Velencei Nyilatkozat

Nyomtatóbarát változat
II. János Pál pápa és Őszentsége I. Bartalomeiosz ökumenikus pátriárka közös nyilatkozata, 2002. június 10.

 

     A békesség szellemében gyűltünk ma össze, valamennyi emberi lény javára és a teremtés védelmére. A harmadik évezred küszöbén, ebben a történelmi pillanatban mindannyian szomorúan látjuk az erőszak, az éhezés, a szegénység és betegségek okozta rengeteg emberi szenvedést.  Az emberiséget és az egész teremtést az alapvető természeti források, a víz, a levegő és a talaj pusztulásából fakadó szenvedés sújtja, mindez pedig egy olyan gazdasági és technológiai fejlődés eredménye, amely nem ismerte fel és nem veszi figyelembe önnön korlátait.

     A Mindenható Isten szép és harmonikus világot tervezett, és megteremtette azt, annak minden elemét az Ő szabadsága, bölcsessége és szeretete kifejeződésévé téve. (Gen 1:1-25)

     A teremtés középpontjába minket, embereket helyezett, elidegeníthetetlen emberi méltóságunkkal. Noha számos tulajdonságunkban osztozunk a többi élő teremtménnyel, a Mindenható Isten halhatatlan lélekkel ajándékozott meg bennünket, az öntudat és a szabadság forrásával, olyan adományokkal, melyek az Ő képére és hozzá hasonlatossá formálnak bennünket. (Gen 1:26-31;2:7). E hasonlatosság által megjelölve Isten a világba helyezett minket, hogy együtt munkálkodjunk Vele a teremtés isteni céljának beteljesítésén.

     A történelem kezdetén, a férfi és a nő bűnbe estek, megszegve Isten akaratát és elvetve szándékát a teremtéssel. Az eredendő bűn következményeként leromboltuk a teremtés eredeti harmóniáját. Ha gondosan szemügyre vesszük azt a társadalmi és környezeti válságot, amelynek szemtanúi vagyunk, rá kell jönnünk, hogy továbbra is eláruljuk isteni küldetésünket: sáfárként együtt munkálkodni Istennel szentségben és bölcsességgel a teremtés megóvásában.

     Isten nem hagyta el a világot. Az Ő akarata, hogy terve, és a mi belé vetett reményünk a teremtés eredeti harmóniájának helyreállításán való közös munka által valósuljon meg. Napjainkban szemtanúi lehetünk a környezeti tudatosság erősödésének is, amelyet bátorítani kell, hogy gyakorlati programokhoz és kezdeményezésekhez vezessen. Isten és az emberiség kapcsolatának tudata magával hozza azon kapcsolat fontosságának felismerését is, mely az embert természeti környezetéhez fűzi, amelyet Isten ránk bízott, hogy őrizzük bölcsességgel és szeretettel (Gen 1:28).

     A teremtés megbecsülése az emberi élet és méltóság tiszteletéből fakad. Azon  felismerésből kiindulva, hogy a világot Isten teremtette, megláthatjuk a benne rejtőző objektív erkölcsi rendet, amely a környezethez fűződő erkölcsi viszonyunkat is meghatározza. Ebből a nézőpontból a keresztények, és valamennyi hívő megkülönböztetett szereppel bír az erkölcsi értékek kinyilvánításában és az emberek környezeti tudatosságra való nevelésében, amely önmagunkkal, másokkal és az egész teremtéssel szembeni felelősségünk. Bűnbánatra van szükség, és arra hogy megpróbáljuk megújítani azt, ahogyan magunkra, egymásra és a minket körülvevő világra tekintünk, a teremtés isteni nézőpontjának szemszögéből. A gond nem pusztán gazdasági vagy technológiai, elsősorban erkölcsi és lelki. Megoldást a gazdaság és a technológia területén csak akkor találhatunk, ha mélységes változás megy végbe szívünkben, amely elvezethet bennünket életformánk megváltoztatásához, valamint fogyasztásunk és termelésünk fenntarthatatlan formáinak átalakításához. Az őszinte megtérés Krisztusban képessé tesz minket, hogy megváltoztassuk gondolkodásunkat és cselekedeteinket.

     Először is vissza kell térnünk az alázathoz, valamint fel kell ismernünk hatalmunk korlátait, és ami még ennél is fontosabb, tudásunk és ítélőképességünk határait. Olyan döntéseket hoztunk, tetteket követtünk el és értékeket tettünk magunkévá, amelyek eltávolítottak minket a kívánatos világtól, Istennek a teremtésre vonatkozó terveitől és mindattól, ami egy egészséges bolygó és az emberek egészséges közössége számára elengedhetetlen. Új felfogás és új kultúra szükséges, amelyek az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapulnak, és amelyeket azon környezetetikai viselkedésmód ihletett, mely Istenhez, önmagunkhoz és a teremtéshez fűződő hármas viszonyunkból fakad. Ez az etika erősíti az egymásrautaltság érzését és az egyetemes szolidaritást, a társadalmi igazságosságot és felelősséget az élet igaz kultúrájának megvalósítása érdekében.

     Másodsorban őszintén be kell ismernünk, hogy az emberiség jobbra hivatott annál, amit magunk körül látunk. Mi, és még inkább gyermekeink és a jövendő nemzedékek jobb világra érdemesek, mely mentes a pusztulástól, az erőszaktól és vérontástól, a nagylelkűség és a szeretet világára.

     Harmadszor, az imádság erejének tudatában, kérjük a Teremtő Istent, hogy világosítson meg valamennyiünket, hogy felismerjük a teremtés tiszteletének és gondos megőrzésének kötelességét.

   Felhívunk tehát minden jóakartú férfit és nőt, hogy gondolja végig az alábbi erkölcsi célok fontosságát:

  1. Gondoljunk a világ gyermekeire, amikor átgondoljuk és értékeljük cselekvési lehetőségeinket.
  2. Legyünk nyitottak azon valódi értékekre, melyek a valamennyi emberi kultúrát fenntartó természetes törvényeken alapulnak.
  3. Használjuk a tudományt és a technikát teljes és alkotó módon, miközben tudatában vagyunk annak, hogy a tudományos felfedezéseket mindig az ember központi jelentőségének, a közjónak és a teremtés belső céljának fényében kell értékelnünk. A tudomány segíthet bennünket a múlt hibáinak helyrehozásában annak érdekében, hogy ezzel fokozzuk a jelen és a jövő nemzedékek szellemi és anyagi jólétét. A gyermekeink iránti szeretet fogja megmutatni az utat, amelyet a jövőben követnünk kell.
  4. Legyünk szerények a tulajdon gondolatát illetően, és váljunk nyitottá a szolidaritásból fakadó igényekre. Halandóságunk és ítélőképességünk gyengesége arra figyelmeztetnek, hogy ne okozzunk visszafordíthatatlan változásokat mindannak, amit sajátunknak tekintünk rövid földi ittlétünk alatt. Nincs végtelen hatalmunk a teremtés felett, sáfárai vagyunk pusztán közös örökségünknek.
  5. A jobb világért való munka során ismerjük el a helyzeteinkben és felelősségünkben mutatkozó sokféleséget. Nem hordozhat minden ember és minden intézmény ugyanakkora terhet. Mindannyiunknak megvan a szerepe, de az igazságosság és a könyörületesség alapján a gazdagabb nemzeteknek nagyobb terhet kell viselniük, és tőlük nagyobb áldozatot kell követelnünk annál, mint amelyeket a szegény nemzetektől várunk el. A vallások, a kormányok és az intézmények különböző helyzetben vannak, de a szubszidiaritás elve alapján valamennyien vállalhatnak feladatokat, a közös erőfeszítések egy részét.
  6. Szorgalmaznunk kell mindazon nézeteltérések békés megközelítését, melyek azt illetően bontakoznak ki, hogy hogyan éljünk a Földön, hogyan használjuk és osszuk meg azt, mit változtassunk, és mit hagyjunk változatlanul. Nem kívánjuk elkerülni a környezetünkkel kapcsolatos vitát, melynek során bízunk az emberi értelem képességeiben és a párbeszédben, hogy végül egyetértésre jussunk. Elkötelezzük magunkat amellett, hogy tiszteletben tartjuk mindazok véleményét, akik nem értenek egyet velünk, nyitott eszmecsere során keresve a megoldást, anélkül, hogy az elnyomás és az uralom eszközeihez nyúlnánk.

Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van. Egyetlen nemzedéknyi idő alatt Földünket gyermekeink jövője felé kormányozhatjuk.  Isten segítségével és áldásával kezdődjék ez a nemzedék most!

Róma-Velence, 2002. június 10.

Fordította: ©Jávor Benedek, 2002

Megjelent: Felelősségünk a teremtett világért – Egyházi dokumentumok az ökológiai válságról. Jávor Benedek (szerk.), Védegylet, 2004

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés