Teremtésvédelmi javaslat 2016 Nagyböjtjére

Nyomtatóbarát változat
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájának szellemében, Székely János püspök atya, a MKPK Caritas in veritate bizottsága vezetőjének egyetértésével, a teremtett világ iránti keresztény felelősség és a hívő katolikus, evangéliumi lelkület egységének elmélyítése érdekében tisztelettel javasoljuk az alábbi felhívásokat a megjelölt időben közzétenni a plébániai hirdetésekben:
 
„Idén nagyböjtben a húsvétra való lelki felkészülés részeként Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében szeretnénk olyan önként vállalható nagyböjti gyakorlatokat is a testvérek figyelmébe ajánlani, melyek nekünk és a körülöttünk élőknek is segíthetnek felfedezni a teremtett világ iránti felelősségünk és istenkapcsolatunk szoros összefüggéseit.
Ezért először is arra buzdítjuk a kedves híveket, hogy aki teheti, legalább a nagyböjti időben – lemondásként és egyben a teremtett világ iránti felelősségének kifejezéseképp – ne autóval jöjjön szentmisére, vagy ha igen, akkor kínálja fel az autóban lévő szabad helyeket közelben lakóknak, hogy „telekocsival” közlekedjenek, és egyben a segítőkész kapcsolat is erősödjön egyházközségünk tagjai között.”
 
„Köszönjük azoknak a híveknek az odaadását, akik ma az autózásról lemondva, vagy pedig a szervezésért erőfeszítéseket is vállalva „telekocsival” érkeztek a misére!
Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében arra buzdítjuk a kedves híveket, hogy az előttünk álló héten ne csak pénteken, de néhány másik napon is tartózkodjanak a húsevéstől, mert ezzel (az önmegtagadáson túl) jelentősen csökkenthetik a teremtett világ terheit.”
 
„Köszönjük azoknak a híveknek az áldozatkészségét, akik a héten több napon is lemondtak a húsevésről! Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében ezúttal arra buzdítjuk a kedves híveket, hogy az előttünk álló héten, ha tehetik, csökkentsék egy fokkal lakásuk hőmérsékletét, ezzel is mérsékelve a teremtett világra nehezedő terheket.”
 
„Köszönjük azoknak a híveknek az áldozatkészségét, akik a héten csökkentették lakásuk hőmérsékletét. Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében most arra buzdítjuk a kedves híveket, hogy az előttünk álló héten törekedjünk arra, hogy kevés hulladékot termeljünk. Például csomagolatlan árukat vegyünk, ne kérjünk a boltban szatyrot, zacskót, és amit kidobunk, azt is a fajtájának megfelelő kukába, veszélyeshulladék-gyűjtőbe vagy pedig komposztba tegyük.”
 
„Köszönjük azoknak a híveknek az áldozatkészségét, akik a héten figyeltek arra, hogy kevesebb hulladékot termeljenek. Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében ezúttal arra buzdítjuk a kedves híveket, hogy az előttünk álló héten tájékozódjanak, milyen természetes tisztítószerekkel tehetnék a teremtett világot kevésbé terhelővé a húsvéti nagytakarítást.”
 
„Köszönjük azoknak a híveknek az áldozatkészségét, akik a héten megtették, vagy felkészültek arra, hogy teremtésvédő módon takarítsanak. Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében arra buzdítjuk a kedves híveket, hogy az előttünk álló hosszú hétvégén találjanak alkalmat arra, hogy kimenjenek a természetbe és gyönyörködjenek, örüljenek a teremtett világ gazdagságának, keressék benne Isten kezenyomát, szeretet-üzenetét, és hálát adjanak érte.”
 
„Köszönjük azoknak a híveknek az áldozatkészségét, akik a héten kerestek időt arra, hogy kimenjenek a természetbe és gyönyörködjenek, örüljenek a teremtett világ gazdagságának. Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében a Nagyhéten arra buzdítjuk a kedves híveket, hogy az előttünk álló ünnepen tegyenek valamit azért, hogy a környezetünkben élő szükséget szenvedők is méltón ünnepelhessenek.”
 
A fenti szövegjavaslatok természetesen nem rendelkeznek semmilyen „hivatalos” jelleggel, hanem ajánlások, melyek a helyi közösség helyzetéhez alakíthatók a felelős lelkipásztor belátása alapján, a Ferenc pápa által kért „ökológiai megtérés” (LS 217) lelkületét szem előtt tartva. Az egyes javaslatokhoz további – templomi hirdetőtáblára kinyomtatható, illetve internetes linkeket is tartalmazó – anyagokat közlünk hétről-hétre a teremtesvedelem.hu weboldalon.
 
Budapest, 2016. február 2.
Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület