Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület - hagyományaihoz híven - idén is szeretné előmozdítani a Nagyböjt teremtéstudatos megélését. Ebben az esztendőben a vasárnapi szentmisék olvasmányaihoz fűzött heti elmélkedéseinket, melyeket mindig a megelőző péntek estén jelentetünk meg, Sipos (S) Gyula tagtársunk írta, és a hozzájuk tartozó grafikákat is ő készítette.
Ül Jób a hamuban és fekélyes testét vakargatja. Elvesztette vagyonát, családját, egészségét. Felesége azt kiáltja neki: „átkozd meg Istent és halj meg” (Jób 2,9)! Jób azonban nem hajlandó sem átkozódni, sem meghalni, depresszióba süllyedni – érteni azonban érteni akarja, mi történik vele!
A mi helyzetünk talán még nem olyan súlyos, mint Jóbé volt, de azt látjuk, hogy lefelé tartunk, látjuk, hogyan erodálódik egész teremtett világunk. Mi is érteni és értetni szeretnénk, mint Jób, a romlás okait és a kimenekülés lehetőségeit.
A hamunak, amivel ma megjelölnek – porból lettünk, porrá leszünk –, arra is emlékeztetnie kell minket, hogy ez annak a Földnek a pora is, ami nélkül nincs élet, amit őriznünk és művelnünk kell, kellene.
„A teremtett világ pedig sóvárogva várja Isten gyermekeinek megjelenését” (Róm 8,19), és ezek a gyermekek mi vagyunk, hogy elvégezzük a megmentés, megőrzés és megújulás munkáját…
Használjuk most fel a nagyböjti időt mi is arra, hogy – miként Jób a hamuban –, töprengjünk, kutassunk, kérdezzünk, imádkozzunk, hogy egyre tisztábban lássuk, kik vagyunk és mit kell tennünk, hogy áldásává lehessünk a Földnek. A következő vasárnapokon az aznapi evangélium egy-egy rövid részletén elmélkedve szeretnénk keresni a válaszokat önmagunk, családunk, közösségünk számára…