Az idei nagyböjt során a teremtesvedelem.hu már hagyományosnak számító cikksorozatában az ökológiai megtérés folyamatát elmélkedjük át.

Ferenc pápa „Áldott légy…” enciklikájának 217. pontjában így ír:

»Ha ”a külső sivatagok azért szaporodtak el a világon, mert a belső sivatagok szétterjedtek”, [akkor] a környezeti válság mély belső megtérésre hívó felszólítás. De azt is el kell ismernünk, hogy vannak olyan elkötelezett és imádságos keresztények, akik – a realizmus és pragmatizmus ürügyén – nemegyszer kinevetik a környezet miatti aggodalmakat. Mások passzívak, nem határozzák el magukat szokásaik megváltoztatására, és így inkoherenssé válnak.

Ökológiai megtérésre van tehát szükségük, 

amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja.«

Mi is ez a megtérés? Hogyan jelenhet meg Jézussal való találkozásunk a világhoz fűződő kapcsolatainkban? Ezekre a kérdésekre próbálunk majd rávilágítani a következő hat vasárnapon megjelenő cikkeinkben.

A megtérés egy folyamat, ami több szakaszra osztható. E szakaszokat vizsgálja majd egy-egy cikkünk.

  • Először jelentkezik a csalódottság az addig vallott értékekben, gyakorlatban, a megcsömörlés. A mindennapok elfogadott gyakorlata elviselhetetlenné válik, a jövő beszűkül.
  • Aztán jön a mélypont. A korábban fontos dolgok értéktelenné lesznek, de még nem tiszták az új értékek. Megjelenik a magány és kitaszítottság érzése. Úgy érezhetjük, hogy mindenki ellenünk fordul. A megtérés annyiban mindenképpen több egy „egyszerű” válságnál, hogy felismerjük: egyedül nem, csak Isten segítségével lendülhetünk át ezen a mélyponton, és azt is, hogy Ő, ha elfogadjuk, kész megadni ezt a segítséget, bármilyen mélyre kerültünk. 
  • A következő szakasz egyfajta ráébredés, elkezdődnek kirajzolódni új értékeink és céljaink (fény az alagút végén), és a mélypont, a letörtség érzését felváltja a vágy a keresésre, új dolgok megismerésére, kipróbálására, begyakorlására.
  • Ezután következik a haladás a nem kipróbált, de a Lélek által megerősített új úton. Egyre több jó szokást veszünk fel és egyre több akadályozó régi gyakorlatunkat hagyjuk el. Az új rutinjainkkal elért sikereink feltöltenek energiával, és egyre több magabiztossággal haladunk a megkezdett úton.
  • A kiteljesedésben aztán odáig erősödünk, hogy már ki merünk állni a nyilvánosság elé, és tanúságot is merünk tenni új értékeinkről; szeretnénk másokat is részesíteni új felismeréseinkben.
  • Végül legtöbbször megérkezünk egy új közösségbe, és visszatekintve a megtett útra az életünkben megvalósult fordulatot értéknek látjuk, így bennünk is megszületik az ünneplés vágya. Lehet, hogy már korábban is közösség vett körül, segített minket, de mostanra már nem rászorulóként, hanem aktív, másokat segítő tagjaként vehetünk részt a közösségünk életében, és ez gyökeres és örömteli változás.

A fent felvázolt folyamat nem rövid! Még ha tudjuk, értjük is a lépéseit, nem lehet lerövidíteni az utat, "levágni a kanyart", hanem át kell élni, át kell elmélkedni mindegyik szakaszt ahhoz, hogy stabil alapokra építhessük a következőt. Az ökológiai megtérés is megtérés, mert felismerjük, hogy Istenhez való kapcsolatunk megújítása nélkül nem juthatunk előre. Leegyszerűsítve csak annyiban különbözik más megtérésektől, hogy a megkérdőjelezett és felfedezett értékek és célok a minket körülvevő világhoz való viszonyunkra (is) vonatkoznak.

Erre az utazásra hívjuk olvasóinkat. Kattintsanak vasárnap délutánonként a teremtesvedelem.hu-ra és fedezzék fel velünk együtt, hogy hol tartanak és merre haladnak az úton!