Az elmúlt héten azt kerestük, hogyan és miképp fújt ébresztőt a Lélek a számunkra ebben járvány által felforgatott világban, mire hív bennünket, mit tudunk tenni. Aki a Szentlélek hívására rá tud hangolódni, az megérti, hogy az Ő ajándékai, amiket személyesen kapunk, mind arra vannak, hogy testvéreinket szolgáljuk vele, hitünk pedig csak közösségben, az egyházban, Isten családjában tud megerősödni.

Virágvasárnap az evangélium üzenetének hat pontjában való meghirdetéséből az utolsóhoz érkeztünk:

„Fogadd be Isten szeretetét a Szentlélek által!” (Engedd, hogy Atyád szeretete átalakítsa életedet!)

Jöjj, és légy tagja a keresztény közösségnek! Megmaradásod és kiteljesedésed helye az Egyház.

Gyerekeink három hete vannak otthon, a kijárási korlátozást egy hete rendelték el, templomainkban harmadik hete nem tudunk összegyűlni megünnepelni Jézus áldozatát. Úgy tűnik, húsvétkor sem találkozhatunk egymással. Egy paptestvérünk szavaival élve: „messzire dobált minket egymástól a Sátán.” Pont azt próbálja tőlünk elvenni, ahol a hitünket igazán megélhetnénk, ahol a Szentlélektől kapott adományainkkal szolgálhatnánk testvéreinket. Teremtésvédő közösségeink sem tudnak találkozni egymással, elmaradt az Országházban is a Szentatya Laudato si’ enciklikájának öt évvel ezelőtt való megjelenésére való emlékezés. Hiányzunk egymásnak…

Ugyanakkor vigyázzunk, hogy jobban higgyünk Istenben, mint amennyire a Sátántól tartunk. Nálunk nagyobb az ereje ugyan, Istennek azonban végtelen hatalma van fölötte. Hajlamosak vagyunk olykor az ő művének tartani – pedig valójában neki nincsenek is művei, melyek ezt a nevet megérdemelnék – azt, ami ijedtséget okoz bennünk, gátol minket. Pedig lehet, hogy valójában Isten akar velünk lenni és nagy terveit véghezvinni a nehézségek és fájdalmas helyzetek közepette, sőt által is. Egyébként is, egy középkori mondás szerint „nincs az a hat ökör, amelyik jobban húzná Isten szekerét, mint az ördög” – a Gonosz képtelen kicselezni Istent, hiába ravaszkodik és dühöng. Első ijedtségünkön túllépve gondoljunk Jézusra, akiről az evangélium azt írja, hogy a keresztelkedés után „a Lélek kihajította őt a pusztába” (a magyar fordítások ezt általában úgy adják vissza, hogy „kivitte”, de az eredeti görög szó hajítást, dobást jelent) – ahol aztán megkísértései során a Szentlélek fölényesen győzött benne a gonosz lélek felett. Ha tehát „szétdobálva” érezzük magunkat, akkor mi is bízhatunk benne, hogy a Lélek ereje jobban uralja ezt a helyzetet – pusztánkban, elválasztottságaink közepette is –, mint amennyire a gonosz mesterkedni tud általa.

Kérjük ezért újra vidám bizalommal a Szentlelket, hogy adjon találékonyságot, ötleteket szeretetünk kimutatására. Tartsuk a kapcsolatot elektronikusan, telefonon, de akár hagyományos levelet is írhatnak a gyerekek a nagyszülőknek, bizonyára nagy örömet okoznak vele. Most az egyház legkisebb sejtje, a családegyház kapott nagy esélyt; használjuk ki ennek lehetőségeit: beszélgessünk sokat, étkezzünk, játszunk, mozogjunk és imádkozzunk együtt! Húsvétra készülve csinálhatunk egy nagytakarítást is, selejtezést, sok dolog előkerülhet, amire már nincs szükségünk, ezeket összekészíthetjük a járvány utánra, hátha más örül majd neki. Utánanézhetünk régi hagyományos ételeknek és elkészíthetjük közösen, ha van kertünk, kialakíthatunk benne a gyerekeknek is veteményest, készíthetünk esővízgyűjtőt, barkácsolhatunk, megtaníthatunk nekik sok takarékos, környezetbarát módszert, amire a járvány előtti tempóban nem volt idő.

Egy online szentmise prédikációjában hangzott el a következő történet: egy pasa bezáratta a keresztények templomait. Néhány hét után arra sétált, ahol a keresztények laktak, kíváncsi volt intézkedésének eredményére. Megdöbbenve hallotta, hogy a házakból innen is, onnan is Istent dicsérő éneklés és imádság hallatszik. Erre aztán megparancsolta, hogy nyissák ki újra a templomokat, mert ”én be akartam záratni azokat, de most látom, hogy ehelyett minden házban nyitottam egyet”.

Virágvasárnap Jézus szenvedését, halálát hallgatjuk végig, éljük át. Miértünk tette, minden emberért, hogy aztán feltámadva a halálból megnyissa nekünk az Atya országát. De az elején egy egészen kicsi csapatot választott ki, őket tanította, velük étkezett, együtt járták Izrael földjét. A Szentlélek aztán ezen a csapaton keresztül tudta megalakítani az Egyházat. Nobilis Márió atya mindig mondja, hogy mennyire fontos, hogy néhányan, akik a teremtett világ védelméről hasonlóan gondolkodunk egy adott közösségben, „képezzünk magot”, egy olyan kis csapatot, akik aztán kovászként áthatják a többiek gondolkodását. Erre most személyesen nincs lehetőség, de ne feledkezzünk meg egymásról! A családi magképzés pedig egy új lehetőség, aknázzuk ki minden pillanatát, hogy amikor majd újra találkozunk, a sok új kis mag is szárba szökkenhessen az egyházban, az egész világon!