Tanulmányok, cikkek

Teremtéstudatos böjt – 3. vasárnap

Evangélium: Lk 13,1-9

Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre? Ha mégsem, akkor kivághatod.”

Az ám, a fák. Hajlamosak vagyunk természetesnek venni, hogy vannak, és azt csinálunk velük, amit akarunk. Mindazok, akik a fákat védik, csak az emberi haladás útjában állnak, sőt, nem átallják „a fákat fontosabbnak tartani az embereknél”. De mire tanít az evangélium? Attól még, hogy pillanatnyilag nem látszik a közvetlen hasznuk, hagyjuk meg csak a fákat. Tán egy év múlva gyümölcsöt hoznak. Vagy tán egy év múlva derül ki, milyen egyéb hasznot hoztak eddig is, amiről nem tudtunk. Isten csodálatos bölcsessége nyilvánul meg abban, hogy még az emberi fogyasztásra alkalmatlan növények is sorra mentik az életünket. Nélkülük mostanra már lakhatatlan lenne a bolygó. Nem új tudományos eredmények ezek: valójában már rég kiderült, amit hosszú évek után is olyan nehezen akarunk elismerni. Ne tusakodjunk hát a megismert igazság ellen, hiszen ezzel is a Szentlélek ellen vétünk.

„Napjaink ökológiai válságának bizonyos elemei rávilágítanak a krízis morális jellegére. A legfontosabb ezek közül a tudomány és technika eredményeinek válogatás nélküli alkalmazása. Számos felfedezés tagadhatatlan jótéteményt jelentett az emberiség számára. Ez megmutatja az ember meghívásának nagyszerűségét a teremtésben való felelős részvételre. Sajnálatos módon manapság világossá vált, hogy ezen felfedezések alkalmazása az ipar és a mezőgazdaság területén káros és hosszú távú hatásokat váltott ki. Ez pedig ahhoz a fájdalmas felismeréshez vezetett, hogy nem avatkozhatunk be az ökoszisztéma egyetlen területén sem anélkül, hogy figyelmet fordítanánk mind a beavatkozás más területeken megnyilvánuló következményeire, mind pedig az eljövendő generációk jólétére.”

„A legmélyebb és legkomolyabb jele a morális elem alapvető jelenlétének az ökológiai válságban az élet tiszteletének hiánya, ami a környezetszennyezés számos esetében megnyilvánul. A termelés érdekei gyakran elnyomják a dolgozók méltóságukból fakadó érdekeit, miközben a gazdasági célok elsőbbséget élveznek az egyének, sőt teljes nemzetek javával szemben. Ezekben az esetekben a szennyezés és környezetpusztítás annak a természetellenes és egyszerűsítő látásmódnak az eredménye, amely idővel az emberiség mély megvetését vívja ki.

Másrészről a kényes ökológiai egyensúlyt felborította az állati és növényi élet kontrollálatlan pusztítása, valamint a természeti erőforrások meggondolatlan kitermelése. Fel kell ismernünk, hogy mindez, még ha a fejlődés és a jólét nevében történt is, végső soron az emberiség kárára válik.”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)

Teremtésvédelmi kalendárium – Március idusán

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon töprengünk, hogy milyen erők feszülnek bennünk ilyenkor, márciusban.

„Észreveszem, hogy néhány napja másképpen ébredek. Ilyesmit gondolok, félálomban: mégis! Vagy: fel kell hívni! Vagy: hátha, megpróbálom! Egy hét előtt még komoran hittem benne, hogy legokosabb, ha átadom magam végzetemnek, nem hívom fel, nem próbálom meg, belenyugszom. Közben történt valami. A külső világban még nincs nyoma. A természet, titkos műhelyeiben, még dolgozik új alkotásain, nem árulja el titkait, világraszóló újdonságait. A díszletek még téliek. Csak a fény más, mely a kopott díszletekre hull…

…már ilyesmit gondolok: »Talpra, magyar«. Egyáltalán, márciusban mindig Petőfit olvasom, néha hangosan is. ”

(Márai Sándor: A négy évszak)

Nekünk, magyaroknak ma van az 1848-as szabadságharc emléknapja, és ez az ünnep nagyon jó helyen van itt, március idusán! Akár tiltott, akár szabadon megtartott, vagy éppen megosztást hozó volt is az évek során, mindig újra szembesít a márciusi ifjak tiszta eszméivel, és ennek fényében mérlegre kerülnek az esztendő történései, tetteink, gondolataink és szándékaink. Ahogy idősödik az ember, a nap időjárásáról is sokasodnak az emlékeink, volt esős, mint az a bizonyos legelső, sokszor szeles, didergető, néha napsütéses, igazi márciusi meglepetésekkel szolgáló. Sok városi ember számára pedig talán az első tavaszi nap, amit az ünnep örömére a szabadban tölt el, kokárdásan, az ország valamelyik Kossuth terén, Petőfi-szobra előtt!

Ilyenkor, a márciusi fényben, a még lombtalan fák alatt látszik meg talán legélesebben, hogy milyen alapvető különbség van a teremtett világ élőlényei és az ember által alkotott dolgok között! A városban az utak, az épületek, a hidak télen tovább szürkültek, koptak, romoltak. De a fák rügyei fényesen, tisztán várakoznak a tavaszra! Igen, zöld robbanásokkal hamarosan újra kitör a kikeleti víg erőszak… Honnan van bennük ez az erő, ami ilyen hatalmas lendülettel tör elő a kemény kéreg alól?

Teremtésvédelmi kalendárium – Áldd meg, amit adtál nékünk!

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arra hívjuk az olvasókat, hogy legyünk hálásak a Jóistennek a minket körülvevő világért.

Jövő szerdán kezdődik a nagyböjt. Sokan, sokféleképpen készülnek a keresztény világ legnagyobb ünnepére, a húsvétra. Földünk északi féltekéjén ilyenkor ébredezik a természet is: napról napra jönnek elő az első tavaszi virágok, és szinte egyik napról másikra kizöldül minden. Az ilyenkor szokásos böjti szelek sem bántóan hidegek, hiszen egyre erősebbek már a nap sugarai. Ez az időszak több imával és elmélkedéssel telik, mint az év többi szakasza. Talán többet és jobban figyelünk arra, hogy mit tehetünk életünk, közösségeink életének jobbításán, és arra, hogy minél közelebb lehessünk az „új emberi” mivoltunkhoz. Vajon mit jelent megváltott emberként gondolkozni, lenni, tenni, kicsiny, nem hibátlan és nem bűntelen életünk ellenére azzal a tudattal élni, hogy így is szeret minket a Jóisten?

Ez az az időszak, amikor könnyebben eszmélünk rá arra, hogy ajándék az élet, hogy megajándékozottak vagyunk. Az élet ébredő csodája körülöttünk és a spirituális eszmélet emelkedése bennünk hálával fordít minket Isten felé. Ilyenkor talán jobban ismerjük fel azt is, hogy teendőnk van, egyre súlyosabb és sürgetőbb. Amikor egyre melengetőbb, üdébb napok jönnek, talán könnyebben meghalljuk a Szentlélek hívását és elfogadjuk, hogy társai lehetünk Istennek a világ azon kis apró pontján, amit számunkra teremtett, ahol élünk, és tisztábban megértjük az evangéliumi élet boldogságát és szabadságát. A szabad akarat, amit kaptunk, egyben felelősség is: rajtunk múlik, hogy hogyan tartunk lelkünkben és életünk során magunk körül szelíd rendet és teljesítjük ki benne a harmóniát.

Nem kell sokféle szabályt betartani, elég, ha csak egyszerű, de jól megalapozott rend szerint próbálunk Isten jóakaratú partnereként cselekedni. Nagyon ráférne a világra, hogy legyünk mértékletesek, életünket egymásra javára, a közjó hasznára éljük. Éljünk úgy okosan, hogy mindig a jóra való megoldásokat találjuk meg: a bölcs döntések mindig jóra vezetnek. Éljünk igazságosan, úgy cselekedjünk másokkal, mint amit mi is elvárunk, hogy velünk tegyenek. Legyünk bátrak, nézzünk szembe a nehézségekkel, és az előbbi erényekkel felvértezve keressük a jó utat!

Teremtéstudatos böjt – 2. vasárnap

Evangélium: Lk 9,28b-36

Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott.”

A hegy a Szentírásban mindig az Istennel való találkozás helye. Hiszen magasan van, gyakran felhők is borítják, mi emberek pedig Istent ösztönösen „fent” keressük, és a felhő az isteni valóság rejtettségét, misztériumát idézi fel. Ezek a jelképek sűrűsödnek Jézus színeváltozásának jelenetében is. Ugyanakkor a mai ember számára a hegy sokszor a természet még megmaradt érintetlenségének a szimbóluma is. Ha módunk van elmenni „a hegyekbe”, attól azt reméljük, hogy ki tudunk szakadni a mindennapok zakatoló, egészségtelen taposómalmából, és testünk-lelkünk felszabadul, fellélegzik. De nem mindegy, hogyan tesszük ezt: csak a magunk javát, örömét, egészségét keressük ott is, és közben – talán nem is tudva – romboljuk a természetet? (Péter ötletét sem hagyja jóvá Jézus, hogy „építkezni” kezdjenek, berendezkedjenek a színeváltozás helyszínén – ennek értelme sem volna.) Vagy pedig inkább alázattal járunk „a hegyen”? Ez utóbbi magatartás Istennel kapcsolatban is sokkal többre taníthat bennünket. A három apostol nem irigykedett Jézus istenkapcsolatára – ez a Szentlélek elleni bűn volna –, de nem is maradtak hideg kívülállók, hanem beléptek abba a misztikus légkörbe, amelybe meghívást kaptak. Keressük a természetben az igazi találkozást Istennel, éljük át teremtményi voltunkat és a testvériséget a többi teremtményekkel, hallgassunk el a Teremtő alkotásának szépsége és bölcsessége előtt, és nyíljunk meg az Ő számára!

„A Teremtés könyvében, ahol Isten első, emberiségre vonatkozó kinyilatkoztatását találjuk (Ter 1-3), van egy visszatérő mondat: »És látta Isten, hogy jó«. Miután megteremtette az eget, a tengert, a földet és összes részeiket, Isten megteremtette a férfit és a nőt. Ezen a ponton azonban a visszatérő mondat jelentősen megváltozik: »És látta Isten, hogy mindaz amit alkotott, nagyon jó volt« (Ter 1,31). Isten a teremtés egészét a férfire és a nőre bízta, és csak ekkor – ahogy olvashatjuk – nyugodhatott el »minden munkájától« (Ter 2,3)

Ádám és Éva meghívása, hogy osztozzanak a teremtés isteni tervének kibontakoztatásában, azon képességeket és adományokat mutatja meg, amelyek megkülönböztetik az embert minden más teremtménytől. Ugyanakkor ez a meghívás szoros kapcsolatot teremtett az ember és a többi teremtmény között. Ádámot és Évát az Úr saját képére és hasonlatosságára teremtette, hogy bölcsen és szeretettel uralkodjanak a Föld felett (Ter 1,28).”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)

Teremtéstudatos böjt – 1. vasárnap

Evangélium: Lk 4,1-13

Jézust a pusztában »megszólította a sátán: »Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.« De Jézus ezt felelte: »Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.«

Nem csak kenyérrel él az ember: gyakran elfelejtjük azt, hogy nem kell, és nem is lehet mindent fogyaszthatóvá tennünk, felhasználnunk, ami ott van előttünk. A világ nem csupán az embert szolgáló erő- és nyersanyagforrás. A sátán azzal is megkísértette Jézust, hogy fittyet hányva a természet törvényeire, vesse alá magát a templom párkányáról. Mintha az Istenben való bizalom és hit azt jelentené, hogy nem kell törődnünk semmivel és senkivel, az Úr úgyis megvéd minket. Nem kell foglalkoznunk a teremtett világ törvényszerűségeivel sem, mert Isten ennek fölébe emelt minket. Valójában ez inkább vakmerőség, melyet a Szentlélek elleni bűnök között tartunk számon. Aki viszont komolyan veszi a böjtöt, és időt szán az elmélyülésre, az óhatatlanul mélyebb kapcsolatba kerül a teremtett világgal, és sokat tesz védelméért is.

„Napjainkban mindannyiunk számára egyre világosabbá válik, hogy a világ békéjét nemcsak a fegyverkezési verseny, a helyi konfliktusok és a népek és emberek közötti igazságtalanságok fenyegetik, hanem a természetet megillető kellő tisztelet hiányából fakadóan a természeti erőforrások kifosztása és az élet minőségének fokozódó hanyatlása is. A bizonytalanság érzése, amely ebből a helyzetből fakad, melegágya a kollektív önzésnek, mások semmibevételének és a becstelenségnek.

Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük. A nagy nyilvánosság éppúgy érintett a kérdéskörben, mint a politikai vezetők, és számos tudományág szakemberei vizsgálják annak okait. Ezenfelül egy új ökológiai tudatosság kezd kialakulni, amelyet ahelyett, hogy lenéznénk, inkább bátorítanunk kéne, hogy dolgozzon ki konkrét programokat és kezdeményezéseket.”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)

Teremtéstudatos böjt - Hamvazószerda (bevezető)

Olvasmány: Joel 2,12-18

Térjetek meg! Teljes szívetekből hozzám térjetek! Böjtöljetek, hangos szóval sirassátok bűneiteket!”

Az emberiség, azaz mi magunk igyekszünk elviselhetőnek és fenntarthatónak látni a helyzetünket, miközben számos jel, köztük az ökológiai problémák sokasodása is egyre elkerülhetetlenebbé teszi a nyílt beismerést: ez nem így van. Ki kell mondanunk: nincsenek rendben a dolgok, mégpedig nem csupán esetileg, hanem „rendszerszinten” sem.

A Szentírás nem takargatja előlünk a bűn súlyosságát, hanem erős, prófétai szavakkal igyekszik figyelmeztetni bennünket. Nem biztat arra, hogy eltagadjuk a valóságot. Hiszen „nincs olyan titok, ami ki ne tudódnék”! Éppenséggel arra szeretne rávenni bennünket, hogy szembesüljünk állapotunkkal őszintén, Krisztus szerető, de átható tekintete előtt.

Nyugodtan kimondhatjuk: életmódunk és tipikus döntéseink azt bizonyítják, hogy „rászoktunk” a környezetpusztításra, „függőségbe” kerültünk, „addiktológiai” eset vagyunk, amikor a teremtett világhoz való viszonyunkat vizsgáljuk. Olyan helyzetben vagyunk, mint amikor nem azt kell megvallania valakinek, hogy berúgott, hanem hogy alkoholista lett.

Első lépésként azt tehetjük, hogy felvállaljuk ezt a bélyeget. Bűnünk lényege, természete a rabság, Istentől kapott nagy ajándékunk: szabadságunk feladása. Hasonló az alkohol, a kábítószer, a játékfüggőség, a hatalmi mámor okozta rabsághoz.

Az ökológiai böjt során nem egyszerűen lemondunk dolgokról, amik önmagukban jók vagy semlegesek. Az ökológiai böjt az ökológiai megtérés eredménye: lehullik a hályog a szemünkről, úgy látjuk magunkat, eddigi viselkedésünket amint van. Ezzel nyílik meg annak a lehetősége, hogy megbánjuk és elforduljunk tőle. S ebből fakadnak azután az új cselekvések, amelyek részben jó tettek, részben önmegtagadások – legalábbis múltunk, eddigi szokásaink fényében biztos annak tűnnek.

Teremtésvédelmi kalendárium – Leltárhiány a virágos hagyatékban

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Tudta, hogy a történelmi Magyarországon több mint 4000 növényt számláltak meg a kutatók, s a mai határokon belül is több mint 2100 faj további sorsa van a kezünkben?

„Sokkal több pénzt kell kutatásra költenünk, hogy jobban megértsük az ökoszisztémák működését, és kellőképpen megvizsgáljuk, milyen hatásokkal járhat a környezet bármely komolyabb megváltozása. A teremtmények ugyanis mind kapcsolatban állnak egymással, mindegyiket szeretettel és csodálattal meg kell becsülni, és mindnyájunknak, teremtett lényeknek, szükségünk van egymásra. Minden vidék felelősséggel tartozik e család gondozásáért; ennek érdekében gondos leltárt kellene készítenie az egyes élőhelyek fajairól, hogy megőrző programokat és stratégiákat dolgozzon ki, különös gonddal kísérve a veszélyeztetett fajokat” (Ferenc pápa: Laudato si’42.).

Milyen nagy öröm, hogy nálunk jó száz évvel ezelőtt már készült egy több mint négyezer növényt számláló, szépséges leltár! A történelmi Magyarország növényvilága rendkívül gazdag, hiszen nagyon változatos élőhelyeket kínálnak a síkságok, hegységek, vízjárta területek. Köztük sok olyan faj, alfaj, ami csak nálunk él, és magyar botanikus írta le, adhatott neki nevet. Néha csak a fajnév utal rá, hogy a mi kincsünk a növény, mint a Tulipa hungarica, a Colchicum hungaricum, a Doronicum hungaricum, de a Telekia speciosa már egy külön nemzetségnévben őrzi Teleki Sámuel erdélyi kormányzó nevét.

A sok tudós botanikus gyűjtőmunkáját Csapody Vera csodálatos rajzai, akvarelljei elevenítik meg. A herbáriumokban őrzött, gondosan begyűjtött, préselt, szárított példányokról készült rajzok mellett sok növényt eredeti élőhelyén, a szabad természetben örökített meg. A rajzok élethűségére akkor csodálkozhatunk rá igazán, ha eleven példányokat hasonlítunk össze velük. Az Iconographia florae Hungaricae, a magyar flóra képekben megjelenített gyűjteménye ma is jól használható határozókönyv. A növénynevek, a rajzok mellett a jellemző előfordulási helyet is megemlítik a szerzők. Ilyeneket is, mint Magas Tátra, Al-Duna, Kárpátok…

Teremtésvédelmi kalendárium – Éghajlatváltozás Magyarországon

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. A Kárpát-medencében a globális átlagnál súlyosabb következményei lesznek az éghajlatváltozásnak, emiatt különösen fontos odafigyelnünk erre a témára...

Reménykeltő folyamat indult el tavaly novemberben Magyarországon. Más országok (például Ausztria) példáit követve felállt egy tudósokból, helyi és kormányzati döntéseket előkészítő szakértőkből álló kis csapat, hogy kezdeményezze egy Magyarországra összpontosító, helyzetértékelő és kitörési pontokat beazonosító éghajlatváltozási nemzeti jelentés elkészítését. E csoport a munkája során – az olvasóink előtt is már ismert – Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) által már jól kipróbált nemzetközi folyamatot, azaz a globális éghajlatváltozást értékelő jelentések mintáját veszi alapul.

Első nyilvános eseményként Hogyan tovább a klímatudatos jövő felé? címmel rendeztek tudományos konferenciát 2018. november 28-án, Budapesten. A konferencián nagy vonalakban bemutatták az éghajlatvédelemmel kapcsolatos hazai kutatóműhelyeket, illetve az erre irányuló elsődleges kutatásokat, valamint a magyar klímaértékelő jelentés fő stratégiai kérdéseit is megvitatták. A rendezvényre az ország minden részéről érkeztek kutatók, kormányzati és nem kormányzati szervek képviselői, és a magánszektor is képviseltette magát. A résztvevők száma meghaladta a száz főt.

Az elmúlt több mint harminc évben számos véleményt és állítást olvashattunk, hallhattunk arról a jelenségről, amit tömören éghajlatváltozásnak nevezünk. Sokan legyinthetnének is ilyenkor, hiszen „évek óta hallunk erről, és mégsem történt semmi”. Honnan tudhatjuk meg, hogy mi történik valójában saját otthonaink környezetében, falunkban, városainkban, hazánkban az éghajlatváltozás kapcsán? Mekkora veszéllyel kell számolnunk? Egyáltalán, fel vagyunk-e készülve a változásokra? Fontos kérdés az, hogy mit tehetnek a nemzeti hatóságok, a gazdasági szereplők és az állampolgárok. Ráadásul a média által is megosztott tudományos eredmények sokszor ellentmondóak, nehéz köztük kiigazodni és felelős döntéseket alapozni rájuk.

Teremtésvédelmi kalendárium – Új esztendő küszöbén

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Új évet kezdünk, de vajon a minket körülvevő világgal való kapcsolatunkat megújítjuk?

„Fordul az ég maga fenségében,
fordul a föld maga ínségében…”
(Weöres Sándor: Hódolat Arany Jánosnak)

Január első napjaiban, ahogy az új naptárba beírogatjuk a családi ünnepeket, a várható feladatokat, megérint bennünket az idő telésének, múlásának különös kettőssége. Az évszakok, hónapok váltakozása minden évben szépen ismétlődő rendben történik, és vízkereszt napjától kezdve már hirtelen érzékelhetővé is válik, ahogy a nappalok egyre hosszabbodnak. A Föld égi pályáján, a kozmikus térben csaknem pontosan ugyanott jár, mint egy évvel ezelőtt, az emberi élet léptékével mérve megbízhatóan, kiszámíthatóan kering a Nap körül, ezt jelölik a hónapok, a napok a dátumban.

Az idő múlása ugyanakkor egyirányú is, amit az évszám jelöl számunkra, és a tükörbe pillantva, vagy a gyerekeink, unokáink növekedését látva érzékelhetünk. Ez már az a bizonyos „szárnyas idő”, ami oly hirtelen, visszahozhatatlanul elrepül Berzsenyi csodálatos verse szerint…

A kétféle idő a természet világában tökéletes harmóniában létezik. Januárban a külső szemlélő számára szinte észrevétlenül készülődik az élet a tavaszi megújulásra. A rügyekben, a magvakban, a vizek mélyén, a hó alatt a termőföldet átszövő gyökerekben végtelenül lassan változik minden. Ami életre való, az mélységes hittel várakozik, ami elmúlásra ítéltetett, az bomlik, tápláló humusszá omlik, és átadja energiáját az új nemzedéknek. A termőföld, a növénytakaró, az állatvilág évente megújulva, „fenntartható” módon képes önmagát szabályozva fennmaradni.

A mai ember azonban egyre inkább kiválik ebből a harmóniából, a kronologikus idő múlását hol hátráltatni igyekszik, hol előresiet, hiszen a jó és a gonosz tudás birtokában, szabad akaratát érvényesítve, felelőtlenül felülbírálja a teremtés rendjét.

A közjó és a környezet kapcsolata

Minden, ami körülvesz minket, ahogy kilépünk lakásunk ajtaján: a tiszta levegő, a fák az út mentén, egy parkban vagy a települést övező erdőben, a tó, ahol egy meleg nyári napon szívesen időzünk, és a friss víz is ami a konyhában a csapból folyik, közjó. Advent mély csendje, a hagyományaink és a dalok, amit már több száz évvel ezelőtt is énekeltek elődeink, szintén a közjó része, azaz a közösséghez tartozik, a köz-jóllét szükséges feltétele.

„Az éghajlat közjó, mindenkié és mindenkinek a javát szolgálja.” „A természeti környezet közjó, az egész emberiség öröksége, és mindenki felelősséggel tartozik érte.” Ezek a mondatok Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából valók „közös otthonunk gondozásáról”. Az enciklikának már az alcíme is bolygónk lakóinak közös sorsára, és ezáltal a közös emberi feladatra utal. Ezért is fontos, hogy meghatározzuk – és ne hagyjuk feledésbe menni – a közjó fogalmát!

A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes dokumentuma így fejtette ki, mit értünk közjón: „azon társadalmi életfeltételek összessége, melyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy teljesebben és könnyebben elérjék tökéletességüket.” E szerint a meghatározás szerint tehát a környezet állapota, a levegő, a vizek tisztasága, az éghajlat stabilitása, a természet egyensúlyos, egészséges volta mind-mind a közjóhoz tartoznak. Ebből indult ki a magyar püspökök Felelősségünk a teremtett világért című körlevele is tíz évvel ezelőtt, amikor hosszan foglalkozott a természeti környezettel mint közjóval. Kiemelte, hogy a jóról, az értékről, a teremtmények céljáról már szent Tamás is nagyon világos tanítást adott, és ma sem tehetünk jobbat, mint hogy – az elmúlt pár évszázad „alternatív” és jellemzően zsákutcába futó társadalmi, filozófiai, piaci, ideológiai próbálkozásai után – ezt az egész világ rendjének keretet adó szemléletmódot felidézzük, és megpróbáljuk érvényesíteni.

A közjóval szemben leginkább a szigorúan vett, önző módon keresett „egyéni jó”, az egyedi ember rövid távú java áll. Márpedig pont ennek, a minden más szempontot félretoló haszonnak a keresése teszi tönkre egyre látványosabb módon az emberiség életfeltételeit, és okoz szenvedést a többi teremtménynek is. Emiatt a sajnos elég egyetemesnek tűnő érdekvezérelt világrend miatt nehéz, sokszor reménytelennek tűnő, és nemegyszer kifejezetten veszélyes magatartás a közjóról, a természeti törvényről, a közös célok előrébb való voltáról tanúskodó életet élni.

Teremtésvédelmi kalendárium – Csendes éj

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ha a környezetvédelem nem is lesz központi témája a karácsonyi beszélgetéseknek, azért ne feledjük, hogy a Föld is a „közös otthonunk”.

Rohan, mintha űzné valami, rohan, mint valami megvadult folyam, rohan egész éven át a keresztény világ. És egy, talán valóban csak egy estére megáll, és egy kis újszülöttre vár. Szent karácsony vigíliáján, szentestén és éjszakán egy kis időre mindenki megáll. A lármás forgatag után, szelíden, ki-ki a maga helyén, családban, vagy akár messze, ügyeletben, de ott is néhány percre csendben megáll.

Egész évben, de különösen az utolsó hetekben hajtunk a legkeményebben a munkahelyeken is, és tolongunk az üzletekben, hogy arra az egyetlen estére már ne maradjon semmi ügyhátrány, és legyen meg minden, amit a karácsonyfa alá szántunk, és mindaz készüljön el, amit az ünnepi asztalra terveztünk. Manapság, ebben a harsány világban szinte minden ellentéte annak, amit az adventi készület mélysége elvárna tőlünk. Sokan vannak, akik ilyenkor adakoznak, ezzel is csendesítve lelkiismeretüket, de vannak, akik ilyenkor sem. Fényárban úszik minden, hangos zene szól mindenhol, de közben sokakban nem az elmélyülés, az odaadás csendje, hanem a közöny csendje van.

Egész évben működik a civilizációs gépezet, néha csikorogva, néha meg-megállva, de szinte soha tudomást sem véve arról, hogy mit okoz, merre halad. Van üzemanyagunk, de hogy lesz-e holnap, az már nem szóbeszéd tárgya. Friss víz folyik a csapból, de hogy lesz-e holnap, sőt, hogy képes-e hozzájutni ma mindenki a világon, az sem a napi beszélgetések témája. Friss hal kerül a karácsonyi asztalra, de hogy lesz-e elég holnap is, sőt, hogy egyáltalán van-e elég ma, arról nem a karácsonyi asztal körül fogunk beszélgetni.

Pedig kaptunk elég figyelmeztetést 2018-ban is. Nem csak a Föld vitalitásának aggasztó mértékű csökkenéséről kaptunk jelzést az WWF Élő Bolygó idei jelentéséből. Nem csak az ember által okozott éghajlatváltozás egyre nyilvánvalóbb pusztításáról van tudomásunk, hanem az egy főre eső elérhető és tiszta édesvízmennyiség drasztikus csökkenéséről, a talajok és erdőségek világméretű pusztulásáról is, „közös otthonunk” hanyatlásáról. Ma már az sem kellően hírértékű, hogy olyan betegségek jelentek meg hazánkban idén nyáron, melyekre eddig csak a messzi Afrikában lehetett számítani. Ráadásul a hírek, elemzések legtöbbje azzal zárul, hogy „még nem késő”, még van kiút, vannak technológiák, temérdek mennyiségű pénz van, sőt, sok kérdésben már tudományos konszenzuson alapuló megoldások segíthetnének.

„Gondolkodástokban megújulva alakuljatok át” (Róm 12,2).

Az adventi modern idők forgatagában szinte már egy percünk sincs arra, amit még nagyszüleink korában komolyabban vettek, azaz elmélyülésre, számvetés készítésére: mit és hogy csináltunk az évben, mi történt velünk, vajon evangéliumi odaadással, szeretettel és irgalommal viszonyultunk-e azon eseményekhez, amelyek körülvettek minket? Döntéseinkben milyen szerepe volt – ha volt egyáltalán – az Úrnak? És ilyenkor sokszor találkozunk – gondolatban, az időben visszafelé haladva – olyan dolgokkal, amiről tudjuk, hogy nem úgy, hanem másként kellett volna tenni, gondolni, és a Jó Istent jobban bevonni tetteinkbe. A megújulás egyik elengedhetetlen kelléke a lelki diagnózis készítése, amit ilyenkor, advent idején is jó megtennünk, különösen ezekben a vészterhes üzenetekkel teli időkben.

Ilyenkor különösen vizsgálandó a saját felelősségünk kérdése, de mérlegre teendő a családunk, kisebb-nagyobb közösségünk, sőt akár a társadalmi szintű felelősségvállalás felvetése is. A környezet állapota és védelme nem független az emberi élet egyéb területeitől. Ahogy hitünknek az az értelme, hogy átjárja életünk minden területét, úgy annak a hitünkből fakadó felismerésnek, hogy felelősek vagyunk a teremtett világért, „művelnünk és őriznünk” kell azt, szintén kapcsolata van életünk egyéb dimenzióival is. Ferenc pápa ezt fejezte ki a Laudato si' enciklikában használt központi kifejezéssel, az „átfogó ökológiával”. De a „Felelősségünk a teremtett világért” című körlevél is így gondolkodott már tíz éve, amikor jelentős teret szentelt a gazdaság kérdésének.

A gazdaság – és persze gazdagság is – a mai ember számára központi kérdés. Egy karikatúra szerint egy professzor előadást tart arról, hogy „a környezeti válság fenyegeti életfeltételeinket”. Miután ezt felírta a táblára, hátrafordul, és azt látja, hogy a hallgatóság unatkozik, sőt bóbiskol. Erre visszafordul, letörli azt a szót, hogy „az életfeltételeinket”, és a helyére felírja: „gazdaságunkat”. Mire visszafordul, azt látja, hogy a hallgatóság felébredt, mindenki rémülten és izgatottan mered a táblára, mert ez már komoly kérdés… A karikatúra persze túloz, mégis több szempontból is igaz.

Teremtésvédelmi kalendárium – Nől a dér, álom jár…

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Egy környezettudatos ember milyen karácsonyfát vesz? Ezúttal erre a kérdésre ad választ szakértőnk.

„Nől a dér, álom jár, hó kering az ág közt,
Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt…”
(Weöres Sándor)

Az ünnephez Magyarországon pár száz éve szorosan hozzátartozik a karácsonyfa-állítás szokása. Többnyire még ma is az illatos lombú lucfenyőt visszük be a szobába ilyenkor, és talán végig se gondoljuk, mennyi szimbólum, titkos jelentés kapcsolódik a karácsonyfa kiválasztásához, díszítéséhez.

A lucfenyő a mai Magyarország területén csak a nyugati határszélen őshonos, az Alpokalja párás, hűvös klímáján érzi magát otthon. Persze a karácsonyfa-termesztésre szánt ültetvények nem csak ott vannak, Zalában, Borsodban is ad kemény munkát, tisztes megélhetést sok családnak a fák ültetése, gondozása. Néhol a villanyvezetékek alatti területet hasznosítják így, hiszen itt az erdő úgyse nőhet az égig, és ha nem tőben vágják ki a fát, hanem magasabban, hagyva alul néhány ágemeletet, így a fa tovább él, újra hajt. A fenyők természetük szerint sudarat nevelnek, de ha elpusztul a csúcsrügy, akkor a főhajtás helyét több oldalág veszi át, és három-négy új csúcsa is nőhet a fának, amiből pár év alatt szabályos, szép kis karácsonyfák fejlődnek, így többször is „szüretelni” lehet a területről! Talán ez a leginkább környezetkímélő termesztési mód, hiszen a talajt ritkábban bolygatja meg.

Mégis, szabad-e élő fát kivágni a néhány hetes ünnepi hangulat kedvéért? Minden évben újra felmerül a kérdés, de érdekes módon ugyanakkor az éjszaka is villódzó elektromos fényfüzéreken jóval kevesebben sopánkodnak, pedig azokban is részben „zöldáram” dolgozik. A biomasszára alapozott erőművekben valóban teljes erdők tűnnek el, de hát ezen jobb, ha nem gondolkodik el a „fogyasztó”, még esetleg lekapcsolná a díszkivilágítást…

Az ember feladata a teremtett világban

Szerző: 
Nemes Csaba

Mit jelent ez a feladat számunkra? Pál apostolnak a korintusiakhoz írott első levelében olvashatjuk: „Az Úré a föld és minden gazdagsága.” (1Kor 10,26) Ez egy határozott viszonyítási pont, az embernek itt a földön dolga van, nem birtokosként, hanem szolgálóként, az Úr szolgálatában. Ugyanitt olvashatjuk, hogy „….ha bármit is tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére.” (1Kor 10,31)

A teremtésvédelem számomra az erényetikai megközelítésű, keresztény lelkületű fenntarthatóságot jelenti. Már több mint negyven éve használjuk a fenntartható fejlődés fogalmát, amit nemzetközi szinten is kodifikált formában az ENSZ rendkívüli közgyűlésén, Rio de Janeiro-ban, 1992-ben fogalmaztak meg az ún. Riói Alapelvekben. A huszonhét alapelv közül az első azt mondja ki, hogy „fenntartható fejlődés érdekeinek középpontjában az ember áll”. Ez az alapelv meglepő módon, az ENSZ általában világnézet-semleges megközelítései ellenére is, majdnem keresztényi hozzáállást közvetít, hiszen megkülönbözteti az embert a teremtett világ többi élőlényétől, ami nemcsak egyfajta jogot, hanem súlyos kötelezettséget is jelent számunkra.

Az ENSZ Közgyűlése 2015-ben fogadta el az ún. Fenntartható Fejlesztési Célokat (Sustainable Development Goals), amire sokszor csak az angol nyelvű rövidítést, azaz az SDG-t használva szoktunk utalni. Az „SDG” betűszó érdekes módon, de talán nem véletlenül egyezik protestáns testvéreink jelmondatának rövidítésével: „Csak Istené a dicsőség” – Soli Deo Gloria (SDG). Tegyünk mindent Isten dicsőségére! A tizenhét cél 169, sokszor konkrétan számszerűsített al-célból áll. Nagy lépés, hiszen addig csak alapelvek, definíciók és különféle ún. horizontális utalások tartalmazták a fenntarthatóság sokak számára nem kellően közérthető szempontjait. Fontos előrelépés, hiszen akár projektszinten is értelmezhetővé vált a fenntarthatóság, de mindennek ellenére nem szabad megfeledkeznünk a holisztikus értelmezésről sem. Számomra ez a holisztikus, ugyanakkor kézzelfogható megközelítés a „közös otthonunk gondozása” (a Laudato si' enciklika alcíme). Hogy mi is történik a mi közös otthonunkkal, azaz a Földdel, azt Ferenc pápa – elődei megközelítéseinek összegzésével – kortárs szakemberek és püspöktársai segítségével a 2015-ben megjelent enciklikájában adta közre. Az enciklika olyan, a maga rendkívül szeretetre méltó módján, mint valamiféle „utolsó figyelmeztetés”. Nemcsak a gondokat sorolja, hanem világos és járható utat ad ahhoz, hogy az ember valódi feladatát, a teremtés földi, „gondozói képmási létében” az őrző szerepét lássa el.

Imago Dei, az ember képmási léte

Szerző: 
Nemes Csaba

Advent első vasárnapján, a várakozás és csendes elmélyülés időszakának elején érdemes megvizsgálnunk, hogy mit is jelent számunkra az ember képmási léte. A Teremtés könyvében (Ter 1,26) olvashatjuk, hogy Isten azt a fantasztikus ajándékot adta nekünk, hogy az embert az Ő képmására teremtette. Egyáltalán találkoztunk-e azzal a felelősséggel, amit a képmási lét jelenthet?

Mielőtt megtekintenénk milyen felelősséggel bír a képmási lét, nézzünk körül a „mi közös otthonunkban” (Laudato si'). A közös otthon, ami nemcsak a lakásunkat, családunkat jelenti, hanem tágabb értelemben akár a lakóközösséget, a települést, az országot ahol élünk, a földrészt és még az óceánokat, távoli magas hegyeket, esőerdőket, vagy zord sivatagokat is mindazokkal együtt, akik benne élnek. Ha tüzetesen szemügyre vesszük világunkat, a sok szörnyűség, katasztrófa és baj mellett még mindig felfedezhetjük azt a harmóniát, azt a fantasztikus vitalitást, amit akárcsak egy erdőszéli mező vagy egy kis tó élőhelye mutat nekünk. Nem idegen számunkra ez a hely, hanem otthon érezzük magunkat, és sokszor, ha visszaérkezünk a városba, ott érezzük az idegenséget. Mindaz, amit a természet nyújt nekünk, a föld mélyén lévő kincsektől egészen a friss vízig és kenyeret adó gabonáig, mindennapjaink és a jövő idők szükséges feltétele.

Elmerülhetünk a madarak, lepkék, virágok nyugtató és illatos világában, amely nemcsak szemet gyönyörködtető része a természetnek, hanem része az élővilág körfolyamatainak, amelyek mozgásban tartják, frissítik a Föld bioszférájának védelmi funkcióit, vitális készségeit is. Ez nem valamiféle „széplelkű” megközelítés, hiszen a valóság az, hogy a sokféleség nemcsak gyönyörködtet, hanem az ún. biológiai sokféleség az élővilág, a bioszféra immunrendszere.

Advent 2018

Aggódva tekintünk a jövőbe, nem csak embervoltunk egyéni törékenysége és végessége miatt, de napjainkban az emberiség közös sorsát is féltve. Egyre több ember érzi át ezt az aggodalmat, mióta egyre komolyabb és konkrétabb tudományos előrejelzések beszélnek arról, hogy nem maradt sok időnk világhasználatunk módját újratervezni, és ez a feladat ráadásul igen nagy horderejű, hiszen az emberiség önmagáról való gondolkodásának legalapvetőbb elveit is érinti.

Aggódva várakozunk tehát arra, hogy mit hoz a holnap. Eközben azonban keresztényként egy másik várakozás is kínálkozik számunkra, sőt évről évre felhívásként jelentkezik. A polgári év végén, az új egyházi év kezdetén ugyanis készülünk a Megváltó születésének ünnepére. Ő, amikor kétezer esztendeje megtestesült köztünk és értünk, alapvetően megváltoztatta azt a módot, ahogy azt ember önmagáról és világban való létéről gondolkodhat. Reményt akart adni nekünk, és újfajta közösségre hívott minket Istennel és egymással, ami, úgy is mondhatjuk, egy új világhasználati módot jelent.

A Naphimnusz teremtésvédelmi Egyesület már sok éve teszi közzé teremtéstudatos készületi javaslatait Advent (és Nagyböjt) idejére. Szeretnénk, ha minél több keresztény, sőt minél több jószándékú ember felismerné, hogy aggodalmas földi várakozásunk és reményteli karácsonyi készületünk összefügg egymással. Krisztus születésének ünnepére való készülődésünket át kell hogy hassák a teremtésért viselt felelősségünkből fakadó tettek, evilági aggodalmas várakzozásaink viszont megváltást nyernek a Jézustól kapott remény által.

Idei készületi javaslatunk aktualitását az adja, hogy tíz éve, 2008 adventjére jelent meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia teremtésvédelmi körlevele Felelősségünk a teremtett világért címmel. A magyar katolikus egyház ezzel az alaposan kidolgozott, igényes üzenettel úttörő lett a régióban a teremtésvédelmi gondolkodást tekintve. De a körlevéllel egyidőben megjelent három gyakorlati segédfüzet ezen túlmenően azt is egyértelművé tette, hogy nem elegendő a kérdésről gondolkodni, de egyszersmind a cselekvésnek is lendületet kell kapnia. (A körlevél és segédanyagai elektronikusan olvashatók itt a honlapon, a "Körlevél" menüpontban.) Végül a püspökkari felhívás nyomán megindult folyamatok jó alapot jelentettek ahhoz, hogy Ferenc pápa 2015-ben megjelent Laudato si' kezdetű enciklikája értő fülekre találjon a magyar keresztények körében.

Teremtésvédelmi kalendárium – Vigyázzunk rájuk! Madáretetés télen

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal ahhoz adunk tanácsot, miként etessük megfelelően a madarakat.

Madárfajaink gazdagsága érzékeny mutatója a természeti környezet egészségének. Olvashattuk a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezetnél hetekkel ezelőtt megjelent „Élő bolygó” jelentés elszomorító megállapításait, a vészjelzést a Föld állapotáról, a biodiverzitás, azaz a növény- és állatfajok sokféleségének rendkívüli csökkenéséről. Sokszor leírtam, de nem lehet elégszer ismételni, hogy a fajok gazdagsága, a földi élet immunrendszere az, amit az elmúlt évtizedek során egyre rohamosabb ütemben bontunk le.

Az elmúlt évtizedek káros hatásai ellenére Magyarországon még menthető, megvédhető a jelenleg élő fajok többsége. Azt is tudjuk, hogy a mezőgazdasági területeken élő madárfajok esetében az FBI (Farmland Bird Index) csökkenést, míg az erdei madárfajoknál a WBI (Woodland Bird Index) értéke növekedést jelez az elmúlt tizenhét évben (forrás: Magyar Madártani Egyesület). Azaz van teendője az illetékeseknek, de tehetünk mi is madárvilágunk megóvásáért.

Teremtésvédelmi kalendárium – A gyümölcsfaültetés ideje

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Akár a naptárat, akár az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, az IPCC jelentését nézzük, itt az ideje gyümölcsfát ültetni!

„Ha tudnám, hogy holnap elpusztul a világ, 
ma még akkor is ültetnék egy almafát.” 

(Luther Márton)

Az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, Intergovernmental Panel on Climate Change) idei jelentése, amelyről a Teremtésvédelmi kalendáriumban két hete olvashattunk, nagyon komoly figyelmeztetést fogalmaz meg. Életformánkon, túlzó, pazarló fogyasztásunkon sürgősen változtatnunk kell. Tizenkét évünk van rá, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását mintegy a felére csökkentsük. Most már nemcsak arról van szó, hogy milyen Földet hagyunk utódainkra, hanem pár évtizeden belül mi magunk is megtapasztalhatjuk az éghajlatváltozás katasztrofális következményeit. Sok ez a tizenkét év, vagy kevés? Mire elég ez az idő? Például egy gyümölcsfa bőségesen termőre fordulásához…

„Jön az ősz, leterül a levél-garmada
fedi hűs éjszaka tapadó harmata”
(Weöres Sándor)

Teremtésvédelmi kalendárium – Utolsó figyelmeztetés

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Szakértőnk nem osztja a sajtóban megjelenő szenzációhajhász kijelentést, hogy „12 év múlva itt a pokol” az éghajlatváltozás miatt, de azért nem véletlen a cikk címe...

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) harminc éve, 1988-ban megalakult nemzetközi multilaterális szervezet. Létrehozását az ENSZ Környezetvédelmi Programja, a nevével ellentétben intézményként működő UNEP és a Meteorológiai Világszervezet, a WMO kezdeményezte, majd az ENSZ közgyűlése erősítette meg az éghajlatváltozással foglalkozó határozatában. Jelentős szerepe volt abban, hogy az 1992-es riói fenntarthatósági csúcson elfogadhatták az éghajlatváltozási keretegyezményt. Az IPCC-nek mint folyamatosan elemzéseket készítő és egyben tárgyaló, egyeztető testületnek most is kiemelt szerepe, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatási eredményeket összefoglalja és azok alapján intézkedéseket dolgozzon ki.

Az IPCC-nek három munkacsoportja van, ezek az éghajlati rendszer működésével, az éghajlatváltozás hatásaival és az azokra való felkészülés, az alkalmazkodás lehetőségeivel, valamint az éghajlati rendszerre gyakorolt emberi hatások mérséklésének lehetőségeivel foglalkoznak. Emellett létezik egy olyan munkacsoportja, amelynek feladata az üvegházhatású gázokra vonatkozó számítások, illetve leltár készítésének módszertanára vonatkozó útmutatók összeállítása. A testület fő tevékenysége átfogó jelentések készítése, amelyek a munkacsoportok tematikai felbontását követik, valamint készít úgynevezett szintézisriportot és egy nagyon jól átlátható összefoglalót a politikai döntéshozók számára. Miután az IPCC hivatalos ENSZ-testület, jelentéseit a kormányzati delegációk plenáris ülésein fogadják el: ez egyben erősíti a jelentésekben foglalt megállapításokat, hiszen nemcsak szilárd tudományos hátterűek, hanem komoly nemzetközi felhatalmazás is áll mögöttük, ugyanakkor vannak olyan esetek, amikor egy-egy kormányzati delegációnak nem tetsző, vélt érdekeit sértő tudományos megállapítás kimarad a jelentésekből.

Ez idáig öt úgynevezett értékelő jelentés készült. Ezek közül is a negyedik volt talán a legismertebb, amelyet 2007-ben adtak ki, és ennek nyomán kapta meg a testület (ideértve a részt vevő több ezer tudóst és szakembert) a Nobel-békedíjat. Jelenleg a hatodik jelentés készül.

Idén október elején Dél-Koreában, az IPCC tizennyolcadik közgyűlésén fogadták el és tették nyilvánossá azt a „speciális jelentést” (ez egy időközi elemzés), amely a 2015-ben elfogadott párizsi egyezmény fő célkitűzésének, a 1,5 Celsius-fokos éves globális középhőmérséklet-emelkedés elkerülésének az esélyeiről szól.

Áldott légy Uram! - Teremtésvédelmi konferencia Edelényben

Teremtésvédelmi konferencia és továbbképzés kezdődött október 21-én Edelényben.

"Laudato si’, mi’ Signore”, „Áldott légy, Uram” - Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának sorait többször idézték az előadók a konferencia idején, ezzel együtt Ferenc pápa ugyanezen címet viselő enciklikáját. „Milyen világot szeretnénk továbbadni azoknak, akik utánunk jönnek, a felnövekvő gyermekeknek?” Teszi fel a Szentatya a kérdést, és erre a kérdésre keresték a megoldást a konferencia résztvevői is.

A konferencia házigazdája a Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködve szervezte meg a háromnapos konferenciát. Az edelényi középiskola egyik szakiránya a környezetvédelem, de ezen túlmenően nagy hangsúlyt fektetnek a keresztény nevelés részeként is a környezeti nevelésre, a teremtett világ megóvására és védelmére.

Teremtésvédelmi kalendárium – Gyere, tartsad kicsi sapkád, adok érett, piros almát!

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ma már nem sapkában, kendőben visszük haza a zöldséget, gyümölcsöt, de akkor mégis miben? Ezúttal ezen töprengünk.

„Saláta – uborka
terem a kis udvarba.
Méz-körte, vaj-alma
terem a hegyoldalba.

Gyere tartsad kicsi sapkád,
adok érett, piros almát.
Gyere tartsad kicsi kendőd,
adok édes, puha szőlőt.”

Weöres Sándor szinte még kortársunk. Mégis ez az apró életkép már mennyire távolinak tűnik egy mai ember számára! Nem járnak gyalogosan az emberek a hegyoldalban, nem kínálják egymást érett almával, puha szőlővel, de az már végképp eszükbe nem jutna, hogy sapkában, kendőben vigyék haza az ajándékot…

Nagyon gyors változások részesei vagyunk. A kertektől az asztalig egyre hosszabb az élelmiszer útja, egyre több kézen megy át, és emiatt „szükségszerűen” rengeteg csomagolóanyag is forog a kereskedelemben. De valóban forog, vagy minden lehető alkalommal félredobva hulladékként végzi? Hiba ez az rendszerben, vagy eredmény? A csomagolóanyag-gyártás is iparág, a begyűjtés, esetleges újrafeldolgozás is gazdasági tevékenység, végső soron munkahelyeket teremt…

Teremtésvédelmi kalendárium – Lassan ébredünk

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. E heti anyagunk címe magáért beszél: lassan ébredünk, pedig nemcsak a környezetünkről, hanem saját magunkról is van szó…

Lassan ébredünk, nem akarjuk észrevenni a nyilvánvalót, és ha mégis, akkor is csak nagyon nehezen nézünk szembe a diagnózisból adódó következményekkel. Hogy mit jelent ez a kicsit rejtélyesnek tűnő mondat, azt a rovat olvasói már bizonyosan sejtik, hiszen nem az első alkalom, hogy erre figyelmeztetek. Arra, hogy a világ, amely körülvesz minket, környezetünk, ami az életet biztosítja számunkra, évtizedek óta baljós jeleket, direkt, határozott vészjelzéseket ad, amelyeket sokáig csak egyes tudóscsoportok vettek komolyan.

Lassan ébredünk, de talán mostanra eljutottunk odáig, hogy valóban megmozdultak a döntéshozók a környezetünket mértéktelenül elszennyező műanyagok használatának visszaszorítása érdekében. Már harminc éve ismerjük a Csendes-óceán térségében kialakuló, műanyaghulladékból álló, több százezer négyzetkilométer nagyságú szigeteket. Ma már azt is tudjuk, hogy a szárazföldön a felszíni vizeinkben és a felszín alatti ivóvízbázisokban is megjelentek a műanyag mikroszennyeződések. Megkezdődött egy európai uniós szintű szabályozásmódosítás, amely Magyarországon is hasonló irányokat vesz majd, a közhasználatban lévő műanyag zacskók és egyéb műanyag csomagolások drasztikus csökkentése érdekében. Ha nagyon elkésve is, de tenni fogunk valamit a műanyagok okozta szennyezések elkerülése érdekében. De vajon mi lesz a csendes-óceáni műanyagszigeteket továbbra is hizlaló óriási folyók által a tengerekbe zúdított műanyagszeméthegyek kezelésével? A fejlődő világ szegény országainak nincs arra forrásuk, hogy ezen segítsenek, a legfejlettebb országok és multicégek kezében pedig tengernyi pénz van, amivel lehetne segíteni, és talán még üzlet is lehetne belőle, de ezen a fronton nem látható pozitív változás.

Teremtésvédelmi kalendárium – Napraforgók a kertben és a földeken

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azt mutatjuk be, hogy a napraforgók és a méhek hogyan „lázadnak fel” a kizsigerelés ellen.

„Minden összefügg mindennel. Ha az ember a valóságtól függetlennek nyilvánítja, és feltétlen uralkodóvá teszi magát, saját létezésének alapja dől össze, mert az ember helytelenül Isten helyébe lép, és így végeredményben elősegíti az általa inkább elnyomott, semmint kormányzott természet lázadását, ahelyett, hogy a teremtés művében Istennel működne együtt.” (Ferenc pápa: Laudato si’, 117)

Évek óta nevelgetek dísznapraforgót a kertben. Kisebb fejű, elágazó szárú, több virágot hoz, mint az ipari, nagyüzemi fajták, de ezért jó a piacra vinni vágott virágként. Némelyiknek sötétbordó a virága, vannak egészen teltek, halványsárgák, fekete, barna közepűek, aztán ahogy a magot elszórják, a következő évben megint új változatok bukkannak fel. A legelső virág a szár csúcsán még valóban követi a napot reggeltől estig, de csak bimbó korában, amíg ki nem nyílik! Utána már mind keletre fordulnak, ahogy egykor a templomok, megszilárdul a virág nyaka, és elveszíti a „napraforgás” képességét. Heteken át hozza oldalhajtásain az új virágokat, így terített asztal várja reggelente a megporzó rovarokat, köztük a méheket is. Szeptemberre már a magot érleli, a feje lefelé billen, hogy meg ne ázzanak a magvak, és ilyenkor már a madarak látogatják! Idei kis cinkék tornásznak rajta, a fiatal tengelicek csapatostól lepik meg, halkan, vidáman csivitelve. Mindig kiszórnak annyi magot, hogy jövőre is kelnek az utódok szanaszét, nem is kell a vetőmagot begyűjteni, inkább téli madáreleségnek tesszük el az érett, szépen kiszáradt tányérokat. A napraforgószár tüzelőnek jó, a többi része megy a komposztba.

Teremtésvédelmi kalendárium – Planetáris határok és pályák

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal – a szeptember 1-jei teremtésvédelmi világimanapra készülve – azt tekintjük át, milyen a Föld teherbíró képessége.

Johan Rockström, a Stockholm Resilience Centre – a bolygónk ellenálló képességét kutató svédországi központ – vezetője, a Stockholmi Egyetem professzora kutatótársaival 2009-ben a Planetáris határok címmel megjelent nagy hatású cikkükben kilenc területen azonosították a Föld teherbíró képességét. A kilenc komplex terület közül hét esetben számszerűsítetten veszélyes, három esetben súlyos, irreverzibilis, valódi katasztrófát jelentő változásokat valószínűsítettek. Az éghajlatváltozás még csak nem is az első helyen volt a legnagyobb veszélyek között. A legnagyobb veszélynek a biológiai sokféleség csökkenésének rendkívüli gyorsaságú és az egész Földre kiterjedő jelenségét tartják.

Rockström és tudóstársai néhány hete megjelent legújabb, A Föld-rendszer pályái című írásukban (az Egyesült Államokbeli Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában) az eddigieknél is erőteljesebben hívják fel a figyelmet a globális környezeti változások rendszerszintű lehetséges következményeire. Bemutatják, hogy a nyilvánvaló éghajlatváltozásnak legfőbb oka az emberi tevékenység, de nem maga a melegedés és annak közvetlen társadalmi-gazdasági következményei a legriasztóbbak, hanem az, hogy a természet összefüggő nagy rendszerei rendkívül érzékenyek, a dominóelv szerint gyorsan összeomolhatnak, ennek következményei pedig nem, vagy csak csekély eséllyel számolhatók fel.

Teremtésvédelmi kalendárium – A Kárpát-medencében a Föld akarata az erdő

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon gondolkodhatunk el, hogy tudunk-e az élőlényekre is társteremtményekként tekinteni, szeretettel és felelősséggel bánni velük.

Vadkörte rózsabokorban

Két hete a szukcesszióról, a növénytársulások határozott irányú átalakulásáról olvashattunk a Teremtésvédelmi kalendáriumban. De hová tart ez a folyamatos, lassú változás, vajon van egy végső egyensúlyi állapot, amelynek elérése az egész történet célja? Magyarország legtöbb vidékén az erdő újjászületésének vágyát érezzük minden növény- és állatfaj megjelenésében, minden életközösség létrejöttében, és abban, ahogy a fajok, társulások egymásra épülnek.

„Ahogyan minden élő szervezet jó és csodálatra méltó, mivel Isten teremtménye, ugyanez érvényes arra, amikor élő szervezetek egy meghatározott térben, rendszerként harmonikusan együttműködnek.” (Laudato si’  140.)

A növények, állatok soha nem önmagukban élnek, és közösségeik annyira jellegzetesek, hogy saját nevet is kaphatnak, egy árvalányhajas dolomitsziklagyep vagy egy cserszömörcés karsztbokorerdő nagyjából ugyanazokból a fajokból áll össze szerte az országban. Elsősorban a hasonló környezeti igények szerint társulnak a növények, de fontos a táplálkozási hálózatok kialakulása, a megporzó, a terjesztést végző állatok megjelenése is. Ezeknek az ökoszisztémáknak a harmonikus működése jelenti földi létünk alapját. De tudunk-e rájuk is társteremtményekként tekinteni, szeretettel és felelősséggel bánni velük?

Budaörsön a Törökugrató-hegyen is nagyon szépen megfigyelhető, ahogy a felhagyott kőbánya, a kipusztult őszibarackosok helyén évtizedek alatt lassan begyógyulnak a táj sebei, a csupasz sziklákat újra elfoglalja a növényzet, először a kövirózsák, kakukkfüvek, varjúhájak, aztán zárul a virágos sziklagyep, és megjelennek a cserjék, a tüskés, tövises bozót.

Teremtésvédelmi kalendárium – Nem lehet mindent könnyedén visszafordítani!

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal három, a környezet megváltozásához kapcsolódó kulcsfogalommal ismertetjük meg az olvasókat: a szukcesszióval, az irreverzibilitással és a rezilienciával.

Szakmai körökben jól ismert definíció szerint a „szukcesszió a biocönózisban (társulásban) végbemenő egyirányú változások sorozata, nem megfordítható folyamat, melynek során a társulást alkotó populációk részben vagy teljes egészében kicserélődnek”. Ehhez vezethet az a jelenség, amiről többször írtam már az elmúlt időszakban: az Északi-sark felett uralkodó állandó légköri áramlás, a cirkumpoláris áramlás jellegének tendenciaszerű változása. Gyengült az áramlás erőssége, zártsága. Az ok egyértelmű az éghajlattal és annak változásával foglalkozó szakemberek előtt, mégpedig a globális felmelegedés. Már régóta ismert, hogy a globális felmelegedés következményeként a sarkok felé erőteljesebb a melegedés, mint az Egyenlítő felé. Mértéke lehet akár kétszeres, háromszoros is a sarkokon. Emiatt az Északi-sarkon nyáron már egyre inkább csökken a jégvastagság, valamint az Északi-sarkhoz közeli szárazföldi területeken (pl. Grönlandon) vékonyodik, több helyen eltűnik a jégtakaró. Az előbbiek miatt megváltozik a földfelszín–levegő–óceán kapcsolat dinamikus termikus egyensúlya, amely hatással van a légköri áramlásokra, olyan ún. állandó áramlásokra is, mint a cirkumpoláris áramlás. Az áramlás gyengüléséből adódóan egyre többször „szabadul ki” a sarkköri hideg levegő a sark közeli területekről, és ez a hideg hullám árasztja el Európa nagy részét, kivéve az északi területeket. Ilyenkor a légáramlások dinamikájából adódóan a benyomuló hideg áramlások „hátán” meleg levegő áramlik az északon fekvő területekre. Így fordulhatott elő, hogy az elmúlt hetekben többször volt melegebb Skandináviában, mint Közép-Európában. Amíg Észak-Európában rendkívüli melegrekordok születtek, addig nálunk, Magyarországon elmaradt a kánikula. Ez nem azért gond, mert „hiányzik” a nagy forróság, hanem azért, mert egyre változékonyabbá, egyre kevésbé válik tervezhetővé időjárásunk. Ahogy északon felborul a természet rendje, úgy ez a többi szárazföldi területen is továbbgyűrűzik.

Teremtésvédelmi kalendárium – „Az kertnek böcsülletes, gyönyörűséges, és hasznos munkáiról”

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arról írunk, mi az, amit környezettudatos emberként mi magunk megtehetünk itt és most, július közepén, Magyarországon ökológiai lábnyomunk csökkentéséért.

Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! – hangoztatjuk egyre többször, de leginkább a „döntéshozókra” toljuk a cselekvés felelősségét, elvárjuk, hogy csökkentsék a kamionforgalmat, a műanyag csomagolóanyagok mennyiségét, a szén-dioxid-kibocsátást. De mi az, amit környezettudatos emberként mi magunk megtehetünk itt és most, július közepén, Magyarországon ökológiai lábnyomunk csökkentéséért, az élhetőbb jövőért? Például, műveljük meg kertjeinket…

Lippay János, a kedves jezsuita már a 18. században a pozsonyi érseki kert krónikásaként szenvedélyesen érvelt a kerti munka haszna mellett, a következőképpen: „…Ha ki pedig a kertnek hasznát akarná fontba vetni, és abbúl ítélné nem méltónak, hogy emberséges ember abban foglalná elméjét, s fáradságát töltené; mivel az igen csekély hasznot hajt: fölötte meg botlanék. Mert vallyon, mi lehet ez világon hasznossabb az embernek, mint maga életének hosszabbítása: egészségének oltalmazása: fáratt erejének meg-nyúgosztása: súlyos gondgyainak enyhítése: és minden tagjainak vigasztalása? Azt pedig sohúlt inkább föl nem talállya, mint az kerti mulatságban. Kiben csak egy kedves sétálás is alkalmatos üdőben, csudálatos-képpen megvidámítja az embert, és annak a mennyei Paradicsomnak kévánságára föl-indíttya elméjét: kiben csak egy virágocskát meg-tekéntsen is, leg-ottan annak alkotójának szépségére és szeretetire fölgerjed…”

Évszázadokkal ezelőtt is ilyen lenézett, lesajnált, rosszul fizetett volt a kerti munka, hogy ennyire kellett mentegetni azokat, akik kedvüket lelték benne? Pedig akkoriban még jóval közelebb volt egymáshoz a kert és a konyha! A szállítás körülményessége, a tartósítási eljárások kezdetlegessége miatt alapvetően helyi terméket, idényzöldséget, hazai gyümölcsöt fogyasztott szinte mindenki. Gépesítés híján jóval több ember dolgozott a mezőgazdaságban, de a mai kor mércéje szerint legtöbben csupán mélyszegénységben tengődtek az így megszolgált bérből.

Teremtésvédelmi kalendárium – Hová vezet a vidék és a város szétszakítása?

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a vidék és a város szétszakítása mennyire végzetes következményekkel járhat. De még van visszaút!

Sir Patrick Geddes várostervezőnek, biológusnak, társadalmi aktivistának tulajdonítják a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elvének első megfogalmazását. A jó várostervezőnek, úgy is mint tájtervezőnek, sajátja a holisztikus megközelítés. Geddes is ebben az értelemben közelíti a város fogalmát az 1915-ben megjelent, Városok evolúciója című könyvében írja le először fenti fogalmat. Úttörő elképzelései voltak, abban az értelemben, hogy szervesen látta a várost és vidékét. Az építészek tőle tanulták meg a „régió” koncepcióját, és biológusként jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy megértsük a környezeti szempontok fontosságát; levezette, hogy nem környezetünk ellen, hanem vele együtt kell működnünk. A „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” felhívás azóta, de különösen az 1960-as évek közepétől a környezetvédelmi mozgalmak vezető jelszava lett.

Az elmúlt hetekben a hazai sajtóban is reflektáltak két USA-beli kutató, Gavin A. Schmidt (NASA Goddard Intézet) és Adam Frank (NY Rochester Egyetem) írására, amely az emberiség lehetséges kihalásának forgatókönyv alapú, statisztikai modellezését kísérli meg. A cikk címe Sziluriai hipotézis: lehetséges-e egy ipari civilizáció nyomait kimutatni geológiai módszerekkel?A földtörténeti korokban öt nagy kihalási időszakot ismerünk. Az első kihalási időszak az úgynevezett ordivíciumban volt, amikor még nem volt élővilág a szárazföldön. A második kihalási időszak az ordivícium és a szilur határán (körülbelül 444 millió éve), a harmadik a szilur és a devon határán (ún. felső szilur) jelentkezett. A „sziluriai hipotézis” nyilvánvalóan a kihalási időszakokra rímel.

A két kutató és kollégáik azt feltelezik, hogy az emberi civilizáció nyoma, hatása a környezetre leginkább az energiafogyasztáson keresztül mutatható ki. Az emberiség nagyjából háromszáz éve használja intenzíven az energiahordózókat, különösen a nem megújuló, fosszilis eredetű energiát. A fenti cikkükben bemutatott módszerek alapján, számításaikban a kutatók olyan energiaintenzív társadalmú „modellbolygókat” használtak, amelyekben a népességrobbanást, az elérhető erőforrásokat, valamint az energiahasználatokat – ideértve a megújuló típusú energia termelését is – különböző bemenő és határértékekkel változtatták. Úgynevezett környezeti egyensúlyi és népességi egyensúlyi folyamatok egymásra hatását vizsgálták, szakszóval úgynevezett equilibrium modellek együttes eredményeire voltak kíváncsiak. A legtöbbször kapott eredmény az „összeomlás” volt, de gyakori eredmény volt egy ennél szelídebb visszaesés, amihez természetesen át kellett állítani a bemenő paramétereket valóságos – és nem csak színlelelt – környezettudatos módra.

Teremtésvédelmi kalendárium – Virágos Szent János

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ma a környezettudatos gyógynövénygyűjtésre buzdít szakértőnk.

Közeledik a nyári napforduló, és az idei különösen meleg tavasz miatt már Medárd napjára kinyíltak a János-napra rendelt virágok! A kertek gyönyörűek, elmaradtak a májusi fagyok, talán még eső is volt eddig elegendő, igaz, többnyire heves záporok formájában, kiszámíthatatlanul érkezett. Lehet, hogy felesleges a sok aggodalom, a klímaváltozásnak akár nyertesei is lehetünk itt Magyarországon?

Miért is van, hogy ilyenkor ennyi a virág a réteken, a kertekben? Az úrnapi virágszőnyegeket ilyen bőségben, szépségesen csak júniusban lehet elkészíteni, bárhová is esik egy-egy évben a húsvét, ezzel együtt a pünkösd. Az Úr napján, az Oltáriszentség ünnepén – lehet a tavasz hűvös, csapadékos, vagy száraz, forró – valamilyen virágból a sok közül biztosan lesz elegendő a díszítéshez!

Az itt élő növények pontosan „tudják”, érzékelik, hogy a napforduló után már a magok érlelése, a szárak szilárdítása, a tápanyagok gyűjtögetése, az áttelelő rügyek kinevelése a feladat, a virágzás, az intenzív növekedés, terjeszkedés ideje erre az esztendőre hamarosan véget ér. Ezért nyílik szinte egyszerre a rózsa, a liliom, a borzaskata, a menyecskeszem, a harangvirágok sokféle fajtája, a törökszegfű és a májusi margaréta. Megporzó rovarokra is nagy a kereslet ilyenkor, a petékből tömegével kikelő hernyók gyérítéséhez a madarakra is nagy szükség van, ők is most tudják a fiókákat a bőséges eledellel biztonságban felnevelni, szárnyukra bocsátani, hogy még a nyáron megerősödjenek.

Teremtésvédelmi kalendárium – Harminc éve változatlan

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Mai összeállításunkból az is kiderül, hogy hazánkban tavaly nőtt-e vagy csökkent a légszennyezettség mértéke.

Megint átléptünk egy határt, ahonnan visszatérni nagyon sok időbe kerülhet. Átlépte a Föld légköri szén-dioxid-koncentrációja a 410 ppm-t (részecske a millióhoz). Eddigi tudásunk szerint az ember civilizált történelme során még nem volt ekkora a Föld légköri szén-dioxid-koncentrációja.

Az USA-béli NOAA (Nemzeti Óceáni és Légköri ügyek Hatósága) által a világon először, 1958-ban üzembe helyezett, a háttérszennyezettséget (szén-dioxidot) mérő állomás 2018. májusi jelentése az időszakos természetes változékonyságtól letisztított, átlagos szén-dioxid-szintről adott tudósítást. A szén-dioxid évtizedeken keresztül a légkörben marad, és így felhalmozódik, ezért a 400 ppm szint alá csökkenéshez csakis az egész világra kiterjedő, robosztus eredményeket adó, a szennyező anyag kibocsátását csökkentő intézkedésekre lenne szükség. 1958 óta, azaz mindössze hatvan év alatt kis híján 100 ppm-t, azaz több mint 30%-kal nőtt a légkör átlagos szén-dioxid-szintje.

Tudjuk, hogy mit kellene tenni, de mégsem úgy cselekszünk. Az elmúlt harminc évben számos nemzetközi megállapodás rendelkezik arról, hogy miért és hogyan kellene csökkenteni a kibocsátásokat. A legutóbbi, a párizsi klímaegyezmény is erős célokat tűzött ki arra nézve, hogy 2030-ra és azon túl milyen arányban kellene csökkenteni a kibocsátásokat.

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés