Célok és érdekek a párizsi klímacsúcson

Nyomtatóbarát változat

Nemes Csaba írt cikket az Új Ember december 6-ai számában: célok és érdekeke a páriszi klímacsúcson. Párizsban már november 30-a óta tart az ENSZ klímakonferenciája, az Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Feleinek huszonegyedik találkozója. Az elsőt 1994-ben rendezték meg Berlinben. Óriási reményekkel és határozott tervekkel fogtak neki a munkának. Akkor és ott döntötték el, hogy nem elég az üvegházhatású gázok kibocsátásának befagyasztása, hanem csökkenteni kell az értékeket. E döntés alapján készült el az úgynevezett Kiotói Jegyzőkönyv, amelyben az aláíró országok némi kibocsátáscsökkentést is vállaltak. Már akkor is tudni lehetett, hogy ez nem lesz elegendő az ember által okozott éghajlatváltozás bekövetkezésének elkerüléséhez. A következő időszakban nemhogy csökkent volna, hanem világszerte nőtt a károsanyag-kibocsátás. Ezek után nem meglepő, hogy jelentősen változtatni kellett a nemzetközi tárgyalások menetén. 2011 óta folyik egy, a tagállamok szélesebb körét bevonó és jelentősebb kötelezettségeken alapuló egyezmény előkészítése. A klímacsúcs célja egy új, 2020-ban induló egyezmény elfogadása, amely az eddigiektől eltérően már valamennyi félre nézve kötelező érvényű lenne. A tárgyalások folynak, és december 11-én – vagy az ülésszak meghosszabbítása esetén 12-én, 13-án – már többet fogunk tudni arról, hogy született-e hatásos és minden érdeket figyelembe vevő nemzetközi megállapodás. Ferenc pápa figyelmeztetése a Laudato si’ kezdetű enciklikában is megfogalmazódott: „A nemzetközi tárgyalások nem tudnak jelentősen előrelépni azoknak az országoknak a hozzáállása miatt, amelyek a globális közjó elé helyezik nemzeti érdekeiket.” Csak remélhetjük, hogy ezúttal nem így történik.