Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! - természet és társadalom változásaival foglalkozó előadássorozat

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2016-01-18
Helyszín: 
MTA Könyvtár és Információs Központ, Budapest, V. Arany János u. 1.
Változó Világ
 
A Magyar Szociológiai Társaság Holisztikus ökológiai szakosztálya és az MTA Könyvtár és Információs Központ Agora programja 2015 őszén elindítja a természet és társadalom változásaival foglalkozó sorozatát. A fórum célja, hogy a világ változásaival foglalkozó, és az ezek iránt érdeklődő emberek megismerhessék és kicserélhessék gondolatikat. Ezért minden előadás után lehetőség lesz a hozzászólásokra és a vitára.
 
Az első öt előadásnak a párizsi „Klímacsúcs” (2015. november 30. és december 11. között) a fő témája, ezért ennek az előadássorozatnak a címe:
 
„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”
 
A hétfő esténként elhangzó előadások előtt (1/2 5 és 5 óra között), és után (7 óra és 8 óra között) ökotudatosan terített asztalok mellett lehetőség lesz a személyes beszélgetésekre.
 
Minden este a program pontosan 5 órakor egy vers felolvasásával kezdődik és egy rövid zenemű meghallgatásával fejeződik be. 
 
Helyszín: MTA Könyvtár és Információs Központ
                 Budapest, V. Arany János u. 1. 
 
A félév programja:
 
1.) Szeptember 28.
Nagy Endre  (Semmelweis Egyetem , professor emeritus,):
Isten, a természet és ember egysége Simone Weil alapján
Kuslits Béla (Budapesti Corvinus Egyetem, PhD hallgató):
"Antropocén"
 
2.) Október 12.
Antal Z. László (MTA TK Szociológia Intézet, tudományos főmunkatárs): Társadalmi normák és a természet határai 
Vadovics Edina (GreenDependent Intézet, szakmai vezető):
A természet határain belüli élet lehetőségei
 
 3.) November 23.
Faragó Tibor  (ELTE-TTK Környezettud. Doktori Iskola oktatója, SzIE c. egyetemi tanára):
Nemzetközi klímapolitika: a párizsi tárgyalások előzményei és kilátásai
 
4.) December 14.   
Lányi András (ELTE TÁTK Humánökológia Szak, ny. egyetemi docens ):
Ökológiai rendszerváltozás
ifj. Zlinszky János (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docens, a Regionális Környezetvédelmi Központ vezető munkatársa):
Párizs után - karácsony előtt
 
5.) 2016. január 18. 
Faragó Tibor (ELTE-TTK Környezettud. Doktori Iskola oktatója, SzIE c. egyetemi tanára):
Ígéretek és tettek: mi lesz a klímapolitikai (Párizs) és a fenntartható fejlődési (New York) csúcstalálkozók után?
Botos Barbara (környezetpolitikus):
Érdekek és értékek Párizs előtt és után
Bányai Ádám (PPKE, egyetemi hallgató):
A jövő lehetőségei egy egyetemista szemével            
Tóth Gyula Gábor (BEE Environmental Communication, kommunikációs szakértő): Kataszrofális klímakommunikációtól a klímakatasztrófa kommunikációjáig      
 
Kérjük, hogy a valtozovilagmta@gmail.com címre írja meg, hogy a következő előadáson számíthatunk-e a személyes részvételére. 
 
 
Budapest, 2015. szeptember 14.                                   Üdvözlettel:   
 
 
                                                                                    Antal Z. László 
                                                                                a Szakosztály elnöke