Az Új Ember hetilapban megjelent termetésvédelmi témájú cikkjeink

Százszorszépvilág

"Szásszorszépvilág" címmel írt cikket Nemes Csaba Az Új Ember június 5-én megjelent számában:
Százszorszépvilág, (Daisyworld) ezt a nevet adta James E. Lovelock 1981-ben készült matematikai modelljének. Lovelock már az 1960-es évek közepe óta egyre biztosabb volt abban, hogy a földi - általunk megkülönböztetett – szférák: az atmoszféra, a kőzetek és talajok, vizek, a tengerek és óceánok, a bioszféra együttesen egy összefüggő és önszabályozó rendszert, egy önálló élő szervezetet alkotnak. Elméletét szomszédjában élő barátja William Golding ötlete alapján, aki - alapvégzettségét tekintve fizikusként - gyorsan átlátta az elmélet holisztikus logikáját, Gaia-hipotézisnek nevezte el.
 
A Daisyworld egy olyan leegyszerűsített bolygót ír le, ahol az élővilágot kizárólag „sötét és világos” százszorszépek képviselik. A számitógépes modell lefuttatása során például kimutatható vált, hogy a modell-bolygó napjának felmelegedése ellenére, a két „faj” természetes kiválasztódása milyen pontosan szabályozza e modell-bolygó felszíni hőmérsékletét, amely a százszorszépek növekedése szempontjából mindig az optimumon körüli volt. Itt kell megjegyezni, hogy Föld történtének mintegy négy milliárd éve alatt nagyjából 30%-kal változott meg az ún. napállandó (azaz a sugárzás mértéke), ugyanis a kialakuló élet hajnalán, mintegy egy milliárd éve 25-%-al kisebb volt a Nap hőfoka mint most,  mégis az élő és élettelen rendszerek kölcsönhatása ennél jóval kisebb hőingást engedett meg globális léptékben a Föld felszíni hőmérsékletében. Azaz a hidro- bió- atmoszféra önálló önszabályozása nem engedett a szélsőséges hatásoknak. A Százszorszépvilág a nagy földi szuperorganizmust egyszerűsítetten leíró matematikai modell működésének köszönhetően  a tudomány világa befogadta Lovelock munkásságát, és a Gaia-hipotézis általánosan elfogadott elmélet lett.

TTIP – avagy liberalizált élelmiszerbiztonság?

"TTIP – avagy liberalizált élelmiszerbiztonság?" címmel írt cikket Nemes Csaba az Új Ember június 19-én megjelent számában:

A TTIP betűszó magyar fordítása „Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség”, ami első  pillantásra -  az elnevezése alapján - nagyon ártatlannak, sőt barátságosnak tűnő „valami”. De valójában  a TTIP egy most érlelődő kőkemény üzleti, hatalmi és biztonsági, valamint függetlenségi kérdéseket felvető  nemzetközi megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Államok között. A 2013 júliusában indított,  kétoldalú szabad kereskedelmi megállapodásról folyó  tárgyalások egyaránt szólnak a vámok és az ún. nem tarifális kereskedelmi és beruházási akadályok lebontásáról. A készülő – és titkossága miatt különösen vitatott - megállapodás célja az EU és az USA közötti szabályozási összhang megteremtése, ami különösen nagy feszültséget okoz a környezet- és egészségvédelem, a mezőgazdaság, élelmiszerbiztonság és pl. a munkajog területén. A szabályozási koherencia elérése sok esetben gyöngíti az EU-ban és Magyarországon már elért, bizonyos szempontból szigorúbb biztonsági előírások használatát. Az egyik ilyen problémás terület például az, hogy míg az EU-ban és Magyarországon élelmiszer biztonsági kérdésekben az elővigyázatosság elve dominál (itthon mindig is nemzetközileg elismert „karanténes” szakemberek voltak), addig az USA-ban – leegyszerűsítve -  az utólagos bizonyítás elve a gyakorlat, azaz, a lehetséges károkozást, veszélyeket kell bizonyítani. Már ebből is látszik, hogy nehéz a szabályok összecsiszolása.

