Antal Z. László 1979-ben fejezte be tanulmányait a Közgazdaságtudomány Egyetemen, Budapesten. Az egyetem elvégzése után az MTA Szociológiai Kutatóintézetében helyezkedett el, ahol azóta is dolgozoik Éveken keresztül egészségszociológiai kutatásokat végezett, amelyek egy része kapcsolódott a környezetvédelemhez is. Az utóbbi években a társadalmi normák szerepét vizsgálta a népesedési folyamatok alakulásában és az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. 1994-ben védte meg a „Gyógyítás társadalmi beágyazottsága” c. kandidátusi értekezését. 2000 óta tanít a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, 2008-tól kezdve pedig a Budapesti Corvinus Egyetemen is. 2003-tól kezdve foglalkozik az éghajlatváltozás és a társadalom rugalmas válaszainak lehetőségeivel, illetve akadályaival. 2005-ben megalakította az Éghajlatváltozás Kutatóműhelyt, amelynek azóta vezetője. 2005-ben induította el a Klímabarát települések elnevezésű programot, amelynek célja, hogy helyi szinten készüljünk fel az éghajlatváltozás elleni küzdelemre.

 Bakonyi Gábor zoológus és ökológus, egyetemi tanár. A Szent István Egyetemen az Állattudományi Alapok Intézetét vezeti. Az MTA doktora. Jelenleg az MTA Elnökségének tagja, mint választott doktor képviselő. Az ökológia és a talajzoológia területein végez kutatásokat. Elsősorban gerinctelen állatokkal kapcsolatos ökotoxikológiai témák foglalkoztatják. Rendszeresen publikál nemzetközi folyóiratokban. Az „Állattan” című tankönyv szerkesztője. Érdeklik a környezetvédelmi problémák etikai vonatkozásai.

Baritz Sarolta Laura OP domonkos rendi szerzetes. Közgazdász, hittanári és etika tanári végzettséggel rendelkezik, a rendbe lépése előtt 11 évet dolgozott az üzleti életben közgazdászként, menedzserként. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem doktorandusza, éreklődési köre az alternatív közgazdaságtan; az arisztotelészi, Aquinói Szent Tamás-i etikára és az Egyház társadalmi tanításának alapjaira épített gazdaság elmélet, mely témában több publikációja és előadása is megjelent. Szakterülete még a környezetbarát vállalatirányítás valamint a környezeti etika, kifejezetten ennek keresztény vonatkozásai, e téren is található előadása és publikációja. Laura nővér szorosan együtt működik az ALTERN csoporttal, keresztény közgazdászok közösségével, publikácókkal, előadásokkal segítve a közös munkát.

 Berndt Mihály okleveles gépészmérnök, okleveles zajcsökkentési szakmérnök. Jelenleg az EnviroPlus Kft. ügyvezető igazgatója. Több, mint 25 éve dolgozik a környezetvédelemben, speciális szakterülete a környezeti zaj elleni védelem. Tevékenykedett a környezetvédelmi felügyelőségen, a Környezetvédelmi Intézet és jogutódjainál, 1996-2004 között (az EU csatlakozás előkészítésekor) a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban a környezeti zaj szakterületet irányította. 2004-2005 között az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság környezetvédelmi igazgatója volt. Számos hazai és nemzetközi publikációkkal rendelkezik. „Környezetünkért Díj”-at  2004-ben, „Pro Silencio” díjat 2000-ben kapott.

 Lotz Tamás gépész- és gazdasági mérnök levegőtisztaság-védelmi szakértői feladatokat látott el a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban. A szerves szennyező anyagok légköri kibocsátásának felmérésével, a káros anyagok kibocsátás-csökkentését célzó intézkedések kidolgozásával, az ezzel kapcsolatos jogszabályok elkészítésével foglalkozott. Uniós és más nemzetközi fórumokon - e témakörben - képviselte a tárcát. Munkásságának eredményei az illékony szerves vegyületek (VOC) és a nehezen lebomló szerves vegyületek (POP) kibocsátás-csökkentése, valamint az ózonkárosító anyagok (ODS) alkalmazásának korlátozása ill. helyettesítése terén jelentősek. Ez utóbbi témában 2001 és 2006 között a UNEP Ózon Titkársága szakértői munkacsoportjának tagjaként főként a fejlődő országok előtt álló feladatok kidolgozásával foglalkozott. 2009-ben rövid betegség után váratlanul elhunyt.

 Nemes Csaba meteorológusként végezett 1985-ben az ELTE TTK nappali tagozatán. Meteorológiai tanulmányai mellett foglalkozott ökológiával, történeti ökológiával, etnológiával és kulturális antropológiával. Tagja volt az első magyar mexikói expedíciónak. 1993-tól a Környezetvédelmi Minisztérium környezetpolitikai, stratégia tervezési részlegeinek munkatársa különböző beosztásokban. Feladata a környezetvédelmi és környezetorientált fejlesztések környezetpolitikai megalapozása, a környezetvédelmi érdekek érvényesítése az átfogó fejlesztési tervekben és koncepciókban, továbbá az ágazaton belüli, illetve a minisztériumok közötti környezetpolitikai egyeztetés, illetve környezetpolitika integrációjának képviselete. Feladatai közé tartozott a 2003-2008-as időszakra vonatkozó Nemzeti Környezetvédelmi Program előkészítése valamint a Nemzeti Fejlesztési Terv kidolgozásánál a környezeti szempontok érvényesítése, továbbá a környezetvédelmi ISPA és Kohéziós Stratégia elkészítésének felügyelete. Az elmúlt időszakban az Új Magyarország Fejlesztési Terv és környezeti fejlesztési terveinek koordinálását valamint a Nemzeti Éghajléatváltozási Stratégia kidolgozását  vezette.

 Nobilis Márió római katolikus pap, 1991-ben szentelték fel a székesfehérvári egyházmegyében. 2003-tól az Országos Lelkipásztori Intézet főtitkára, 2004-től igazgatója, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága Tanácsadó Testületének titkára. Számos országos katolikus rendezvény szervezésében töltött be fontos szerepet. Főiskolai tanársegéd a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Gyakorlati Teológia tanszékén 2005-től. Az utóbbi években több munkacsoportban vett részt és számos előadást tartott a környezeti kérdések és a lelkipásztorkodás kapcsolatáról. Részt vett az MKPK 2008 novemberében kiadott teremtésvédelmi körlevele és a hozzá készült kiegészítő kiadványok egyikének elkészítésében (Teremtésvédelemről lelkipásztoroknak, közösségeknek).

Kép: