A Szent Imre plébánia közössége, a Szentimrevárosi Egyesület és a Naphimnusz Egyesület közös szervezésében "Középpontban a Teremtés" címmel tartott előadássorozat második előadásán "A teremtett világ megőrzése" címmel Hetesi Zsolt fizikust hallgathatjuk a Villányi úti Szent Imre Templomban (Szentimrevárosban).

Ellentmond-e egymásnak etika és üzleti siker? Van-e létjogosultsága a fenntartható fejlődés gondolatának a gazdasági világválság közepette? Közgazdászok és felelősen gondolkodó gazdasági szakemberek egyre növekvő csoportja hosszú évek óta hangoztatja: új alapokra kell helyezni a gazdaságot, szemléletváltásra van szükség, hogy új, fenntartható egyensúly alakuljon ki.

Ezt az alternatív közgazdasági irányzatot Magyarországon 2010 óta intézményesen is tanítják. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem ekkor indította el közösen Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) képzését, a római testvérintézmény, a Pápai Szent Tamás Egyetem (Angelicum) dékánja, Helen Alford által vezetett hasonló képzése alapján. Idén már a harmadik évfolyamra várják a jelentkezőket.

A KETEG tantárgyait három elméleti blokkban (gazdaság, társadalomtudományok, teológia) és egy gyakorlati modulban tanítják. Az oktatók a Sapientiáról, a Corvinusról, a keszthelyi Pannon Egyetemről, illetve a vállalkozói szférából (ÉRME klub, Közösségi Gazdaság) kerülnek ki, a gazdasági tárgyak oktatói között számos neves, az alternatív közgazdasági irányzat iránt elkötelezett gazdasági szakember szerepel. Gyakori meghívottak külföldi egyetemek szakértői is; így járt már itt Wolfgang Grassl amerikai marketingszakértő, és 2012 áprilisában a szak által szervezett konferencia és az órák vendége lesz Helen Alford is.

Az egyház liturgiájának csúcspontja a Nagyhét. Olyan egyedülálló időszak ez a liturgikus évben, mely sok elemében megőrizte a legősibb gesztusokat, rítusokat és szimbólumokat. A Nagyhét eredendő és egyetlen igazi célja, hogy a hívő ember és közösség társul szegődjön Jézus Krisztushoz a szenvedésen és a kereszthalálon át a feltámadás felé vezető úton, mintegy az ő életének mintájára – és az Eucharisztiában valamiképp valóságosan is “Krisztussá” – alakuljon. Hitünknek ehhez a legmélyebb, legközpontibb titkához semmit nem lehet hozzáadni vagy átalakítani benne. Így a Nagyhét liturgiája nem olyasmi, amit eszközként fel lehetne használni bármilyen más cél érdekében. A Nagyhét, különösen pedig a Szent Háromnap egyedülálló meghívás arra, hogy átadjuk magunkat Krisztus élete sodrásának, elmerüljünk magában a liturgiában.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a hívő közösség az egyház történetének minden korszakában aktuális gondolkodásmódjával tekintett a Passióra, Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására; és mindig megtalálta meg benne a neki szóló, saját korának igényei szerint időszerű választ, apránként gazdagítva is a szent napok tradícióját olyan elemekkel, melyek egyre mélyebben tárják fel az egyetlen misztériumot. Azért is így kell ennek lennie, mert az evangélium igazi értéke és célja épp az, hogy – mint Isten élő szava Krisztusban – minden kor minden emberi helyzetére választ, megoldást adjon. De ehhez újra és újra friss szemmel, legigazibb, legkonkrétabb kérdéseinket vállalva kell közelítenünk az Igéhez, és hinnünk kell abban, hogy az evangéliumban választ is kapunk rájuk Istentől.
A mai világ egyik legégetőbb kérdése, hogy hogyan lehet az emberiség és a teremtés sorsát alakító valódi erővé az igazságosság, az osztozás és a teremtés iránti felelősség. Így számunkra a Nagyhét olyan kitüntetett alkalom kell, hogy legyen, amikor – a Krisztussal való személyes találkozás mindig érvényes igényén túl – evangéliumi elkötelezettséggel keressük a választ korunknak erre a sajátos kérdésére is. Ha nem akarunk önmagukba forduló keresztények lenni, akkor meg kell kérdeznünk magunktól: mit akar mondani nekünk Isten Krisztus szeretetből vállalt kereszthalálán és feltámadásán keresztül a világ iránti szeretetéről – és arról, hogy tőlünk milyen módon várja ezt a szeretetet.

A böjtben a lemondás nem cél, hanem eszköz. Ezért mondja Jézus: ”Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.” (Mt 6.16) Nem mazochizmusból tagadunk meg magunktól ételt és élményeket ez alatt a negyven nap alatt, hanem azért, hogy amint elül a köznapi eseményeink zaja és leülepszik a lázas tevékenységünk által felvert „szellemi porfelhő”, meghalljuk a belső hangokat, rálássunk a valóban fontos dolgokra az életünkben. 

Nézzük például viszonyunkat az anyagiakhoz! Egy sor kutatás bizonyítja, hogy növekvő fogyasztás nem csak a környezetet terheli egyre jobban, de egy bizonyos határon felül már nem is növeli a megelégedettségünket, nem tesz boldogabbá. Nagy Britannia GDP-ben mért gazdasági teljesítménye és ezzel párhuzamosan lakosainak fogyasztása 1973 és 2002 között közel 80 %-kal nőtt. Eközben az életükkel megelégedettek aránya 5% tűréshatáron belül változatlan maradt.

Nem vitatjuk, hogy van egy minimálisan elegendő fogyasztási szint: nagyjából a betevő falat megléte és a fejünk feletti fedél biztonsága; ez alatt a kevesebb fogyasztás lehetetlenné teheti a minőségi életet. Az alapvető szükségletek kielégítésén túl viszont a többletfogyasztás már egyre inkább csak rövid időre tölti el jó érzéssel a fogyasztót, és utána még erősebb hiányérzet jelentkezik, ami folyamatosan növekvő, értelmetlen fogyasztást és ennek ellenére jelentkező elégedetlenséget kelt.