Kezdődik az Advent, a készület ideje. Az Advent egyházi valóság, ezért a jelentését is így célszerű magyarázni: ez az időszak felkészülés a Megváltó megtestesülésének ünnepére, hogy megérthessük és átérezhessük: Isten emberré lett. Azért tette ezt, hogy ne csak valami távoli, elvont képzetként vagy pillanatnyi, sokszor félelmetes jelenségként tűnhessen fel az emberek előtt, hanem hogy személyes és érthető, átérezhető példát mutasson az emberi élet hétköznapjaiban és ünnepeiben, és végül magát feláldozva beteljesítse a megváltás isteni művét. Arra vagyunk tehát meghívva ebben az időszakban, hogy ezt a titkot tegyük életünk részévé – nem kis feladat, ami Adventben előttünk áll!

A körülöttünk levő világ másképp tekint az Adventre és a Karácsonyra. A minket vásárlásra ösztönző cégek már Advent kezdetét sem győzik kivárni. November elejétől sokasodnak a kirakatokban és az üzletek előtt a feldíszített fák, felhangzanak a bevásárlóközpontokban a karácsonyi dalok, az adventi turistacsalogató vásárok is két héttel az adventi idő előtt megnyílnak, de a pálmát az a hely vitte el, ahol október közepén kezdték árulni a karácsonyfadíszeket. Azt próbálják meg elérni, hogy mihamarabb felvetődjön bennünk a „Jaj, mit is vegyek X-nek, Y-nak?” dilemmája, és maradjon elég időnk elkölteni még azt a pénzt is, amit meg sem kerestünk.

Ellentmondásos dolog – ahogy a Mária Rádió Teremtésvédelmi műsorában Szabó Gyula, az Ökoszolgálat igazgatója rámutatott –, hogy pont a másik ember iránti szeretet kifejezéseként pörgetjük fel azt a túlfogyasztó, pazarló viselkedést, ami mindannyiunk, így a megajándékozott jövőbeni lehetőségeit is korlátozza, rombolja. Éppen azt a szokást alakítottuk ki, és arról győzködnek a reklámok is, hogy örömszerzési szándékkal vásároljunk tárgyakat egymásnak. De ezek a tárgyak sokszor feleslegesek, és a pszichológiai kutatások már egy ideje kimutatták, hogy nem is képesek tartósan boldogítani azt, aki megkapja azokat.

Mit kell adnunk ahhoz, hogy a megajándékozott a lehető legboldogabb legyen?

Az az ajándékfajta, ami a leginkább megörvendeztet bennünket, nem a tárgyi ajándék, hanem az élmény. A legizgalmasabb, legszebb, legdrágább tárgy hatása is gyorsan elmúlik, egyszerűen megszokjuk és hamar meg is unjuk, elhalványul a boldogító hatása. „A legjobb dolgok az életben nem dolgok”, tartja az angol mondás… Viszont ha élményt ajándékozunk, lehetőleg olyat, amit közösen tapasztalunk meg, például együtt elmegyünk valahova, kipróbálunk valami újdonságot, megtanulunk valamit együtt, akkor ezek a helyzetek mélyítik a kapcsolatunkat a megajándékozottal és még hosszabb idő után is – az élményt felidézve – újra átérezheti az abban átélt szeretetet. Nem utolsó sorban úgy is felfoghatjuk, hogy olyasmiből áldozunk, ami mindenkinek a legdrágább: az időnkből és az energiánkból.

Mik lehetnek ilyen ajándékok? Együtt meglátogatni egy érdekes helyet, például egy, a megajándékozottat érdeklő színházi előadást, kiállítást, együtt kipróbálni vagy megtanulni valamit, ez lehet a gyertyaöntéstől a falmászásig bármi, ami az ajándékozott érdeklődését felkelti. De lehet ajándék egy vacsorameghívás, vagy egy régen esedékes tevékenység elvégzése is, például nagyival együtt rendet rakni a kamrában. Még jobb a hatás, ha ismétlődő alkalmakat tudunk adni (pl. minden szerdán elmegyek vele futni).   De kisgyerekes családnál akár vállalhatunk extra gyerekfelügyeletet is, vagy türelemmel megtaníthatjuk szerettünket valami érdekességre, mondjuk egy izgalmas fotótrükkre, számítógépes ismeretre vagy valami különleges étel elkészítésére.

Ha belegondolunk a fenti példákba, akkor felismerhetünk két közös tulajdonságot:

Egyrészt az élmény ajándékozását könnyen alakíthatjuk úgy, hogy minimális környezetterhelést jelentsen. Ha vigyázunk, és elkerüljük az olyan környezetterhelő élmények ajándékozását, mint például egy fapados repülőjegy egy hétvégi városnézésre, akkor jó eséllyel fenntarthatóbb lesz a karácsonyi készülődésünk, mintha veszélyt jelentő alapanyagokból környezetszennyező technológiákkal messze gyártott és onnan ideszállított felesleges tárgyakkal árasztanánk el szeretteinket.

Másrészt az élményajándékozásban a legfontosabb összetevő az ilyenkor együtt töltött, egymásnak szentelt idő. Ez azért is nagyon értékes – tehát szeretetet és megbecsülést fejez ki –, mert ebből nincs a kínálatban „szabad felhasználású hitel”. Ha valakire valóban időt szánunk, akkor nem a megkeresett, vagy hitelbe felvett pénzünket fordítjuk rá, hanem magunkat. Ez persze csak akkor hat így, ha teljes figyelmünket neki és a közös élménynek szenteljük, és például nem olvasunk híreket a telefonunkon a közös kiállítás-látogatás alatt.

Persze vannak nehézségek is. Nehéz például muszájból élményt ajándékozni valaki olyannak, akit nem kedvelünk. Könnyű egy szépen becsomagolt tárgy átadásával megfelelni az ilyen társadalmi elvárásoknak. Ha viszont megkeressük az alkalmas közös élményt, akkor az akár javíthat is az illetőhöz fűződő viszonyunkon. Felfedezhetünk benne az együtt töltött idő alatt valami szeretetreméltót, vagy megtudhatunk róla valami olyat, ami segít a megértésében, elfogadásában.

Végül, de nem kibúvót adva említem, hogy kapcsolódhatnak az élmények apróbb tárgyakhoz is. A gyertyaöntő tanfolyam után hazavitt gyertya vagy az együtt megépített repülő-makett még sokszor visszaidézheti a megajándékozottban a közös élményt és éreztetheti vele a felé áradó szeretetünket. Ezeknek a valódi emléktárgyaknak nem kell komplikáltnak vagy drágának lenni, mert ilyenkor a megajándékozott nem a tárgynak fog örülni, hanem annak az emléknek, ami ahhoz a tárgyhoz kötődik. 

Javaslatunk tehát: Törjük meg idén karácsonykor a rossz szokást, ajándékozzunk élményeket! Ezeket be sem kell csomagolni, elég egy borítékban egy levélke, amiben meghívjuk a megajándékozottat arra, hogy éljen meg valami jót velünk együtt, de legalábbis általunk.

Rohály Gábor