A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal az óriási szemétszigetek által okozott dominóhatásnak járunk utána.

[3]

2017 augusztusa újra, szinte nap mint nap időjárási rekordokat döntött, nem csak Magyarországon, hanem Európa nagy részén is. Nemcsak a napi maximum-hőmérsékletek, hanem napi minimum-hőmérsékletrekordok is megdőltek, úgyhogy volt olyan hajnali minimum-hőmérséklet, amely 26 C fok feletti volt. A kánikulai időszakokat gyorsan mozgó hidegfrontok szakították félbe néhány napra, amelyek következményeként óriási viharkárok keletkeztek. Egyre elfogadottabb tudományos nézet, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés a nagy földi légkörzés rendszerére is hatással van, annak a tendenciózus megváltozásában is szerepe van és így a mozgó légtömegek, frontok tulajdonságaira is befolyással van. Ennek viszont szerepe lehet az időjárási szélsőségek sokasodásában. Ugyanakkor Mika János klímakutató óvatosabban fogalmaz egy friss cikkben (az Innotéka című folyóirat augusztus-szeptemberi számában). Mika János egyrészt megerősíti, hogy közel egy Celsius-fokos változásnál tartunk (globális mértékben) jelenleg, ami számos adattal igazolható, nemcsak a levegő hőmérsékletével, hanem egy sor más fizikai mutatóval is. A szélsőséges időjárással kapcsolatban a következőket mondja: „másképp mértünk régen, mint ma, ez az egyik oka annak, hogy nem tudjuk megmondani, hogyan változtak a szélsőségek. Ma kétségtelenül többet veszünk ezekből észre, de ebből nem következik egyértelműen, hogy fokozódnak a szélsőségek”. Az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlati elemzése szerint augusztus első hetének hőségperiódusa a második legintenzívebb volt 1981-től, csak a 2007-es igen komoly hőhullám során volt ennél nagyobb a forróság. Az írják, hogy „a jövőben hosszabb és egyre több hőhullám vár ránk, ugyanis a regionális klímamodell-szimulációk szerint a melegedés töretlen”.

Nemcsak a légkört szennyezzük intenzíven sok-sok évtizede, hanem a vizeinket is, ideértve mind az édesvízkészleteket, mind a tengereket, óceánokat. Egy augusztus elején megjelent jelentés újabb adatokat közölt az óceánokat elborító szemétről. Charles Moore oceanográfus és hajóskapitány az óceáni szemét jelenségére már két évtizede hívja fel a figyelmet, 1997-ben ő fedezte fel a nagy csendes-óceáni szemétszigetet is. Charles Moore és segítői fél éven át tartó kutatómunkával térképeztek fel egy új szemétszigetet, amelyet a Csendes-óceán déli részén található, és amelynek a kiterjedése 2,5 millió négyzetkilométer, azaz nagyjából huszonhatszor akkora, mint Magyarország területe. Az újonnan beazonosított szemétsziget a többitől eltérő sajátossága az, hogy apró, pár centiméteres műanyaghordalék halmozódott fel a tengeráramlások következtében ezen az óriási területen. A felhalmozódott műanyag szemét egy része elmerülve bekerül a halak szervezetébe, amely súlyosan károsíthatja a mára már amúgy túlhalászott halállományokat, egy kis része a napsugárzás és a víz hatására vegyületeire bomlik tovább szennyezve az óceáni flórát és faunát. A legnagyobb része a felszínen marad leárnyékolva a tengerfelszínt, ezzel is szinte felbecsülhetetlen sérüléseket okozva. Ezeket a híreket látva úgy tűnik, hogy az emberi felelőtlenségnek nincsenek korlátai. És nehogy azt higgyük, hogy a fél európányi óceáni szemét csak amiatt rossz, mert csúnya!

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a táplálékláncolat-rendszerek (ún. trofikus kaszkádok) rendkívül érzékenyek, és azok hálózata tartja fenn a biológiai egyensúlyt. Az óceáni szemét esetében például az történhet, hogy a kisebb besugárzás okán az algafajok károsodnak. Az előbbi következménye, hogy kevesebb tápláléka lesz a halaknak, és még jobban csökken az állományuk. A gazdag halállomány vissza is „trágyázott”, azaz kellően ellátta az algákat tápanyaggal, ezzel is fenntartva az egyensúlyt, és önmagának a dús táplálékot, de ha kevesebb a hal, kevesebb a tápanyag. Ha az algaállományok csökkenek, akkor kevesebb széndioxidot tudnak elnyelni, azaz nő az éghajlatváltozást okozó ún. üvegházhatás. Azt is tudni kell továbbá, hogy a Föld legnagyobb „tüdeje” az óceán, hiszen minden három légköri oxigénmolekulából kettő az algáktól származik, azaz ha csökken a mennyiségük, akkor csökken az oxigénkibocsátásuk is. Az algák által kibocsátott dimetil-szulfidoknak (DMS) óriási a szerepe a felhőképződésben, azaz kevesebb alga kisebb DMS-kibocsátással jár, így kevesebb lesz a felhő, kisebb lesz a föld teljes fényvisszaverő képessége (albedo), ami növeli a felmelegedést. Tehát az óceáni óriásszeméthalmok nemcsak a halakat pusztítják, hanem hozzájárulnak a további globális felmelegedéshez és az óceánok oxigéntermelő képességének a csökkenéséhez.

Fotó: OR & R’s Marine Debris Program

Nemes Csaba/Magyar Kurír

Kép: