Teremtésvédelmi kalendárium – Új esztendő küszöbén

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Új évet kezdünk, de vajon a minket körülvevő világgal való kapcsolatunkat megújítjuk?

„Fordul az ég maga fenségében,
fordul a föld maga ínségében…”
(Weöres Sándor: Hódolat Arany Jánosnak)

Január első napjaiban, ahogy az új naptárba beírogatjuk a családi ünnepeket, a várható feladatokat, megérint bennünket az idő telésének, múlásának különös kettőssége. Az évszakok, hónapok váltakozása minden évben szépen ismétlődő rendben történik, és vízkereszt napjától kezdve már hirtelen érzékelhetővé is válik, ahogy a nappalok egyre hosszabbodnak. A Föld égi pályáján, a kozmikus térben csaknem pontosan ugyanott jár, mint egy évvel ezelőtt, az emberi élet léptékével mérve megbízhatóan, kiszámíthatóan kering a Nap körül, ezt jelölik a hónapok, a napok a dátumban.

Az idő múlása ugyanakkor egyirányú is, amit az évszám jelöl számunkra, és a tükörbe pillantva, vagy a gyerekeink, unokáink növekedését látva érzékelhetünk. Ez már az a bizonyos „szárnyas idő”, ami oly hirtelen, visszahozhatatlanul elrepül Berzsenyi csodálatos verse szerint…

A kétféle idő a természet világában tökéletes harmóniában létezik. Januárban a külső szemlélő számára szinte észrevétlenül készülődik az élet a tavaszi megújulásra. A rügyekben, a magvakban, a vizek mélyén, a hó alatt a termőföldet átszövő gyökerekben végtelenül lassan változik minden. Ami életre való, az mélységes hittel várakozik, ami elmúlásra ítéltetett, az bomlik, tápláló humusszá omlik, és átadja energiáját az új nemzedéknek. A termőföld, a növénytakaró, az állatvilág évente megújulva, „fenntartható” módon képes önmagát szabályozva fennmaradni.

A mai ember azonban egyre inkább kiválik ebből a harmóniából, a kronologikus idő múlását hol hátráltatni igyekszik, hol előresiet, hiszen a jó és a gonosz tudás birtokában, szabad akaratát érvényesítve, felelőtlenül felülbírálja a teremtés rendjét.

A közjó és a környezet kapcsolata

Minden, ami körülvesz minket, ahogy kilépünk lakásunk ajtaján: a tiszta levegő, a fák az út mentén, egy parkban vagy a települést övező erdőben, a tó, ahol egy meleg nyári napon szívesen időzünk, és a friss víz is ami a konyhában a csapból folyik, közjó. Advent mély csendje, a hagyományaink és a dalok, amit már több száz évvel ezelőtt is énekeltek elődeink, szintén a közjó része, azaz a közösséghez tartozik, a köz-jóllét szükséges feltétele.

„Az éghajlat közjó, mindenkié és mindenkinek a javát szolgálja.” „A természeti környezet közjó, az egész emberiség öröksége, és mindenki felelősséggel tartozik érte.” Ezek a mondatok Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából valók „közös otthonunk gondozásáról”. Az enciklikának már az alcíme is bolygónk lakóinak közös sorsára, és ezáltal a közös emberi feladatra utal. Ezért is fontos, hogy meghatározzuk – és ne hagyjuk feledésbe menni – a közjó fogalmát!

A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes dokumentuma így fejtette ki, mit értünk közjón: „azon társadalmi életfeltételek összessége, melyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy teljesebben és könnyebben elérjék tökéletességüket.” E szerint a meghatározás szerint tehát a környezet állapota, a levegő, a vizek tisztasága, az éghajlat stabilitása, a természet egyensúlyos, egészséges volta mind-mind a közjóhoz tartoznak. Ebből indult ki a magyar püspökök Felelősségünk a teremtett világért című körlevele is tíz évvel ezelőtt, amikor hosszan foglalkozott a természeti környezettel mint közjóval. Kiemelte, hogy a jóról, az értékről, a teremtmények céljáról már szent Tamás is nagyon világos tanítást adott, és ma sem tehetünk jobbat, mint hogy – az elmúlt pár évszázad „alternatív” és jellemzően zsákutcába futó társadalmi, filozófiai, piaci, ideológiai próbálkozásai után – ezt az egész világ rendjének keretet adó szemléletmódot felidézzük, és megpróbáljuk érvényesíteni.

A közjóval szemben leginkább a szigorúan vett, önző módon keresett „egyéni jó”, az egyedi ember rövid távú java áll. Márpedig pont ennek, a minden más szempontot félretoló haszonnak a keresése teszi tönkre egyre látványosabb módon az emberiség életfeltételeit, és okoz szenvedést a többi teremtménynek is. Emiatt a sajnos elég egyetemesnek tűnő érdekvezérelt világrend miatt nehéz, sokszor reménytelennek tűnő, és nemegyszer kifejezetten veszélyes magatartás a közjóról, a természeti törvényről, a közös célok előrébb való voltáról tanúskodó életet élni.

Teremtésvédelmi kalendárium – Csendes éj

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ha a környezetvédelem nem is lesz központi témája a karácsonyi beszélgetéseknek, azért ne feledjük, hogy a Föld is a „közös otthonunk”.

Rohan, mintha űzné valami, rohan, mint valami megvadult folyam, rohan egész éven át a keresztény világ. És egy, talán valóban csak egy estére megáll, és egy kis újszülöttre vár. Szent karácsony vigíliáján, szentestén és éjszakán egy kis időre mindenki megáll. A lármás forgatag után, szelíden, ki-ki a maga helyén, családban, vagy akár messze, ügyeletben, de ott is néhány percre csendben megáll.

Egész évben, de különösen az utolsó hetekben hajtunk a legkeményebben a munkahelyeken is, és tolongunk az üzletekben, hogy arra az egyetlen estére már ne maradjon semmi ügyhátrány, és legyen meg minden, amit a karácsonyfa alá szántunk, és mindaz készüljön el, amit az ünnepi asztalra terveztünk. Manapság, ebben a harsány világban szinte minden ellentéte annak, amit az adventi készület mélysége elvárna tőlünk. Sokan vannak, akik ilyenkor adakoznak, ezzel is csendesítve lelkiismeretüket, de vannak, akik ilyenkor sem. Fényárban úszik minden, hangos zene szól mindenhol, de közben sokakban nem az elmélyülés, az odaadás csendje, hanem a közöny csendje van.

Egész évben működik a civilizációs gépezet, néha csikorogva, néha meg-megállva, de szinte soha tudomást sem véve arról, hogy mit okoz, merre halad. Van üzemanyagunk, de hogy lesz-e holnap, az már nem szóbeszéd tárgya. Friss víz folyik a csapból, de hogy lesz-e holnap, sőt, hogy képes-e hozzájutni ma mindenki a világon, az sem a napi beszélgetések témája. Friss hal kerül a karácsonyi asztalra, de hogy lesz-e elég holnap is, sőt, hogy egyáltalán van-e elég ma, arról nem a karácsonyi asztal körül fogunk beszélgetni.

Pedig kaptunk elég figyelmeztetést 2018-ban is. Nem csak a Föld vitalitásának aggasztó mértékű csökkenéséről kaptunk jelzést az WWF Élő Bolygó idei jelentéséből. Nem csak az ember által okozott éghajlatváltozás egyre nyilvánvalóbb pusztításáról van tudomásunk, hanem az egy főre eső elérhető és tiszta édesvízmennyiség drasztikus csökkenéséről, a talajok és erdőségek világméretű pusztulásáról is, „közös otthonunk” hanyatlásáról. Ma már az sem kellően hírértékű, hogy olyan betegségek jelentek meg hazánkban idén nyáron, melyekre eddig csak a messzi Afrikában lehetett számítani. Ráadásul a hírek, elemzések legtöbbje azzal zárul, hogy „még nem késő”, még van kiút, vannak technológiák, temérdek mennyiségű pénz van, sőt, sok kérdésben már tudományos konszenzuson alapuló megoldások segíthetnének.

„Gondolkodástokban megújulva alakuljatok át” (Róm 12,2).

Az adventi modern idők forgatagában szinte már egy percünk sincs arra, amit még nagyszüleink korában komolyabban vettek, azaz elmélyülésre, számvetés készítésére: mit és hogy csináltunk az évben, mi történt velünk, vajon evangéliumi odaadással, szeretettel és irgalommal viszonyultunk-e azon eseményekhez, amelyek körülvettek minket? Döntéseinkben milyen szerepe volt – ha volt egyáltalán – az Úrnak? És ilyenkor sokszor találkozunk – gondolatban, az időben visszafelé haladva – olyan dolgokkal, amiről tudjuk, hogy nem úgy, hanem másként kellett volna tenni, gondolni, és a Jó Istent jobban bevonni tetteinkbe. A megújulás egyik elengedhetetlen kelléke a lelki diagnózis készítése, amit ilyenkor, advent idején is jó megtennünk, különösen ezekben a vészterhes üzenetekkel teli időkben.

Ilyenkor különösen vizsgálandó a saját felelősségünk kérdése, de mérlegre teendő a családunk, kisebb-nagyobb közösségünk, sőt akár a társadalmi szintű felelősségvállalás felvetése is. A környezet állapota és védelme nem független az emberi élet egyéb területeitől. Ahogy hitünknek az az értelme, hogy átjárja életünk minden területét, úgy annak a hitünkből fakadó felismerésnek, hogy felelősek vagyunk a teremtett világért, „művelnünk és őriznünk” kell azt, szintén kapcsolata van életünk egyéb dimenzióival is. Ferenc pápa ezt fejezte ki a Laudato si' enciklikában használt központi kifejezéssel, az „átfogó ökológiával”. De a „Felelősségünk a teremtett világért” című körlevél is így gondolkodott már tíz éve, amikor jelentős teret szentelt a gazdaság kérdésének.

A gazdaság – és persze gazdagság is – a mai ember számára központi kérdés. Egy karikatúra szerint egy professzor előadást tart arról, hogy „a környezeti válság fenyegeti életfeltételeinket”. Miután ezt felírta a táblára, hátrafordul, és azt látja, hogy a hallgatóság unatkozik, sőt bóbiskol. Erre visszafordul, letörli azt a szót, hogy „az életfeltételeinket”, és a helyére felírja: „gazdaságunkat”. Mire visszafordul, azt látja, hogy a hallgatóság felébredt, mindenki rémülten és izgatottan mered a táblára, mert ez már komoly kérdés… A karikatúra persze túloz, mégis több szempontból is igaz.

Teremtésvédelmi kalendárium – Nől a dér, álom jár…

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Egy környezettudatos ember milyen karácsonyfát vesz? Ezúttal erre a kérdésre ad választ szakértőnk.

„Nől a dér, álom jár, hó kering az ág közt,
Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt…”
(Weöres Sándor)

Az ünnephez Magyarországon pár száz éve szorosan hozzátartozik a karácsonyfa-állítás szokása. Többnyire még ma is az illatos lombú lucfenyőt visszük be a szobába ilyenkor, és talán végig se gondoljuk, mennyi szimbólum, titkos jelentés kapcsolódik a karácsonyfa kiválasztásához, díszítéséhez.

A lucfenyő a mai Magyarország területén csak a nyugati határszélen őshonos, az Alpokalja párás, hűvös klímáján érzi magát otthon. Persze a karácsonyfa-termesztésre szánt ültetvények nem csak ott vannak, Zalában, Borsodban is ad kemény munkát, tisztes megélhetést sok családnak a fák ültetése, gondozása. Néhol a villanyvezetékek alatti területet hasznosítják így, hiszen itt az erdő úgyse nőhet az égig, és ha nem tőben vágják ki a fát, hanem magasabban, hagyva alul néhány ágemeletet, így a fa tovább él, újra hajt. A fenyők természetük szerint sudarat nevelnek, de ha elpusztul a csúcsrügy, akkor a főhajtás helyét több oldalág veszi át, és három-négy új csúcsa is nőhet a fának, amiből pár év alatt szabályos, szép kis karácsonyfák fejlődnek, így többször is „szüretelni” lehet a területről! Talán ez a leginkább környezetkímélő termesztési mód, hiszen a talajt ritkábban bolygatja meg.

Mégis, szabad-e élő fát kivágni a néhány hetes ünnepi hangulat kedvéért? Minden évben újra felmerül a kérdés, de érdekes módon ugyanakkor az éjszaka is villódzó elektromos fényfüzéreken jóval kevesebben sopánkodnak, pedig azokban is részben „zöldáram” dolgozik. A biomasszára alapozott erőművekben valóban teljes erdők tűnnek el, de hát ezen jobb, ha nem gondolkodik el a „fogyasztó”, még esetleg lekapcsolná a díszkivilágítást…

Naphimnusz műhely - „...PUSZTÁBAN KIÁLTÓ?”

Dátum: 
2018. december 11. kedd - 18:00
Helyszín: 
SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FÔISKOLA, Budapest, V., Piarista köz 1. - B terem

Az MKPK Teremtésvédelmi körlevelének első 10 éve. Eredmények, folyamatok és tennivalók
Bevezeti: Baritz Laura OP és Nobilis Márió

18.00 Teremtésvédők szentségimádása
18.30 NaphimnuszMűhely: témafelvezetés és beszélgetés

Az ember feladata a teremtett világban

Szerző: 
Nemes Csaba

Mit jelent ez a feladat számunkra? Pál apostolnak a korintusiakhoz írott első levelében olvashatjuk: „Az Úré a föld és minden gazdagsága.” (1Kor 10,26) Ez egy határozott viszonyítási pont, az embernek itt a földön dolga van, nem birtokosként, hanem szolgálóként, az Úr szolgálatában. Ugyanitt olvashatjuk, hogy „….ha bármit is tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére.” (1Kor 10,31)

A teremtésvédelem számomra az erényetikai megközelítésű, keresztény lelkületű fenntarthatóságot jelenti. Már több mint negyven éve használjuk a fenntartható fejlődés fogalmát, amit nemzetközi szinten is kodifikált formában az ENSZ rendkívüli közgyűlésén, Rio de Janeiro-ban, 1992-ben fogalmaztak meg az ún. Riói Alapelvekben. A huszonhét alapelv közül az első azt mondja ki, hogy „fenntartható fejlődés érdekeinek középpontjában az ember áll”. Ez az alapelv meglepő módon, az ENSZ általában világnézet-semleges megközelítései ellenére is, majdnem keresztényi hozzáállást közvetít, hiszen megkülönbözteti az embert a teremtett világ többi élőlényétől, ami nemcsak egyfajta jogot, hanem súlyos kötelezettséget is jelent számunkra.

Az ENSZ Közgyűlése 2015-ben fogadta el az ún. Fenntartható Fejlesztési Célokat (Sustainable Development Goals), amire sokszor csak az angol nyelvű rövidítést, azaz az SDG-t használva szoktunk utalni. Az „SDG” betűszó érdekes módon, de talán nem véletlenül egyezik protestáns testvéreink jelmondatának rövidítésével: „Csak Istené a dicsőség” – Soli Deo Gloria (SDG). Tegyünk mindent Isten dicsőségére! A tizenhét cél 169, sokszor konkrétan számszerűsített al-célból áll. Nagy lépés, hiszen addig csak alapelvek, definíciók és különféle ún. horizontális utalások tartalmazták a fenntarthatóság sokak számára nem kellően közérthető szempontjait. Fontos előrelépés, hiszen akár projektszinten is értelmezhetővé vált a fenntarthatóság, de mindennek ellenére nem szabad megfeledkeznünk a holisztikus értelmezésről sem. Számomra ez a holisztikus, ugyanakkor kézzelfogható megközelítés a „közös otthonunk gondozása” (a Laudato si' enciklika alcíme). Hogy mi is történik a mi közös otthonunkkal, azaz a Földdel, azt Ferenc pápa – elődei megközelítéseinek összegzésével – kortárs szakemberek és püspöktársai segítségével a 2015-ben megjelent enciklikájában adta közre. Az enciklika olyan, a maga rendkívül szeretetre méltó módján, mint valamiféle „utolsó figyelmeztetés”. Nemcsak a gondokat sorolja, hanem világos és járható utat ad ahhoz, hogy az ember valódi feladatát, a teremtés földi, „gondozói képmási létében” az őrző szerepét lássa el.

Imago Dei, az ember képmási léte

Szerző: 
Nemes Csaba

Advent első vasárnapján, a várakozás és csendes elmélyülés időszakának elején érdemes megvizsgálnunk, hogy mit is jelent számunkra az ember képmási léte. A Teremtés könyvében (Ter 1,26) olvashatjuk, hogy Isten azt a fantasztikus ajándékot adta nekünk, hogy az embert az Ő képmására teremtette. Egyáltalán találkoztunk-e azzal a felelősséggel, amit a képmási lét jelenthet?

Mielőtt megtekintenénk milyen felelősséggel bír a képmási lét, nézzünk körül a „mi közös otthonunkban” (Laudato si'). A közös otthon, ami nemcsak a lakásunkat, családunkat jelenti, hanem tágabb értelemben akár a lakóközösséget, a települést, az országot ahol élünk, a földrészt és még az óceánokat, távoli magas hegyeket, esőerdőket, vagy zord sivatagokat is mindazokkal együtt, akik benne élnek. Ha tüzetesen szemügyre vesszük világunkat, a sok szörnyűség, katasztrófa és baj mellett még mindig felfedezhetjük azt a harmóniát, azt a fantasztikus vitalitást, amit akárcsak egy erdőszéli mező vagy egy kis tó élőhelye mutat nekünk. Nem idegen számunkra ez a hely, hanem otthon érezzük magunkat, és sokszor, ha visszaérkezünk a városba, ott érezzük az idegenséget. Mindaz, amit a természet nyújt nekünk, a föld mélyén lévő kincsektől egészen a friss vízig és kenyeret adó gabonáig, mindennapjaink és a jövő idők szükséges feltétele.

Elmerülhetünk a madarak, lepkék, virágok nyugtató és illatos világában, amely nemcsak szemet gyönyörködtető része a természetnek, hanem része az élővilág körfolyamatainak, amelyek mozgásban tartják, frissítik a Föld bioszférájának védelmi funkcióit, vitális készségeit is. Ez nem valamiféle „széplelkű” megközelítés, hiszen a valóság az, hogy a sokféleség nemcsak gyönyörködtet, hanem az ún. biológiai sokféleség az élővilág, a bioszféra immunrendszere.

Advent 2018

Aggódva tekintünk a jövőbe, nem csak embervoltunk egyéni törékenysége és végessége miatt, de napjainkban az emberiség közös sorsát is féltve. Egyre több ember érzi át ezt az aggodalmat, mióta egyre komolyabb és konkrétabb tudományos előrejelzések beszélnek arról, hogy nem maradt sok időnk világhasználatunk módját újratervezni, és ez a feladat ráadásul igen nagy horderejű, hiszen az emberiség önmagáról való gondolkodásának legalapvetőbb elveit is érinti.

Aggódva várakozunk tehát arra, hogy mit hoz a holnap. Eközben azonban keresztényként egy másik várakozás is kínálkozik számunkra, sőt évről évre felhívásként jelentkezik. A polgári év végén, az új egyházi év kezdetén ugyanis készülünk a Megváltó születésének ünnepére. Ő, amikor kétezer esztendeje megtestesült köztünk és értünk, alapvetően megváltoztatta azt a módot, ahogy azt ember önmagáról és világban való létéről gondolkodhat. Reményt akart adni nekünk, és újfajta közösségre hívott minket Istennel és egymással, ami, úgy is mondhatjuk, egy új világhasználati módot jelent.

A Naphimnusz teremtésvédelmi Egyesület már sok éve teszi közzé teremtéstudatos készületi javaslatait Advent (és Nagyböjt) idejére. Szeretnénk, ha minél több keresztény, sőt minél több jószándékú ember felismerné, hogy aggodalmas földi várakozásunk és reményteli karácsonyi készületünk összefügg egymással. Krisztus születésének ünnepére való készülődésünket át kell hogy hassák a teremtésért viselt felelősségünkből fakadó tettek, evilági aggodalmas várakzozásaink viszont megváltást nyernek a Jézustól kapott remény által.

Idei készületi javaslatunk aktualitását az adja, hogy tíz éve, 2008 adventjére jelent meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia teremtésvédelmi körlevele Felelősségünk a teremtett világért címmel. A magyar katolikus egyház ezzel az alaposan kidolgozott, igényes üzenettel úttörő lett a régióban a teremtésvédelmi gondolkodást tekintve. De a körlevéllel egyidőben megjelent három gyakorlati segédfüzet ezen túlmenően azt is egyértelművé tette, hogy nem elegendő a kérdésről gondolkodni, de egyszersmind a cselekvésnek is lendületet kell kapnia. (A körlevél és segédanyagai elektronikusan olvashatók itt a honlapon, a "Körlevél" menüpontban.) Végül a püspökkari felhívás nyomán megindult folyamatok jó alapot jelentettek ahhoz, hogy Ferenc pápa 2015-ben megjelent Laudato si' kezdetű enciklikája értő fülekre találjon a magyar keresztények körében.

Teremtésvédelmi kalendárium – Vigyázzunk rájuk! Madáretetés télen

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal ahhoz adunk tanácsot, miként etessük megfelelően a madarakat.

Madárfajaink gazdagsága érzékeny mutatója a természeti környezet egészségének. Olvashattuk a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezetnél hetekkel ezelőtt megjelent „Élő bolygó” jelentés elszomorító megállapításait, a vészjelzést a Föld állapotáról, a biodiverzitás, azaz a növény- és állatfajok sokféleségének rendkívüli csökkenéséről. Sokszor leírtam, de nem lehet elégszer ismételni, hogy a fajok gazdagsága, a földi élet immunrendszere az, amit az elmúlt évtizedek során egyre rohamosabb ütemben bontunk le.

Az elmúlt évtizedek káros hatásai ellenére Magyarországon még menthető, megvédhető a jelenleg élő fajok többsége. Azt is tudjuk, hogy a mezőgazdasági területeken élő madárfajok esetében az FBI (Farmland Bird Index) csökkenést, míg az erdei madárfajoknál a WBI (Woodland Bird Index) értéke növekedést jelez az elmúlt tizenhét évben (forrás: Magyar Madártani Egyesület). Azaz van teendője az illetékeseknek, de tehetünk mi is madárvilágunk megóvásáért.

Keresés

Hírlevél

Havi hírösszefoglaló email-ben az oldalon megjelent anyagokról.

Programajánló
Bejelentkezés