Advent: Ajándékozz időt!

Nyomtatóbarát változat

The time is money, avagy az idő pénz! Ugye ismerős?! A világért sem szeretnék vitatkozni Benjamin Franklin híres egy „ifjú kereskedőhöz” intézett szavaival, hiszen, azok jóindulatúak és inkább a fegyelemre és takarékosságra intő szavak, mintsem a jelenkorunk pénz mindenekfeletti uralmára utalnak. Változik a világ: ha manapság meghallom, hogy „az idő pénz”, akkor inkább elszorul a szívem, mert hidegnek és cinikusnak érzem, és persze azért is, mert ha igaz, akkor nagyon szegénynek érzem magam, mert az időből van a legkevesebb. És valóban, ha ez így van, akkor tényleg szegény vagyok, de nem csak azért, mert az idő pénz.

Sokszor találkozunk az érzéssel „nincs időm”, „nincs időd”, „nincs elég időnk egymásra”, pedig rajtunk múlik, hogy az időnket megosszuk a Jó Istennel, önmagunkkal, szeretteinkkel. Miért is nincs, vagy legalábbis miért is van kevés abból a bizonyos időből? A hivatal, a cég, a rohanás elveszi nappalunkat, és sokszor –gondolatainkban – éjjelünket is. A túlzott, sokszor „önkéntes” munkateher, azaz inkább a „munkamánia” is egy bizonyos betegség, olyan kóros kötődés, amitől nehéz szabadulni, mert egy úgy érezzük, hogy ha elhagyjuk, egy biztos értéknek tűnő valamitől fosztanánk meg magunkat. Oly könnyen mondhatjuk: rajtad múlik! Pedig tényleg!

Ismeritek a halászt történetét, aki csak annyi halat fog amennyi elég a család fenntartására. Amikor a diplomás gazdasági szakember elmagyarázza neki, „ha többet fogna, akkor nagyobb hajója lehetne, és akkor még többet foghatna, eladná és akkor…..és akkor….”. De a halász megállítván az eszmefuttatást csak ingatja fejét, és azt mondja „én, ha már eleget fogtam a családnak, akkor haza megyek és a feleségemmel, gyerekeimmel, barátaimmal vagyok és jól vagyunk, ha mindig csak több és több halat fognék nem lenne rájuk időm és nekik se rám”.

Ugye, ismerős?! Sokszor, mintha menekülnék a szeretet elöl, és engedelmeskedve a kor szellemének (mintha ez felmentés lenne) , és elfogadva a reklámok üzenetét, amelyek minderre gyógyírt találnak, bezárjuk magunkat a munkába. Képzeljük csak el, hogy mi vagyunk a halászok, mikor lesz elég a családnak a kifogott hal?! Nem azt akarom elhinteni, hogy akinek tehetsége van, az ne tegye a jót (bár néha ezt gondoljuk magunkról, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk), ha nem azt, hogy gondoljuk át, mit és meddig. Oly könnyen mondhatjuk: rajtad múlik! Pedig tényleg!

Magyarországon többet dolgozunk az EU-s átlagnál, és még annál is többet, mint amit a statisztikák mutatnak. Vezető hír volt idén nyáron, hogy Carlos Slim a világ egyik leggazdagabb embere a heti munkaidő csökkentésére tett javaslatot. Ha többen végeznék el ugyanazt a munkát, kisebb lenne a munkanélküliség. A napi hatórás munka hívei már könyvtárnyi irodalmat hoztak össze. Az állításuk az, hogy a változtatás jót tenne az egészségünknek, a társadalomnak, a családoknak, a barátságoknak és a gazdaságnak is. Több idő, több szellem, kevesebb stressz, kisebb terhelés az egészségnek és a természetnek. A hír magyarázók citálják a jó gyakorlatokat, ezek közül talán a leghíresebb például hogy Henry Ford 8 órára mérsékelte autógyárában a munkaidőt, sőt, még fizetésemelést is adott a dolgozóknak. Az eredmény az volt, hogy a gyár termelékenysége és a nyeresége is megduplázódott.

De amíg nincs munkaidő csökkentés, ami lehet, hogy manapság túlságosan futurisztikus, sőt eretnek tűnő gondolat, addig tehetünk azért, hogy legalább „saját hatáskörben” több időt adjunk önmagunknak és szeretteinknek. Vajon mikor hívtad fel jó barátodat, akivel már hónapokkal ezelőtt beszéltél? Ha jó szívvel adsz időd szeretteidnek, barátodnak, vagy akár egy ismeretlennek, aki segítséget vár, akkor bizony szeretet adsz, és talán ez az az egyetlen dolog a világon, amit ha odaadsz, akkor neked is több lesz belőle. Ajándékozz időt, rajtad múlik!

Végéhez ér az „Úr eljövetelének” időszaka. Remélhetőleg idén csendesebben telt el az adventi várakozás, bár egyre inkább nem ez manapság a szokványos. A régebbi időkben ilyenkor a hagyomány szerint az ún. Kis farsang után, Advent a csendes készülődést, böjtöt, és nem az ajándékok utáni néha túlzó rohangálást, év végi zárások őrületét, se nem zenét, se nem táncot jelentett. Ez bizony értékes idő volt, amit egymással is megosztottunk, és ez mostanában számunkra eltűnt, mint ahogy sok minden más érték zárójelbe, jobb esetben idézőjelbe került.

Rajtunk múlik, változtassunk ezen!

Nemes Csaba

Szerző: 
Nemes Csaba