Az ember feladata a teremtett világban

Nyomtatóbarát változat
Szerző: 
Nemes Csaba

Mit jelent ez a feladat számunkra? Pál apostolnak a korintusiakhoz írott első levelében olvashatjuk: „Az Úré a föld és minden gazdagsága.” (1Kor 10,26) Ez egy határozott viszonyítási pont, az embernek itt a földön dolga van, nem birtokosként, hanem szolgálóként, az Úr szolgálatában. Ugyanitt olvashatjuk, hogy „….ha bármit is tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére.” (1Kor 10,31)

A teremtésvédelem számomra az erényetikai megközelítésű, keresztény lelkületű fenntarthatóságot jelenti. Már több mint negyven éve használjuk a fenntartható fejlődés fogalmát, amit nemzetközi szinten is kodifikált formában az ENSZ rendkívüli közgyűlésén, Rio de Janeiro-ban, 1992-ben fogalmaztak meg az ún. Riói Alapelvekben. A huszonhét alapelv közül az első azt mondja ki, hogy „fenntartható fejlődés érdekeinek középpontjában az ember áll”. Ez az alapelv meglepő módon, az ENSZ általában világnézet-semleges megközelítései ellenére is, majdnem keresztényi hozzáállást közvetít, hiszen megkülönbözteti az embert a teremtett világ többi élőlényétől, ami nemcsak egyfajta jogot, hanem súlyos kötelezettséget is jelent számunkra.

Az ENSZ Közgyűlése 2015-ben fogadta el az ún. Fenntartható Fejlesztési Célokat (Sustainable Development Goals), amire sokszor csak az angol nyelvű rövidítést, azaz az SDG-t használva szoktunk utalni. Az „SDG” betűszó érdekes módon, de talán nem véletlenül egyezik protestáns testvéreink jelmondatának rövidítésével: „Csak Istené a dicsőség” – Soli Deo Gloria (SDG). Tegyünk mindent Isten dicsőségére! A tizenhét cél 169, sokszor konkrétan számszerűsített al-célból áll. Nagy lépés, hiszen addig csak alapelvek, definíciók és különféle ún. horizontális utalások tartalmazták a fenntarthatóság sokak számára nem kellően közérthető szempontjait. Fontos előrelépés, hiszen akár projektszinten is értelmezhetővé vált a fenntarthatóság, de mindennek ellenére nem szabad megfeledkeznünk a holisztikus értelmezésről sem. Számomra ez a holisztikus, ugyanakkor kézzelfogható megközelítés a „közös otthonunk gondozása” (a Laudato si' enciklika alcíme). Hogy mi is történik a mi közös otthonunkkal, azaz a Földdel, azt Ferenc pápa – elődei megközelítéseinek összegzésével – kortárs szakemberek és püspöktársai segítségével a 2015-ben megjelent enciklikájában adta közre. Az enciklika olyan, a maga rendkívül szeretetre méltó módján, mint valamiféle „utolsó figyelmeztetés”. Nemcsak a gondokat sorolja, hanem világos és járható utat ad ahhoz, hogy az ember valódi feladatát, a teremtés földi, „gondozói képmási létében” az őrző szerepét lássa el.

Óriási szükség lenne erre, hiszen a jelenlegi tudományos becslések szerint óránként veszítünk el egy fajt – ez tízezerszerese a természetes kihalási rátának. Az évszázad feléig bolygónk lélekszáma meghaladja a kilenc milliárdot, és a 2050-re kialakuló nagyobb népesség életlehetőségeinek fenntartását csakis egy átfogó életvitel-változtatással lehet elérni. 2050-re akár tízszeresére kell növelnünk az erőforrás-hatékonyságot, és egyben be kell látnunk, hogy a mértékletesség sarkalatos erénye nem lemondást és állandó böjtöt jelent, hanem szabadságot, a nem-birtoklás szabadságát, az Úr szolgálatának szabadságát. Idén augusztus 1-jén léptük át azt a dátumot, amitől kezdve az emberiség túlfogyasztja a Föld természeti erőforrásait, azaz ettől a naptól kezdve nem csak a természeti tőke hosszú távon is rendelkezésre álló hozamait használjuk, hanem magából, a „tőkéből” is lekanyarítunk egy jó nagy darabot. Azaz, másként megfogalmazva, az év utolsó öt hónapját már unokáink hitelezik. 2017-ben ez a nap egy nappal később, augusztus 2-án jött el, 1970-ben viszont még csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát. Ha a növekedés határait, egy fenntartható életvitel kívánalmait nem korlátnak és nem rémisztő fenyegetésnek tekintjük, hanem lehetőségnek egy organikus, kiegyensúlyozott világ felé, akkor még időben tudunk cselekedni!

II. János Pál pápa huszonöt évvel ezelőtt, 1990. január 1-jén, a Béke világnapjára szóló üzenetében a következőket írta: „a modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját.”

Készüljünk hát, ahogy Pál apostol mondja: „csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát. (Ef 6,14-17)

Feladatunk van, tegyük békével, határozottan, hittel telve!

Békés adventi szorgoskodást kívánva

Nemes Csaba

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés