Tanulmányok, cikkek

Teremtésvédelmi kalendárium – A klímaváltozás ujjlenyomata

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal annak jeleit tárja elénk szakértő vendégszerzőnk, hogy nem a globális felmelegedés előtti korszakban, hanem a globális felmelegedés idején élünk.

Régóta ismert, hogy a globális klímaváltozás során a hőmérséklet-emelkedés mértéke a sarkokon akár két-háromszorosa is lehet a melegedés globális éves középértékének. A változás kilengései mind a Déli-, mind az Északi-sarkon jóval nagyobbak, mint például a közepes szélességeken. Ez a megfigyelés jól dokumentált az elmúlt több mint száz éves meteorológiai adatsorok által is.

Július elején történt meg, amit már hónapok óta várnak a tudósok: a „Larsen C” Déli-sarki selfről levált egy nagyjából 6000 négyzetkilométer méretű, mintegy 200 méter vastag, ezermilliárd tonnás, a hivatalos feljegyzések óta az eddigi harmadik legnagyobb jéghegy. A „Larsen B” 2002-ben, a „Larsen A” 1995-ben vált le a Déli-sarkhoz tartozó jégtakaróról. Már 2014-ben voltak a jégtömb leszakadására utaló jelek, már akkor látszódott egy kezdődő törésvonal. Az úgynevezett selfjegeknek a leszakadása normális folyamat ugyan, de a hőmérséklet-emelkedés felgyorsítja, ahogy ez történt a „Larsen C” esetében is, hiszen a rekordmeleg 2016-os esztendő hőmérsékletviszonyai is hozzájárulhattak a leszakadás felgyorsulásához. A jéghegyóriás nagyon lassan mozog, és vélhetőleg még több tíz év is eltelhet, amíg jelentősen fogyatkozik a tömege.

Néhány héttel ezelőtt brit és belga tudósokból álló kutatócsoport jelentetett meg egy cikket az Északi-sarkkörön túli éghajlati viszonyok változásairól (Science Advances Vol. 3 no.6).

Teremtésvédelmi kalendárium – Napfordulón túl

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon töprengünk, van-e morális vonatkozása, hogy a legtikkasztóbb hőségben is virágzó növényeket akarunk magunk körül látni.

Túl vagyunk a nagy égi fordulaton, a nappalok újra rövidülnek, és bármilyen hihetetlen, már az ősz felé tartunk! Az európai flóra növényei sorra befejezik a virágzást, maghozásba kezdenek, a rétek a barna, a szalmasárga ezernyi árnyalatában érlelik a jövendőt. Ehhez már nincs szükség a csalogató, színes szirmokra, csábító illatokra, ez a növény „magánügye”, a virágzásban megélt csodálatos kitárulkozás után minden tápanyag, a fogyatkozó víz, a napsugár egyre gyengülő ereje már csak a magok, az utódok táplálását szolgálja. Megáll a fák növekedése is, a levelek keményebbek, sötétebbek lesznek, erre az évre a terjeszkedés, a határok tágítása véget ért. Megkezdődik a raktározás, a felkészülés a télre. A nyári napfordulót a méhek is pontosan érzékelik. Ettől kezdve nem rajzanak, nem alapítanak új családot, csak gyűjtögetnek, töltik fel a készleteket.

De a kertek, parkok más képet mutatnak! A mai ember a virágzás, a fiatalság idejét nyújtaná a lehető leghosszabbra, ha már elmúlt a levendulák, rózsák, liliomok ideje, a nyári szabadságát nem szeretné száradó, töredező virágszárak, a kisárgult fű díszletei között tölteni, beszerzi hát az Újvilág ragyogó virágcsodáit, dísznapraforgók, a kúpvirágok ezernyi változata, rézvirág, büdöske tarkállik az öntözött ágyásokban. Mennyire mások ezek a virágok, mint a tavasz, a kora nyár szelíd színei… mintha egy Mozart-klarinétverseny után diadalmasan felharsanna az Újvilág-szimfónia, olyanok ezek a késő nyári virágok hatalmas termetükkel, világító sárga, vörös, barna szirmaikkal. Valóban, lenyűgöző a szépségük, de ennek ára van, nagyon igényesek, bőséges öntözésre, tápanyagban gazdag földre, folyamatos gyomlálásra van szükségük, hogy kibontakozhassanak. Mindezt az ember kívülről viszi be a kert életközösségébe. Megtehetem, mondja a „tehetős” ember, és kifizeti a tetemes vízszámlát. Csak anyagi kérdés lenne ez, vagy van a tisztított ivóvíz mértéktelen használatának morális vonatkozása is?

Teremtésvédelmi kalendárium – Az emberiség önpusztító kísérlete

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Donald Trump amerikai elnök június 1-jén bejelentette: az USA kilép a párizsi klímaegyezményből. Ezúttal ezen aggasztó hír kapcsán gondolkodunk az éghajlatváltozásról.

Az elmúlt hetek vezető híre volt, hogy az USA kilép a párizsi megállapodásból, amely az éghajlatváltozás elleni nemzetközi összefogás, az utóbbi évek legfontosabb állomása volt. Nemzetközi formáljogilag ez a lépés nem egyszerű, csak annyira, hogy az Egyesült Államok magára nézve nem tartja kötelezőnek, és így nem hajtja végre az általa önkéntesen vállalt nemzeti célokat. Ez azt jelenti, hogy az USA szövetségi szintű szabályozásában nem írnak elő vonatkozó kötelezettségeket, de a részben önálló államok, és különösen az üzleti oldal további fejlesztéseket tehet a megújuló energiák és az energiahatékonyság területén, amelyek jelentősen elősegítik az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését. Az Európai Unió vezetői egyhangúlag, közös akaratukat kifejezve támogatták a párizsi megállapodás céljainak elérését.

Az eddig ismert összcsökkentési vállalások az USA-éval együtt, ha meg is valósulnának, maradéktalanul sem elegendőek ahhoz, hogy 2-2,5 °C alatt tartsák a globális hőmérséklet-emelkedést. Ne felejtsük el, hogy egy ekkora hőmérséklet-emelkedés következménye a magasabb szélességi körök térségében akár 4-5 °C is lehet, ideértve ennek csapadékterületi és időbeli eloszlásában jelentkező jelentős változásait is. Éppen ezért nyilvánvaló, hogy az előrelátható és már biztosan bekövetkező hőmérséklet-emelkedés következményeit enyhítő alkalmazkodásra egyre nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a világ minden táján.

Az éghajlatváltozás nem pusztán a meteorológiai paraméterek megváltozását jelenti, hanem sok tízezer faj kipusztulásához, termőföldjeink, vizeink minőségi és mennyiségi hanyatlásához, erdeink területének csökkenéséhez vezethet. Ennek okai részben a felelőtlen, környezetromboló emberi tevékenységekre, részben tőlünk független, belső természeti jelenségekre vezethetők vissza. Az ember azonban ahelyett, hogy gyengítené, egyre erősíti a kedvezőtlen változások folyamatát, s egyre inkább veszélyezteti a természeti folyamatok egyensúlyát, amely az emberi léthez is elengedhetetlenül szükséges. Az emberiség önpusztító kísérlete folytatódik, ahogy ezt az alábbi események is megerősítik.

Teremtésvédelmi kalendárium – Júniusi virágtenger

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal egy „haszontalan” koranyári virágtengerből merítünk újfajta gondolatokat.

A Veszprém megyei Hajmáskér környékén néhol csak pár centiméter vastag a termőréteg a dolomit alapkőzeten. Erdő, sovány legelő, katonai gyakorlótér számára alkalmas csupán a terület, de esős években júniusban csodálatos virágtenger borítja be pár hétre a környéket. Hogy tud ennyi növényfaj ilyen békességben társulást alkotni, szaporodni, táplálékot nyújtani rovaroknak, madaraknak és szívósan munkálkodni a termőtalaj megőrzésén?

A hatalmas ökörfarkkórók még az elsuhanó autó ablakából is feltűnnek, a ligeti zsálya, az apróbojtorján, a tejoltó galaj, a pipacs viszont szinte elveszik az Orlay-turbolya tengerében. A hófehér szirmú vadvirág nem mérgező, nem gyógynövény, nem védett, tulajdonképpen „haszontalan”, egyszerűen csak szép… – de ha közelről szemléljük a virágát, mennyi gondosságról, ötletességről tanúskodik! Az összetett ernyőbe rendeződött virágok a megporzók csalogatásában sokkal hatékonyabbak, mintha magányosan állnának, kényelmesen sétálhatnak rajtuk a megporzó rovarok, a legszélső virágok külső szirmai pedig hatalmasra nőnek, így optikailag megnövelik a virágzat látványát. A virág a rovarokkal lép párbeszédbe, aztán majd a termés horgas tüskéivel madarak tollába, kisebb állatok bundájába kapaszkodva terjed tovább. A növény soha nem áll egyedül a természetben, csodálatosan gazdag kapcsolati hálóban él.

Minden esztendő más időjárást hoz, de a sziklagyep élő közösségéből mindig vannak olyanok, amelyeknek kedvez az év járása, ezek felszaporodnak, bőséges magtermést hoznak, táplálva, megtartva az itt élő állatvilágot is. A megtartó biztonságot a biodiverzitás, az életgazdagság jelenti a közösség minden tagjának. Ez a teremtett világ rendje. A környéken útépítések folynak, dolomitbányák működnek, ahol felszakad a termőföld vékony takarója, évszázadok során képződött humuszt szárít ki, visz el a szél órák alatt, de azonnal megkezdődik a táj gyógyulása is, amíg vannak a környéken természetes gyepek, erdőfoltok, ahonnan a növények visszatérhetnek.

De mi közünk van egy ilyen haszontalan virágtengerhez? Ferenc pápa írja: „…testi mivoltunk által Isten oly szorosan összekötött bennünket a környezetünkkel, hogy a talaj elsivatagosodása olyan, mintha mindannyian megbetegednénk; egy faj kipusztulását úgy sirathatjuk, mintha megcsonkítottak volna bennünket.” (Laudato si’ 89)

Teremtésvédelmi kalendárium – Mi, élelmiszer-pazarlók

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal az élelmiszer-pazarlás mértékével szembesülhetünk.

Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájában írja: „Azt is tudjuk, hogy az előállított élelmiszerek megközelítőleg egyharmadát eltékozoljuk, és ételt kidobni olyan, mintha a szegények asztalról lopnánk” (LS 52.)

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése május 16-án elfogadta az élelmiszer-pazarlás elleni határozatát, az élelmiszer-hulladékok mennyiségének csökkentése és az élelmiszer-biztonság javítása céljából. A határozat rögzíti, hogy az élelmiszer-hulladékok mennyiségét ötven százalékkal kell csökkenteni 2030-ig, továbbá a jelenleg előirányzott, 2025-ig harminc százalékos csökkentést megcélzó kötelező célkitűzés eléréséhez megfelelő eszközök biztosítását kérik az uniós döntéshozóktól, a végrehajtásért felelős intézményektől, tagállamoktól.

Ismertek a szomorú statisztikák. A néhány évvel ezelőtti FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete)-jelentés szerint az egész világon az előállított élelmiszer mintegy harmada, vagyis nagyjából évi 1,3 milliárd tonna megy veszendőbe. A szakemberek világos különbséget tesznek az élelmiszer-veszteség és az élelmiszer-pazarlás között. Az élelmiszer-veszteség elsősorban az aratás közben, az aratás után, valamint az előállítási folyamat közben keletkezett veszteségként jelentkezik. A különösen nagy arányú veszteség leginkább a fejlődő országokra jellemző, elsősorban a gyenge minőségű infrastruktúrának, nem megfelelő logisztikának és technológiának tudható be.

Az élelmiszer-pazarlás már egészen más jellegű probléma, elsősorban a fejlett országokra jellemző: a fogyasztásra alkalmas élelmiszerek kidobását jelenti. Ez előfordulhat már az alapanyag termelése során, vagy az élelmiszer-feldolgozás fázisában, a kereskedés, a szállítás és a tárolás közben is. Történhet a fogyasztás és a vendéglátás során is.

Teremtésvédelmi kalendárium – M. S. mester virágai között

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal a május virágairól gondolkodunk M. S. mester festménye nyomán.

„Szent Ferenc – hűen a Szentíráshoz – azt javasolja, hogy a természetet olyan ragyogó könyvnek tartsuk, amelyen keresztül Isten beszél hozzánk, az ő szépségéből és jóságából tükröz vissza nekünk valamit… Ezért kérte azt, hogy a kolostor kertjében mindig hagyjanak valamekkora műveletlen földdarabot, hogy vadon élő növények nőhessenek, hogy akik megcsodálják, magasztalják Istent, megannyi szépség alkotóját. A világ több megoldandó problémánál: örömteli misztérium, melyet ujjongó dicsérettel szemlélünk.” (Laudato si’, 12.)

Ferenc pápa enciklikájában többször is utal a környezetvédők oltalmazójára, Szent Ferencre, aki testvérként tekintett minden teremtményre, még a virágoknak is prédikált, buzdította őket az Úr dicséretére. Májusban igazán nem nehéz követni a példáját, hiszen ilyenkor még a kissé elhanyagolt, elvadult kertek is virágba borulnak, sokszor éppen ezekben burjánzanak el legszebben az évelők! De nekünk, magyaroknak nemcsak a természetben van ilyenkor szemlélődnivalónk, a Nemzeti Galériában ott van a csodálatos, több száz éves festmény, M. S. mester Vizitációja, mely Mária és Erzsébet találkozásának jelenetét ábrázolja. Ragyogó májusi réten üdvözli egymást a két áldott asszony, titkos értelmű virágok között, maguk mögött hagyva az ikonok aranyszínű hátterét, az Ószövetség komor világát.

Teremtésvédelmi kalendárium – Tájékozódjunk közös otthonukról, a Földről!

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal az áprilisi télies időjárás és a Föld napja kapcsán gondolkodunk a teremtett világ megőrzéséről.

Bizonyára vannak, akik emlékeznek arra, hogy 31 évvel ezelőtt, 1986. április első tíz napján meleg májusi időjárás volt: Budapesten április 8-án és 9-én a 26 Celsius-fokot is meghaladta a maximális hőmérséklet. A rá következő napokban gyorsan hűlni kezdett az idő, és két nap alatt több mint 23 fokot esett a legmagasabb hőmérséklet, hiszen 12-én alig haladta meg a 3 Celsius-fokot a napi maximum, és az ország több területén havas eső, a magasabb hegyekben hó esett. Ez rendkívül nagy hőmérsékletesés volt, de ehhez hasonlóak – bár nem ilyen mértékűek – az elmúlt 115 év áprilisaiban többször előfordultak. A „szeszélyes” áprilisban nagyjából 10 százalékos gyakorisággal következhet be egyik napról a másikra 10–15 Celsius-fokos lehűlés. Valami hasonló történt idén a húsvét utáni napokban is, bár „csak” 10–12 Celsius-fokot estek a napi maximumok, de az ország több térségében havas eső, havazás volt, és az azt követő felhőmentes éjszakákon fagy is előfordult. És ez így van/lenne rendjén: igazi hamisítatlan tavaszi szeszélyes időjárás volt, ami az elmúlt harminc évben kevésbé volt jellemző. Néha megmutatja magát az az időjárás, ami a 20. században jellemző volt. A következtetés nem az, hogy ez a hirtelen változás az éghajlatváltozás bizonyítéka: „sokasodnak majd az extrém időjárási események”, és nem is az éghajlatváltozás cáfolata: „lám-lám visszatért a természet a normális kerékvágásba”, hanem inkább az, hogy évtizedek óta nem fordult elő ilyen Magyarországon – és inkább ez ad aggodalomra okot. Az pedig különösen aggasztó, hogy az évjáratok közötti változékonyság egyre kiszámíthatatlanabb, ami egyrészt nehezen tervezhető, és valószínű, hogy hosszabb távon egy jelentősebb változás előjelének tekinthető.

Teremtésvédelmi sorozatot indítunk oldalunkon

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben útjára indítjuk a „teremtésvédelmi kalendáriumot”, mellyel kéthetente azonos időben jelentkezünk. Az alábbiakban a sorozathoz írt előszót adjuk közre.

Sokan, sokszor kérdezik: végül is, mi az a teremtésvédelem? Hosszan lehetne a teremtésvédelem fogalmáról értekezni, de én ilyenkor inkább a következőket szoktam mondani: a teremtésvédelem kulturális és környezeti értékeink védelme szent felelősséggel és szeretettel. Tegyük felelősséggel, amit a Jóisten – ahogyan a Teremtés könyvében olvashatjuk –, ránk bízott, azt, hogy a „földet műveljük és őrizzük meg” s mindezt tegyük evangéliumi szerető hittel, ami a megváltott, új ember sajátja. A teremtésvédelem az egyik dolgunk itt a földön, ami a lelkünkben kezdődik és beletartozik minden ember, az őt körülvevő környezettel.

Szándékaink szerint kéthetenként pénteken szeretnénk körüljárni mindazt, amit a teremtésvédelemről gondolunk.

Ezt követően minden hónap második péntekén rövid „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk: szeretnénk a természet és liturgikus idő változásán keresztül a teremtett világ szépségét, egyszerűségét, törékenységét és vitalitását bemutatni. Mindezt azért, hogy az egyházi év ritmusát is követve, Istent keresve a természet felé fordíthassuk gondolatainkat, érzékelve a teremtett világ ajándékát, s ezáltal felismerjük személyes cselekvő, valamint belső, szemlélődő indíttatású teendőinket.

Közösség és ünnep a teremtésvédelemben

Ökológiai megtérés – 6.

Az elmúlt hetek során elmélkedéseinkkel bejárva az ökológiai megtérés útját több alkalommal előkerült a közösség fontossága. Úgy, mint ami segít minket a felismerésekben, az elhatározásokban, a döntések megszilárdulásában, de akár úgy is, mint a megtérésből szükségszerűen fakadó tanúságtétel helye, és mint ami annak nyomán létrejön. Befejező elmélkedésünkben fordítsuk figyelmünket most külön is a közösségre, és annak egyik legmélyebb megnyilvánulására, az ünneplésre, és tegyük fel a kérdést: hogyan jelennek meg ezek a teremtésvédelem közegében?

Tanúságtétel

Ökológiai megtérés 5.

Szkülla és Kharübdisz között hajózunk, de – olvashattuk a megelőző írásokból – létezik kiút: az a folyamat, ami maga az ökológiai megtérés. Ez az az út, ami egy erős keresztény opció. Nap, mint nap látjuk, sokszor közelről érzékeljük, amit II. János Pál pápa így fejezett ki 1990-es béke világnapi üzenetében: „A probléma gyökeréig kell jutnunk, és szembenézni a mélységes morális válság egészével, melynek a természet pusztítása csak az egyik súlyos jelensége”. Globális morális és környezeti válság: sokat írunk és beszélünk róla, de talán csak a szembenézés terhe miatt is, a hárítás össznépi taktikáját követve – kevesek kivételével – nem törődünk azzal a fenyegetettséggel, ami nemcsak jelenünket, hanem még unokánk unokáinak a jövőjét is veszélyezteti. Sokan kérdezhetik: de „hiszen én hívő, jó keresztény vagyok, mi szükségem van  ökológiai megtérésre?” Akik így vélekednek, még nem jutottak el „probléma gyökeréig”, valójában még nem néztek szembe, amiről II. János Pál pápától hozott idézett is szól.  És így  miről is tudnánk tanúságot tenni? Nézzünk szembe a morális válsággal, még ha ez küzdelmet, akár gyötrődést is jelent.

Haladás az új úton

Ökológiai megtérés 4.

Azok a megtérők, akik annak idején Keresztelő szent János hatására új életet akartak kezdeni – tehát ráébredtek, hogy zsákutcában vannak, és komolyan elhatározták, hogy megváltoznak – kérdésekkel ostromolták a prófétát: „Mit tegyünk?” (Lk 3,10). És a próféta, a „legnagyobb az asszonyok szülöttei közül”, aki megrendítő hatással tudta átadni az üzenetet az átfogó helyzetről, a morális krízisről, a közelgő döntő időszakról – „a fejsze már a fák gyökerére tétetett!” – nem tér ki az utca embere, a földműves, a katona, a pénzember, a pap konkrét kérdése elől sem.

„Mit tegyünk? Mit tegyek?” – ez az egyszerű és örök kérdése akkor és ma is mindenkinek, aki másképp látja, átértékelte saját élete körülményeit, dolgait, saját szerepét, napi gyakorlatát, szokásait, egyszóval: életét, s most vissza akar térni a hibástól a helyeshez, a rossztól a jóhoz, a bűnöstől az üdvöshöz.

A kiút ígérete

Ökológiai megtérés 3.

Az előző héten tárgyalt mélypontról akkor tudunk továbblendülni, amikor kirajzolódik előttünk egy vagy több olyan cél és az azt / azokat alátámasztó új értékek, amelyek eloszlatják a sorozatunk elején bemutatott, „nincs ez rendben így” érzését. Megjelennek és vonzóvá válnak, megmutatják egy olyan új élet lehetőségét, amelyikről már el tudjuk hinni, hogy hosszú távon is fenntartható.

A Szentírásban a megtérések leírásánál mindig felismerhető a folyamatnak ez a lényeges eleme. Gondoljunk csak azokra a helyzetekre, amikor Jézus odaáll valaki (például Máté, a vámos) elé, és hívja őt: „Kövess engem!” Gyakran ezek az emberek már korábban is ismerték az Urat, volt vele kapcsolatuk, tudtak tanításáról – ám most megszületik bennük a rádöbbenés arra, hogy az ő hívása megoldás a kínzó kérdésekre – ő „a Megoldás”.

Általában persze ilyenkor – ahogy Jézus sem a jövőbeni teljes „útitervet” tárja a szavára megtérők elé – nem a teljes megoldás sejlik fel, csak egy-két részlet, lépések, amelyekről hisszük, hogy meg tudjuk tenni azokat. Képesek vagyunk olyan módon élni, amire a hívás szól. Új szokások, amelyekről úgy gondoljuk, hogy át tudunk térni rájuk. Ezek az ökológiai megtérés esetén – tehát ha a Jézussal való találkozásunk minden következményét meg akarjuk jeleníteni a minket körülvevő világhoz fűződő kapcsolatainkban – sokszor apróbb dolgok, például az, hogy le tudok mondani hétköznapokon a húsevésről, vagy az, hogy megoldható, hogy biciklivel járjak munkába. Ritkábban, de előfordulhat az is, hogy egy nagyobb elhatározással indul utunk az ökológiai megtérés felé, olyannal, mint egy fenntarthatatlan munkahely vagy lakhely elhagyása.

A mélypont

Ökológiai megtérés 2.

Előző cikkünkben, nagyböjt első hetében arról elmélkedtünk, mennyire szükséges eljutnunk annak felismerésére, hogy életünket nem fenntartható módon rendeztük be – akár Isten törvénye, akár pedig az ökológiai fenntarthatóság szempontjából.

Az a felismerés azonban, hogy „rossz irányba haladunk”, még nem jelenti azt, hogy nem megyünk tovább. Nem magától értetődő, hogy a hibás irányt észrevéve azonnal lefékezünk, megállunk, esetleg elkanyarodunk. Bár ésszerű lenne, mégsem magától értetődő, hogy az ilyen (vagy egyébként bármilyen!) felismerést azonnal megfelelő elhatározás és tett követi.

Így van ez a lelki élet terén és a környezethez való viszonyunkban is. A lefelé csúszó ember, bár külső szemmel nézve világos, hogy azonnal változtatnia kellene magatartásán, gyakran csak tovább halad a romlás felé.

Jézus példázatában a tékozló fiú olyan mélyre süllyed, ami egy hívő zsidó embernek szinte elképzelhetetlen – sertéseket őriz nyomorogva egy idegen birtokán. Ez a kép szimbolikusan sűríti magába a tapasztalatot: bár nem lenne szükségszerű, ennek ellenére nem ritka, hogy el kell jutnunk a lejtő aljáig ahhoz, hogy ráébredjünk elrontott helyzetünkre, és benne a saját felelősségünkre.

„Érzem azt, hogy nincs ez rendben így”

Ökológiai megtérés 1.: A felismerés

Mindennapos emberi tapasztalatunk, hogy rosszul döntöttünk, rossz felé indultunk, eltoltunk valamit. Kisebb és nagyobb jelentőségű ügyekben, egyénileg vagy közösségileg, önmagunkra vagy másokra vonatkozóan gyakran elfoghat minket ez az érzés.

Az efféle hozzáállásnak létezik olyan túlzó megnyilvánulása, amit inkább kerülnünk ajánlatos, aminek ellent kell mondanunk. Aki például hajlamos az indokolatlan pesszimizmusra, az önmarcangolásra, annak nem szabad az ilyen irányú gondolatokat kritika nélkül elhinnie önmagáról, hanem helyesebb az őt jól ismerő és szerető embertársai ítéletére támaszkodnia.

Közösségi téren is előfordul hasonló: manapság például a magyar közéletben elterjedt az eltérő gondolkodású, érdekű, pártállású emberek, csoportok teljes elutasítása, amikor semmi esélyt nem adunk nekik, mert már eleve meg vagyunk győződve arról, hogy semmit nem csinálhatnak jól, és egészen biztos, hogy bármit is mondanak, tesznek vagy akár csak gondolnak, amögött feltétlenül csak gonosz szándék vagy „legjobb esetben” tévedés állhat... Ez egy olyan fajta „meggyőződés a rosszról”, aminek ajánlatos lenne ellentmondanunk, már csak azért is, mert az örökösen gyanakvó ember, aki ott is „átlát a szitán”, ahol nincs is szita, első sorban saját magát teszi tönkre ezzel a hozzáállással.

***

Van azonban, amikor helyes annak a felismerése: elrontottunk valamit. Az ilyesmi leggyakrabban önmagunkkal kapcsolatban lehet helytálló. Különösen aggasztó a helyzet, ha arra jövünk rá, hogy hosszú távú életstratégiánk, megszokásaink, életünket meghatározó elveink elhibázottak, melyeken nem könnyű változtatni. Hiszen kialakítottunk általuk egy – gyakran kényelmes – életkeretet, és az egyes elemek egymást feltételezik benne, nem lehet egyet-egyet kiemelni anélkül, hogy a többi is ne változna vele.

A Szentírás bőségesen ismer ilyen eseteket. A próféták, de maga Jézus is nemegyszer szólít fel egyes embereket, csoportokat arra, hogy változtassanak életükön. (A legismertebb és talán legszebb példa erre Jézus példabeszéde a tékozló fiúról: Lk 15, 11-32.) Neve is van ennek a változtatásnak: megtérés. Az ezt jelentő héber szó („súb”) eredetileg azt jelenti: megfordulni és az ellenkező irányba menni az úton, görög megfelelője („metanoia”) pedig azt: megváltoztatni a gondolkodásmódot.

Mindkét kifejezésből látszik, hogy radikális és alapvető változásról van szó. A feladat éppen ezért korántsem egyszerű.

Világkorkép

Szerző: 
Nemes Csaba

A döntéshozók nem csak Rachel Carsonnak, „A néma tavasz” szerzőjének 1962-ban leírt szavait, de az 1972-ben a Római Klub által kiadott híres „A növekedés határai” című munkát elkészítő, nagy befolyással bíró tudóscsoport üzenetét sem vették komolyan, és úgy tűnik, hogy ez máig sem történt meg, pedig az akkori modelleredmények és az azóta eltelt negyven évben bekövetkezett tényleges változások közel állnak egymáshoz. 1972 a globális környezetvédelem fontos éve volt: ekkor rendezték meg Stockholmban az emberi környezet megóvásával foglalkozó első világkonferenciát, amikor először deklarálták az „emberhez méltó környezethez való jogot”.

A világ döntéshozóinak az alapállása az, hogy nem történt nagyobb katasztrófa, ráadásul sokkal több embert sokkal nagyobb jólétben tart el a Föld, mint 1972-ben.

Mégis mi történt azóta? Négy évtized alatt megduplázódott a Föld lakossága, többszörösére nőtt a vízfogyasztás, vészesen csökkent a megművelhető földterületek mennyisége, és csökkent a fajok sokszínűsége, ami a legfontosabb eleme az ökológiai egyensúly fennmaradásának. Egyre gyorsabban fogynak az egy főre eső vízkészletek, Afrikában olyannyira, hogy ez a jelenség igazi népvándorlást fog okozni a következő tíz-tizenöt évben. Egymást követik az időjárási elemi csapások és a szélsőséges éghajlati rekordok. Az elmúlt napokban újra bejárta a világsajtót egy díjnyertes kisfilm, amely bemutatja, hogy hetvenöt perc leforgása alatt hogyan tűnik el egy Manhattan nagyságú jégtábla az olvadó grönlandi jégmezőből. Ha továbbra is úgy gondoljuk, hogy nincsenek határok, akkor majd a természet fog figyelmeztetni bennünket arra, hogy hol a határ.

Ökológiai megtérés

Az idei nagyböjt során a teremtesvedelem.hu már hagyományosnak számító cikksorozatában az ökológiai megtérés folyamatát elmélkedjük át.

Ferenc pápa „Áldott légy…” enciklikájának 217. pontjában így ír:

»Ha ”a külső sivatagok azért szaporodtak el a világon, mert a belső sivatagok szétterjedtek”, [akkor] a környezeti válság mély belső megtérésre hívó felszólítás. De azt is el kell ismernünk, hogy vannak olyan elkötelezett és imádságos keresztények, akik – a realizmus és pragmatizmus ürügyén – nemegyszer kinevetik a környezet miatti aggodalmakat. Mások passzívak, nem határozzák el magukat szokásaik megváltoztatására, és így inkoherenssé válnak.

Ökológiai megtérésre van tehát szükségük, 

amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja.«

Mi is ez a megtérés? Hogyan jelenhet meg Jézussal való találkozásunk a világhoz fűződő kapcsolatainkban? Ezekre a kérdésekre próbálunk majd rávilágítani a következő hat vasárnapon megjelenő cikkeinkben.

A megtérés egy folyamat, ami több szakaszra osztható. E szakaszokat vizsgálja majd egy-egy cikkünk.

Remény a hitben

Épp miután megkezdtük ezt az adventi cikksorozatunkat, melynek témája: a remény a teremtett világ iránt magát felelősnek érző keresztény ember szemével, Ferenc pápa új katekézissorozatot kezdett Rómában Szent Péter téri általános kihallgatásain, s ezek témájául – a reményt választotta. Mintha csak meg akarta volna segíteni elmélkedésünket… Kézenfekvő, hogy Ádvent utolsó hetében a remény keresztény tartalmáról, a hittel való összefüggéseiről elmélkedve az ő gondolataiból induljunk ki.

Első katekézisében december 7-én többek között ezt mondta: „A remény a kicsinyek erénye! A nagyok, a megelégedettek nem ismerik a reményt, nem tudják, mi az.” Nem szokatlan, hogy Ferenc pápa mindenben a kicsinyek, a szegények, a kitaszítottak szempontjait látja meg elsősorban, és nekik ad elsőbbséget. De miért tartja Ferenc pápa a szegények erényének a reményt, és miért állítja, hogy a „nagyok” nem ismerik azt? Azért, mert akinek nincs szüksége semmire (vagy legalábbis így érzi, mert úgy bástyázza körül magát evilág dolgaival, hogy ideig-óráig ezzel tudja ámítani magát), annak nincs miben, nincs miért reménykednie. A remény mindig valamilyen jövőre vonatkozó vágyat foglal magában, és akinek nincs hiánya, az nem vágyakozik, így pedig nem is reménykedik. Csak annak számára érték a remény, akinek van mire várnia. Talán jobban érthető így az is, hogy sok gazdag, a világ javait habzsolva használó, és a rászorultság gondolatát magától minden formában elutasító embertársunk miért reménytelen, és így végül miért boldogtalan gazdagsága ellenére is.

De mielőtt sajnálni kezdenénk a gazdagokat, akik így mintha helyzetük folytán reménytelenségre lennének ítélve, fontos felidéznünk azt is, hogy az élet végességével, a szenvedéssel, a halállal való szembesülést valójában egyetlen ember sem kerülheti el. Ha pedig a(z önmagát) gazdag(nak látó) ember ebben a szembesülésben egyszersmind Krisztussal is találkozik; ha megismeri az evangélium válaszát ezekre az egyetemes, minden embert érintő hiányokra, és el is fogadja, hogy Jézus szemével tekintve – földi, viszonylagos gazdagsága ellenére – ő is kicsi, voltaképpen semmi, akkor neki is esélye van elkezdeni vágyakozni, és ezáltal reménykedni is.

