek az ünnepek: ilyenkor (de kimondottan ilyenkor) még távoli vidékek luxuscikkei is helyet kaphatnak az asztalon (mint pl. nálunk a kávé, déligyümölcs, csokoládé). Folyton gazdagodó kultúrát teremtünk mindennapi életünk révén. Virágzik a művészet.”

Köszönjük a Viridis blog szerzőinek az értékes, elgondolkodtató írást! Olvasóinkat pedig arra hívjuk, hogy idén Adventben is – amelynek kezdete ezúttal egybeesik a sorsfordító jelentőségűnek tűnő párizsi klímacsúcséval – elmélkedéssel, együttgondolkodással és imával kövessék felkínált négyhetes felkészülésünket, hogy ezáltal is még elkötelezettebb, tanúságtevőbb követői lehessünk a világot szeretetben teremtő és megváltó, karácsonykor közénk érkező Úrnak!

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés