Tanulmányok, cikkek

A teremtésvédelem hatása személyes kapcsolatainkra

Szerző: 
Rohály Gábor

A cím olvastán esetleg némelyek előtt az égő szemű, már-már az elvakultságig elhivatott zöld aktivista téves képe jelenik meg, akit talán olyannak képzel az olvasó, hogy csak a hasonlóan lobogó aktivisták között érzi jól magát, hogy másféle emberekkel alig tart kapcsolatot. Nos, nem róla akarok szólni, elképzelt emberünk elszigetelődési problémája keveseket érint.

Jóval többen lehetünk azok, akik látva a teremtett világ helyzetét és felelősségünket a teremtés ajándékainak használatában, már tettünk elhatározásokat, változtattunk valamennyit hétköznapjaink, munkánk és ünnepeink megélésének módján. Ezek a lépések – például hogy nem vásároljuk meg azt, ami tetszetős is, futná is rá, de igazából nincs rá szükségünk – távol állnak a közgondolkodás átlagától, vagy attól, amit a média annak állít be, így kockázatosnak érezhetjük nyílt vállalásukat mások előtt. Valljuk be, nem jó érzés, ha azt gondoljuk, hogy csodabogárként könyvelnek el minket, legyintenekránk, és valószínű, hogy kibeszélik furcsaságainkat a hátunk mögött.

Ennek ellenére azt javaslom, hogy valljuk meg meggyőződésünket barátaink, munkatársaink és más, velünk kapcsolatba kerülő ember előtt. Két okom is van, hogy ezt tanácsoljam. Az egyik az, hogy a nyilvános elköteleződés növeli bennünk az elszánást, de ennél fontosabb, hogy meglepően sok megerősítő, pozitív reakcióval találkozhatunk! Egyre több emberben fogalmazódik meg, hogy nem jó, ahogy a világgal bánunk, többen is kényelmetlenül érzik magukat, sőt talán már tesznek is ezt-azt ez ügyben. Ha mi vállaljuk a meggyőződésünket, sok szövetségesre találhatunk, és segítünk a másik embernek is megerősödni a környezettudatosságban.

Ezzel kapcsolatban olyan konkrét célt fogalmazhatunk meg és követhetünk, mint például: a következő hetekben nem hallgatom el a teremtésvédő meggyőződésemet. Sőt, ha mód van arra, hogy a kérkedést elkerülve, de határozott állásfoglalással előhozzam a témát, élek a lehetőséggel.

Teremtésvédő célok az ünnepeinkben (kikapcsolódás, sport, ünneplés)

Szerző: 
Nemes Csaba

Az ünnepek különleges napok, megszentelt időszakok, nemcsak átvitt értelemben, hanem sokszor valójában is, és ezek nemcsak a vasárnapok, amelyek számunkra keresztények számára természetes ünnepek, hanem a nemzeti ünnepeink, családi ünnepeink, barátaink ünnepei is, mind, mind lehetőség arra, hogy kiszakadjunk a mindennapokból és megtiszteljük az ünnepet annak ami. Mindegyik ugyan, más- és más jellegű, de néhány dologban biztos, hogy hasonlítanak egymásra, azaz egyaránt van szakrális és profán jellegük és valamilyen kisebb és/ vagy nagyobb közösségben gyakoroljuk. Vannak ünnepeinkben megszentelt percek és vannak élvezetekkel kapcsolatos percek, bár ennek az aránya nem mindegy, de az biztos, hogy sokan igyekszenek nem egyedül eltölteni, de vannak olyan embertársaink akiknek –talán- ez már nem annyira fontos, vagy nincs már bennük elég erő egy közösséghez tartozáshoz.

Legyen – talán – az első cél, hogy törekedjünk arra, hogy mindig közösségben ünnepeljünk. Túlságosan egyszerűnek, „triviálisnak” tűnik, pedig sokan vannak, akik egyrészt egyedül vannak, és közülük néhányan, akik nem is akarnak közösségben lenni, ünnepelni. Ha ismerünk ilyen embertársunkat, ne féljünk őket megpróbálni bevonni. Tudom nem könnyű sem a hívónak, aki befogad a saját közösségébe, sem a meghívottnak. Ismernünk kell a minket körülvevők állapotát, igényeit és tapintatosan közeledni meghívásunkkal. A közösség adhat megoldást akár Ferenc pápa idei Nagyböjt-i üzenetében megfogalmazottakra is „a világméretű önzés és közömbösség” csökkentésére. A közösség nemcsak a lelki megújulást segíti, hanem a különböző felesleges fogyasztás iránti vágyat is csökkenti, aminek bizony több pozitív, teremtésvédő eredménye is lehet. Ferenc pápa üzenete azt tartalmazza, hogy „Isten szeretete töri meg a halálos önmagunkba zárkózást, ami a közömbösség maga, és az egyház ezt a szeretetet a tanítása és a tanúságtétele révén közvetíti. A pápa azt kéri, hogy „A helyi közösségeknek arra kell törekedni, hogy túllépjenek a saját határaikon és kapcsolatba kerüljenek az őt körülvevő társadalommal, benne főként a szegényekkel.” Továbbá ahogy a Vatikáni rádió kommentálja „a pápa azt ajánlja, hogy úgy tekintsünk a másik ember szenvedésére, mint egy felhívásra, mely a megtérésre szólít fel bennünket. Ferenc pápa azt kéri tőlünk, hogy az előttünk álló Nagyböjtöt úgy éljük át, mint a szív átformálásának a folyamatát”.

Teremtésvédelmi elhatározások a munkahelyen

Szerző: 
Baczó Tamás

Életünk egyharmadát a munkahelyünkön töltjük. Ha beleszámítjuk az oda-vissza utazást, a munkahelyi ebédidőt, akkor az arány még nagyobb. A teremtés védelmének erkölcsi parancsa és hitből fakadó igénye tehát nem korlátozza a felelős gondolkodást és cselekvést az otthonunkra, a szűkebb családunkra. A munkahelyen – függetlenül attól, hogy beosztottként, vezetőként, vagy vállalkozóként tevékenykedünk – nagyon sok alkalom adódik, hogy a környezetünkért tehessünk valamit.

Ha valakit az Isten mások irányításának felelősségével ajándékozott meg, akkor ezzel a lehetőséggel számos dologra lehet befolyásunk. A legfontosabb kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, hogy vajon a vállalkozás a közjót, az emberi méltóságot, az emberiség egészének javát szolgálja-e? Ha úgy érezzük, hogy munkahelyünk felesleges, csak az emberi telhetetlenséget kielégítő, vagy a természetet feleslegesen terhelő szolgáltatást vagy terméket nyújt, akkor ideje átgondolni, hogy ez-e az Istentől rendelt hivatásom. Valóban érdemes-e pár napos használat után eltörő, és a szemetesben végző fröccsöntött műanyag vízi pisztolyt, egyszer használatos felfújható matracot, rágógumit, vagy bulvárlapot kínálni embertársainknak? Vajon a hit, a remény, és a szeretet vezérli-e tetteimet a munkahelyen, vagy kettős életet élek – vaskosabb viccek, az adóelkerülés a „munkahelyen” beleférnek, miközben a családban, a templomi közösségben jól nevelt, erkölcsös mintapolgár vagyok?

Hétköznapi céljaink és a teremtésvédelem

Szerző: 
Rohály Gábor

Vannak egyáltalán céljaink a hétköznapjainkban? Vagy csak úgy tesszük egyik napról a másikra, amit megszoktunk és csodálkozunk, hogy már megint eltelt egy hét? Életünk nagy részét hétköznapok teszik ki, és bár az emlékezetes dolgok jobbára jeles napokhoz kötődnek, csupán átvészelni a hétköznapokat, s így mintegy lemondani róluk vétkes mulasztás lenne. Ha valaki ebben a helyzetben lenne, annak azt ajánljuk, legyen az az első célja, hogy kitűzi: ne sodródással teljenek hétköznapjai.

Mi lehet olyan hétköznapi cél, aminek elérése Istennel és a teremtéssel egyszerre hoz nagyobb összhangba minket? Nagyon széles a választék! Mindennapjainkban sok módon terheljük a környezetet. Ezek közül kedvünk és lehetőségünk közül választhatunk egy vagy több területet.

Kezdjük az étkezéssel! Az ökológiai lábnyom ökonómiája című kötetben megjelent, 2011-es tanulmány szerint a magyar háztartások ökológiai lábnyomának legnagyobb része, 42%-a az élelmiszerekhez és alkoholmentes italokhoz kötődött. Meglepő, de a sokkal több figyelmet kapó közlekedés és üzemanyagok csak 14%-ot tettek ki. Jelentős lábnyom csökkenést érhetünk el, ha az étkezéssel kapcsolatban tűzünk ki célokat. Az étkezés környezetterhelése három fő tényezőtől függ: az étel fajtájától, származási helyétől és az ipari feldolgozás mértékétől. Egy főzelékebéd környezetterhelése jelentősen kisebb egy adag bélszínénél. Az előbb jó példaként említett főzelék sem olyan környezetbarát, ha hozzávalóit távoli országokból hozták ide. Ugyanaz a menü valószínűleg jóval nagyobb energiafelhasználással és a feldolgozás során keletkezett több ételhulladékkal terheli a környezetet, ha úgy került az asztalunkra, hogy ipari üzemben készítették, hűtve szállították és mi csak melegítettük, mint ha a piacon vett hozzávalókból otthon készítettük el. Az étkezéssel kapcsolatos célok terén megfogalmazhatunk olyat, hogy kevesebbet eszünk a nagyobb lábnyomú ételekből, pl. tartunk heti egy vagy több húsmentes napot. De lehet az is cél, hogy lemondunk a távol termelt ennivalókról, vagy hogy magunk főzünk a családban legalább heti néhány napon.

Zöld böjt 2015

Szerző: 
Rohály Gábor

2015. február 18., Hamvazószerda

Tisztelt Olvasóink!

Már hagyománnyá vált, hogy a nagyböjtben cikksorozatot jelentetünk meg a Naphimnusz egyesület honlapján. 2012-ben gyakorlatias kérdésekkel foglalkoztunk, végigvettük mindennapi tevékenységeinket és arról írtunk, mit tehetünk, hogy nagyobb összhangban éljünk a teremtéssel. 2013-ban és 2014-ben a lelki háttér szemszögéből vizsgáltuk a teremtésvédelmet, előbb a sarkalatos erényeket, majd a Szentlélek ajándékait gondolva végig.

Idén a céljainkat vesszük nagyító alá. Ezek jelentik a kapcsolódást hitünk, elveink és meggyőződésünk, valamint a mindennapi cselekedeteink között. Ha céljaink hitünkkel összhangban vannak, akkor kiegyensúlyozottan, lelki nyugalommal dolgozhatunk azok elérésén. Ilyenkor eredményeink megélése, a céljaink felé való haladás élménye jelenti a boldogságot. Ellenkező esetben, ha céljaink konfliktusban állnak hitünkkel, meggyőződésünkkel (például: elvben fontosnak tartom a teremtett világ védelmét, de mégis vonzó cél, hogy a Karib-tengeren töltsem a szabadságomat) akkor az ellentmondás okozta belső feszültség, lelkiismeretfurdalás még akkor is megakadályozza, hogy önfeledten boldognak érezzük magunkat, ha elérjük a kitűzött célt.

Fontos tehát a megfelelő célok kiválasztása. Ehhez próbálunk segítséget adni az alábbi felosztásban:

Advent: Ajándékozz reményt!

Szerző: 
Nobilis Márió

Régóta érlelődik bennem az érzés, hogy valami észrevétlen elmozdulás ment végbe (vagy talán régóta jelen is volt?) mindennapi nyelvhasználatunkban a „remény” (és vele együtt a „bizalom”) szavakkal kapcsolatban. Ez az érzés mostanára gondolattá, meggyőződéssé erősödött. Figyeljük csak meg a következő párbeszéd-változatokat! „– Ő is ott lesz? – Igen.” „– Ő is ott lesz? – Remélem igen.” „– Eléritek még a vonatot? – El.” „– Eléritek még a vonatot? – Reméljük el.” A változatok közötti különbséget a „remélni” ige adja, és az általa közvetített jelentésbeli módosulás az, hogy ha szerepel a mondatban, akkor a bizonytalanságot viszi bele. (Ugyanez lenne a hatás, ha a „remélem” helyett a „bízom benne, hogy” szerepelne azon a helyen.) Mintha csak a „remélem” (és a „bízom benne”) azt jelentené, hogy „hát, szeretném, de nem vagyok benne igazán biztos” („szóval ne építsünk nagyon rá”).

Ez a jelentés szöges ellentétben áll azzal, amit a „remélni” ige a Szentírásban jelent. A Zsidókhoz írt levél szorosan összeköti a hit, a remény és a bizalom gondolatkörét. „A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk. ” (Zsid 11, 1) Az Újszövetség szerint a remény éppen a – még –  nem látott dolgok felőli biztos meggyőződés, amit a hit tesz megalapozottá. Aki – keresztény értelemben – remél, az sokkal biztosabban néz a jövőbe, sokkal bátrabban tekint a feladataira. Természetesen az ő számára sem tárulnak fel előre a történések, őt is gyakran érik meglepetések és tapasztal váratlan – akár fájdalmas – fordulatokat; de sokkal nyugodtabban éli át őket, mert „van reménye”.

Advent: Ajándékozz időt!

Szerző: 
Nemes Csaba

The time is money, avagy az idő pénz! Ugye ismerős?! A világért sem szeretnék vitatkozni Benjamin Franklin híres egy „ifjú kereskedőhöz” intézett szavaival, hiszen, azok jóindulatúak és inkább a fegyelemre és takarékosságra intő szavak, mintsem a jelenkorunk pénz mindenekfeletti uralmára utalnak. Változik a világ: ha manapság meghallom, hogy „az idő pénz”, akkor inkább elszorul a szívem, mert hidegnek és cinikusnak érzem, és persze azért is, mert ha igaz, akkor nagyon szegénynek érzem magam, mert az időből van a legkevesebb. És valóban, ha ez így van, akkor tényleg szegény vagyok, de nem csak azért, mert az idő pénz.

Sokszor találkozunk az érzéssel „nincs időm”, „nincs időd”, „nincs elég időnk egymásra”, pedig rajtunk múlik, hogy az időnket megosszuk a Jó Istennel, önmagunkkal, szeretteinkkel. Miért is nincs, vagy legalábbis miért is van kevés abból a bizonyos időből? A hivatal, a cég, a rohanás elveszi nappalunkat, és sokszor –gondolatainkban – éjjelünket is. A túlzott, sokszor „önkéntes” munkateher, azaz inkább a „munkamánia” is egy bizonyos betegség, olyan kóros kötődés, amitől nehéz szabadulni, mert egy úgy érezzük, hogy ha elhagyjuk, egy biztos értéknek tűnő valamitől fosztanánk meg magunkat. Oly könnyen mondhatjuk: rajtad múlik! Pedig tényleg!

Advent: Ajándékozz figyelmet!

Szerző: 
Kükedi Zsolt

Egy magával ragadó élményt szeretnék megosztani Önökkel, amely az idei Katolikus Társadalmi Napok első néhány előadása után engem ért. Egész pontosan azt a konkrét élményt, amely Dr. Aczél Petra, a Corvinus Egyetem docense előadása nyomán hatalmasodott el rajtam.

Petra – bátorkodom a docens asszonyt így hívni, mert az előadása végére nekem szóló mondanivalója, közvetlen, figyelmemet felkeltő stílusa miatt nagyon közel éreztem magamhoz – arról beszélt, hogy a mai világban minden az információ előállításáról és átadásáról szól. Minden körülöttünk kommunikál, mi magunk is számtalan információs forrást fogyasztunk és magunk is annak kiindulópontjai, gyártói vagyunk. Ebben a dinamikusan változó környezetben minden szándék a figyelem megragadásáról szól, a 15 perc hírnévről. Az ismeretlen, így személytelen figyelmének megragadásáról és az arctalan tömeg megszólításáról. Aki „elcsípi” azt a pár percet az így megcélzott másiktól, az ezt azért teszi, mert ebből valami haszna származik. Minden kommunikációját ilyen szemmel figyeli, hogy vajon abból neki milyen eredménye, profitja lesz.

Ugyanakkor ebben a zajban nagyon nehéz a figyelmet megragadni. Még azok számára is, akik nem épp ezzel a haszonelvű kommunikációval közelednek embertársaikhoz és ebben a kommunikációs kavalkádban éppen az embert keresik.

Advent 2014

Tisztelt Olvasónk!

Elkezdődött az advent és a Naphimnusz egyesület idén is folytatja a hagyományt, hogy hetente gondolatokat oszt meg a teremtésvédelem és a karácsonyvárás összefüggéseiről.

Az már közhelyes állítás, hogy nem a rohanva, idegeskedve, néha erőnkön felül költekezve megvásárolt ajándékok számától és méretétől lesz boldog a karácsony. Állítom, hogy még az egy-egy áhított játék után olyan átszellemülten vágyakozó kisgyerekek is több jó emléket őriznek meg az örömben megélt, de szerényebb karácsonyokról, mint az ajándékokban bőséges, de feszült kapkodásban töltött szentestékről.

Az idei adventben arról fogunk írni, hogy ha nem tárgyakat, akkor mi mást ajándékozhatunk annak, akit szeretünk. Igyekeztünk az egyes írásokat úgy időzíteni, hogy a megjelenés ideje elég időt hagyjon a megvalósításhoz.

Bízunk benne, hogy aki megfogadja tanácsainkat az meg fogja lepni azt akit megajándékoz és a környezetét is!

Advent: a várakozás és az ünnep élménye

Szerző: 
Nemes Csaba

Sosem felejtem, hogy Advent gyerekkoromban a papírangyalkákkal kezdődött. A plébániai hittancsoportunkban kis, háromszögekkel bevágott papírangyalkákat osztottak ki, és az volt a feladat, hogy, ha valami jót teszünk, egy háromszögecskét felhajthatunk. Minél többet sikerült felhajtani, annál jobban „felöltöztettük” a papírangyalt karácsonyra. Egy-egy ilyen felhajtásnál, jócselekedetnél tele volt a szívünk szeretettel és várakozással. Bizonyára lehetett ez így más plébániákon is, nemcsak nálunk, talán vannak sokan, akik emlékeznek ilyenre. 

„Tedd a jót és kerüld a rosszat!” Sokszor halljuk, olvassuk, de ahogy akkor, ott az adventi időszakban csináltuk, az nem „csikorgott”, nem volt nehézkes: sokszor maga volt a boldogság. És attól volt az, mert mások szemében: a szüleink szemében, a pap bácsi szemében – és bizony a Kis Jézus szemében is – láttuk a megcsillanó boldogságot. Soha nem felejthető élmény. De miért is?! Boldogságot adtunk és kaptunk, mosolygós, édes, „hó pille” pillanatok maradtak meg az emlékeimben: az adventi várakozás ólomlábon ballagó hosszú hetei boldogságos élményekkel lettek feldíszítve és izgalmassá téve.

Talán arra is emlékeztek, hogy az adventi négy hétben készültek azok a kis tárgyak is, amiket fabrikáltunk, kifestettünk, hímeztünk ügyes-ügyetlen kezeinkkel, és nem a tárgy, hanem az az idő, ami alatt készült, és az a pillanat, amikor átadásra került, adta az élmény értékét – és nem a tárgyiasult anyag, esetleg az ajándék ára.

Vajon gyerekeinknek, unokáknak megadjuk-e a várakozás és az Ünnep meghitt pillanatait, vagy csak az év végi rohanástól fáradtan, a talán még be sem csomagolt „csili-vili” ajándékot nyomjuk a kezükbe?! Igen, a csomagolás: hiszem, hogy az is fontos. A csomagolás lehet akár a tavalyról eltett szép papírból, de szükség van rá, mert a csomagolás titkot rejt, izgalmas élményt ad már maga a léte is. 

Zöld böjt 2014 - A Szentlélek ajándéka: az istenfélelem

Szerző: 
Kiss Ernő

Egyszer egy ismerősömet megkérdeztem: „Hiszel Istenben?” Ezt válaszolta: „…hát…istenfélő vagyok”… Tovább nem firtattuk, de utána elgondolkodtam, vajon hogyan érhette ezt? Most felmerült a nagyböjti időszak kapcsán – ami egyébiránt is az önvizsgálat ideje –, annak az igénye, hogy ezt a kifejezést mélyebben megértsük. Pontosabban megkíséreljük feltárni azt, hogy mit is jelenthet ez a kifejezés a mai ember számára?

Keresztény „istenfélelem”. Ez egy összetett kifejezés, amelyből a „félelem” fogalmát még a hívők körében is sokan köznapi jelentése szerint értelmezik. A köznapi nyelv, amelybe beleszületünk és jelentéseit ’készen kapjuk’ sokértelmű, emellett számos esetben pontatlan és félreértésekre ad okot. Ezért fogalmai csak pontosítással alkalmasak akár vallásos, akár tudományos gondolatok kifejezésére. A „félelem” az életben gyakori érzés, amit a legkülönbözőbb esetekben is ugyanazzal a szóval fejezünk ki. A lélektan is sokat foglalkozott tartalmának meghatározásával, ennek a lelkiállapotnak a kialakulásával és jellemzőivel. Egyvalamiben az elemzések megegyeznek: akitől - amitől - félünk, az fenyegető vagy ártalmas. Ezért az „istenfélelemről” hallva könnyen úgy vélhetnék, hogy Istentől félni lehet. Ez azonban - más vallásokra most nem gondolva - a keresztény hit, tanítás és lelkiség szerint elképzelhetetlen. Félni ennek a csodálatos világnak a Teremtőjétől? Félni attól, aki adta nekünk Jézus Krisztust, az egyetemes, időtálló emberi erkölcs tanítóját? Amellyel kijelölte az emberiség lelki fejlődésének nagyszerű útját? Nem, Istentől nem lehet félni, ez lenne a keresztény tanítás egyik legnagyobb félreértése. Ebből következően hétköznapi nyelvi síkon az „istenfélelem” kifejezés - mint Istentől való félelem - félreérthető. A jobb megértés kedvéért gondolatban „járjuk körbe” ezt a kifejezést. 

Zöld böjt 2014 - A Szentlélek ajándéka: a jámborság

Szerző: 
Rohály Gábor, Nobilis Márió

A köznyelv „jámbor” fogalma egyfajta már-már esztelenül békés viselkedést ír le. Sokunknak rögtön Arany János Családi kör című verse jut eszünkbe: „Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta”. Annyira így van, hogy ezt a szót ma már szinte nem is lehet anélkül használni, hogy lenézést, gúnyos reakciókat, vagy legalábbis „elhatárolódást” ne kockáztatnánk.

A Szentlélek ajándékaként kapott jámborság azonban nem lesajnálni való ügyefogyottság: csak egy „szelete”, egyik jelensége a békés magatartás, de gyökere sokkal mélyebbre nyúlik. Próbáljuk meg tehát most félretenni a szóval kapcsolatos előítéleteinket, és megérteni, mit is jelent a maga teljességében ez a lelkület.

Zöld böjt 2014 – A Szentlélek ajándéka: az erősség

Szerző: 
Rohály Gábor

2014. március 30., Nagyböjt negyedik vasárnapja

Beszéltünk már tudományról, értelemről, bölcsességről és tanácsról, bejárva ezzel az ismeretből tudássá érlelt gondolatok alapján megszülető elhatározás életútját. Jobbára így tűzünk ki hasznos, nemes célokat, hosszú távra. Ezután következik a célok felé haladás aprómunkája. Nagyon sok szép terv azért nem valósult meg, mert a mindennapok apró akadályai elterelték a figyelmet, elkoptatták az igyekezetet.

Március 22. – A víz világnapja

Szerző: 
Baczó Tamás

Az év szinte minden napjára esik valaminek a világnapja. Megemlékezünk az epilepsziáról, a balkezesekről, a vámolásról, a postaszolgáltatásról is. Március 22-ének különös jelentősége van. Tudjuk, hogy bolygónk felszínének mintegy 70 százalékát víz borítja, azt is, hogy testünk hasonló arányban áll ebből az éltető folyadékból, hogy nélküle az élet lehetetlen. Hazánkban, e szempontból kedvező adottságai miatt, bőségesnek tűnő vízkészletek vannak, a csapból a nagy többség otthonában egészséges, iható víz folyik. A jelentőségét inkább nagy kirándulásokon, hatalmas hőségben érezzük, vagy egzotikus külhoni tájakon járva, ahol csak palackos formában fogyasztható, méregdrágán vásárolva.

Zöld böjt 2014 – A szentlélek ajándéka: a tanács

Szerző: 
Rohály Gábor

2014. március 23., Nagyböjt harmadik vasárnapja

Egy kis magyarázattal kezdem: a magyar fordításban tanácsnak nevezett ajándék neve latinul consilium, ami a „consulo” – dönteni igéből ered és tervezést, elhatározást jelent.

Persze a magyar tanács fogalom is ide köthető, hiszen a döntések előtt mérlegelni szoktuk a lehetőségeket, és ebben a mérlegelésben segíthet, ha tanácsot kapunk. A tanács formája gyakran nem más, mint az egyik, vagy másik szempont kiemelése, figyelmünkbe ajánlása

Zöld böjt 2014 – A bölcsesség, a Szentlélek ajándéka

Szerző: 
Nobilis Márió

2014. március 16., Nagyböjt második vasárnapja

A tudomány és az értelem ajándékai után vajon mi újat tud mondani nekünk az elmélkedés a Szentlélek következő ajándéka, a bölcsesség felett? A hétköznapi nyelvben e szavak jelentései valóban nagyon közel állnak egymáshoz. De talán csak azért érezzük így, mert ritkán gondolunk mögéjük elég alaposan... hiszen az előző két fogalom esetében is láttuk, mennyi mindent jelenthet a „tudomány” vagy az „értelem” azon túl, amit első pillanatban értünk rajtuk.

II. János Pál pápa így ír: „A Szentlélek első és legnagyobb ajándéka a bölcsesség, amely a Magasságból kapott fény: különleges részvétel Isten misztikus és fenséges ismeretében. Ebből a magasabb szintű bölcsességből egy újfajta, szeretettel átitatott megismerés fakad, amelynek segítségével a lélek közelebb kerül az isteni dolgokhoz.”

Zöld böjt 2014 - Az értelem, a Szentlélek ajándéka

Szerző: 
Nemes Csaba

2014. március 9., Nagyböjt első vasárnapja

A tudomány egy széles látószögű reflexió a világról, a világ dolgairól, a szabályokról, amelyek fenntartják azt, és amelyek segítségével leírható. A tudomány egy szükséges, de nem elégséges feltétele a megismerésnek. Gondolkozzunk el, hogy mit ad, mi az a lehetőség, amit a kezünkbe ad a sorban következő ajándék az értelem. Ilyenkor, Nagyböjt idején talán még fontosabb, mint máskor az Istennel való személyes kapcsolat felismerése, a benne való elmélyülés, ahol az értelemnek főszerep jut.

Zöld böjt 2014

Szerző: 
Rohály Gábor

2014. március 5., Hamvazószerda

Tisztelt Olvasóink!

Idén harmadik alkalommal indítunk cikksorozatot a nagyböjti felkészülés és a teremtésvédelem kapcsolatáról. 2012-ben mindennapi tevékenységeink területei mentén gondoltuk végig, mit tehetünk. 2013-ban a sarkalatos erények és az ökológiai gondolat kapcsolatáról elmélkedtünk.

A mostani Szent Negyvennapban arra hívjuk olvasóinkat, hogy velünk együtt gondolják át, hogyan segít minket a Szentlélek hét ajándéka (a tudomány, az értelem, a bölcsesség, a tanács, az erősség, a jámborság és az istenfélelem) a teremtett világ gondozásában és művelésében. Hamvazószerdával kezdve a következőkben mindig vasárnaponként tervezzük megjelentetni a heti gondolatokat, egészen április 13-ig, Virágvasárnapig.

Csomagolás

Szerző: 
Kubanek László

Nem sokkal e cikk megírása előtt, egy vásárlás alkalmával feltűnt, hogy szinte minden termék valamilyen módon be van csomagolva. Akár többszörösen is. Teljesen nyilvánvaló dolog, de eddig soha nem gondoltam bele, hogy bármi étel ami az asztalra vagy a kezembe kerül csomagolóagyagot visel. Ennek a jövőre vetített következményeit elképzelni is nehéz. Például 1 liter gyümölcslé adta enyhülésnek több száz éves nyoma marad egy szeméttelepnek kinevezett helyen. Mert a műanyag, papír, alumínium kombinációt – jellemzően ez a gyümölcslevek csomagolóanyaga - nem lehet jelenlegi technikával újrahasznosítani (a papír leáztatása, a többi anyag elégetése nem újrahasznosítás).

Étkezzünk tudatosan!

Szerző: 
Vámos Katalin

Narancsos pite, sárgadinnyés csemege, ricottás frittata, spagetti tenger gyümölcseivel, karamelizált barack, lime-on sült csirke, japán tofu, gyors paradicsomleves - ezeket a címszavakat találtam az egyik legnépszerűbb konyhai magazin főoldalán – a mai napon, azaz december 10-én.

Hangzatos szép nevek, divatos fogalmak. Más kontinensekről érkező dekoratív gyümölcsök vagy az évszakhoz egyáltalán nem illő hazai alapanyagok. Sehol egy utalás arra, hogy tél van, annak ugyan csak az eleje, de már egészen bizonyosan nem az év azon része, amikor friss gyümölcsöktől roskadoznának a kertek.

Az emberek nagy része nincs tudatában annak, hogy a táplálkozásunkkal mennyire terheljük a környezetet. Egy 2011-ben végzett hazai kutatás szerint az átlag magyar háztartás ökológiai lábnyomának 42%-a az étkezésből ered. (míg közlekedésből és az elhasznált üzemanyagokból csak 14%). Azt is kevesen tudjuk, hogy ez a hatás milyen könnyen csökkenthető! A sok húst fogyasztó étkezési környezetterhelése duplája a vegetáriánusénak, de még az átlagpolgárhoz képest is könnyen lehet 50%-os csökkenést elérni a kiegyensúlyozott táplálkozással, ami ráadásul egészségesebb is. Karácsony közeledtével tehát érdemes az ajándékok mellett az ünnepi asztal környezetkímélőbbé tételére is gondolni! Ha írunk néhány olyan ötletet, amihez már kevés az idő Karácsonyig, akkor ezek jól jöhetnek az újévi megújulás, az esetleges fogadalmak kitalálásához.

Tegyünk jót…

Szerző: 
Kiss Ernő

Nem kell sokat gondolkodni azon, hogyan tegyünk jót és mikor. A válasz egyszerű: lehetőleg mindig. Ilyenkor az adventi időszakban mégis feltesszük magunkban a kérdést: hogy találjuk valami olyan alkalmat, ami nem a megszokott, ami kívül esik a rutinszerű hétköznapokon. Olyat, amelyet máskor talán figyelmetlenségből elmellőzünk. Gondoltam egyet.

Ahol lakom, nem messze tőlünk él egyedül az özvegy Zsófi néni, akivel távolról ismerjük egymást, hiszen köszönő viszonyban állunk. Láttam, hogy járókerettel tud csak sétálni az udvaron, alig van kapcsolata az emberekkel: elhozzák naponta a meleg ebédet az óvodából és a kertjét egy házaspár saját hasznára műveli. Zsófi néni nyáron nagy ritkán kiül a még mindig meglevő kispadra, hogy legalább a forgalmat lássa, télen meg órákig ül a sötét konyhában az ablak előtt, ugyan ezért.

Ajándékozzunk élményt!

Szerző: 
Rohály Gábor

Kezdődik az Advent, a készület ideje. Az Advent egyházi valóság, ezért a jelentését is így célszerű magyarázni: ez az időszak felkészülés a Megváltó megtestesülésének ünnepére, hogy megérthessük és átérezhessük: Isten emberré lett. Azért tette ezt, hogy ne csak valami távoli, elvont képzetként vagy pillanatnyi, sokszor félelmetes jelenségként tűnhessen fel az emberek előtt, hanem hogy személyes és érthető, átérezhető példát mutasson az emberi élet hétköznapjaiban és ünnepeiben, és végül magát feláldozva beteljesítse a megváltás isteni művét. Arra vagyunk tehát meghívva ebben az időszakban, hogy ezt a titkot tegyük életünk részévé – nem kis feladat, ami Adventben előttünk áll!

A körülöttünk levő világ másképp tekint az Adventre és a Karácsonyra. A minket vásárlásra ösztönző cégek már Advent kezdetét sem győzik kivárni. November elejétől sokasodnak a kirakatokban és az üzletek előtt a feldíszített fák, felhangzanak a bevásárlóközpontokban a karácsonyi dalok, az adventi turistacsalogató vásárok is két héttel az adventi idő előtt megnyílnak, de a pálmát az a hely vitte el, ahol október közepén kezdték árulni a karácsonyfadíszeket. Azt próbálják meg elérni, hogy mihamarabb felvetődjön bennünk a „Jaj, mit is vegyek X-nek, Y-nak?” dilemmája, és maradjon elég időnk elkölteni még azt a pénzt is, amit meg sem kerestünk.

Hit és szeretet

Szerző: 
Nobilis Márió

Amikor elkezdtük az idei Nagyböjtöt, és vele együtt elmélkedés-sorozatunkat az erényekről a teremtett világ iránti keresztény felelősség fényében, még XVI. Benedek volt Róma püspöke és az egész világ katolikusainak Szentatyja. Mire a Nagyhéten záróelmélkedésünkhöz értünk, már Ferenc pápa gyakorolja ugyanezt a péteri szolgálatot. Egy pápával indultunk, aki minden elődjénél markánsabban kiáltotta bele a világba – gondoljunk csak például 2010-es újévi üzenetére – a teremtett valóság és benne az ember tiszteletének sürgető szükségességét; és utódjának idején „érkezünk”, aki mindjárt első megszólalásaiban – és gesztusaiban – meghökkentő konkrétsággal fejezi ki elszántságát ennek az evangéliumból fakadó követelménynek a megélése iránt. Az elején XVI. Benedekre figyeltünk, aki korunk valószínűleg egyik legnagyobb átlátóképességű gondolkodójaként az egész teológiatörténetet felölelő és ugyanakkor messze előremutató alapossággal és pontossággal volt képes kifejteni a hit tanítását; most pedig Ferenc pápa ritmusát igyekszünk felvenni, aki radikális egyszerűséggel valósítja meg a szeretetben ennek a hitnek kézenfekvő következtetéseit. Szükség volt az előző pápa nagyon tiszta hit-alapozására, hogy aztán az Egyház bátran követhessen egy ilyen dinamikus meghívást a cselekvésre; és itt az ideje a tettekre váltott szeretetre tenni a hangsúlyt, ha már egyszer elméletileg ennyire jól körvonalazódott a küldetés...

Akiknek van reményük

Szerző: 
Zlinszky János

„Ne szomorkodjatok, mint akiknek nincsen reményük!” (1Tessz 4, 13)

Aki a Teremtőt igazán szereti, a teremtést is szereti. Aki a teremtett világot, s benne az embert szeretettel figyeli, annak – úgy tűnik – bőven van oka bánatra és aggodalomra manapság. Jó oka van arra, hogy féltse szeretteit, keserítheti a vesztükbe rohanók nemtörődömsége, s lesújthatja saját környezetvédő-közösségépítő szavának-munkájának kudarca. De még aki helyben, „kicsiben” sikeres lenne is, méltán elcsüggedhet látva hogy egyéni erőfeszítése mennyire eltörpül a feladathoz, szükséghez képest. Ha valaki ilyen helyzetben, „süllyedő hajón” mégis mosolyogva, kiegyensúlyozottan, bizakodva jár-kel, arról hajlamosak vagyunk azt gondolni hogy vagy nem mondták el neki világosan hogy mi a helyzet, vagy nem elég értelmes ahhoz hogy felfogja a hallottakat.  Pedig lehet, hogy „csak” keresztény…
 
A keresztény ember nem azért nem retteg, riadozik, szomorkodik mégoly nehéz helyzetben sem mert tudatlan, vagy ostoba, hanem mert van reménye. A keresztény reménynek ugyanis nem mond ellent az igazság: a valósággal való őszinte, okos szembesülés. Lám, Jézus is milyen kíméletlen őszinteséggel beszél az övéinek a rájuk váró szenvedésekről, igazságtalanságokról és megpróbáltatásokról, történelmi és természeti csapásokról! „Azért mondtam ezeket, hogy mikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek.” „Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességtek legyen bennem.”(Jn 16,4; 16,33)  A keresztény remény lényege végsősoron az, hogy aki „itt e földi létben” nehézségek között is kitart Isten szeretetében, az üdvözül, és hogy Isten megadja ehhez a szükséges erőt és kegyelmet mindazoknak, akik ezt kérik Tőle. 

Az okosság: az igazság megtalálásának képessége

Szerző: 
Kükedi Zsolt
Az okosság erénye a cselekvés világában az erkölcsi látást jelenti. Képessé teszi az értelmet arra, hogy egy-egy konkrét esetben ki tudja választani a lehetséges cselekvések közül a célravezetőt.
 
Az okosság pontos megvilágításához álljon itt egy részlet a Katolikus Egyház Katekizmusából:
„Az okosság az az erény, amely a gyakorlati értelmet fölkészíti arra, hogy minden helyzetben fölismerje igazi javunkat, és annak megtételéhez megtalálja a helyes eszközöket. (...) Az okosság a «megtehető dolgok helyes szabálya» – írja Szent Tamás Arisztotelészt követve.” Az ókorban az erények kocsisának tartották (Auriga Virtutum), amely „szabályt és mértéket szabva irányítja a többi erényt. Az okosság vezérli közvetlenül a lelkiismeret ítéletét. Az okos ember ezt az ítéletet követve dönti el és rendezi el magatartását. Ennek az erénynek köszönhetően tudjuk tévedés nélkül alkalmazni az erkölcsi alapelveket konkrét esetekben, és győzzük le a teendő jó és a kerülendő rossz körüli kétségeket.” (KEK 1806)
Az okosság erénye a konkrét élethelyzetek értékelésében és az ott meghozott helyes döntésekben mutatkozik meg. Élet-érzék, realitás-érzék ez, amely az adott élethelyzetet az ember igazi javának, az üdvösségnek távlatában értékeli. Az okosság a hit tekintete, amely azt kérdezi: mit kell tennem egy adott szituációban, mi itt Isten akarata?
Az okosság irányítja a többi erényt: az igazságosság, az erősség, a mértékletesség és a többi erény azért erény, mert okos, vagyis az üdvösségre tekint. A spontán módon véghezvitt helyes cselekedet az értelem fénye által lesz értékes emberi cselekedetté. A bűn mindenképpen oktalanság, mert az embert vesztébe irányítja.

Lelki erősség

Szerző: 
Baczó Tamás

Nagyböjti cikksorozatunk első részében a mértékletesség erényének témakörét jártuk körbe. Ott került szóba, hogy egy nagyobb embercsoport környezetre gyakorolt hatásának nagyságát a szakirodalom a népesség számának, az egy főre eső átlagos fogyasztásnak és egy ún. technológiai tényezőnek a szorzatával számolja. Ezek közül a tényezők közül most a fogyasztásra irányítjuk figyelmünket, pontosabban arra, hogy a mértékletességet folyamatos állapottá is tudjuk tenni az életünkben.

A cikksorozat második része arra mutatott rá, hogy a Föld javainak felhasználása nagyon egyenlőtlenül oszlik meg az egyes embercsoportok, országok között, ellentmondva az igazságosság eszméjének.
 
A mértékletesség és igazságosság terén tapasztalt hiányosságok mögött ugyanaz az alapprobléma rejlik: az emberi önzés, bírvágy, túlfogyasztás.
Dennis Meadows és Jorgen Randers A növekedés határai – Harminc év múltán című könyvében így ír erről: „Az exponenciális növekedés … (okai) azok a mélyen gyökerező meggyőződések, melyek […]
  • miatt az emberek elsősorban fogyasztókként és termelőkként látják magukat; 
  • miatt a társadalmi státus az anyagi javak vagy a pénz felhalmozásához kötődik; és 
  • meghatározzák a célokat: többet szerezni jobb, mint többet adni, vagy azt mondani, hogy ami van, az elég.”

Az igazságosság

Szerző: 
Nemes Csaba
Carlo Carreto írja „Én, Ferenc” című művében: „Addig azt gondoltam, hogy a szegénység a föld csapása, a teremtés rettenetes tévedése, Isten feledékenységének egy fajtája….” …. „A csapás nem a szegénységben nyilvánul meg, hanem a gazdagságban, a hatalmasságban, a túlzásban, amely megkeményítette és megmérgezte a szíveket.” Carreto Szent Ferenc bőrébe bújva a „megmérgezett szívekre” hivatkozik, de állítását – ahogy később írja – nem vitának szánja azokkal, akik meg akarják változtatni a dolgokat, ha azt látják, hogy a szegény embernek verésben, éhségben és megaláztatásban van része.
 
A javak elosztása
 
A javak elosztása az írott történelmű emberi társadalmakban soha nem volt „igazságos”, ha jól értjük a fogalmat, de a különbség a javak és jövedelmek elosztásában sosem volt akkora, mint manapság. Közismert ENSZ jelentés szerint mára Földünk összes javainak 99 százalékát a Föld népességének egy százaléka birtokolja. Talán nehéz is ezt felfogni, következményeit gazdasági, politikai, társadalmi, környezetvédelmi szempontból átlátni. A gazdagok és a szegények közötti szakadék ahelyett, hogy csökkenne, egyre inkább mélyül, ami ma már sok százmillió ember számára a puszta létfenntartást is megnehezíti. Vajon igazságos-e ez? Carretto sem erre a szegénységre gondolt. Tehetünk-e ellene, szelíden, vagy akár nem kerülve az erőszakot?

Mértékletesség

Szerző: 
Rohály Gábor

Egy csoport vagy akár az egész emberiség környezetre gyakorolt hatásának nagyságát egy hármas szorzattal, az úgynevezett I=PAT képlettel közelíti a szakirodalom.  Ebben a képletben a hatás (I), egyenlő népesség számának (P) az egy főre eső átlagos fogyasztásnak (A) és egy T-vel jelölt technológiai tényezőnek szorzatával. (A betűjelek az angol impact = hatás, population = népesség, affluence = bőség és technology = technológia szavak kezdőbetűi.)

Manapság a közgondolkodásban a környezetvédelem, a környezetre gyakorolt hatásunk csökkentése általában csak a T tényezőre korlátozódik. Gondoljunk a legnépszerűbb, szinte jelvényként ábrázolt energiahatékony izzókra, szélkerekekre. Pedig ha belegondolunk a szorzat másik két tényezőjének alakulásába, akkor könnyen belátható, hogy lehetetlen a végeredményt csupán a T tényező változtatásával csökkenteni.

Globális tendenciák

A népesség (P) hatványozottan növekszik. Az utóbbi 50 évben nagyjából megduplázódott bár ez a tendencia a jövőben lassulást mutat. Míg Jézusnak földi életében nagyjából 250 millió kortársa lehetett, ma valamivel több mint 7 milliárdan lakjuk a földet, és még növekszik a népesség.

Zöld böjt - 2013

2013. február 13., Hamvazószerda

Tisztelt Olvasóink!

2013-ban rövid farsangot engedett csak a naptár, hamar ránk köszöntött Hamvazószerda. Hogy segítséget nyújtsunk a közeledő Húsvét minél teljesebb megélésére, a Naphimnusz Egyesület idén is böjti teremtésvédő cikksorozatot indít. Megerősít minket ebben a szándékunkban a múlt évben tapasztalt élénk érdeklődés és pozitív visszhang is.

Tavaly Nagyböjt idején hetenként a környezettudatos életmód egy-egy területével kapcsolatos gyakorlati tanácsokat adtunk olvasóinknak. Idén a teremtésvédő gondolkodás, cselekvés és az azt mozgató erények kapcsolatát fogjuk vizsgálni hétről hétre.

Terveink szerint az alábbi sorrendben tárgyaljuk majd a 4 természetes vagy világi és a 3 természetfeletti, más néven Isteni erény működését és hatásait teremtett világunk megőrzésében:

február 17. – mértékletesség: A mértékletességnek lehetne talán a legszembeötlőbb hatása a környezetterhelésre. A fogyasztás korlátozásának fontossága, a „soknál több az elég” elvének alkalmazása minden környezettudatos gondolkodás fontos része. Ezen belül és ezen túl mit meríthetünk még a mértékletesség megéléséből? Erről fog szólni első cikkünk.

február 24. – igazságosság: Közismert a fogyasztás egyenlőtlen elosztása a világ népességén belül. Mégis azt gondoljuk, hogy érdemes a részleteket és hatásokat tovább tudatosítani. Meg vagyunk győződve, hogy a javak méltányos elosztása, a szolidaritás átültetése a gyakorlatba elengedhetetlen része kell, hogylegyen egy fenntartható világrendnek. Ezt tárgyaljuk majd második cikkünkben.

március 3. –  lelki erősség: Hogyan építhetjük fel azt az állóképességet, ami aztán lehetővé teszi, hogy a felismert helyes, környezettudatos elvekhez hűen éljünk akkor is, amikor a világ körülöttünk ezeket vagy figyelmen kívül hagyja, vagy kifejezetten tagadni próbálja? Negyedik cikkünkben ezt fogjuk körüljárni.

március 10. – okosság: A körültekintés, a józan ítélőképesség, az idők jeleinek olvasása mind  szükségesek ahhoz, hogy gyakoroljuk a teremtésvédelmet. Törekednünk kell, hogy minél jobban megértsük a körülöttünk zajló összetett és hosszú távú folyamatokat. Ki kell alakítanunk egy nyitott, de túlzásoktól mentes hozzáállást az újdonságokhoz, egyfajta zöld konzervativizmust. Ennek részleteiről olvashatnak majd harmadik cikkünkben.

március 17. – remény: Sok környezetvédelemről, a környezet állapotáról szóló írás olyan képet fest a jövőről, amit joggal érezhetünk sötétnek, fenyegetőnek. A reménynek azonban nem mond ellent az igazság, a valósággal való őszinte szembesülés. A remény lényege, hogy bízunk Isten szeretetében, jóságában, irgalmában, mindenhatóságában, és ígéreteiben. Ez lesz a témája ötödik cikkünknek.

március 24., Virágvasárnap –  hit és szeretet: Nagyhét elején két erényről is írunk majd. A hitről, Isten szavának elfogadásáról, ami meggyőződésünk szerint minden korábban tárgyalt erénynek és azok következményeinek az alapja. És a szeretetről, a szeretet cselekvő megéléséről, ami a legfőbb megnyilvánulása kell legyen hitünknek. Ezeknek a gondolatoknak kifejtésével zárjuk majd cikksorozatunkat.

Reméljük, hogy a fenti ízelítő felkeltette érdeklődésüket és ellátogatnak az oldalunkra vasárnap esténként!

A teremtett világ Nagyhete

Szerző: 
Nobilis Márió

Az egyház liturgiájának csúcspontja a Nagyhét. Olyan egyedülálló időszak ez a liturgikus évben, mely sok elemében megőrizte a legősibb gesztusokat, rítusokat és szimbólumokat. A Nagyhét eredendő és egyetlen igazi célja, hogy a hívő ember és közösség társul szegődjön Jézus Krisztushoz a szenvedésen és a kereszthalálon át a feltámadás felé vezető úton, mintegy az ő életének mintájára – és az Eucharisztiában valamiképp valóságosan is “Krisztussá” – alakuljon. Hitünknek ehhez a legmélyebb, legközpontibb titkához semmit nem lehet hozzáadni vagy átalakítani benne. Így a Nagyhét liturgiája nem olyasmi, amit eszközként fel lehetne használni bármilyen más cél érdekében. A Nagyhét, különösen pedig a Szent Háromnap egyedülálló meghívás arra, hogy átadjuk magunkat Krisztus élete sodrásának, elmerüljünk magában a liturgiában.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a hívő közösség az egyház történetének minden korszakában aktuális gondolkodásmódjával tekintett a Passióra, Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására; és mindig megtalálta meg benne a neki szóló, saját korának igényei szerint időszerű választ, apránként gazdagítva is a szent napok tradícióját olyan elemekkel, melyek egyre mélyebben tárják fel az egyetlen misztériumot. Azért is így kell ennek lennie, mert az evangélium igazi értéke és célja épp az, hogy – mint Isten élő szava Krisztusban – minden kor minden emberi helyzetére választ, megoldást adjon. De ehhez újra és újra friss szemmel, legigazibb, legkonkrétabb kérdéseinket vállalva kell közelítenünk az Igéhez, és hinnünk kell abban, hogy az evangéliumban választ is kapunk rájuk Istentől.
A mai világ egyik legégetőbb kérdése, hogy hogyan lehet az emberiség és a teremtés sorsát alakító valódi erővé az igazságosság, az osztozás és a teremtés iránti felelősség. Így számunkra a Nagyhét olyan kitüntetett alkalom kell, hogy legyen, amikor – a Krisztussal való személyes találkozás mindig érvényes igényén túl – evangéliumi elkötelezettséggel keressük a választ korunknak erre a sajátos kérdésére is. Ha nem akarunk önmagukba forduló keresztények lenni, akkor meg kell kérdeznünk magunktól: mit akar mondani nekünk Isten Krisztus szeretetből vállalt kereszthalálán és feltámadásán keresztül a világ iránti szeretetéről – és arról, hogy tőlünk milyen módon várja ezt a szeretetet.

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés