„Gondolkodástokban megújulva alakuljatok át” (Róm 12,2).

Nyomtatóbarát változat

Az adventi modern idők forgatagában szinte már egy percünk sincs arra, amit még nagyszüleink korában komolyabban vettek, azaz elmélyülésre, számvetés készítésére: mit és hogy csináltunk az évben, mi történt velünk, vajon evangéliumi odaadással, szeretettel és irgalommal viszonyultunk-e azon eseményekhez, amelyek körülvettek minket? Döntéseinkben milyen szerepe volt – ha volt egyáltalán – az Úrnak? És ilyenkor sokszor találkozunk – gondolatban, az időben visszafelé haladva – olyan dolgokkal, amiről tudjuk, hogy nem úgy, hanem másként kellett volna tenni, gondolni, és a Jó Istent jobban bevonni tetteinkbe. A megújulás egyik elengedhetetlen kelléke a lelki diagnózis készítése, amit ilyenkor, advent idején is jó megtennünk, különösen ezekben a vészterhes üzenetekkel teli időkben.

Ilyenkor különösen vizsgálandó a saját felelősségünk kérdése, de mérlegre teendő a családunk, kisebb-nagyobb közösségünk, sőt akár a társadalmi szintű felelősségvállalás felvetése is. A környezet állapota és védelme nem független az emberi élet egyéb területeitől. Ahogy hitünknek az az értelme, hogy átjárja életünk minden területét, úgy annak a hitünkből fakadó felismerésnek, hogy felelősek vagyunk a teremtett világért, „művelnünk és őriznünk” kell azt, szintén kapcsolata van életünk egyéb dimenzióival is. Ferenc pápa ezt fejezte ki a Laudato si' enciklikában használt központi kifejezéssel, az „átfogó ökológiával”. De a „Felelősségünk a teremtett világért” című körlevél is így gondolkodott már tíz éve, amikor jelentős teret szentelt a gazdaság kérdésének.

A gazdaság – és persze gazdagság is – a mai ember számára központi kérdés. Egy karikatúra szerint egy professzor előadást tart arról, hogy „a környezeti válság fenyegeti életfeltételeinket”. Miután ezt felírta a táblára, hátrafordul, és azt látja, hogy a hallgatóság unatkozik, sőt bóbiskol. Erre visszafordul, letörli azt a szót, hogy „az életfeltételeinket”, és a helyére felírja: „gazdaságunkat”. Mire visszafordul, azt látja, hogy a hallgatóság felébredt, mindenki rémülten és izgatottan mered a táblára, mert ez már komoly kérdés… A karikatúra persze túloz, mégis több szempontból is igaz.

Az egyik szempont az, hogy ha az emberek egy része ezen keresztül érti meg, hogy baj van, akkor érdemes ezen a nyelven is elmondani az üzenetet. És ha féltik a gazdaságot, akkor nekünk olyan módon kell „eléjük élnünk” a teremtett világ iránti felelősséget, hogy megértsék, hogy ez az elkötelezettség nem romba dönti, amit az emberiség elért, hanem jól fejleszti azt. Igaz, lehet, hogy egy eddig nem látott, vagy nem eléggé értékelt irányba.

A másik szempont, hogy az emberi tevékenység mindig összefügg a gazdasággal, ami erős hatással van a környezet állapotára. Ezért, ha valóban meg akarunk újulni gondolkodásunkban, amire Szent Pál meghív minket, és ami szükséges az emberiségnek a teremtett világgal kapcsolatos harmóniájához, azt nem tehetjük meg anélkül, hogy „világhasználatunk” módját, benne az ipart, a kereskedelmet, a javakról való gondolkodásunkat – és mindezt ma „gazdaságnak” nevezzük – meg ne változtatnánk. Sőt, radikális változtatásra van szükség, mégpedig gyorsan. Ez erősen emlékeztet arra, amit a „metanoia”, a „megtérés” szó fejez ki a szentírásban, ami nem meglepő, hiszen ez a szó a „gondolkodásmód megváltoztatását” jelenti.

A harmadik szempont abból érthető meg, hogy milyen közel van a „gazdaság” szó a „gazdagsághoz”. A mai „fejlett” világ embere hajlamos a gazdagságtól, a javak halmozásától várni a boldogságot. Pedig az sokkal teljesebben és egyszerűbben elérhető a kapcsolatok, a figyelem, a szeretet, a közösség növelése útján, és ráadásul ez az út még a teremtett valóságokat is sokkal inkább tiszteletben tartja. Nem használja, nem puszta „eszközértéket” tulajdonít nekik, hanem az önértékek kölcsönös tisztelete valósulhat meg így.

Igazában a „gazdag” világ életformája az, ami fenyegeti a világot, a megújulás pedig abból fakadhat, ha újra az eredeti alapokra helyezzük az életformánkat, és nem „megszerezzük”, „megvásároljuk”, „megtermeljük” az örömet, hanem elfogadjuk attól, aki meg akar minket ajándékozni vele.

Az „öröm vasárnapja”, advent harmadik vasárnapja szentleckéjének üzenete, hogy „Legyetek mindig derűsek! Szüntelenül imádkozzatok! Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.” (1Tessz 5,16-18)

Hálás, örömteli adventi készülődést kívánva

Nemes Csaba

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés