Teremtésvédelmi kalendárium – Kölcsönhatás-láncolatok

Nyomtatóbarát változat

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal az óriási szemétszigetek által okozott dominóhatásnak járunk utána.

2017 augusztusa újra, szinte nap mint nap időjárási rekordokat döntött, nem csak Magyarországon, hanem Európa nagy részén is. Nemcsak a napi maximum-hőmérsékletek, hanem napi minimum-hőmérsékletrekordok is megdőltek, úgyhogy volt olyan hajnali minimum-hőmérséklet, amely 26 C fok feletti volt. A kánikulai időszakokat gyorsan mozgó hidegfrontok szakították félbe néhány napra, amelyek következményeként óriási viharkárok keletkeztek. Egyre elfogadottabb tudományos nézet, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés a nagy földi légkörzés rendszerére is hatással van, annak a tendenciózus megváltozásában is szerepe van és így a mozgó légtömegek, frontok tulajdonságaira is befolyással van. Ennek viszont szerepe lehet az időjárási szélsőségek sokasodásában. Ugyanakkor Mika János klímakutató óvatosabban fogalmaz egy friss cikkben (az Innotéka című folyóirat augusztus-szeptemberi számában). Mika János egyrészt megerősíti, hogy közel egy Celsius-fokos változásnál tartunk (globális mértékben) jelenleg, ami számos adattal igazolható, nemcsak a levegő hőmérsékletével, hanem egy sor más fizikai mutatóval is. A szélsőséges időjárással kapcsolatban a következőket mondja: „másképp mértünk régen, mint ma, ez az egyik oka annak, hogy nem tudjuk megmondani, hogyan változtak a szélsőségek. Ma kétségtelenül többet veszünk ezekből észre, de ebből nem következik egyértelműen, hogy fokozódnak a szélsőségek”. Az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlati elemzése szerint augusztus első hetének hőségperiódusa a második legintenzívebb volt 1981-től, csak a 2007-es igen komoly hőhullám során volt ennél nagyobb a forróság. Az írják, hogy „a jövőben hosszabb és egyre több hőhullám vár ránk, ugyanis a regionális klímamodell-szimulációk szerint a melegedés töretlen”.

Nemcsak a légkört szennyezzük intenzíven sok-sok évtizede, hanem a vizeinket is, ideértve mind az édesvízkészleteket, mind a tengereket, óceánokat. Egy augusztus elején megjelent jelentés újabb adatokat közölt az óceánokat elborító szemétről. Charles Moore oceanográfus és hajóskapitány az óceáni szemét jelenségére már két évtizede hívja fel a figyelmet, 1997-ben ő fedezte fel a nagy csendes-óceáni szemétszigetet is. Charles Moore és segítői fél éven át tartó kutatómunkával térképeztek fel egy új szemétszigetet, amelyet a Csendes-óceán déli részén található, és amelynek a kiterjedése 2,5 millió négyzetkilométer, azaz nagyjából huszonhatszor akkora, mint Magyarország területe. Az újonnan beazonosított szemétsziget a többitől eltérő sajátossága az, hogy apró, pár centiméteres műanyaghordalék halmozódott fel a tengeráramlások következtében ezen az óriási területen. A felhalmozódott műanyag szemét egy része elmerülve bekerül a halak szervezetébe, amely súlyosan károsíthatja a mára már amúgy túlhalászott halállományokat, egy kis része a napsugárzás és a víz hatására vegyületeire bomlik tovább szennyezve az óceáni flórát és faunát. A legnagyobb része a felszínen marad leárnyékolva a tengerfelszínt, ezzel is szinte felbecsülhetetlen sérüléseket okozva. Ezeket a híreket látva úgy tűnik, hogy az emberi felelőtlenségnek nincsenek korlátai. És nehogy azt higgyük, hogy a fél európányi óceáni szemét csak amiatt rossz, mert csúnya!

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a táplálékláncolat-rendszerek (ún. trofikus kaszkádok) rendkívül érzékenyek, és azok hálózata tartja fenn a biológiai egyensúlyt. Az óceáni szemét esetében például az történhet, hogy a kisebb besugárzás okán az algafajok károsodnak. Az előbbi következménye, hogy kevesebb tápláléka lesz a halaknak, és még jobban csökken az állományuk. A gazdag halállomány vissza is „trágyázott”, azaz kellően ellátta az algákat tápanyaggal, ezzel is fenntartva az egyensúlyt, és önmagának a dús táplálékot, de ha kevesebb a hal, kevesebb a tápanyag. Ha az algaállományok csökkenek, akkor kevesebb széndioxidot tudnak elnyelni, azaz nő az éghajlatváltozást okozó ún. üvegházhatás. Azt is tudni kell továbbá, hogy a Föld legnagyobb „tüdeje” az óceán, hiszen minden három légköri oxigénmolekulából kettő az algáktól származik, azaz ha csökken a mennyiségük, akkor csökken az oxigénkibocsátásuk is. Az algák által kibocsátott dimetil-szulfidoknak (DMS) óriási a szerepe a felhőképződésben, azaz kevesebb alga kisebb DMS-kibocsátással jár, így kevesebb lesz a felhő, kisebb lesz a föld teljes fényvisszaverő képessége (albedo), ami növeli a felmelegedést. Tehát az óceáni óriásszeméthalmok nemcsak a halakat pusztítják, hanem hozzájárulnak a további globális felmelegedéshez és az óceánok oxigéntermelő képességének a csökkenéséhez.

Fotó: OR & R’s Marine Debris Program

Nemes Csaba/Magyar Kurír

Keresés
Programajánló
Bejelentkezés