Az éghajlatváltozás túlélési kérdés lesz

Nyomtatóbarát változat
Adrianus van Luyn püspök, az Európai Unió Püspöki Konferenciái Tanácsának (COMECE) elnöke felhívást intézett az EU állam- és kormányfőihez, hogy tegyenek meg mindent egy tisztességes, átfogó és igazságos klímaegyezmény megszületéséért. A csütörtöki és pénteki EU-csúcs során Brüsszelben ebbe az irányba kell lépni. Az idő szorít, a fél szívvel kiötlött taktikák helyett határozott cselekvésre van szükség.

Luyn szavai szerint az éghajlatváltozás egyre inkább a túlélés kérdésévé válik. Mindenekelőtt a fejlődő országok válnak egyre kiszolgáltatottabbá az árvizek, aszályok, vízhiány és a szélsőséges időjárás hatásaival szemben. Az eddigi felmelegedés egyértelműen az ipari országok számlájára írható. A fejlődő országoknak a klímaváltozás hatásaival való megbirkózáshoz nyújtott hatékony pénzügyi segély ezért korántsem alamizsna, hanem az igazságosság követelménye. Emellett a technológiák átadására is szükség van – véli van Luyn.

Az Európai Unió a múltban bebizonyította: képes arra, hogy az éghajlatváltozás elleni világméretű küzdelem élére álljon. „Arra kérjük az EU felelőseit, hogy e vezető szerepüket Koppenhágában is juttassák érvényre" – fogalmaz a COMECE elnöke. Az európai embereket van Luyn ökológiai értelemben visszafogott életmódra buzdítja. Ehhez a nem anyagi értékek újragondolására és önkéntes önkorlátozásra van szükség – áll a Kathpress összefoglalójában.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: Magyar Kurír