Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
Evangélium: Lk 9,28b-36
„Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott.”
A hegy a Szentírásban mindig az Istennel való találkozás helye. Hiszen magasan van, gyakran felhők is borítják, mi emberek pedig Istent ösztönösen „fent” keressük, és a felhő az isteni valóság rejtettségét, misztériumát idézi fel. Ezek a jelképek sűrűsödnek Jézus színeváltozásának jelenetében is. Ugyanakkor a mai ember számára a hegy sokszor a természet még megmaradt érintetlenségének a szimbóluma is. Ha módunk van elmenni „a hegyekbe”, attól azt reméljük, hogy ki tudunk szakadni a mindennapok zakatoló, egészségtelen taposómalmából, és testünk-lelkünk felszabadul, fellélegzik. De nem mindegy, hogyan tesszük ezt: csak a magunk javát, örömét, egészségét keressük ott is, és közben – talán nem is tudva – romboljuk a természetet? (Péter ötletét sem hagyja jóvá Jézus, hogy „építkezni” kezdjenek, berendezkedjenek a színeváltozás helyszínén – ennek értelme sem volna.) Vagy pedig inkább alázattal járunk „a hegyen”? Ez utóbbi magatartás Istennel kapcsolatban is sokkal többre taníthat bennünket. A három apostol nem irigykedett Jézus istenkapcsolatára – ez a Szentlélek elleni bűn volna –, de nem is maradtak hideg kívülállók, hanem beléptek abba a misztikus légkörbe, amelybe meghívást kaptak. Keressük a természetben az igazi találkozást Istennel, éljük át teremtményi voltunkat és a testvériséget a többi teremtményekkel, hallgassunk el a Teremtő alkotásának szépsége és bölcsessége előtt, és nyíljunk meg az Ő számára!
„A Teremtés könyvében, ahol Isten első, emberiségre vonatkozó kinyilatkoztatását találjuk (Ter 1-3), van egy visszatérő mondat: »És látta Isten, hogy jó«. Miután megteremtette az eget, a tengert, a földet és összes részeiket, Isten megteremtette a férfit és a nőt. Ezen a ponton azonban a visszatérő mondat jelentősen megváltozik: »És látta Isten, hogy mindaz amit alkotott, nagyon jó volt« (Ter 1,31). Isten a teremtés egészét a férfire és a nőre bízta, és csak ekkor – ahogy olvashatjuk – nyugodhatott el »minden munkájától« (Ter 2,3)
Ádám és Éva meghívása, hogy osztozzanak a teremtés isteni tervének kibontakoztatásában, azon képességeket és adományokat mutatja meg, amelyek megkülönböztetik az embert minden más teremtménytől. Ugyanakkor ez a meghívás szoros kapcsolatot teremtett az ember és a többi teremtmény között. Ádámot és Évát az Úr saját képére és hasonlatosságára teremtette, hogy bölcsen és szeretettel uralkodjanak a Föld felett (Ter 1,28).”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)