Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ma a jövő történelemkönyvébe lapozunk bele.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) I. és II. munkacsoportjának közös ülésén szeptember 24-én Monacóban elfogadták Az óceán és a krioszféra (jégtakaró) a változó éghajlatban című jelentést. Miközben a világ New Yorkra, az ENSZ-ben zajló klímacsúcsra figyelt, az IPCC elfogadott tehát egy újabb átfogó, több mint ezer oldalas jelentést. E jelentések terjedelmére való tekintettel mindig készül egy összefoglaló is a döntéshozók számára. Ez esetben ez is több mint negyven oldalas. Az összefoglaló rövid állításokat tartalmaz, illetve az állításokhoz tartozó rövid magyarázatokat, legfontosabb tényeket és adatokat.

Három nagy csoportra osztották az állításokat: a) megfigyelt változások és hatások, b) előre jelzett változások, c) kihívások. Az állítások, a maguk tudományos korrektségében, a melegedő éghajlattal kapcsolatos tényekről és várható változásokról dermesztő üzeneteket hordoznak. Ezekből most csak néhányat válogatok, de biztos vagyok benne, hogy egy későbbi alkalommal érdemes lesz a teljes állításcsomagra kitérni.

Amit biztosan tudunk az az, hogy az elmúlt évtizedekben a globális felmelegedés a jégtakaró nagy arányú csökkenéséhez vezetett: mind a tengeri jégtáblákat, mind a szárazföldi jégborítást tekintve. A hótakaró kiterjedtsége is csökkent, és megnőtt az állandóan fagyott területek (permafroszt) átlagos hőmérséklete. Mára már bizonyított, hogy a globális óceán 1970 óta változatlanul melegszik, az éghajlati rendszer melegedéséből származó hőmennyiség 90%-át veszi fel. 1993 óta az óceánok felmelegedésének üteme több mint kétszeresére nőtt. Az óceáni-tengeri hőhullámok gyakorisága 1982 óta megduplázódott, és intenzitásuk növekszik. Az egyre több szén-dioxid elnyelésével az óceán felszíni savasodása felgyorsult. A tengerek oxigéntartalma a felső 1000 méteres rétegben csökkent. A globális, átlagos tengerszint emelkedik, és ez a folyamat az utóbbi évtizedekben gyorsulást mutat, leginkább a grönlandi és az antarktiszi jégmezők olvadásából származó vízmennyiség és a hőtágulás miatt. Emelkedett a trópusi ciklonok előfordulásának a gyakorisága és ereje, valamint a hozzájuk csatlakozó esőzések nagysága. Amire számíthatunk: felgyorsul a jégtakaró csökkenése, tovább emelkedik a tengervíz hőmérséklete és az ebből adódó extrém éghajlati és időjárási események erőssége, gyakorisága nő. További tengeri savasodás és oxigéncsökkenés várható.

Az állítások kitérnek a biológiai sokféleség degradációjára, a szárazföldi jégtakaró csökkenésének az elérhető édesvízkészletekre való negatív hatására (ideértve az öntözött területeket), a tengerből származó élelmiszerek mennyiségének rendkívüli csökkenésére. A hatások nemcsak az óceánokhoz, tengerekhez közel eső népességeket, hanem minden éghajlati övben élő társadalmat érintenek, különböző intenzitással és veszélyekkel.

Súlyos állítások, amelyek egy rendkívül robosztus tudományos elemző munka eredményei, azaz kétségkívül nehezen vitathatók. Szikár állítások, mintha csak egy jövőbeli történelemtankönyv rövid krónikáját olvasnánk.

A magyarországi tapasztalatokat tekintve azt már biztosan tudjuk, hogy a Kárpát-medence az átlagosnál jobban melegedő régiókhoz sorolható.

A mérések azt mutatják, hogy az 1900 óta tapasztalt országos évi középhőmérséklet emelkedése valamivel több mint 1,2°C, ami jelentősen meghaladja a globális változás mértékét, ami nagyjából 0,9°C. A csapadék éven belüli eloszlása megváltozott. Kevesebb napon hullik csapadék, és ezzel együtt nőtt az aszályhajlam. A heves viharok száma és intenzitása nőtt.

A teremtés hete van (szeptember 29. – október 6.). Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport által készített idei teremtés heti füzet tematikája a „hála és felelősség”. Van mit tenni, de van egy rendíthetetlen támaszunk: Jézus! Teendőinket, Őreá nézve, a hála és a felelősségérzés keretezze be.

Fotó: Pixabay

Nemes Csaba/Magyar Kurír