Az éghajlatváltozás a mai társadalmak egyik legerőteljesebben megnyilvánuló válságtünete. Olyan tünet, amely a fejlett ipari országokban kialakult eszméket, s az ezekre az eszméken alapuló normákat kérdőjelezi meg. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem eddigi eredményei a társadalmi rugalmasság olyan alacsony szintjére utalnak, amely e társadalmak működőképességét veszélyeztetik. A felmelegedés várható további gyorsuló ütemű növekedése egyre sürgetőbb módon egy elkerülhetetlen, alapvető társadalmi változásra, másképp fogalmazva egy paradigmaváltásra hívja fel a figyelmünket. Elsősorban azért, mert se a nemzetközi megállapodások, se a komoly politikai támogatást élvező országos szintű éghajlatváltozással foglakozó programok nem érték el céljaikat. A Kiotói Jegyzőkönyv aláírása óta (1997) nem csökkent, hanem tovább növekedett az üvegházhatású gázok kibocsátása. (Láng István, 2007)

Az éghajlatváltozással kapcsolatos elképzelések és programok egy része – amelyek alapvető motivációi a veszély súlyosságnak, a gazdasági és politikai rugalmasság alacsony szintjének felismerése, és a lehetséges megoldások keresése - eltér az uralkodó paradigma követéstől és egy egyre jobban kibontakozó paradigmaváltásra utalnak. Ezért vizsgáljuk meg, hogyan került a jelenleg még „domináns”paradigma uralkodó helyzetbe, s hogyan járul hozzá ez az emberisig történetében új, eddig ismeretlen elképzelés az éghajlatváltozáshoz.

Az éghajlatváltozás alapvető társadalomtudományi kérdéseket vet fel, mivel ez az egyre veszélyesebbé váló folyamat kialakulásával foglalkozó tudományos kutatások egyértelműen arra a következtetésre jutottak, az éghajlatváltozás elsősorban emberi tevékenység következménye. (IPCC, 2007) A hazai kutatási eredmények is erre következtetésre jutottak és ennek megfelelően dolgozták ki javaslataikat. és a szükségesnek tartott kutatások folytatásának irányait. (Láng - Ccete. Jolánkai, 2007 és Harnos 2007) Ezért indokolt annak vizsgálata, hogy milyen emberképre alapozott társadalmi folyamatok eredményezték az éghajlat olyan jelentős megváltozását, melyek következményei mára a társadalmak működését veszélyeztetik. Tanulmányomban annak az új, „varásztalanított” emberképre alapozott elméletnek a hatását mutatom be, amely hozzájárult az éghajlatváltozás kialakulásához és amely megakadályozza a kialakult helyzethez való rugalmas társadalmi alkalmazkodást. Ahhoz, hogy ezt a gyökeres változást minél alaposasban megismerjük azt a paradigmaváltást tanulmányozzuk, amelynek eredményeként az új elmélet és új emberkép „uralkodó”, „domináns” helyzetbe került először az európai, majd a Föld országainak többségében. (Kuhn) Elemzésünknek azért ez a kiindulópontja, mert a felmelegedést okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedése és a ”kapitalizmus szellemének” kibontakozása időben párhuzamosan lejátszódó folyamatok.

Ez a paradigmaváltás az emberiség eddig történetében soha nem látott életszínvonal növekedést eredményezetett, de számos súlyos társadalmi gazdasági, politikai és ökológiai konfliktushoz vezetett. Káros következmények miatt a varázstalanított emberképet és a piacgazdaságot „uralkodó” helyzetbe kerülésük óta komoly támadások érték, amelyek azonban mindezidáig nem voltak elég erőteljesek ahhoz – a sikertelen szocialista kísérletet kivéve – hogy újabb paradigmaváltáshoz vezessenek. Hipotézisünk szerint az éghajlatváltozás vagy annak várható következményei kényszeríthetik ki a következő paradigmaváltást, amelynek keretei között a jelenleg megoldhatatlannak látszó konfliktusokra megtalálható a megfelelő válasz. Ebben a folyamatban jelentős szerepet töltenek be a helyi közösségek, különösen a falvakban, amelyek az új paradigma kibontakozásának jobb lehetőséget nyújtanak, mint a városok.

A „kapitalizmus szelleme”és az új társadalmi normák

Max Weber „A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme” című a szociológia egyik alapművének számító művében az új, paradigma születésének körülményeit vizsgálta. Az 1905-ban megjelent könyvében a modern európai társadalmi, gazdasági és politikai fejlődődés lényegét a racionalitás eddig soha sem látott térhódításában látta.

Kiindulópontja az, hogy a racionalitás, az erre alapozott gazdasági kalkuláció és a racionálisnak számító nyereség megszerzése a kapitalista gazdaság lényege (Weber. 11.o). A racionalitás vagy Max Weber megfogalmazásával, amely a korábbi paradigmától való lényegi megkülönböztetést is kifejezi, „a világ varázstalanítása” fokozatosan és alapvetően megváltoztatta a társadalmi viszonyokat; a társadalom és a gazdaság valamint a társdalom és a természet kapcsolatát és gyökeresen átalakította a társadalmi normákat is. Egy kultúra jellegzetes vonásait alapvetően meghatározzák a kialakult társadalmi normák. A társadalom „erejére” is hatással van a normák erőssége. A normák alapvető jelentőségéről a társadalmak életében és a normák erejét meghatározó feltételekről a következőket írja Andorka Rudolf:

”A normák … gyenge lábakon állnak, ha nem támasztja őket alá az a meggyőződés, hogy ezek a normák valamilyen értékekből következnek. Az értékek támaszai pedig az emberi élet végső vagy egzisztenciális kérdéseire adott válaszok. A vallások ezekre a végső vagy egzisztenciális kérdésekre kínálnak válaszokat. Ezért ahhoz, hogy az ember az öt körülvevő világban tájékozódni tudjon, valamilyen vallási jellegű elképzelésekre, világképre van szüksége. (Andorka, 2001, 551.o)

Az új, ”varásztalanított” paradigma ebből a szempontból „gyenge lábakon áll”, s feltételezhető, hogy az új normákra alapozott kultúra éppen ezért a legfontosabb feladatát, nem tudja betölteni

„…a kultúra a külső környezethez való alkalmazkodás eszköze, és ha a kultúrában az alkalmazkodás előnytelen mintái alakulnak ki, akkor az alkalmazkodás sikertelenné válhat, és végeredményben a közösség elpusztulásához, széteséshez, eltűnéséhez vezethet. (Andorka, 2001, 488.o)

A piacgazdaság és az ökológia válság kapcsolatával foglalkozó művek egy része a modern társadalmak alkalmazkodóképességének hiányára mutat rá. Ezek közül az egyik figyelemreméltó Carl N. McDaniel és John M. Gowdy: Az édenkert kiárusítása - Példázat a természet tönkretételéről című műve. A könyv szerzői, e kérdéskör két elismert szaktekintélye,különböző kultúrák természettel való kapcsolatának tanulmányozása után ezeket a következtetéseket fogalmazták meg:

„Véleményünk szerint egy példátlan és gyors kulturális változás hiányában a mai ismert emberi civilizáció össze fog omlani, akár több évszázados lassú haldoklással, akár néhány évtized alatt végbemenő hirtelen katasztrófával; és a lefelé vezető út biztosan borzasztó lesz. Mi, a Föld emberisége azonban kezünkbe tartjuk mindazt a tudást és forrást, -biológiait és minden mást –amivel megteremthetjük a fenntartható létezést.” (Carl N. McDaniel – John M. Gowdy, 2002, 185.o)

A kialakult „krízishelyzetnek” lehet a következménye a pusztulás is, de elképzelhető az is, hogy egy új paradigma kibontakozásával mindez elkerülhető.

Az éghajlatváltozás miatt az uralkodó paradigma válságba került. (Ezen kívül más e paradigma alapjaira visszavezethető válságjelenségek is megfigyelhetők, de mi ezt tatjuk ezek közül a legsúlyosabbnak, s ezért foglalkozunk ezzel.)

A „kapitalizmus szellemének” kibontakozása, az emberre, társadalomra és a természetre gyakorolt hatása több szempontból is fontos számunkra. Részben azért, mert ennek segítségével egy már korábban lezajlott paradigmaváltás folyamatát ismerhetjük meg, amely segítségünkre lehet a jelenlegi folyamatok jobb megértésében. De azért is mert az éghajlatváltozás miatt válságban került paradigma jobb megismerése segítheti az új, megoldást kínáló paradigma megszületését és kibontakozását. Továbbiakban elsősorban Max Weber munkájának felhasználásával mutatjuk be a paradigmaváltás folyamatának elemzésünk szempontjából releváns elemeit.

A minden paradigmaváltást megelőző versenyhelyzetről, és az új szellem kialakulásának feltételiről a következőket olvashatjuk: ”Az életvitelnek és a hivatás felfogásának a kapitalizmus jellegzetességeihez idomult módja csak úgy ’választódhatott ki’, azaz csak úgy arathatott győzelmet más módok felett, hogy előbb nyilvánvalóan létre kellett jönnie, éspedig nem elszigetelt egyénekben, hanem embercsoportok felfogásmódjaként. Tulajdonképpen e felfogásmód keletkezését kell megmagyarázni.” (Weber. 1982, 53.o) A paradigmák elkerülhetetlen küzdelméről és a „kapitalizmus szellemének” sikerét alapvetően megnehezítő körülményekről ezt írja Weber:

„A kapitalista szellemnek, abban az értelemben, ahogyan eddig e fogalom tartalmát tisztáznunk sikerült, keményen meg kellett küzdenie ellenséges hatalmak egész világával, hogy érvényre jusson. Azt az érzületet, amely Franklin Benjámin fejtegetéseiben kifejezésre jut, és amely egy egész nép tetszésével találkozott, mind az ókorban, mind a középkorban a legmocskosabb szellem és a legalantasabb érzület kifejezésének bélyegezték volna - mint ahogyan nap mint nap ezt teszik vele még ma is mindazok a társadalmi csoportok, amelyek a legkevésbé kapcsolódtak bele a sajátosan modern tőkés gazdaságba, illetve a legkevésbé alkalmazkodtak ahhoz.” (Weber, 1982,58.o)

„A nyerészkedésben megnyilvánuló abszolút és tudatos kíméletlenség gyakran éppen a legszigorúbb tradicionális kötöttség ellenére is észlelhető. S valahányszor a tradíció szétmállott, és a szabad vagyonszerzés többé-kevésbé átfogó módon a társadalmi szervezetekbe is behatolt, etikailag általában nem ennek az újdonságnak az igenlése és megfogalmazása következett be, hanem rendszerint csak eltűrték, mint tényt, mint olyasmit, ami etikailag közömbös, illetve nem örvendetes ugyan, de sajnos elkerülhetetlen. Ez nem csak minden erkölcsi tanítás természetes álláspontja volt, hanem - és igazában ez a fontos - a kapitalizmus előtti korszakban az átlagember gyakorlati magatartása is. De éppen ez a magatartás volt az egyik legerősebb akadály, amelybe az ember a rendezett polgári kapitalista gazdaság feltételeihez való alkalmazkodás során mindenütt beleütközött.” (Weber, 1982,61.o)

Ezekből a mondatokból érthetjük meg igazán., hogy ez az új szellemiség milyen hihetetlenül merész „forradalmian új” gondolatokat fogalmazott meg.

A siker elérését tovább nehezítette az emberi természet átalakításának igénye is.

„…az ember ’természeténél fogva’ nem pénzt és még több pénzt akar, hanem egyszerűen csak élni akar, úgy ahogyan megszokta, és annyit akar keresni amennyi ehhez szükséges. Mindenütt, ahol a modern kapitalizmus az ember munka ’termelékenységének’ fokozásához intenzitásának növeléséhez fogott hozzá, beleütközött a kapitalizmus előtti gazdasági munka e vezérmotívumának végtelenül szívós ellenállásába.” (Weber. 1982, 63.o)

Az új célok kizökkentették az embert természetes állapotából. Ez a „kizökkentet állapot” megváltoztatta az ember és a Természet, a társadalom és Természet kapcsolatát, és súlyos válságokhoz vezetett, amelyek közül – mai ismereteink szerint - az éghajlatváltozás és várható következményei veszélyeztetik leginkább a jövőnket.

Az új célok nemcsak az egyes embereket, hanem a társadalom nagy részét is „kizökkentette” természetes állapotából. Ennek hatása tükröződik például a népesedési folyamatokban, amelyekből olyan tendenciák rajzolódnak ki melyek hosszútávon lehetetlenné teszik iparilag fejlett országok fennmaradását. (Antal Z. 2007)

Míg korában az emberek homo religiocusként, a végtelen világra nyitottan élték életüket és a haláluk után elérhető üdvösség volt a legfontosabb szempont számukra addig az új paradigma keretei között a „pénzszerzés, egyre több pénz szerzése” lett az emberi élet célja, s az időszemlélet a mérhető időre szűkült. Az emberi élet céljának ilyen lényeges megváltoztatása után - amely meglehetősen hosszú ideig tartott, és sosem fogadta el minden ember - alakult ki a közgazdaságtudományok által olyan sokat elemzett saját egyéni, a leszűkített időintervallumba gondolkozó, anyagi érdekeit követő új embertípus a homo oeconomicus. Azért is fontos az új emberképpel foglakoznunk, mert erre alapozva készül a „hivatalos” éghajlatváltozási programok többsége. Szociológusok, és más tudományágak képviselői is, vitatják a kialakult új emberkép, a homo oeconomicus megközelítés általános érvényességét, mert a társadalmi normák követését alapvető emberi tulajdonságnak tartják. Sajátos ellentmondásra mutat rá az, hogy ennek az emberképpen bekövetkezett fordulatnak alapvető feltétele volt, hogy elért gazdasági siker Istennek tetsző cselekedetnek számított.

„Hogy egy hivatás mennyire hasznos, s ennek megfelelően Istennek mennyire tetszik, elsősorban a hivatás erkölcsi fontosságától, másodsorban az általa az „összességnek" megtermelt javak mértékétől függ, végül pedig, gyakorlatilag legfontosabb szempontból a magángazdasági „jövedelmezőségétől" Hiszen, ha az az Isten, akit a puritán ember működni lát az élet minden történésében, nyereségi esélyt mutat valakinek, akkor ezzel egyúttal szándékát is kinyilvánította. Ennélfogva a hivő keresztény úgy tehet eleget e felhívásnak, ha ezt kihasználja.” (Weber, 1982. 247-248.o.)

Az idő folyamán kezdetekre jellemző vallásos háttér fokozatosan – ha nem is teljes mértékben – háttérbe szorult

„Ameddig a puritán életfelfogás hatalma elért, minden körülmények között javára vált a polgári, gazdaságosan racionális életvezetés tendenciájának - s ez természetesen sokkal fontosabb, mint a puszta tény, hogy kedvezett a tőkeképzésnek. De ennek az életfelfogásnak a tőkeképzés volt a leglényegesebb, s főleg az egyedül következetes hordozója. Az állt ott a modern „gazdasági ember" bölcsőjénél. Biztos, hogy ezek a puritán életeszmények csődöt mondtak a gazdagság - maguk a puritánok által is jól ismert „kísértéseinek" túlságosan erős próbáin.”(Weber,275 –276.o)

A „világ varázstalanítása” a gazdasági élet területén az iparilag fejlett országokban sikerrel járt és egyre nagyobb hatása lett a társadalom életére az új társadalmi normák alakulására. A siker következményei azonban egyre több konfliktushoz vezetnek, amelyekre egyre nehezebb, a jelenlegi paradigma keretei megoldást találni, ezért merül fel egyre gyakrabban a paradigmaváltás gondolata, és ezért foglalkozunk mi is ezzel a kérdéssel.

Weber gondolatait kortársai és utódai is kritizálták, e kritikák lényeges eleme, hogy maga a leirt folyamat ennél differenciáltabb volt országonként, és a hosszú ideig tartó átalakulás ideje alatt időszakonként is különböző volt. Magának a kiemelten kezelt protestáns etikának az értelmezése sem volt ilyen egyértelmű (Némedi, 2005.). Számunkra azonban alkalmas arra, hogy ennek az emberiség történetében egyedülálló fordulatnak a rendkívüliségét és a paradigmaváltás néhány mozzanatát bemutassa. Ennek a fordulatnak eredményeként alakult ki az az emberkép és társadalomkép amely az emberiség ismert történetében egyedül tesz kísérletet arra hogy egy „varásztalanított” világban éljen.. Az új paradigma e sajátos vonását és ennek különlegességét – mint egy kísérletet - az emberiség történetében mutatja be Mircea. Eliade „A szent és a profán című művében.

„… a vallásos ember mindig arra törekszik, hogy szent univerzumban éljen, következésképpen egész élményvilága más, mint a vallásos érzés nélküli emberé, azé az emberé, aki deszakralizált világban él. Tegyünk azonban mindjárt hozzá: a teljesen deszakralizált világ, kozmosz az emberi szellem történetében új felfedezésnek számít. Nem feladatunk megmutatni, mely történelmi folyamatok révén és a szellemi beállítódás miféle változásai következtében deszakralizálta világát a modern ember és tért át a profán létezésre. Elégedjünk meg azzal, hogy a modern társadalmak nem vallásos emberének egész élményvilágára a deszakralizáció jellemző.”( Mircea. Eliade, 1987, 9.o)

Az új, deszakralizált, a demokráciát és a gazdaságot központi szerepbe emelő társadalomképnek és ideológiának Adam Smith „A nemzetek gazdasága” című munkájában fektette le elméleti alapját, az önszabályozó piac elméletét. Könyvében kifejti, hogy ha minden gazdálkodó az önérdekeit követi, egy „láthatatlan kéz” (amely minden emberi tudásnál és állami szabályozásnál bölcsebb és hatalmasabb, s amelyre nyugodtan rábízhatjuk magunkat) az egyedi cselekvésekből a közjót legjobban szolgáló eredményt hozza létre. A jelenleg domináns helyzetben lévő paradigma sikeréhez hozzájárult egy új tudományág, a közgazdaságtudomány, kialakulása is, mely az új emberképre és az új társadalomképre alapozva dolgozta ki elméletét, s amely az új paradigma „vallásává” vált. s amely egyre erőteljesebben határozza meg az új társadalmi normákat. (Igen részletesen és alaposan elemezte a tudománynak ezt a sajátos, megváltozott szerepét a modern társadalmakban PaulFeyerabend).

Az átmenet kezdetének és befejezésének időhatárai sem egyértelműen meghatározhatóak, és ennek ellenére, hogy mindez „Nyugaton” következet be, az érintett országokban is eltérő módon és eltérő időben fejeződött be. A paradigma győzelmét ahhoz az időponthoz köthetjük, amikor az új szellemiséget képviselő polgárság, – forradalmi vagy békés úton – megszerezte, a politikai hatalmat, és kialakultak a modern társadalmak.

Három különböző emberkép

A XIX században kialakult szociológia ember- és társadalomképe jelentősen különbözik a közgazdaságtanétól és ennek a különbségnek jelentősége volt a szociológia tudományág kialakulásában. Mivel minden társadalmi probléma megoldását meghatározza a domináns ember- és társadalomkép, bemutatjuk a két emberkép közötti különbségeket.

„Az állami beavatkozás visszaszorításra való törekvés talaján született meg a közgazdaságtan emberképe, a minden külső beavatkozás nélkül, szabadon döntő homo oeconomicus. A társadalmi rend összeomlásától való félelem volt a háttere a szociológia emberképének, a homo sociologicusnak, aki elfogadja a társadalomban uralkodó normákat és értékeket, azokhoz próbál alkalmazkodni minden döntésénél és tevékenységében.” (Andorka, 1995, 8.o)

Társadalomban azért marad működőképes, mert az emberek nem csak saját egyéni és önző érdekeit követik, hanem igyekeznek megfelelni a társadalmi elvárásoknak és így a társadalom többi tagja számára kiszámítható módon viselkednek.