Remény a művészetben

Előző két cikkünkben már láttuk, milyen fontos a remény mindennapjainkban és kitüntetett pillanatainkban egyaránt. Így az sem meglepő, hogy a művészet is keresi annak tartalmát, igazi jelentését és számos formában megjeleníti a reményt vagy annak hiányát, elvesztését.

A remény allegóriája – egyfajta jelképes ábrázolása – az előző cikkünk illusztrációjaként is használt női alak, horgonnyal. A horgony rögzítést ad, biztonságot jelent a hajósnak. Hasonlóan, az ember számára a remény lehet egy olyan fix pont, amibe kapaszkodva meg lehet pihenni, vagy át lehet vészelni életünk egy viharosabb szakaszát.

Máskor reménysugárról beszélnek az alkotók. Ebben a kifejezésben egyszerre van benne a minket pillanatnyilag körülvevő sötét valóság és az attól merőben eltérő másik, fényes világ kis sugárnyi, de mégis buzdító, motiváló üzenete. A reménysugár irányt is mutat, ami jól kifejezi azt, hogy a remény segít jó célokat kitűzni.

Kocsári Zs. Kati: Reménysugár

Adódhat olyan helyzet is, amikor a művészet puszta megjelenésével maga válik reménysugárrá. Ilyen esetről írt nemrégen a sajtó, amikor egy szír zongorista egy damaszkuszi menekülttáborban az utcán adott koncerteket annak bizonyítására, hogy a háborúban is megőrizhetünk valamennyit az élet szépségéből.

Hétköznapi reményeink

A remény evilági értelmezésének szerepe, haszna, csapdái és kritikája

„Amíg élek, remélek” (Cicero); „Amíg élet van remény is van” (Stephen Hawking); „Amíg idő van, van még remény is” (Székely János). Ezekkel és sok más hasonló idézettel is bemutathatnánk, hányféleképpen fogalmazzuk meg azt, hogy véges életünk napjaiban vágyunk valamire, remélünk valamit. Az mindegyik idézett megfogalmazásban közös, hogy a remény nem önmagában létezik. A remény időhöz és térhez kötött. A remény a jövő, aminek az eljövetele még előttünk van. Milyennek képzeljük a jövőt? Akinek a mai élete nem felel meg, szebb jövőt szeretne. A fárasztó munkát végzők kevésbé fáradságosra vágynak, a rohanásban lévők lassabb tempóra, a szeretet nélkül élők szeretetre vágynak.

A csapda az, hogy sokszor az ember nem remél, hanem fantáziál. A fantázia fontos, hogy előrevigyen az úton, de a fantázia veszélye, hogy eltereli a figyelmet a valóságról, a realitásról. Egy mondást találtam erről, ami igen elgondolkodtatott. „Néha fantáziál az ember a jövőről, de olyankor eszembe jut az a mese, amiben az asszony tojásokat visz a piacra, és tervezgeti, hogy majd mi mindent fog venni az árából. Aztán végül összetörik az összes tojás.” A fantáziálás rövid ideig tartó, nem a valósághoz köthető állapot – a szó jelentése  a szótár szerint: "képzelődik, álmodozik". A fantáziáláshoz hasonló csapda az illúzió, az illúzió kergetése. Áltatás, ámítás, érzéki csalódás. Mondhatjuk úgy is, hogy az ember a csodákban reménykedik? Csodák vannak. Az illúzió csodája és a mi csodáink között az a különbség, hogy honnan várjuk a csodát? A csodavárásunknak, egyben a reményünknek egy forrása van. Krisztus. Ami fontos számunkra, azt nem helyezzük a valóságon kívül, sőt azért teszünk, dolgozunk. Ébren tartjuk azt az állapotot, amiben reménykedünk. Minden új nappal, időről időre. Senki nem tökéletes, és nem is tudja minden nap azonos intenzitással végezni a munkáját, segíteni a rászorulót, sőt még a szeretetet sem tudjuk mindig ugyanazon a hőfokon tartani, de tudatosan lehet vigyázni rá és tudatosan lehet készülni. Időben. Ez az idő most is van. 

Reményünk

Idei adventi cikksorozatunkat a remény témája köré rendeztük. Tettük ezt azért, mert naponta hallva a híreket, például az új melegrekordokról, vagy olvasva a klímaváltozást tagadó döntéshozók előretörését, bárkiben felmerülhet a kérdés: Mit remélhetünk még? Ebben a mondatban nem csak a „mit?” kérdésre adható tudományos válasz érdekes, hanem az is, hogy miért pont a reményben keresünk támaszt?

Ebben az első cikkben a remény értelmezéseiről, funkciójáról és fontosságáról írunk. Egy hét múlva foglalkozni fogunk a remény szerepével a világban, hétköznapjainkban és ünnepeinkben. Majd rá egy hétre a remény jelenlétével a művészetekben. Végül advent végén a remény keresztény meghatározását és hitünkben betöltött funkcióját járjuk körül.

A remény fogalmát az értelmező szótár így írja le: „Bizalom, hit abban, hogy amit óhajtunk, megvalósul.” A hétköznapokban ez olyasmit jelent, hogy szeretnénk, de nem vagyunk, lehetünk biztosak abban, hogy úgy lesz. Érdemes észrevenni viszont, hogy a hittel összefüggésben használva a remény jelentése jelentősen eltér ettől. A hívő reménye bizalommal teli várakozás a megváltás által nekünk ígért örök életre.

Míg a világi értelmezésben érezhető egy feszültség az óhajtott dolog/esemény vonzó vonásai és a bekövetkezés bizonytalansága között, addig a hívő számára az üdvösség lehetősége bizonyosság. A remény fogalma itt inkább a várakozást, a türelmet hangsúlyozza.

HOLNAPHIMNUSZ KIÁLLÍTÁS

2015-ben az egyik Naphimnusz Egyesületi találkozón vetődött fel az a gondolat, hogy mindenki számára közérthető módon, képekkel illusztrálva, sok helyre eljuttatva szemléltessük a teremtésvédelem mibenlétét. Sokat beszélgettünk arról, hogy mivel lehetne leginkább kifejezni gondolatainkat, végül, talán egyáltalán nem véletlenül, Szent Ferenc Naphimnuszát találtuk a legmegfelelőbbnek. A kiállítás bevezető tablóján erről így írunk: 

„A jövő távlatairól
a jelen aggodalmainak szorításában
Szent Ferenc szavai nyomán

Egy rövid, de szerteágazó fizikai és szellemi sétára hívjuk a kedves látogatót. Assisi Szent Ferenc 1225-ben, már nagybetegen írta a Naphimnuszt (olaszul: Cantico di frate Sole, azaz Naptestvér éneke), mely az olasz irodalom első verses nyelvemléke is. Régi keletkezése ellenére ma is sok új felismerést indíthat bennünk útjára, ezekből született ez az elmélkedő kiállítás.”

Ferenc pápa üzenete a teremtéssel való törődés világnapjára

Gyakoroljunk irgalmasságot közös otthonunkkal!

Ferenc pápa üzenete a teremtéssel való törődés világnapjára

2016. szeptember 1.

Egységben az ortodox testvérekkel és csatlakozva más keresztény egyházakhoz és közös­ségekhez, a katolikus egyház ma tartja az éves „világnapot a teremtéssel való törődésért”. E világnap „értékes lehetőséget kínál az egyes hívőknek és a közösségeknek a teremtés megőr­zésére irányuló személyes hivatásuk megújítására, hálával tekintve fel Istenre azért a csodálatos műért, amelyet ő gondjainkra bízott, kérve segítségét a teremtés védelmében és irgalmát a bűnök miatt, amelyeket a világ ellen követtünk el, amelyben élünk.”1

A szentatya, Ferenc pápa levele a „teremtéssel való törődés világnapja” bevezetéséről (szeptember 1.)

(nem hivatalos magyar fordítás)

Tisztelendő testvéreimnek,

Peter Kodwo Appiah Turkson bíborosnak,

az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa elnökének,

Kurt Koch bíborosnak,
a Keresztények Egysége Elősegítése Pápai Tanácsa elnökének.

Osztozva szeretett testvéremmel, Bartholomaiosz ökumenikus pátriárkával a teremtés jövője iránti aggodalomban (vö. Laudato si’ enciklika, 7–9), és elfogadva képviselőjének, Ioannis pergamói metropolitának javaslatát, aki részt vett a közös ház gondozásáról szóló Laudato si’ enciklika bemutatásán, közölni kívánom Önökkel döntésemet, hogy a katolikus egyházban is bevezetem a „világimanapot a teremtéssel való törődésért”, amelyet az idei esztendőtől kezdve szeptember 1-jén tartunk, úgy, amint az már régóta történik az ortodox egyházban.

Keresztényekként szeretnénk felkínálni hozzájárulásunkat az ökológiai válság leküzdéséhez, amelyet az emberiség most átél. Ehhez elsősorban gazdag lelki örökségünkből kell merítenünk azokat az ösztönzéseket, amelyek a teremtés gondozása iránti szenvedélyt táplálják, mindig emlékezve arra, hogy számunkra, a Jézus Krisztusban, Isten értünk emberré lett Igéjében hívők számára „a lelkiség nincs elszakítva saját testünktől, sem a természettől vagy e világ valóságaitól, hanem ezekkel együtt és ezekben él, közösségben mindennel, ami körülvesz minket” (LS 216). Az ökológiai válság tehát mély lelki megtérésre hív minket: a keresztények meg vannak hívva egy „ökológiai megtérésre, amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban” (LS 217). Ugyanis „annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja” (uo.).

Teremtésvédelmi javaslat 2016 Nagyböjtjére – Szolidaritás

 
Virágvasárnap (március 20.)
 
Nagyböjt előző heteiben minden hétre jutott egy-egy konkrét javaslatunk, amelyek a Húsvétra való lelki felkészülés részeként Ferenc pápa „Áldott légy!” kezdetű enciklikájának szellemében nekünk és a körülöttünk élőknek is segíthettek felfedezni a teremtett világ iránti felelősségünk és istenkapcsolatunk szoros összefüggéseit. Így értünk a Virágvasárnaphoz, amikor Jézus a kereszthalála előtti vasárnapon bevonul Jeruzsálembe és kezdetét veszi a Nagyhét, Jézus szenvedéstörténete (passiója), majd bekövetkezik kereszthalála.
 
Jézus nagyheti története párhuzamba állítható azon emberi szenvedésekkel, amelyek a világban nap mint nap történnek. Árulások, hazugságok, csalások és csalatkozások áldozatai vagyunk mi magunk is. Ebben a helyzetben gyakran feltesszük a kérdést magunknak, hogy vajon miért történik mindez velünk. Ekkor csak a megválaszolatlan „miért”-ek sorakoznak fel az életünkben. Pál Feri atya úgy fogalmaz, hogy ilyenkor ne a „miért” kérdést, hanem a „kiért” kérdést tegyük fel magunknak. Sokkal egyszerűbben találhatunk választ és megnyugvást is a szenvedésünkben.

Teremtésvédelmi javaslat 2016 Nagyböjtjére – Csodáljuk a teremtés szépségét!

 
Nagyböjt 5. vasárnapja (március 13.)
 
Nagyböjti felhívás-sorozatunk ötödik pontja így szól: „Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében arra buzdítjuk a kedves híveket, hogy az előttünk álló hosszú hétvégén találjanak alkalmat arra, hogy kimenjenek a természetbe és gyönyörködjenek, örüljenek a teremtett világ gazdagságának, keressék benne Isten kezenyomát, szeretet-üzenetét, és hálát adjanak érte.”
A teremtésvédelem által szorgalmazott feladatok jó része úgy viszonyul a teremtett világhoz, mint olyan valamihez, ami tőlünk távol van, szenved, kínlódik, napi tevékenységünkkel „látatlanban”, áttételesen szennyezzük és károkat okozunk neki. Amikor az autóban megnyomjuk a gázpedált, amikor kidobjuk a műanyagpalackot, amikor bekapcsoljuk a villanyvasalót, többnyire nem látjuk közvetlenül a gleccsereket, melyek a globális felmelegedéstől olvadnak, a tengeri élőlényeket, melyek a vizekben felgyülemlő műanyagdarabokat lenyelik, vagy a füstölgő erőműveket. A „teremtés” könnyen válhat számunkra távoli, elvont dologgá.

Teremtésvédelmi javaslat 2016 Nagyböjtjére – Vegyszerek

 
Nagyböjt 4. vasárnapja (március 6.)
 
Amint a böjt a testi és lelki megtisztulásunkat segíti, belső késztetésünk támad környezetünk szebbé tételére – gondolva például a tavaszi nagytakarításra. A legáltalánosabb, egyszerű, pénztárca- és környezetbarát technikákat gyűjtöttünk össze a teljesség igénye nélkül.

Teremtésvédelmi javaslat 2016 Nagyböjtjére – Hulladék

 
Nagyböjt 3. vasárnapja (február 28.)
 
Hogyan csökkenthetjük háztartási hulladékunk mennyiségét?
Napjaink legsúlyosabb környezeti szennyezés forrása a hulladék felelőtlen létrehozásából, elhelyezéséből, kezeléséből adódik. 2013-ban hazánkban a keletkezett települési hulladék 3 millió 730 ezer tonna volt. Magunk is sokat tehetünk azért, hogy ez jó irányba változzon. A Nagyböjt részeként a naponta keletkező hulladékainkkal kapcsolatban is magunkévá tehetünk jó gyakorlatokat, amivel lelkiismeretünk mellett a környezetünk is tisztább, élhetőbb lesz, és ráadásul a pénztárcánkban is több marad. Mindössze több odafigyelés és tudatosság szükséges az alábbi tanácsok megfogadásához.

Teremtésvédelmi javaslat 2016 Nagyböjtjére - Fűtés

 
Nagyböjt 2. vasárnapja (február 21.)
Magyarország teljes energiafogyasztásának nagyjából a harmadát adja a lakossági energia­felhasználás. Ennek legnagyobb része fűtési, sőt manapság már egyre növekvő mértékben a hűtésre használt energia, valamint a használati meleg víz. Óriási a felesleges energiahasználatunk, részben a nem megfelelően szigetelt, részben a sokszor túlságosan melegre fűtött lakások miatt. Ismert, hogy fűtési energiánk forrása ma nagyrészt fosszilis energia (földgáz- és szén-) alapú, azaz az ehhez kapcsolódó károsanyag-kibocsátásunk jelentős, ami nemcsak a ma már jól ismert éghajlatváltozás egyik fő okozója, hanem a téli időszak helyi levegőszennyezettségnek is a legfontosabb forrása. Azért, hogy ezek a káros kibocsátások csökkenjenek, mi magunk is tehetünk, méghozzá nem is keveset. Vannak még ugyan olyan távfűtéssel ellátott lakások, ahol nehéz vagy nem is lehet szabályozni a belső hőmérsékletet, de másutt magunk dönthetjük el, hogy hány fok legyen lakásunkban. Sokan szeretnek „bedurrantani”, pedig – ahogy ezt számos elemzés bizonyítja – egy bizonyos hőfok felett ez nemcsak hogy felesleges, de nem is egészséges.

Teremtésvédelmi javaslat 2016 Nagyböjtjére – Étkezés

 
Nagyböjt 1. vasárnapja (február 14.)
 
A keresztény kultúrkör böjti hagyományában a hústól való tartózkodás természetes szokás. Mai modern világunkban azonban talán nehezebbnek tűnik, hiszen a régebbi korokhoz képest bőséges árukínálat lehetővé teszi az akár naponkénti húsfogyasztást is.
A húsfogyasztás csökkentése azonban nem csak az aszkézis része lehet, hanem egy környezettudatosabb életmód alapjává is válhat. Elsőre talán furcsának hangzik, de az élelmiszerfogyasztásunk, s azon belül is a húsfogyasztásunk jelentős környezeti terheléssel járhat.
Az állati termékek előállításához jóval több vízre, földterületre és fosszilis fűtőanyagra van szükség, mint a növényi táplálékokhoz. Az állatok táplálásához szükséges takarmány termesztése értékes területeket von el a gabonatermesztéstől.  Egy alapvetően állati termékeken alapuló étrend így ötször annyi gabona megtermelését vonja maga után, mint a főleg növényi alapú étrend. Ez az arány elsősorban a fejlett országokra jellemző: az Európai Unió mezőgazdasági területeinek 75 %-án takarmányt termelnek.
 
Ugyanígy ha összehasonlítjuk a vízfelhasználást, vagy éppen a fosszilis fűtőanyagok szerepét, szintén óriási eltéréseket tapasztalhatunk.  Élelmiszereink előállításához mindenképpen szükség van vízre, csakhogy ez az állati eredetű táplálékok esetén kiugróan magas. Míg egy kilogramm búza megtermelése csak 900 liter víz felhasználását vonja maga után, 1kg rizs pedig 1900 litert, addig 1 kg csirke már 3500 litert jelent, nem beszélve a marhahúsról, melynek egy kilójának előállításához nem kevesebb, mint 15 ezer liter vízre van összességében szükség.
Az állattenyésztés emellett nagyban hozzájárul az üvegházhatás növekedéséhez, amely a globális éghajlatváltozás egyik motorja.  A szarvasmarha és a juh szervezete nagy mennyiségben állít elő metánt az emésztés során, amely a szén-dioxid mellett a legjelentősebb üvegházgáz.  A cambridge-i egyetem kutatásai szerint a hús- és tejtermékfogyasztás folyamatos növekedése akár 80 %-ban lesz felelőssé tehető a jövőben az üvegházhatásért. Az állati termékek iránti kereslet bővülése a legelők kiterjesztését is maga után vonja, ezzel csökkentve világszerte a természetes élőhelyek területét.  A hús- és tejfogyasztás tudatos visszafogásával azonban mindannyian tehetünk közös lakóhelyünkért a Földért.  Emellett bevásárlásaink tervezésekor érdemes elgondolkodnunk az alábbi kérdéseken is:
1. Honnan származik az élelmiszer? 
2. Milyen módon termelték az élelmiszert?
3. Mennyi vizet használtak a termék előállításához?
4. Mennyire feldolgozott a termék?
5. Méltányos kereskedelemből származik-e? 

Teremtésvédelmi javaslat 2016 Nagyböjtjére - Közlekedés

Az egyoldalas nyomtatható változat (PDF) itt érhető el

Farsangvasárnap (február 7.) vagy hamvazószerda (február 10.)

„Idén nagyböjtben a húsvétra való lelki felkészülés részeként Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében szeretnénk olyan önként vállalható nagyböjti gyakorlatokat is a testvérek figyelmébe ajánlani, melyek nekünk és a körülöttünk élőknek is segíthetnek felfedezni a teremtett világ iránti felelősségünk és istenkapcsolatunk szoros összefüggéseit.

Ezért először is arra buzdítjuk a kedves híveket, hogy aki teheti, legalább a nagyböjti időben – lemondásként és egyben a teremtett világ iránti felelősségének kifejezéseképp – ne autóval jöjjön szentmisére, vagy ha igen, akkor kínálja fel az autóban lévő szabad helyeket közelben lakóknak, hogy „telekocsival” közlekedjenek, és egyben a segítőkész kapcsolat is erősödjön egyházközségünk tagjai között.”
 
A közlekedés talán a legismertebb környezetszennyező tevékenység. Folyamatosan zajlik, részvételünkkel vagy az orrunk előtt, és egy-egy látható füstpamacs vagy orrfacsaró kipufogógáz-felhő időről időre az eszünkbe juttatja káros hatásait.
 

Keresés
Programajánló
Bejelentkezés