Szerző: 
Nobilis Márió

Már hagyománynak tekinthetjük, hogy az egyházi liturgikus esztendő két kiemelt felkészülési időszakában, tehát ilyenkor Adventben, valamint Nagyböjtben a teremtesvedelem.hu oldalon Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesületünk hétről hétre elmélkedésekkel igyekszik segíteni az ünnepre való felkészülést és annak összekötését a teremtett világ iránti felelősségben való növekedéssel.

Idén a korábbiaktól kicsit eltérő megközelítést választottunk. A rendszeresen olvasásra és elgondolkodásra érdemes, felelős gondolkodásról tanúskodó „zöld” írásokat leközlő Viridis blogon az idei Föld Napjához kapcsolódóan jelent meg egy blogbejegyzés [2], mely „megindította teremtésvédő fantáziánkat”, és úgy határoztunk, hogy idén Adventben ennek gondolatmenetéhez és megközelítésmódjához csatlakozva kínáljuk fel elmélkedéseinket. A választás talán szokatlan, hiszen ez a szöveg nem Adventre készült, és kimondottan még csak nem is vallásos irányultságú. Mégis, sőt éppen ezért keltette fel a figyelmünket, és indított minket egyfajta áttételes párbeszédre. A cikknek különösen ehhez a szakaszához szeretnénk tehát a következő négy hétben kommentárokat, keresztény hátterű reflexiókat fűzni:

„Ebben a jövőben pár száz fős közösségekben élünk (akár városban, akár vidéken), és szükséges javainkat lehetőségeink arányában magunk állítjuk elő közel önellátó módon. Élelmük jelentős részét valamilyen holisztikus mezőgazdálkodási forma keretében termeljük meg, mely teret enged a természeti létezők sokaságának is. (Vannak ilyenre modellek. [3])  Az anyag körforgást végez: lehetőleg minden újra és újra hasznosul, hulladék alig keletkezik. Ismerjük, értékeljük és felelősen óvjuk lakóhelyünk természeti erőforrásait (víz, föld, élővilág, stb.). Amit előállítani nem tudunk, ahhoz kereskedelem révén jutunk hozzá a lokalitás elvének megfelelően: lehetőleg minél közelebbi szomszéd közösségtől, akiket ismerünk. Nem zárkózunk be: a közösségek között élénk a kapcsolat. Ritkán utazunk messzire, mégis gyakran teszünk látogatásokat másoknál. Saját ügyeinkben maguk döntünk, aktívan részt veszünk közösségünk közéletében. Az állam csak sokakat érintő kérdésekben dönt – a sokak megkérdezésével, és nem azok feje fölött. A technológia fejlett, mégis csínján bánunk vele: az életmentést és kommunikációt minden lehetőségével szolgálja, ezen túlmenően azonban inkább a „lowtech”, az egyszerűség a divat. A közösségek között sokkal inkább az együttműködés mintsem a versengés szelleme uralkodik. Az emberek nem hajtják igába minden idejüket az anyagi gyarapodás érdekében: az elégségesség, nyugodt megelégedés kultúrája virágzik a külsőségekben. Ezzel szemben az emberek és kapcsolataik belső gazdagodása az, ami a ráfordított idő és az erőfeszítések nem szűnő célja. A szolidaritás alapelv: akár egyén, akár közösség jut nehéz helyzetbe, számíthat rá, hogy a többiek méltányos feltételekkel a segítségére sietnek. A külsőségeikben szerény hétköznapok közén fénylőek az ünnepek: ilyenkor (de kimondottan ilyenkor) még távoli vidékek luxuscikkei is helyet kaphatnak az asztalon (mint pl. nálunk a kávé, déligyümölcs, csokoládé). Folyton gazdagodó kultúrát teremtünk mindennapi életünk révén. Virágzik a művészet.”

Köszönjük a Viridis blog szerzőinek az értékes, elgondolkodtató írást! Olvasóinkat pedig arra hívjuk, hogy idén Adventben is – amelynek kezdete ezúttal egybeesik a sorsfordító jelentőségűnek tűnő párizsi klímacsúcséval – elmélkedéssel, együttgondolkodással és imával kövessék felkínált négyhetes felkészülésünket, hogy ezáltal is még elkötelezettebb, tanúságtevőbb követői lehessünk a világot szeretetben teremtő és megváltó, karácsonykor közénk érkező Úrnak!