Teremtésvédelmi kalendárium – Új esztendő küszöbén

Nyomtatóbarát változat

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Új évet kezdünk, de vajon a minket körülvevő világgal való kapcsolatunkat megújítjuk?

„Fordul az ég maga fenségében,
fordul a föld maga ínségében…”
(Weöres Sándor: Hódolat Arany Jánosnak)

Január első napjaiban, ahogy az új naptárba beírogatjuk a családi ünnepeket, a várható feladatokat, megérint bennünket az idő telésének, múlásának különös kettőssége. Az évszakok, hónapok váltakozása minden évben szépen ismétlődő rendben történik, és vízkereszt napjától kezdve már hirtelen érzékelhetővé is válik, ahogy a nappalok egyre hosszabbodnak. A Föld égi pályáján, a kozmikus térben csaknem pontosan ugyanott jár, mint egy évvel ezelőtt, az emberi élet léptékével mérve megbízhatóan, kiszámíthatóan kering a Nap körül, ezt jelölik a hónapok, a napok a dátumban.

Az idő múlása ugyanakkor egyirányú is, amit az évszám jelöl számunkra, és a tükörbe pillantva, vagy a gyerekeink, unokáink növekedését látva érzékelhetünk. Ez már az a bizonyos „szárnyas idő”, ami oly hirtelen, visszahozhatatlanul elrepül Berzsenyi csodálatos verse szerint…

A kétféle idő a természet világában tökéletes harmóniában létezik. Januárban a külső szemlélő számára szinte észrevétlenül készülődik az élet a tavaszi megújulásra. A rügyekben, a magvakban, a vizek mélyén, a hó alatt a termőföldet átszövő gyökerekben végtelenül lassan változik minden. Ami életre való, az mélységes hittel várakozik, ami elmúlásra ítéltetett, az bomlik, tápláló humusszá omlik, és átadja energiáját az új nemzedéknek. A termőföld, a növénytakaró, az állatvilág évente megújulva, „fenntartható” módon képes önmagát szabályozva fennmaradni.

A mai ember azonban egyre inkább kiválik ebből a harmóniából, a kronologikus idő múlását hol hátráltatni igyekszik, hol előresiet, hiszen a jó és a gonosz tudás birtokában, szabad akaratát érvényesítve, felelőtlenül felülbírálja a teremtés rendjét.

A Föld a térben tavaly még csak az augusztusi csillagképek előtt száguldott, amikor a kronologikus időben már feléltük egy teljes kerek esztendő javait. Hét hónap alatt feléltük az egy évre elegendő készleteinket, természeti erőforrások iránti igényünk és károsanyag-kibocsátásunk elérte azt a szintet, ami után a földi ökoszisztéma egy éven belül még újra tud regenerálódni. A múlt század hetvenes éveiben az „ökológiai túlfogyasztás” napja december utolsó harmadára esett, tavaly már augusztus 2-ára. Néhány évtized alatt a mondhatni optimális állapottól eljutottunk idáig! Vajon elszakítható-e büntetlenül az időnek ez a kétféle rendje egymástól?

Magyarország ebben a lázas versengésben a világátlag fölött „teljesít”, így megkülönböztetett felelősségünk lenne fenntarthatatlan fogyasztásunk mérséklésében.

Hitelből élünk tehát, ráadásul a helyzet nagyon gyorsan romlik. Jogos a kérdés: hogyan használhatunk többet abból, ami évről évre adott? Úgy, hogy a jövőt éljük fel: erdőirtás, túlhalászás, a talaj kifosztása, túlzott vízhasználat, környezetszennyezés írható a számlánkra, amit a következő nemzedékek fizetnek majd ki.

Ma még sokfelé találunk az országban szabadon hozzáférhető, tiszta forrásokat. Ezeknek a csodálatosan ízes vizét kortyolgatva gondoljunk arra, hogy milyen hosszú utat járt be egy-egy molekulája a tengertől kezdve, párából esőfelhővé sűrűsödve vagy hópihékké kristályosodva, az erdők talaján át a földbe szivárogva, átszűrve a talaj mély rétegein, míg újra a felszínre bukkant! Ehhez bizony idő kellett, a természet örök törvénye szerint rendelt, türelemmel kivárt idő. A szűrt, tisztított, fertőtlenített csapvíz persze jóval gyorsabban „előállítható”, kényelmesebben elérhető, az ára még ma is felelőtlen pazarlásra csábít, de az íze bizony elárulja, hogy a kizökkent idő terméke…

Hamarosan újra megszentelik az élő vizeket szerte az országban, ahogy vízkereszt napján ez évről évre szokás. Zarándokoljunk el a legközelebbi forrásig, adjunk hálát érte, hogy itt és most mi még szinte korlátlanul élvezhetjük, és gondolkodjunk el, hogy őrizhetnénk meg az időben utánunk jövő nemzedékek számára ezt a ránk bízott törékeny világot!

Kép és szöveg: Lechner Judit

Magyar Kurír

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés