Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület - hagyományaihoz híven - idén is szeretné előmozdítani a Nagyböjt teremtéstudatos megélését. Ebben az esztendőben a vasárnapi szentmisék olvasmányaihoz fűzött elmélkedéseinket, melyeket mindig a megelőző péntek estén jelentetünk meg, tagtársunk Sípos (S) Gyula írta, és a hozzájuk tartozó grafikákat is ő készítette.
Isten szeretetből teremtette a világot, és látta, hogy mindaz jó, amit alkotott – az emberre pedig azt mondta, hogy nagyon jó… és úgy szerette Isten ezt a világot, benne téged és engem, a cseresznyefámat és a kutyádat, a Balatont és a zsiráfot, a mészkövet és a verőköltő bodobácsot, a szelet és a bárányfelhőt, a zenét és a verset, az éneket és táncot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte… Felfoghatatlan Isten szeretete, kreativitása, nagylelkűsége és áldozatvállalása!
Mi pedig megértettük, hogy Krisztus Testének tagjai és a Szentlélek templomai vagyunk (vö. 1Kor 12) – ezért ugyanaz a szeretet, kreativitás, nagylelkűség és áldozatvállalás munkálkodik bennünk is, mint Krisztusban.
Legalábbis elméletben. Nagyböjti időszakunk pusztai magányában most, hogy megláttuk az előttünk álló feladat nagyságát, azt is felmértük, hogy ehhez a mi erőnk kevés. Szerelmünk kevés. Eszünk, kreativitásunk kevés. Lelkesedésünk is kevés, talán egyre kevesebb. Már az új és újabb feladatok gondolatától is elfáradunk és elcsüggedünk.
És ez a felismerés igaz. Ezért itt az idő, hogy tegyünk még egy lépést hátra, s ezzel paradox módon előre: adjuk át a helyet Jézusnak. Elengedjük a hamis lelkiismeretfurdalásunkat, munka-alkoholizmusunkat, csüggedésünket és erőtlenségünket, már nem akarjuk „holnapra megforgatni az egész világot”…
Ahogy Jézus az egész napi munka után felment imádkozni a hegyre, hogy az Atyával lehessen, táplálkozva szeretetéből és erőt, bölcsességet nyerve a másnapi munkához, úgy kell nekünk is újra visszatérni Istenhez, hogy erőt és bölcsességet kapjunk küldetésünkhöz.
Életünk távlata azonban nem a holnapi nap és horizontja nem a Föld görbülete, hanem Isten végtelensége, a Szeretet határtalansága. Ő pedig velünk együtt azon dolgozik, hogy „egy se vesszen el a kicsinyek közül…”