Advent első vasárnapján, a várakozás és csendes elmélyülés időszakának elején érdemes megvizsgálnunk, hogy mit is jelent számunkra az ember képmási léte. A Teremtés könyvében (Ter 1,26) olvashatjuk, hogy Isten azt a fantasztikus ajándékot adta nekünk, hogy az embert az Ő képmására teremtette. Egyáltalán találkoztunk-e azzal a felelősséggel, amit a képmási lét jelenthet?

Mielőtt megtekintenénk milyen felelősséggel bír a képmási lét, nézzünk körül a „mi közös otthonunkban” (Laudato si'). A közös otthon, ami nemcsak a lakásunkat, családunkat jelenti, hanem tágabb értelemben akár a lakóközösséget, a települést, az országot ahol élünk, a földrészt és még az óceánokat, távoli magas hegyeket, esőerdőket, vagy zord sivatagokat is mindazokkal együtt, akik benne élnek. Ha tüzetesen szemügyre vesszük világunkat, a sok szörnyűség, katasztrófa és baj mellett még mindig felfedezhetjük azt a harmóniát, azt a fantasztikus vitalitást, amit akárcsak egy erdőszéli mező vagy egy kis tó élőhelye mutat nekünk. Nem idegen számunkra ez a hely, hanem otthon érezzük magunkat, és sokszor, ha visszaérkezünk a városba, ott érezzük az idegenséget. Mindaz, amit a természet nyújt nekünk, a föld mélyén lévő kincsektől egészen a friss vízig és kenyeret adó gabonáig, mindennapjaink és a jövő idők szükséges feltétele.

Elmerülhetünk a madarak, lepkék, virágok nyugtató és illatos világában, amely nemcsak szemet gyönyörködtető része a természetnek, hanem része az élővilág körfolyamatainak, amelyek mozgásban tartják, frissítik a Föld bioszférájának védelmi funkcióit, vitális készségeit is. Ez nem valamiféle „széplelkű” megközelítés, hiszen a valóság az, hogy a sokféleség nemcsak gyönyörködtet, hanem az ún. biológiai sokféleség az élővilág, a bioszféra immunrendszere.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal ahhoz adunk tanácsot, miként etessük megfelelően a madarakat.

Madárfajaink gazdagsága érzékeny mutatója a természeti környezet egészségének. Olvashattuk a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezetnél hetekkel ezelőtt megjelent „Élő bolygó” jelentés elszomorító megállapításait, a vészjelzést a Föld állapotáról, a biodiverzitás, azaz a növény- és állatfajok sokféleségének rendkívüli csökkenéséről. Sokszor leírtam, de nem lehet elégszer ismételni, hogy a fajok gazdagsága, a földi élet immunrendszere az, amit az elmúlt évtizedek során egyre rohamosabb ütemben bontunk le.

Az elmúlt évtizedek káros hatásai ellenére Magyarországon még menthető, megvédhető a jelenleg élő fajok többsége. Azt is tudjuk, hogy a mezőgazdasági területeken élő madárfajok esetében az FBI (Farmland Bird Index) csökkenést, míg az erdei madárfajoknál a WBI (Woodland Bird Index) értéke növekedést jelez az elmúlt tizenhét évben (forrás: Magyar Madártani Egyesület). Azaz van teendője az illetékeseknek, de tehetünk mi is madárvilágunk megóvásáért.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Szakértőnk nem osztja a sajtóban megjelenő szenzációhajhász kijelentést, hogy „12 év múlva itt a pokol” az éghajlatváltozás miatt, de azért nem véletlen a cikk címe...

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) harminc éve, 1988-ban megalakult nemzetközi multilaterális szervezet. Létrehozását az ENSZ Környezetvédelmi Programja, a nevével ellentétben intézményként működő UNEP és a Meteorológiai Világszervezet, a WMO kezdeményezte, majd az ENSZ közgyűlése erősítette meg az éghajlatváltozással foglalkozó határozatában. Jelentős szerepe volt abban, hogy az 1992-es riói fenntarthatósági csúcson elfogadhatták az éghajlatváltozási keretegyezményt. Az IPCC-nek mint folyamatosan elemzéseket készítő és egyben tárgyaló, egyeztető testületnek most is kiemelt szerepe, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatási eredményeket összefoglalja és azok alapján intézkedéseket dolgozzon ki.

Az IPCC-nek három munkacsoportja van, ezek az éghajlati rendszer működésével, az éghajlatváltozás hatásaival és az azokra való felkészülés, az alkalmazkodás lehetőségeivel, valamint az éghajlati rendszerre gyakorolt emberi hatások mérséklésének lehetőségeivel foglalkoznak. Emellett létezik egy olyan munkacsoportja, amelynek feladata az üvegházhatású gázokra vonatkozó számítások, illetve leltár készítésének módszertanára vonatkozó útmutatók összeállítása. A testület fő tevékenysége átfogó jelentések készítése, amelyek a munkacsoportok tematikai felbontását követik, valamint készít úgynevezett szintézisriportot és egy nagyon jól átlátható összefoglalót a politikai döntéshozók számára. Miután az IPCC hivatalos ENSZ-testület, jelentéseit a kormányzati delegációk plenáris ülésein fogadják el: ez egyben erősíti a jelentésekben foglalt megállapításokat, hiszen nemcsak szilárd tudományos hátterűek, hanem komoly nemzetközi felhatalmazás is áll mögöttük, ugyanakkor vannak olyan esetek, amikor egy-egy kormányzati delegációnak nem tetsző, vélt érdekeit sértő tudományos megállapítás kimarad a jelentésekből.

Ez idáig öt úgynevezett értékelő jelentés készült. Ezek közül is a negyedik volt talán a legismertebb, amelyet 2007-ben adtak ki, és ennek nyomán kapta meg a testület (ideértve a részt vevő több ezer tudóst és szakembert) a Nobel-békedíjat. Jelenleg a hatodik jelentés készül.

Idén október elején Dél-Koreában, az IPCC tizennyolcadik közgyűlésén fogadták el és tették nyilvánossá azt a „speciális jelentést” (ez egy időközi elemzés), amely a 2015-ben elfogadott párizsi egyezmény fő célkitűzésének, a 1,5 Celsius-fokos éves globális középhőmérséklet-emelkedés elkerülésének az esélyeiről szól.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ma már nem sapkában, kendőben visszük haza a zöldséget, gyümölcsöt, de akkor mégis miben? Ezúttal ezen töprengünk.

„Saláta – uborka
terem a kis udvarba.
Méz-körte, vaj-alma
terem a hegyoldalba.

Gyere tartsad kicsi sapkád,
adok érett, piros almát.
Gyere tartsad kicsi kendőd,
adok édes, puha szőlőt.”

Weöres Sándor szinte még kortársunk. Mégis ez az apró életkép már mennyire távolinak tűnik egy mai ember számára! Nem járnak gyalogosan az emberek a hegyoldalban, nem kínálják egymást érett almával, puha szőlővel, de az már végképp eszükbe nem jutna, hogy sapkában, kendőben vigyék haza az ajándékot…

Nagyon gyors változások részesei vagyunk. A kertektől az asztalig egyre hosszabb az élelmiszer útja, egyre több kézen megy át, és emiatt „szükségszerűen” rengeteg csomagolóanyag is forog a kereskedelemben. De valóban forog, vagy minden lehető alkalommal félredobva hulladékként végzi? Hiba ez az rendszerben, vagy eredmény? A csomagolóanyag-gyártás is iparág, a begyűjtés, esetleges újrafeldolgozás is gazdasági tevékenység, végső soron munkahelyeket teremt…