„Amíg széles körben ki nem fejlesztik a megújuló energiaforrásokat – aminek már folyamatban kellene lennie –, jogos a kisebbik rosszat választani vagy ideiglenes megoldásokhoz folyamodni. Ugyanakkor a nemzetközi közösségben nem sikerül kielégítő megállapodásra jutni azok felelősségéről, akiknek az energetikai átmenet költségeit viselniük kell.” (Laudato si’, 165.)

Az elmúlt hónapok nemcsak a pandémiával, hanem az energiaellátással, az energia árával, az ellátás biztonságával kapcsolatos hírekkel is tele voltak. Az energiaátmenet fogalma az elmúlt húsz évben összeforrott a zöldátmenet, a zöld energia használatára való áttérés egyre sürgetőbb kihívásával. Az elmúlt évtizedekben tanulmányok sokasága az „energialétra hipotézisre” alapozva kísérelt meg becsléseket adni az energiaátmenet folyamatára. A hipotézis, amit felmérésekkel igazoltak, az, hogy fejlődő gazdasági környezetben a háztartási energiahasználat és a folyamatosan növekvő bérek hatására a lakossági igények automatikusan a hipotézis szerinti magasabb fokon lévő energiahordozók felé tendálnak (legyen az akár kényelmi vagy ökológiai szempontból tisztább). Ezek a megfigyelések nagyjából igazak a fejlett és a fejlődő világ országaiban is.

Az energialétra hipotézis azt is feltételezi, hogy a drágább technológiák helyi és nemzetközi szinten magasabb társadalmi státuszt jelentenek. Ebben az esetben a családok nemcsak azért akarnak feljebb lépni az energialétrán, hogy nagyobb energiahatékonyságot érjenek el, vagy kisebb legyen a szennyezőanyag-kibocsátásuk, hanem azért is, hogy bemutassák társadalmi helyzetük, rangjuk növekedését. Számos kutatás bemutatta az úgynevezett tüzelőanyag-halmozás gyakorlatát is, az energialétra felemelkedésének elején és közepén lévő háztartásokban. Normális élethelyzet, amikor a háztartások nem tudnak teljesen lemondani hagyományos energiaforrásaikról, amely a fogyasztói oldalnak az energiaátmenetekben rejlő politikai és szakpolitikai összetettségét is mutatja. A tiszta energiára való átállás meghatározó tényezői közé tartozik ez is, amely rávilágít arra az összefüggésre, hogy sok vidéki háztartásban előfordul az energiahordozó-váltásra, a modernizációra való igény mellett a halmozás is. Ez nemcsak a tőlünk nagyon messzi Indiában, hanem akár a szomszédos Ausztriában és Kelet Közép-Európa teljes egészében is gyakorlat, különösen a vidékies településeken, de akár a központi régiók perifériáin is. Az energiahordozók halmozása, azaz, amint a háztartási szintű energialétrát alkalmazó kutatások kimutatták, a többféle energiahordozó használata, ami a modern és hagyományos energiahordozók egyidejű alkalmazását jelenti (pl. a PB-gáz, szén, fa, elektromosság, vezetékes gáz együttes használata), valószínűleg továbbra is kulcsfontosságú része marad a társadalmi-kulturális energiafogyasztási szokásnak. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a gyakorlat hatással lehet az alacsony szén-dioxid-kibocsátásra és a tisztább energiára való átállás menetére, gyorsaságára. Teljesen normális vidéken a cserépkályha mellett a villanybojler és a PB-gázzal működő tűzhely használata.

A Naphimnusz Egyesület, az EcoOne Munkacsoport és az Új Város Online közös adventi kampányt hirdet: minden adventi napra egy, a napi szentírási olvasmányokból vett igéből inspirálódó elhatározást ajánlunk, amivel csökkenthetjük életvitelünk környezetre gyakorolt negatív hatását: szelektív hulladékgyűjtés, élelmiszer-pazarlás csökkentése, energiatakarékosság és a természet felfedezése mind-mind szerepelnek a vállalások között!

„Szeretetetek egyre jobban gyarapodjék a helyes ismeretben és a teljes megértésben, hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes.” (Fil 1,9)

November 28.

„Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül.” (Lk 21,36)

Az advent fontos jelképe, kelléke az adventi koszorú, hiszen ennek fényénél készülünk imádsággal az ünnepre, Krisztus eljövetelére. A lényeg azonban az ima, nem a külsőségek! A tavalyi gyertyák ugyanolyan szépen világítanak az adventi koszorúdon, mint ha újakat vennél. Azt is mérlegeld, hogy adventi koszorúdra mennyi új díszítést, fenyőágat teszel! Nem kell feleslegesen megtépázni a fenyőket, arról nem is beszélve, hogy a díszítések nagy része újrahasznosíthatatlan szemét, ha nem teszed fel újra. Ha már mégis megvetted, fogadd meg, hogy a maradékokat elteszed jövőre!

November 29. 

„Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban” (Lk 21,34)

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon gondolkodhatunk el, hogy vajon Isten vendégei vagyunk-e ebben a sokszínű és -formájú világban, vagy pusztán a biológiai evolúció csúcsára jutott emberként tengődünk.

A XVIII. század izgalmas időszak volt Európa történelmében. A világ hirtelen kitágult, hiszen egyre újabb földrészek, idegen, egzotikus tájak nyíltak meg a felfedezők előtt. Linné számára tanítványai bőségesen szállították a meghatározásra, elnevezésre váró növényeket, állatokat, és úgy tűnt, hogy a világ végső soron megismerhető, mindez csupán idő és szorgalom kérdése.

Linné akkoriban így gondolkodott a teremtett világról és benne az emberről:

Az öntudatos ember tisztában van azzal, hogy a világ a Mindenható tulajdona, és a Mindentudó bölcsességének legnagyobb csodáival van felékesítve, őt magát pedig mint vendéget vezette be ezek közé,

azért, hogy e gyönyörűségeket élvezze, megismerhesse az Úristen nagyszerűségét… Hogy méltán hagyhassuk el ezt a világot mi, vendégek, ki kell kutassuk az Alkotó művét, melyet a Legfelsőbb Lény a mi hasznunkra hozott létre. Hogy mindent helyesen ismerjünk meg, szükséges, hogy ezek közül mindegyik külön fogalmat képezzen, és hogy külön névvel legyen ellátva” (Carl Linné: A növények fajai. Váczy Kálmán fordítása).