Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
Sokan sokfelé keresik és vélik megtalálni a jelenkor kríziseinek fő forrásait. Az azonban biztos, hogy a HAGYOMÁNYOS KÖZÖSSÉGEK FELBOMLÁSA, AZ ELMAGÁNYOSODÁS súlyos probléma. Oka és egyben következménye is a természeti és társadalmi válságnak. Atomizált családban vagy sokszor egyedül élünk, holott tudjuk: „Nem jó az embernek egyedül lenni..” (Ter 2,18). Isten társas lénynek teremtette az embert.
A magány egyéni szinten is hat ránk, hiszen lelkileg rosszul érezzük magunkat tőle – de ez még nem minden. Jelenlegi széttagolt társadalmi létünk egy sor további probléma melegágya is egyben. Ahogy Ferenc pápa a Laudato si' enciklikában írja: „az egymástól elszigetelt egyének elveszíthetik képességüket és szabadságukat arra, hogy legyőzzék az instrumentális ész logikáját, és kiszolgáltatva maradnak az erkölcs nélküli, a társadalmi és környezeti érzék nélküli fogyasztói gondolkodás kénye-kedvének." (LS 219)
Magányos életmódunkhoz méltóan simul hozzá magányos közlekedésünk is. Egyedi, néhány főre készített kis bádogdobozokban furikázunk, megfosztva a környezetünk érzékelésének, megélésének lehetőségétől. Nem érezhetjük a szél fuvallatát az arcunkon, nem hallhatjuk a madarak csiripelését, a vonat füttyét, a kutya ugatását. Nem szippanthatjuk magunkba a zápor utáni föld semmihez nem fogható szagát, a lusta nyáresték grillfüstjét, a virágzó akácfák bódító illatát. Kis bádogdobozaink könyörtelenül elválasztanak minket a környező világtól. Mintha egy színes fényképben fekete-fehér életet élnénk.
De embertársainkhoz sem igazán szeretünk kapcsolódni az autózás során. Ferenc pápa és a Budapesti Műszaki Egyetem évenkénti felmérése is ugyanarra az eredményre jut: egy autóban jellemzően egyetlen fő ül (a BME 2022-es reprezentatív felmérésének eredménye szerint 1,28 fő/autó). "A városokban sok autót csak egy vagy két ember használ, emiatt megnövekszik a forgalom, a levegőszennyezés szintje magas, hatalmas mennyiségû nem megújuló energiát fogyasztanak el, több autóút és parkoló építése válik szükségessé, ami árt a városképnek. " (LS 153)
És tudják, mit? Bádogdobozaink nemcsak attól választanak el, ami a bádog túloldalán van, de még attól is, ami az innensőn. Észrevették, milyen nehéz az autóban egy igazán jót beszélgetni? Hiszen a kocsikat mérnökök és nem pszichológusok vagy lelkipásztorok tervezik – gyorsnak kell lenniük, nem közösségi energiák ideális elosztóközpontjának. Extrovertált legyen a talpán, aki hosszasan szóra tudja bírni útitársait egy személygépkocsiban! Arra pedig már gondolni sem jó, hogy az autóban általában villámgyorsan előkerülnek az okoseszközök, telefonok, és hirtelen azon vesszük észre magunkat, hogy a család minden tagja magába zárkózva nyomkod egy gépet – újabb remek módszer az egyedüllét fokozására.
A magány problémájának megoldása kézenfekvő és - legalábbis elvben - pofonegyszerű: kapcsolódjunk!
Kapcsolódjunk
Ezt ajánlja nekünk a Szentatya is: "A társadalmi problémákra közösségi hálóval kell válaszolni, nem pusztán az egyéni javak összegzésével…" (LS 219)
És ezt a gondolatot bizony a közlekedésre is alkalmazhatjuk! Magányos közlekedés helyett kapcsolódó közlekedést! A közösségi közlekedés, a séta, a kerékpározás mind-mind lehetőséget adnak arra, hogy a kapcsolódásnak valamelyik szintjét jobban megéljük: vagy embertársainkhoz, vagy a minket körülvevő teremtett világhoz kerülünk közelebb általuk.
Végül nézzünk rá a közlekedés és a kapcsolódás szemüvegén keresztül a mai ünnepre, virágvasárnapra. Ezen a napon Jézus szamárháton vonul be Jeruzsálembe. Ez rengeteg kapcsolatot igényel és hoz létre: elkötik a szamarat egy gazdától, aki rákérdez, kinek viszik; odahozzák neki, ráterítik a ruháikat, hozsannáznak. Jézus és a szamár is kapcsolatba lép egymással – egy élőlény hordoz egy másikat, nem egy gép –, Jézus pedig kapcsolatban van az őt köszöntő néppel. Az egész jelenetben az ószövetségi prófécia (Zak 9,9) teljesedik be, ahol a “szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján” kifejezés az alázatot és a szegénységet jelenti. ☝A szamárháton való bevonulás tehát nem Jézus kényelmét szolgálja, hanem prófétai, messiási jel!☝ (A mi közlekedési módjaink, eszközeink vajon milyen belső valóságok jelei?)
És bár a szamárháton történő misére vonulást napjainkban már nem javasolhatjuk, a drótszamarat – unalmasabb nevén kerékpárt – annál inkább! Hiszen tavasz van, az időjárás is a szabadba, mozgásra csábít. Használjuk ki a szép időt, kapjuk elő bringánkat, rollerünket! És ezen a vasárnapon éljük meg tudatosan a kapcsolódásainkat – útközben is! Ezzel igazán méltóan koronázhatjuk meg a mai ünnepet, a virágvasárnapot.