A közgazdaságtan emberképe egy végtelenül leegyszerűsített modell, amely saját szempontja szerint racionális döntésekre helyezi a hangsúlyt. A szociológia a társadalmi normák és értékek vizsgálatával próbálja az ember sokszínűségét és a bonyolultságát megragadni és a társadalmi törvényszerűségeket felismerni,

„..a homo oeconomicus teljesen individualista, úgy is mondhatnánk, szélsőségesen önző ember, senki másra nincs tekintettel, semmilyen közösséghez, még családjához sem kötődik. Minden bizonnyal legtöbben úgy vélnénk, hogy igen kevéssé lenne vonzó egy olyan társadalomban élni, ahol mindenki homo oeconomicusként viselkedik. Valamennyien tudjuk azonban, hogy embertársainkat az önzés mellett más motívumok is vezetik, mint a szeretet vagy - tudományosabb kifejezéssel - az altruizmus, továbbá a filozófiai, vallási, erkölcsi, politikai eszmék melletti elkötelezettség.” (Andorka, 1995. 9.o)

Andorka Rudolf szociológusként volt a közgazdaságtudományi egyetem rektora s kísérletet tett a két emberkép közötti ellentmondás feloldására. Következőképp foglalta össze ezen a téren végzett kutatásainak eredményeit:

„A nemzetközi szakirodalom - és saját korábbi kutatási tapasztalataim - alapján úgy fogalmaznám meg a homo socio-oeconomicus cselekvéselméletét, hogy egyrészről racionálisan mérlegel a különféle választható alternatívák között, de a választható alternatív tartományát behatárolják annak a társadalomnak - vagy kisebb társadalmi közösségnek - a normái és értékei, amelyben él. A homo socio-oeconomicus tehát racionálisan mérlegel és a haszon maximalizálására törekszik azon a tartományon belül, amelyet a társadalmi normák kijelölnek, de általában nem lép túl a normák által meghatározott tartományon.” (Andorka, 1995. 52.o)

Maga Adam Smith „Az erkölcsi érzelmek” című művében, amelyet tizenhét évvel a „A nemzetek gazdagsága” előtt írt, kifejti, hogy a gazdaság és a társadalom működéséhez az is szükséges, hogy bizonyos erkölcsi elvek érvényesüljenek. A két egymásnak ellentmondó emberkép közötti összhang keresését – amelyet a két idézett szerzőn kívül számos más szerző is alapvető fontosságúnak tartott - évszázadok óta a társadalmi rend összeomlásától való félelem motiválja. Ezek az elméleti keretek azonban nem bizonyultak elég erőteljesnek ahhoz, hogy valóban érdemi korlátokat jelentsenek a társadalom működését veszélyeztető a homo oeconomicusra alapozott gazdasági szempontok érvényesülésének. A gazdaság társadalmi beágyazottsága a XX. század folyamán végletesen meggyengült Ennek következménye, hogy a természeti erőforrásokat felemésztő, s az éghajlatváltozáshoz vezető gazdasági növekedést nem sikerül megfékezni. Ezt a veszélyes tendenciát látva fogalmazta meg hipotézisét Andorka Rudolf, amely reményt ad arra, hogy ezt a korszakot majd egy más korszakköveti

„Kiterjeszthetjük azonban gondolatait olyan értelemben, hogy az önérdek elsődlegességét hirdető társadalmi korszakok után jönnek a közérdeknek és a magasabb erkölcsi elveknek elsődlegességét hirdető korszakok…” (Andorka, 1995. 75.o)

Ez a hipotézis az, amely számunkra is esélyt kínál, arra hogy az éghajlatváltozás által jelentkező társadalmi problémákra megoldást találjunk. Ennek feltététele egy „a közérdeken és a magasabb erkölcsi elveken” alapuló új, a mai uralkodó közgazdaságtani és a szociológiai emberképtől eltérő, a varázstalanítás alól felszabaduló ember- és társadalomkép kialakulása.

Az új, a végtelenre nyitott ember, a „homo oecologicus”, kibontakozásnak alapvető eleme a természet tisztelete, s a természetes környezet védelme. Az új, az élet értelmét megtaláló, s azért lemondást is vállaló és küzdeni is képes emberképre alapozott társadalom és gazdaság reményt adhat arra, hogy a Természet és a Társadalom között újból harmonikus viszony alakuljon ki. Erre a „természet közelebb lévő” falvak jobb lehetőséget kínálnak, mint a városok. A kibontakozó új gondolatok szerves része a közösségi autonómia erősítése is, amely favakban valósítható meg a legjobban. De nem csak elvi, hanem gyakorlati szempontok is a falvak felé fordítják figyelmünket. Az éghajlatváltozás várható következményei között felsorolt „rendkívüli időjárási jelenségek” - nek is olyan hatásai lehetnek, amelyek a városi életet lehetetlenné teszik. Ezért, ha az éghajlatváltozás jelenlegi tendenciáját nem sikerül megváltoztatni, akkor a várható változások arra kényszerítik a városokban lakó embereket, hogy elhagyják lakóhelyüket és falusi körülmények között folytassák életüket. Mivel az éghajlatváltozás jelenlegi tendenciájának megváltoztatására tett erőfeszítések eddig nem érték el céljaikat, fel kell készülnünk arra is, hogy a falvak szerepe jelentősen felértékelődik minden országban, így Magyarországon is. Az előttünk álló elkerülhetetlen társadalmi változásokra való felkészülésben kulcsszerepe lehet a megerősödő, klímatudatos településeknek és a helyi közösségeknek, amelyek felismerték, hogy a kialakult helyzetben elsősorban saját magukra és egymás segítségére számíthatnak.

Az éghajlatváltozás jelensége, amely a mai társadalmak egyik legerőteljesebben megnyilvánuló válságtünete, így hozzájárulhat az új, a végtelenre nyitott ember a „homo oecologicus”, és az új, a természettel összhangban élő, klímatudatos közösségek kibontakozásához.. Az ilyen közösségekre alapozott társadalmak képes lehetnek arra, hogy megtalálják a Föld „betegségének” gyógymódját,. begyógyítsák a „Föld sebeit” és csillapítsák „lázát.”.

Felhasznált irodalom:

Andorka Rudolf (2001): Bevezetés a szociológiába. Budapest, Osiris Kiadó

Andorka Rudolf (1995). Homo socio-oeconomicus. A közgazdaságtan és a szociológia társadalom és emberképe Budapest, Akadémiai kiadó

Antal Z. László (2008). Éghajlatváltozás és a tudományos forradalom szükségessége - klímabarát települések és közlekedés az Egyesült Királyságban (Ebben a kötetben)

Antal Z László (2007) Az időszemlélet változásának hatása népesedési folyamatokra

Társadalomkutatás 2007. 3. szám

Assadourian, Erik (2008): Hogyan tehetők a közösségek elkötelezetté a fenntartható világ iránt? In.:A világ helyzet - fenntartható gazdaság (A washingtoni Worldwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról) Föld Napja Alapítvány, Budapest,

Eder, Klaus (2000): A környezetvédelem intézményesülése: az ökológiai diskurzus és a nyilvánosság második alakulása In.:Szövegváltozatok a politikára Szerk.: Szabó Márton - Kiss Balázs - Boda Zsolt. Nemzeti Tankönyvkiadó, Universitas, Budapest

McDaniel, Carl N. - Gowdy, John M.. (2002): Az édenkert kiárusítása - Példázat a természet tönkretételéről . Budapest, Typotex kiadó

Eliade, Mircea (1987): A szent és a profán, Budapest, Európa Kiadó

Éghajlatváltozás 2007 - Az Éghajlatváltozási Kormányközi testület (IPCC) negyedik értékelő jelentése, KvVM, Budapest

Harnos Zsolt (2007) Klímaváltozással összefüggő hazai kutatások: a VAHAVA folytatása, „Klíma-21"Füzetek 49.szám

Kuhn, Thomas (1984): A tudományos forradalmak szerkezete. Budapest: Gondolat.

Láng István: (2007) Csökkentés? Alkalmazkodás? Mindkettő? Társadalomkutatás, 2007 3. szám

Láng István - Csete László - Jolánkai Márton (szerk.) (2007) A globális klímaváltozás: hazai hatások és változások. A VAHAVA jelentés. Budapest, Szaktudás Kiadó Ház,

Láng István: (2008) Klímaváltozás és biztonság 1-7. www.vahava.hu/aktualitasok.html [1]

Némedi Dénes(2005) Klasszikus szociológia 1890-1945, Budapest, Napvilág

Weber, Max (1982): A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme Budapest,. Gondolat

Forrás:

KLÍMABARÁT TELEPÜLÉSEK - ELMÉLET ÉS GYAKORLAT
(szerkesztette: Antal Z. László)
Pallas Kiadó, Budapest, 2008