Teremtésvédelmi kalendárium – Bio, kemo?

Nyomtatóbarát változat

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben, de most kivételesen szerdán. Itt a tavasz, együnk valódi zöldséget, gyümölcsöt! – erre buzdítunk ezúttal mindenkit.

Most már lassan, de biztosan közelednek a melegebb tavaszi napok. Egyre inkább vágyunk a friss zöldségre, gyümölcsre, pontosabban nem is „friss”, hanem valódi, szabadföldi terményekre. Bár ha tudnánk, hogy még ezeket a zöldségeket, gyümölcsöket is mennyiféle vegyszer teszi – sok esetben – kockázatos felhasználásúvá, talán egyre inkább az úgynevezett biotermékekre vágynánk.

„Miért azt mondjuk, hogy bioalma és biohús; miért nem azt mondjuk, hogy kemoalma és kemohús?” – kérdezi Molnár Zsolt, az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének (ÖBKI) kutatója abban az interjúban, amely az ELTE TTK havilapja, a Nyúz 2018. februári számában jelent meg. „Hiszen valójában a bioalma az alma, és amelyik agyon van vegyszerezve, az kemoalma.”

Még napjainkban is zsíros magyar földként emlegetjük a jó minőségű hazai termőtalajokat. Magyarországon csaknem hárommillió hektáron termesztünk gabonaféléket, valamivel több mint egymillió hektáron kukoricát, százharminc-százötvenezer hektáron zöldségeket. Igaz ugyan, hogy a paprika és a paradicsom esetében a nem szabadföldi termesztés meghaladja az ötven százalékot. Pedig a szabadföldi magyar paradicsom íze vetekszik az olaszéval.

Az üvegházakban termelt zöldségek nagy részét – néhol még a szamócát is – talaj nélküli, úgynevezett akvakultúrás, aeroponiás technológiával állítják elő, ami egyáltalán nem magyar sajátosság. Hollandiában a talaj nélkül termesztett paradicsom aránya már megközelíti a száz százalékot, de a technológia elterjedtsége a zöldségtermelés egészét tekintve is nyolcvan százalék fölött van. A német vágott virág is talaj nélküli termesztésből kerül piacra.

Genetikailag a növények „tudják”, hogy mivé kell válniuk, ha van elegendő víz, fény és némi tápanyag (nitrogén, foszfor, kálium), akkor bizony megnőnek nagyra. Ugyan íz, valódi tápérték nem sok lesz bennük, még akkor sem, ha mostanában a talajból normális körülmények között származó tápanyagok, nyomelemek pótlására úgynevezett levéltrágyázást alkalmaznak.

Tél végén, tavasz elején jócskán el vagyunk látva „kemozöldségekkel”, legtöbbször olyanokkal, amelyeket nem is a közelben, hanem hazánktól több száz, több ezer kilométerre termeltek meg. Ezeknek óriási az ökolábnyomuk, hiszen hosszú utat tettek meg, ráadásul nem is igen egészségesek.

Pedig jobb lenne a hazai és szermaradványmentes tiszta élelmiszer.

Miért fontos, hogy minél több „hazai”, helyi termék legyen a boltok, piacok polcain? Azért, mert a messziről jött, nagy tételben szállított dömpingáru nemcsak a hazai gazdálkodókat teheti tönkre, hanem ha nem vigyázunk, kikopik kultúránkból a termesztett növények sokfélesége, és hamarosan az ebédünk és a vacsoránk is ugyanabból a távoli logisztikai központból érkező répából, burgonyából és hagymából készül. Ez a tendencia egyre erősödik napjainkban. Ráadásul az „egyentermények” egy része ma már nem nemesítés, hanem a géntechnológia eredményeként jön létre. Na és?! — mondhatnák többen. – Kit érdekel a termesztett növények sokfélesége, ha ott van az asztalon az étel?! Csakhogy a termesztett növények és a természet sokfélesége földi életünk meghatározó alapja. Az ökoszisztémák színes hálózata védőháló, a Föld immunrendszerének legfontosabb eleme. A családban, helyi kisközösségekben történő gazdálkodás pedig a helyben lakók számára nyújt megélhetést. A tevékenységdiverzifikáció bővíti a megélhetési lehetőségek körét, javítja a vidéki élet minőségét és eltartóképességét.

Itt a tavasz: válasszuk a helyit, és ha lehet, ne a kemót!

Fotó: Pixabay.com

Nemes Csaba/Magyar Kurír

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés