Szerző: 
Nemes Csaba

Az ünnepek különleges napok, megszentelt időszakok, nemcsak átvitt értelemben, hanem sokszor valójában is, és ezek nemcsak a vasárnapok, amelyek számunkra keresztények számára természetes ünnepek, hanem a nemzeti ünnepeink, családi ünnepeink, barátaink ünnepei is, mind, mind lehetőség arra, hogy kiszakadjunk a mindennapokból és megtiszteljük az ünnepet annak ami. Mindegyik ugyan, más- és más jellegű, de néhány dologban biztos, hogy hasonlítanak egymásra, azaz egyaránt van szakrális és profán jellegük és valamilyen kisebb és/ vagy nagyobb közösségben gyakoroljuk. Vannak ünnepeinkben megszentelt percek és vannak élvezetekkel kapcsolatos percek, bár ennek az aránya nem mindegy, de az biztos, hogy sokan igyekszenek nem egyedül eltölteni, de vannak olyan embertársaink akiknek –talán- ez már nem annyira fontos, vagy nincs már bennük elég erő egy közösséghez tartozáshoz.

Legyen – talán – az első cél, hogy törekedjünk arra, hogy mindig közösségben ünnepeljünk. Túlságosan egyszerűnek, „triviálisnak” tűnik, pedig sokan vannak, akik egyrészt egyedül vannak, és közülük néhányan, akik nem is akarnak közösségben lenni, ünnepelni. Ha ismerünk ilyen embertársunkat, ne féljünk őket megpróbálni bevonni. Tudom nem könnyű sem a hívónak, aki befogad a saját közösségébe, sem a meghívottnak. Ismernünk kell a minket körülvevők állapotát, igényeit és tapintatosan közeledni meghívásunkkal. A közösség adhat megoldást akár Ferenc pápa idei Nagyböjt-i üzenetében megfogalmazottakra is „a világméretű önzés és közömbösség” csökkentésére. A közösség nemcsak a lelki megújulást segíti, hanem a különböző felesleges fogyasztás iránti vágyat is csökkenti, aminek bizony több pozitív, teremtésvédő eredménye is lehet. Ferenc pápa üzenete azt tartalmazza, hogy „Isten szeretete töri meg a halálos önmagunkba zárkózást, ami a közömbösség maga, és az egyház ezt a szeretetet a tanítása és a tanúságtétele révén közvetíti. A pápa azt kéri, hogy „A helyi közösségeknek arra kell törekedni, hogy túllépjenek a saját határaikon és kapcsolatba kerüljenek az őt körülvevő társadalommal, benne főként a szegényekkel.” Továbbá ahogy a Vatikáni rádió kommentálja „a pápa azt ajánlja, hogy úgy tekintsünk a másik ember szenvedésére, mint egy felhívásra, mely a megtérésre szólít fel bennünket. Ferenc pápa azt kéri tőlünk, hogy az előttünk álló Nagyböjtöt úgy éljük át, mint a szív átformálásának a folyamatát”.

Szívünk átformálása erőt ad nekünk, olyan eszközt, aminek a segítségével tovább léphetünk, megváltoztatva mindennapi életünk céljait is.

Ünnep a munkából való kiszakadás, az egy-két hetes szabadság is. Ha nem az, akkor legyen cél, hogy tegyük ünneppé a szabadság idejét. Ne feledjük, az ünnep közösséget is igényel, akár ha kicsit is, de közösséget.

Legyen cél, hogy először, itthon, vagy a közeli helyeken, a Kárpát-medencei térségben keressük a kikapcsolódást. Annyi fantasztikus látnivaló, megnézni, betérni való hely van még a szűkebb környezetünkben is, hogy egy évtized sem elég, hogy csak egy részét bejárjuk. Én Budapesten születtem, igazi városi fiú vagyok, azt hiszem, ismerem Budapestet. Pedig nem: annyi rejtett, regényes belső udvar, gyönyörű díszítésű ház és utca, titkokat rejtő tér, eldugott hangulatos zug van, hogy hetekig-hónapokig tartana bejárni, megismerni. Legyen cél, hogy többet ismerjünk meg saját lakhelyünkről: járjuk be gyalog, ismerjük meg az ott élőket, üljünk le velük beszélgetni egy kis vendéglőben, a közeli templom előtt, a piacon vagy csak az utcasarkon. Szeretni fogjuk, és szeretni fognak, ráadásul kevesebb lesz a természeti erőforrás használatunk, kisebb lesz az ún. ökológiai lábnyomunk, de nagyobb, és több a lelkünk. Akkor is legyen ünnep, ha külföldre, akár ha valahová nagyon egzotikus vidékre tervez valaki kikapcsolódást, bár nem kell mindig külföldben gondolkozni. Vannak ugyan kifejezetten világjárók – ezt ugyan nagyon kevesen tehetik meg – akiknél újabb és újabb helyek kerülnek fel a „bakancs listára”, de többségünk nem ilyen, hát nézzünk körül közelebb.

Sport: ahogy Peterdi Pál mondta évtizedekkel ezelőtt, a „láb mindig kéznél van”, a futás, a kocogás, vagy csak a séta is kiválóan megmozgat minket, és nem kell hozzá profi, drága felszerelés. De a csapatsportok, mint pl. a műkedvelő foci, kifejezetten hasznos dolgok. Itt is legyen cél a közösség: párosával, vagy még többen is lehet kocogni, és legyen cél az egyszerűség, azaz pl. az energiát nem az ún. energia italból, hanem gyümölcsből és a friss levegőből szerezzük be, és ne utazzunk sok tíz km-t a sportolásra alkalmas helyre, hanem keressünk a környékünkön lehetőséget és társakat, ezzel is energiát, időt és pénzt spórolva meg a jövőnek.

Végezetül mindezt, osszuk meg barátainkkal, hátha ők is kedvet kapnak a közösségben átélt és egyszerűséggel díszített, világunk és környezetünk védelmének reménységével szelíden átszőtt ünnepekhez, ahol mélyebben beszélgethetünk akár az ökológiai válságról és annak teremtésvédelmi szempontjairól, és talán egyre többeknek lesz kedve a közös kikapcsolódáshoz, olyanokhoz, ahová Jézus is szívesen eljönne közénk. Hát nem ez a cél?