2014. március 23., Nagyböjt harmadik vasárnapja

Egy kis magyarázattal kezdem: a magyar fordításban tanácsnak nevezett ajándék neve latinul consilium, ami a „consulo” – dönteni igéből ered és tervezést, elhatározást jelent.

Persze a magyar tanács fogalom is ide köthető, hiszen a döntések előtt mérlegelni szoktuk a lehetőségeket, és ebben a mérlegelésben segíthet, ha tanácsot kapunk. A tanács formája gyakran nem más, mint az egyik, vagy másik szempont kiemelése, figyelmünkbe ajánlása

2014. március 30., Nagyböjt negyedik vasárnapja

Beszéltünk már tudományról, értelemről, bölcsességről és tanácsról, bejárva ezzel az ismeretből tudássá érlelt gondolatok alapján megszülető elhatározás életútját. Jobbára így tűzünk ki hasznos, nemes célokat, hosszú távra. Ezután következik a célok felé haladás aprómunkája. Nagyon sok szép terv azért nem valósult meg, mert a mindennapok apró akadályai elterelték a figyelmet, elkoptatták az igyekezetet.

Az elmúlt héten azt kerestük, hogyan és miképp fújt ébresztőt a Lélek a számunkra ebben járvány által felforgatott világban, mire hív bennünket, mit tudunk tenni. Aki a Szentlélek hívására rá tud hangolódni, az megérti, hogy az Ő ajándékai, amiket személyesen kapunk, mind arra vannak, hogy testvéreinket szolgáljuk vele, hitünk pedig csak közösségben, az egyházban, Isten családjában tud megerősödni.

Virágvasárnap az evangélium üzenetének hat pontjában való meghirdetéséből az utolsóhoz érkeztünk:

„Fogadd be Isten szeretetét a Szentlélek által!” (Engedd, hogy Atyád szeretete átalakítsa életedet!)

Jöjj, és légy tagja a keresztény közösségnek! Megmaradásod és kiteljesedésed helye az Egyház.

Szkülla és Kharübdisz között hajózunk, de – olvashattuk a megelőző írásokból – létezik kiút: az a folyamat, ami maga az ökológiai megtérés. Ez az az út, ami egy erős keresztény opció. Nap, mint nap látjuk, sokszor közelről érzékeljük, amit II. János Pál pápa így fejezett ki 1990-es béke világnapi üzenetében: „A probléma gyökeréig kell jutnunk, és szembenézni a mélységes morális válság egészével, melynek a természet pusztítása csak az egyik súlyos jelensége”. Globális morális és környezeti válság: sokat írunk és beszélünk róla, de talán csak a szembenézés terhe miatt is, a hárítás össznépi taktikáját követve – kevesek kivételével – nem törődünk azzal a fenyegetettséggel, ami nemcsak jelenünket, hanem még unokánk unokáinak a jövőjét is veszélyezteti. Sokan kérdezhetik: de „hiszen én hívő, jó keresztény vagyok, mi szükségem van  ökológiai megtérésre?” Akik így vélekednek, még nem jutottak el „probléma gyökeréig”, valójában még nem néztek szembe, amiről II. János Pál pápától hozott idézett is szól.  És így  miről is tudnánk tanúságot tenni? Nézzünk szembe a morális válsággal, még ha ez küzdelmet, akár gyötrődést is jelent.

2014. március 9., Nagyböjt első vasárnapja

A tudomány egy széles látószögű reflexió a világról, a világ dolgairól, a szabályokról, amelyek fenntartják azt, és amelyek segítségével leírható. A tudomány egy szükséges, de nem elégséges feltétele a megismerésnek. Gondolkozzunk el, hogy mit ad, mi az a lehetőség, amit a kezünkbe ad a sorban következő ajándék az értelem. Ilyenkor, Nagyböjt idején talán még fontosabb, mint máskor az Istennel való személyes kapcsolat felismerése, a benne való elmélyülés, ahol az értelemnek főszerep jut.

Az elmúlt hetek során elmélkedéseinkkel bejárva az ökológiai megtérés útját több alkalommal előkerült a közösség fontossága. Úgy, mint ami segít minket a felismerésekben, az elhatározásokban, a döntések megszilárdulásában, de akár úgy is, mint a megtérésből szükségszerűen fakadó tanúságtétel helye, és mint ami annak nyomán létrejön. Befejező elmélkedésünkben fordítsuk figyelmünket most külön is a közösségre, és annak egyik legmélyebb megnyilvánulására, az ünneplésre, és tegyük fel a kérdést: hogyan jelennek meg ezek a teremtésvédelem közegében?

Az, hogy közlekedésünk jelentősen hozzájárul környezetterhelésünkhöz, talán a zöld gondolatok közül elsőként került be a közgondolkodásba. 

1999-ben a Németországban található trieri egyházmegye 390 híve indította útjára az „autóböjt” kezdeményezést. Azóta is minden évben meghirdetik a kampányt, amihez az érdeklődők az interneten is csatlakozhatnak (http://www.autofasten.de). A résztvevőket tapasztalataikról is megkérdezték. A környezettudatosság mellett előnyként említették meg többek között a testedzés lehetőségét – pl. kerékpározás  –, de a kisebb stresszt és az új szociális kapcsolatok kialakulását – pl. a közösségi közlekedésre várva – is. Mára több más országban is indítottak hasonló akciókat, Ausztriában 8 éve hirdetik meg az autóböjtöt: http://www.autofasten.at . Itthon ilyen hivatalos kezdeményezés nincs, de szervezetlenül is jól működő böjti felajánlás lehet a séta, bicikli vagy közösségi közlekedés választása. 

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület - hagyományaihoz híven - idén is szeretné előmozdítani a Nagyböjt teremtéstudatos megélését. Ebben az esztendőben a vasárnapi szentmisék olvasmányaihoz fűzött heti elmélkedéseinket, melyeket mindig a megelőző péntek estén jelentetünk meg, Sipos (S) Gyula tagtársunk írta, és a hozzájuk tartozó grafikákat is ő készítette.

Életünk egyharmadát a munkahelyünkön töltjük. Ha beleszámítjuk az oda-vissza utazást, a munkahelyi ebédidőt, akkor az arány még nagyobb. A teremtés védelmének erkölcsi parancsa és hitből fakadó igénye tehát nem korlátozza a felelős gondolkodást és cselekvést az otthonunkra, a szűkebb családunkra. A munkahelyen – függetlenül attól, hogy beosztottként, vezetőként, vagy vállalkozóként tevékenykedünk – nagyon sok alkalom adódik, hogy a környezetünkért tehessünk valamit.

Ha valakit az Isten mások irányításának felelősségével ajándékozott meg, akkor ezzel a lehetőséggel számos dologra lehet befolyásunk. A legfontosabb kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, hogy vajon a vállalkozás a közjót, az emberi méltóságot, az emberiség egészének javát szolgálja-e? Ha úgy érezzük, hogy munkahelyünk felesleges, csak az emberi telhetetlenséget kielégítő, vagy a természetet feleslegesen terhelő szolgáltatást vagy terméket nyújt, akkor ideje átgondolni, hogy ez-e az Istentől rendelt hivatásom. Valóban érdemes-e pár napos használat után eltörő, és a szemetesben végző fröccsöntött műanyag vízi pisztolyt, egyszer használatos felfújható matracot, rágógumit, vagy bulvárlapot kínálni embertársainknak? Vajon a hit, a remény, és a szeretet vezérli-e tetteimet a munkahelyen, vagy kettős életet élek – vaskosabb viccek, az adóelkerülés a „munkahelyen” beleférnek, miközben a családban, a templomi közösségben jól nevelt, erkölcsös mintapolgár vagyok?

A cím olvastán esetleg némelyek előtt az égő szemű, már-már az elvakultságig elhivatott zöld aktivista téves képe jelenik meg, akit talán olyannak képzel az olvasó, hogy csak a hasonlóan lobogó aktivisták között érzi jól magát, hogy másféle emberekkel alig tart kapcsolatot. Nos, nem róla akarok szólni, elképzelt emberünk elszigetelődési problémája keveseket érint.

Jóval többen lehetünk azok, akik látva a teremtett világ helyzetét és felelősségünket a teremtés ajándékainak használatában, már tettünk elhatározásokat, változtattunk valamennyit hétköznapjaink, munkánk és ünnepeink megélésének módján. Ezek a lépések – például hogy nem vásároljuk meg azt, ami tetszetős is, futná is rá, de igazából nincs rá szükségünk – távol állnak a közgondolkodás átlagától, vagy attól, amit a média annak állít be, így kockázatosnak érezhetjük nyílt vállalásukat mások előtt. Valljuk be, nem jó érzés, ha azt gondoljuk, hogy csodabogárként könyvelnek el minket, legyintenekránk, és valószínű, hogy kibeszélik furcsaságainkat a hátunk mögött.

Ennek ellenére azt javaslom, hogy valljuk meg meggyőződésünket barátaink, munkatársaink és más, velünk kapcsolatba kerülő ember előtt. Két okom is van, hogy ezt tanácsoljam. Az egyik az, hogy a nyilvános elköteleződés növeli bennünk az elszánást, de ennél fontosabb, hogy meglepően sok megerősítő, pozitív reakcióval találkozhatunk! Egyre több emberben fogalmazódik meg, hogy nem jó, ahogy a világgal bánunk, többen is kényelmetlenül érzik magukat, sőt talán már tesznek is ezt-azt ez ügyben. Ha mi vállaljuk a meggyőződésünket, sok szövetségesre találhatunk, és segítünk a másik embernek is megerősödni a környezettudatosságban.

Ezzel kapcsolatban olyan konkrét célt fogalmazhatunk meg és követhetünk, mint például: a következő hetekben nem hallgatom el a teremtésvédő meggyőződésemet. Sőt, ha mód van arra, hogy a kérkedést elkerülve, de határozott állásfoglalással előhozzam a témát, élek a lehetőséggel.