„Teremtésünktől fogva munkára hívattunk. Nem szabad arra törekedni, hogy a technológiai fejlődés egyre nagyobb mértékben felváltsa az emberi munkát, mert azzal az emberiség önmagának okozna kárt. A munka szükségszerű, hozzátartozik az élet értelméhez ezen a földön, út az éretté váláshoz, az emberi kibontakozáshoz és a személyes önmegvalósításhoz. Ebben az értelemben a szegények pénzzel való segítése mindig csak átmeneti megoldás lehet sürgető helyzetekben. A fő célnak mindig annak kellene lennie, hogy lehetővé tegyük számukra a munka általi méltó életet. A gazdaság irányultsága azonban olyan technológiai haladásnak kedvezett, amely lefaragja a termelési költségeket, csökkenti a munkahelyek számát, melyeket gépek váltanak fel. Ez újabb módja annak, hogyan fordulhat az ember tevékenysége önmaga ellen. A munkahelyek számának lecsökkenése „negatív hatással van a gazdaság szintjére is a ”társadalmi tőke”, vagyis a mai polgári együttéléshez múlhatatlanul szükséges bizalmon, megbízhatóságon, a szabályok tiszteletben tartásán alapuló kapcsolatok folyamatos lepusztulása miatt”. Végeredményben „az emberi értékek mindig gazdasági értékek is, és a gazdaság működési hibáinak mindig megvan az ára az emberi oldalon is”. Ha lemondunk arról, hogy az emberekbe fektessünk be, pusztán azért, hogy nagyobb legyen a közvetlen hasznunk, az nagyon rossz üzlet a társadalom számára.” (LS 128.)

„Sok konkrét téma van, amelynek kapcsán az Egyháznak nincs oka arra, hogy döntő szóval álljon elő; úgy véli, meg kell hallgatnia és elő kell segítenie a tudósok közötti őszinte vitát, és tiszteletben kell tartania a véleménykülönbségeket. De elég, ha csak őszintén rápillantunk a valóságra, és láthatjuk, mily nagyon pusztul közös otthonunk. A remény annak felismerésére hív bennünket, hogy mindig van kiút, mindig változtathatunk az irányon, és mindig tehetünk valamit, hogy megoldjuk a problémákat. Úgy tűnik azonban, hogy a változások és a pusztulás nagy sebessége miatt egy fordulópont tünetei észlelhetők, amelyek regionális természeti katasztrófákban és társadalmi – köztük gazdasági – válságokban mutatkoznak meg; a világ problémáit ugyanis nem lehet egymástól elszigetelten vizsgálni vagy megérteni. Vannak térségek, amelyek már különösen veszélyeztetettek, és mindenféle végzetes jóslattól függetlenül tény, hogy a világ jelenlegi rendszere több szempontból fenntarthatatlan, mert nem gondolunk többé az emberi cselekvés céljaira. Ha végigtekintünk bolygónk térségein, rögtön észrevesszük, hogy az emberiség csalódást okozott Isten várakozásainak.” (LS 61)

Istenünk, Te azért bíztad ránk a világot, hogy teremtésed örömében részt adj nekünk. A Föld és az egész mindenség a Te szemedben nem pusztulásra ítélt, értéktelen, másodlagos és felesleges valóság, és nem is gyanús, veszélyes, csupán kísértéseket hordozó, ellenséges erő, hanem örök dicsőséged és szereteted fantáziadús megnyilvánulása. Nem arra hívsz bennünket, hogy megvessük és leromboljuk, sem arra, hogy önző vágyaink céljaira kizsaroljuk, hanem hogy fenntartsuk, lehetőségeit kibontakoztassuk, a kölcsönös ajándékozás ünnepi valóságává tegyük, és így adjuk majd vissza az idők végén a Te kezedbe, aki – a mi cselekvésünket is beleolvasztva örök tervedbe – új Éggé és új Földdé teremted majd újjá. Add, hogy ne okozzunk Neked csalódást, hanem jó őrzői és művelői legyünk teremtésednek, és ezáltal megdicsőítői Nevednek.

Kép forrása: cbcplaiko.org

„Közös otthonunk megvédésének sürgető kihívása magában foglalja azt az igyekezetet is, hogy az egész emberi családot egyesítsük a fenntartható és átfogó fejlődés keresésében, mivel tudjuk, hogy a dolgokon lehet változtatni. A Teremtő nem hagy magunkra minket, sosem fordít hátat szeretettervének megvalósításában, nem bánja meg, hogy megteremtett minket. Az emberiségnek megvan még a képessége, hogy együttműködjön közös otthonunk építésében. Szeretném kifejezni elismerésemet, bátorításomat és köszönetemet mindazoknak, akik az emberi tevékenység legkülönfélébb területein annak az otthonnak megvédésén fáradoznak, amelyen osztozunk. Külön köszönetet érdemelnek, akik erélyesen küzdenek a környezeti pusztítás drámai következményeinek elhárításáért a világon élő legszegényebbek körében. A fiatalok változtatást követelnek tőlünk. Azt kérdezik, hogyan lehet jobb jövő építésén fáradozni, ha nem gondolunk a környezet válságára és a kirekesztettek szenvedéseire.” (LS 13.)

Urunk, büszke „modern emberként” túl ritkán gondolunk manapság a hálára, kevésre tartjuk, pedig ez lehetne az életünket helyretevő és mozgató legfőbb erő. Hiszen mindent ajándékba kaptunk Tőled: létünket, életünket, képességeinket, a szépet és a jót, de még a kereszteket is, legfőképpen pedig Téged magadat, a Te barátságodat. Az idén tavasszal ránk tört váratlan helyzet – sok biztosnak gondolt dolog összeomlása a járvány nyomán – nagy erővel szeretne figyelmeztetni bennünket: nem vagyunk, nem lehetünk a magunk urai: szükségszerű kapcsolatban, és sokszor függésben is vagyunk a teremtés kicsi és nagy, pozitív és fenyegető erőivel. Add, hogy ne lerázni akarjuk magunkról ezt a tapasztalatot, hanem tanuljunk meg újra kapcsolatban lenni, megköszönni, hálát adni mindazért, amit a teremtésben Tőled és egymástól kaptunk, mindazért, ami Te vagy számunkra és amik, akik egymás számára vagyunk.

A kép forrása: aciafrica.org

2015-ben Ferenc pápa Laudato si' címmel enciklikát, azaz minden e Földön élő embernek szóló levelet írt „közös otthonunk” gondozásáról, mely magyar nyelven „Áldott légy” címmel jelent meg. A dokumentum hazai bemutatására az Országházban került sor Köztársasági Elnök úr és Bíboros úr, valamint más magas rangú állami és egyházi méltóságok, külföldi vendégek jelenlétében.

Most, a megjelenés ötödik évfordulóján, május 16. és 24. között a Szentatya meghirdette a „Laudato si' Hetet”. Ennek célja, hogy áttekintsük, mi történt az elmúlt időszakban az enciklikában megfogalmazott átfogó globális környezeti és társadalmi kihívások megoldásáért, „közös otthonunk” megóvása területén, valamint hogy ismételten valós cselekvésre szólítsa fel a világ vezetőit és minden embertársunkat.