Ne kételkedjünk

Ne kételkedjünk címmel írt cikket Nemes Csaba Az Új Ember május 8-án megjelent számában. Azt írja, hogy a Föld Napján a Párizsi Megállapodás aláírást követően „veszi majd kezdetét a hosszú évekre elhúzódó egyeztetések, értelmezések időszaka, amelynek célja, hogy rögzítsék a teendők mértékét és a felelősségek megosztását, s hogy kialakuljon a fejlett és a fejlődő világ országainak együttműködése a „közös, de megkülönböztetett felelősség” alapelvének alkalmazása mellett.” Arról is ír, hogy az elmúlt fél évben számos találkozón, beszélgetésen vett részt Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájával kapcsolatban. Voltak, akik lemondóan már-már a világvégét jósolták, másoktól pedig azt a visszajelzést kaptam, hogy eltúlzott félelemkeltésnek gondolják a környezetvédelemmel kapcsolatos aggodalmakat. Egyiküknek sincs igaza, hiszen teremtett világunk lerombolása valóságos veszély, talán még nagyobb is, mint feltételezzünk, ám nem jelenti a világ végét. A lehetséges megoldásra Ferenc pápa hívja fel a figyelmünket környezetvédelmi enciklikájában.

A Föld Napja

A Föld Napja címmel írt cikket Nemes Csaba Az Új Ember április 24-én megjelent számában. Azt írja, hogy  „évmilliárdok alatt kialakult élet, persze, folyamatosan változott. Geológiai kutatások alapján tudhatjuk, hogy a földtörténeti korokban többször is volt kihalási szakasz, amely után nagyon lassan, de mindig kialakult az élet egy új formája, mert mindig jelen voltak bizonyos, az élő és az élettelen mozgó rendszerek belső tulajdonságainak betudható, átalakulásra késztető hatások, valamint a Földet kívülről befolyásoló tényezők is. Ezek a rendkívül összetett rendszerek éppen a belső kaotikus „viselkedésükből” adódóan képesek hirtelen, katasztrófa jellegű változásokra is, s így, addig nem uralkodó életformák válhatnak meghatározóvá. Az ember megjelenése és sokasodása, a technikai, technológiai fejlődés, az együttműködés új formáinak kialakulása sok ezer, százezer évig nem okozott nagy változást. Ám az utóbbi kétszáz esztendőben a földi élő rendszerek feltételeiben olyan új típusú romboló hatásokkal kell számolni, amelyek jelentős változást hozhatnak.” Feleleveníti, hogy az elmúlt húsz évben számos helyen és területen csak rosszabbodott a helyzet, hozzá téve, hogy 2015 a nemzetközi életben (Ferenc pápa Laudátó’Si kezedetű enciklikája; az ENSZ Fenntarthatói Fejlesztési Céljainak az elfogadása, párizsi klímacsúcs eredményei) reményteljes, ha nem is elégséges, de szükséges fejlemények.

Gondolatok a vízről és apró tettekről

Gondolatok a vízről és apró tettekről címmel írt cikket Reich Gyula és Nemes Csaba Az Új Ember Húsvéti dupla számában. Azt írják, hogy „A vízzel való gazdálkodás technikai-vízmérnöki eszközeinek azonban már most látszanak a határai. A gátakat például nem lehet a végtelenségig emelni. Meg kell gondolni, hogy szabad-e belvízjárta területeket művelés alá vonni, és szabad-e házakkal, üdülőkkel egyre közelebb települni a folyókhoz, elvéve azok természetes életterét. Szabad-e mértéktelenül fogyasztani a vizet, megbontva a vízkészletek természetes egyensúlyát, azután pedig ennek következményeként küzdeni az egyre több szennyvízzel, energiát, pénzt áldozva annak tisztítására.” Valamint arról, hogy „törékeny világunk  válaszúthoz érkezett. Ne szégyelljünk megtenni semmit, ami akár csak kis mértékben is segíthet a környezeti és a társadalmi terhek csökkentésében: a nagyböjti  a honlapon indított teremtésvédelmi tanácsokból szemezgetve néhányat bemutattak, hiszen ezek egész évben hasznosak lehetnek mind a környezetünk, mind a lelkiismeretünk számára.

Összefüggő rendszerek címmel

Március 13-án megjelent Új Emberben Nemes Csaba írt cikket „Összefüggő rendszerek címmel”- Arról írt, hogy biológus, ökológus szakemberek becslései szerint a földön élő fajoknak talán húsz százaléka az, ami valamennyire ismert, leírásra került. A hatvanas évek végén Robert Paine amerikai ökológus új fogalommal állt elő, az ún. kulcsfajokkal. Ez valami olyasmit jelent, hogy az ismert fajok között vannak olyanok, amelyeknek a léte kiemelkedő fontosságú az őt körülvevő ökoszisztémában. Azaz, vannak olyan fajok, amelyek sokkal fontosabbak egy-egy ökoszisztéma fenntartásában, mint mások. Egy-egy kulcsfaj eltűnése, eltüntetése dominószerű kihalási folyamathoz is vezethet. A táplálékláncokon működő kapcsolati hálózatok kölcsönhatásai a több tízmilliót is elérhetik, éppen ezért az egymásra hatások becslése rendkívül bonyolult, a rendszerszintű nemlineáris változások következménye sokszor nem jósolható meg. Törékeny az ökológiai rendszer, bár az is igaz, hogy még a súlyosabb katasztrófák esetén is kijavítja önmagát, csak éppen várni kell arra a néhány ezer, vagy százezer évre, ami ehhez szükséges, és ami túl hosszú idő számunkra, de akár generációk sokasága szempontjából is.

Teremtésvédelem a nagyböjtben

A Naphimnusz katolikus teremtésvédelmi egyesület honlapján új, nagyböjti – mára már egyre több plébánia által is követett – kezdeményezést kísérhetünk figyelemmel. írja Nemes Csaba a február 21-ei Új Emberben. Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának szellemében Székely ­János püspök atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága vezetőjének egyetértésével a teremtett világ iránti keresztény felelősség és a hívő katolikus, evangéliumi lelkület egységének elmélyítése érdekében önként vállalható nagyböjti gyakorlatokra buzdítanak, amelyek hétről hétre, akár a szentmisék keretében hirdetve is nyomon követhetők.

Ó év és az új év a teremtésvédelem tükrében

"Ó év és az új év a teremtésvédelem tükrében" címmel írt cikket az Új Ember január 10. száma "teremtésvédelmi" sorozatában.

Kétségtelen, hogy a 2015-ös esztendő kiemelkedő eseménye volt Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikája, amelyet június 15-én délben mutattak be a Vatikánban. Már a pápa beiktatása (2013) után néhány héttel hírek érkeztek arról, hogy a szentatya egy olyan enciklika megírása készül, amelyben egy, az egész világot hosszú távon megrengető problémát, a környezetrombolást, valamint a szegénység kérdését egyszerre kívánja tárgyalni. A teremtett világ védelme, illetve a társadalom leszakadt rétegeinek, a szegénység gondjainak kezelése szervesen összekapcsolódik. Az elmúlt év kiemelkedő eseménye volt az Éghajlatváltozási Keretegyezmény részes feleinek huszonegyedik találkozója, a párizsi klímacsúcs. A  megszületett megállapodás hatálybalépésének feltétele egyrészt az, hogy a klímacsúcson részt vevő államok kellően nagy számban (legalább ötvenöten) ratifikálják a dokumentumot, másrészt az, hogy az összesített kibocsátások viszonylag magas szintet érjenek el (a világ összkibocsátásának legalább ötvenöt százalékát képviseljék). E kettős feltétel erősíti, míg a célok és az azok eléréséhez vezető eszközök homályos kapcsolata gyengíti e nemzetközi jogi dokumentum tényleges megvalósíthatóságát. Az idei év hazánk OECD-tagságának 20. évfordulója is. A Miniszteri Értekezleten Magyarország 2016-ban alelnöki pozíciót tölt be az elnöklő Chile mellett. Ezen a fórumon és kísérő rendezvényein nemcsak további lépéseket fogalmazhatnak meg a résztvevők, hanem egyeztethetik és megerősíthetik a fejlett világnak a klímaváltozással összefüggő fejlesztési terveit.

2016 szeptemberében találkoznak az OECD környezetvédelemért felelős miniszterei. Itt már konkrét szakkérdésekben is megerősítések várhatók, ha minden abban a szellemben történik, amely a világ vezetőinek párizsi találkozóját jellemezte tavaly decemberben.

Cikkeink az Új Ember ünnepi dupla számában

Az Új Ember ünnepi dupla számában (2015. december 27-2016. január 3.) két oldalon jelent meg „teremtésvédelmi” cikk. Interjú készült Hetesi Zsolt fizikussal, a Naphimnusz Egyesület tagjával az „ember-Isten és az ember-természet viszonyáról”. Többek között arról beszél, hogy „Mi kitaláltunk magunknak egy rémet, ez pedig a folytonos gazdasági növekedés. Holott volt már példa a történelem során arra, hogy egy civilizáció a saját hibái miatt omlott össze, gondoljunk csak a majákra, a Húsvét-sziget népére, vagy éppen a Római Birodalomra. Napjainkban egy olyan korban élünk, ahol az ember és a természet szemben áll egymással. Amíg nem oldjuk fel ezt az ellentmondásos viszonyt – és ez csak erkölcsi szinten lehet-, addig ez a kérdés újra és újra fel fog merülni. A kereszténységben már évezredek óta mag van az iránytű, amely megmutatja, mit kell tennünk. Csupán megfelelő alázatra volna szükségünk ahhoz, hogy e szerint cselekedjünk. Isten mérhetetlen alázattal kiüresítette önmagát s hasonló lett hozzánk. Vajon tudunk-e alázatosak lenni mi is, vagy megmaradunk a gőgünkben?”

„Egyet léptek a világ vezetői” címmel ír Nemes Csaba cikket a Klímacsúcs eredményeiről. Sosem látott összhang volt a magas politika kommunikációs szintjén, ami ma már sikernek számít. Az átlagolvasó keveset ért abból, ami történt: nem érti, hogy mit jelent az „ambíció szint”, mi jelent a Megállapodás ”jogilag nem”, de „politikailag” kötelező jellege, miért beszélnek másfél, vagy két fokos maximális globális hőmérséklet emelkedésről, holott az is tudott, hogy a vállalt ún. kibocsátási csökkentési kötelezettségek még három fokos vagy e feletti hőmérséklet növekedést is megengednek. A meglepő az, hogy a hozzáértők sem biztosak abban, hogy mennyire elegendő az alapprobléma kezeléséhez a Párizsban megfogalmazott, és majd lehetőség szerint 2019-20-ra hatályossá váló Megállapodás. A Megállapodás hatálybalépésének ún. kettős feltétele van: azaz hogy nem csak a csatlakozók kellően nagy száma, hanem az összesített kibocsátások szintjének aránya is számít., az az a 195 rész vevő ország közül legalább 55 államnak ratifikálnia kell az egyezményt, és a globális káros anyag kibocsátások 55 százalékát le kell fedniük. Ez a feltétel erősíti a nemzetközi jogi kényszer sikerességét ugyanakkor a célok, és az ahhoz vezető eszközök homályos kapcsolata gyengíti.

„Nulla hulladék” címmel ír Nemes Csaba cikket a szelektív hulladékgyűjtés eredetéről, jelenéről és jövőjéről. Az egymásra épülő ökoszisztémák az élő és élettelen közötti szervezett kapcsolatokat különböző fejlettségen tartják fenn a különböző egyedek és szervezetek által elhagyott hulladékok, „melléktermékek” feldolgozásán keresztül. Valami hasonló körfogásos rendszeren gondolkozhattak a 90-es években azok a kutatók és gyakorlati szakemberek, akik megfogalmazták az ún. ipari ökológia koncepcióját, a kvázi ipari ökoszisztémák létrehozásának a lehetőségét. Az alap ötlet jó, de mégsem született sok, fenti típusú nagy rendszereket mozgató projekt, hiszen elég az, hogy az elkülönítetten kezelt hulladékok eljussanak a felhasználókig. Itt lép be a lakosságnál keletkezett ún. települési hulladék, és annak az elkülönített gyűjtése. A jövő feladata az ipar területén az egyre növekvő energia és nyersanyag igényt minél nagyobb mértékben a hulladékokból kielégíteni; a háztartási hulladékok esetén pedig teljesen meg kell szüntetni, a hulladékoknak a földbe való lerakását. Ezt pedig talán, csak egy új rendszerrel lehetséges megoldani, például az ún. száraz, és nedves gyűjtőedények elterjesztésével A száraz edénybe azon hulladékok kerülnének egybeöntve (!), amelyek most a szelektív edényekbe, és azokat egy optikákkal is felszerelt szortírozó rendszer szétválogatja, a nedvesbe pedig az ételmaradékok és zöld hulladék (remélhetőleg egyre kevesebb), és azok kiszárítva energetikai hasznosításra kerülhetnek. Ez a jövő, amire azonban várnunk kell még tíz, tizenöt évet.

Célok és érdekek a párizsi klímacsúcson

Nemes Csaba írt cikket az Új Ember december 6-ai számában: célok és érdekeke a páriszi klímacsúcson. Párizsban már november 30-a óta tart az ENSZ klímakonferenciája, az Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Feleinek huszonegyedik találkozója. Az elsőt 1994-ben rendezték meg Berlinben. Óriási reményekkel és határozott tervekkel fogtak neki a munkának. Akkor és ott döntötték el, hogy nem elég az üvegházhatású gázok kibocsátásának befagyasztása, hanem csökkenteni kell az értékeket. E döntés alapján készült el az úgynevezett Kiotói Jegyzőkönyv, amelyben az aláíró országok némi kibocsátáscsökkentést is vállaltak. Már akkor is tudni lehetett, hogy ez nem lesz elegendő az ember által okozott éghajlatváltozás bekövetkezésének elkerüléséhez. A következő időszakban nemhogy csökkent volna, hanem világszerte nőtt a károsanyag-kibocsátás. Ezek után nem meglepő, hogy jelentősen változtatni kellett a nemzetközi tárgyalások menetén. 2011 óta folyik egy, a tagállamok szélesebb körét bevonó és jelentősebb kötelezettségeken alapuló egyezmény előkészítése. A klímacsúcs célja egy új, 2020-ban induló egyezmény elfogadása, amely az eddigiektől eltérően már valamennyi félre nézve kötelező érvényű lenne. A tárgyalások folynak, és december 11-én – vagy az ülésszak meghosszabbítása esetén 12-én, 13-án – már többet fogunk tudni arról, hogy született-e hatásos és minden érdeket figyelembe vevő nemzetközi megállapodás. Ferenc pápa figyelmeztetése a Laudato si’ kezdetű enciklikában is megfogalmazódott: „A nemzetközi tárgyalások nem tudnak jelentősen előrelépni azoknak az országoknak a hozzáállása miatt, amelyek a globális közjó elé helyezik nemzeti érdekeiket.” Csak remélhetjük, hogy ezúttal nem így történik.

Keresés
Programajánló
Bejelentkezés