Prédikáció-vázlatok a teremtésvédelem szemléletmódjával

  • Nagyböjt harmadik vasárnapja

    A hetedik nap a nyugalom napja az Úrnak, a te Istenednek. Ezért semmiféle munkát sem szabad végezned ezen a napon, sem neked, sem senkinek a tieid közül. Az Úr ugyanis a hetedik napot megáldotta és megszentelte.” (Kiv 20)

    Istennek „oktalansága” bölcsebb az embereknél, és Istennek „gyöngesége” erősebb az embereknél.” (1Kor 1)

    Fölmenvén Jeruzsálembe, Jézus a templomban árusokat talált. Kötélből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta, mondván: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”” (Ján 2)

    A harmadik vasárnap olvasmányai jól mutatják nekünk, hogy „nagy” böjtünk értelme, célja nem az öncélú önsanyargatás, hanem a helyes irányok és arányok megtalálása az életünkben. Persze, ha történetesen épp rossz irányba haladunk, akkor ehhez kell a felismerés, a gondolkodás megváltoztatása és az azzal járó irányváltás (metanoia, megtérés). Az irányváltás sikerességéhez pedig összeszedettség kell, mint ahogy jelen céljaink, irányaink, gyakorlatunk őszinte és objektív vizsgálatához is kell a fegyelem, önmagunk kordában tartása, az ön-megtartóztatás, a visszanyert ön-uralom. (Mert ha a lélek kész is, a test gyönge...) Mindez azonban eszköze, nem célja a nagyböjtnek; a cél az Úr akaratának tisztább megértése és követése.

    A mai vasárnapon figyelmeztetést kapunk: az emberi élet nem a gazdaságról – még kevésbé a gazdagságról – szól! Ahogy Jézus erős prófétai jellel adja ezt tudtunkra, amikor a kereskedőket kiűzi a jeruzsálemi templomból, olyan erős prófétai üzenet az is, amikor Ferenc pápa ma, az ökológiai és társadalmi válság súlyos tényeit látva azt mondja: „Ez a gazdaság öl!”

    Még a legszebb, teremtő, alkotó tevékenységet is meg kell tehát szakítanunk pihenőkkel. Időről időre rendszeresen ki kell lépnünk a gazdaság motollájából, és egyáltalán mindenféle munkából: ez parancs! „Micsoda veszteség, milyen oktalanság!”- mondja a világ. – „Időnk több mint 14%-a, minden hetedik nap kárba vész! Miért gyöngítjük gazdaságunkat, országunkat?”

    Egész másról van szó. Ez a kilépés, a nyugalom napja nem egyszerűen megpihenést, a további munka érdekében szükséges regenerációt jelent számunkra, nem is valamiféle lehetőség a „munkagép” gondos, előrelátó karbantartására! Ez az idő áldott, sőt szent! Ez a nyugalom, ez a „tétlenség” és csend arra való, hogy Isten hangjára és cselekvésére figyeljünk, hogy meghalljuk és észrevegyük Őt az életünkben, csodáljuk bölcsességét és erejét, felfedezzük akaratát és kezenyomát a világban!

    Jézus nem engedi, hogy a szent és a profán, az ünnep és a hétköznap, a cél és az eszköz időben és térben keveredjék, és így lélekben is összekeverhető legyen. Ő, aki „ismer mindnyájunkat”, és „tudja, mi lakik bennünk”, Tőle szokatlan szigorral, elsöprő eréllyel, látványos, prófétai egyértelműséggel teremt rendet ebben a kérdésben.

    Én is a Lélek temploma vagyok. Az én szívemben, az én vasárnapjaimban rendet teremtett-e már Jézus? Megkértem már, hogy tegye meg? Magamért, és rajtam keresztül a teremtett világért is, melyet Vele szeretni felelős vagyok?

  • Nagyböjt második vasárnapja

    Utódaidat megsokasítom! Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedtél szavamnak.” (Ter 22)
    (Isten,) aki nem kímélte saját Fiát, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk Vele együtt mindent?” (Róm 8)
    Ez az én szeretett Fiam, rá hallgassatok!” (Mk 9)

    Úgy tűnik, Isten ezen a vasárnapon egyik szélsőségből a másikba visz minket! Egyik pillanatban végletekbe menő, mértéktelen, érthetetlen, feltétlen áldozatokat követel, a legkedvesebbet, legféltettebbet venné el tőlünk; a másik pillanatban Fiával együtt egyszerűen „mindent” nekünk ajándékoz! Egyik pillanatban lelkileg minden ajándékáról le kell mondanunk, nincstelenül, evilági reményeinktől megfosztva kell tudnunk megállni Előtte, hogy aztán felvigyen a hegyre, és mindent elsöprő magabiztosságot kínáljon: a „ha Isten velünk, ki ellenünk?” magabiztosságát.

    Ha ez a Jézus, aki velünk jár-kel, Isten, akkor valóban – ki ellenünk? Márpedig: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok, rá hallgassatok!” – hangzik a felhőből, a láthatatlanból!

    Jézus - a valóságos ember és valóságos Isten - kérései radikálisak, de nem bonyolultak. Szélsőséges jóságot, teljes, jókedvű engedelmességet, parancsok találékony túlteljesítését kéri tőlünk szelíden, de határozottan; cselekvő, termékeny jóakaratot minden és mindenki iránt.

    Megéri, hogy feltétlenül, „vakon” engedelmeskedjünk a belső hangnak, lelkiismeretünknek, Isten kéréseinek, indításainak? Megéri a lemondás szokásainkról, hajlamainkról, eddigi megoldásainkról, életmódunkról? Mit várhatunk cserébe az ilyen ábrahámi, jézusi engedelmességért? Talán meglepő módon: utódaink „megsokasítását”, s azt, hogy ez a sokaság nem átok, teher, hanem ellenkezőleg: áldás lesz a Föld népei számára!

    Igen, az „áldás vagy átok” nem önmagában a (lét)számokban rejlik! Az Istenre hallgatók utódai, az „engedelmesek népességrobbanása” áldást jelent a többiek számára is. A megtérés hatása – az ökológiai megtérésé is! – elmaradhatatlan! Végsősoron, Isten színe előtt, senki sem emelhet majd vádat Isten választottai ellen – akkor sem, ha megsokasodtak...

  • Nagyböjt első vasárnapja

    Íme szövetséget kötök veletek, utódaitokkal, és minden élőlénnyel, amely veletek van: a madarakkal, a háziállatokkal és az összes vaddal, a föld minden állatával.” (Ter 9)

    A (vízözönnel) jelképezett keresztség most titeket is megment, (...) hiszen az könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által.” (1Pét 3)

    (Jézus) Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. (Azután) Galileába ment, és hirdette Isten örömhírét: Betelt az idő, közel van az Isten országa! Térjetek meg!„ (Mk 1)

     

    A világtörténelemben szövetségek kötődnek és bomlanak szét. Az emberek, a közösségek, az országok szövetségeket alakítanak ki, összefogva hol jó, hol gonosz célok érdekében, világi vagy mennyei érdekek mentén. Mi, emberek milyen ritkán gondolunk arra, hogy fölösleges szövetségesek után keresgélnünk, hiszen már szövetségesek vagyunk: Isten szövetségesei! Isten összefogott mindnyájunkkal, minden teremtményével, egyenlőképpen, mindörökre! Ez a szövetség nem bomlik fel: együtt, egymásért, Istennek élünk, egymással és minden élőlénnyel, ami velünk van!

     

    Mi azonban minduntalan megfeledkezünk arról, hogy összetartozunk, egy zászló alatt - az alatt a bizonyos elöl járó „Királyi zászló” alatt - szolgálunk. Mint kapkodó, rosszul tájékozódó csapatok a harctéren, „baráti tűzzel” pusztítjuk egymást akarva-akaratlan, embert és állatot egyaránt.

     

    Emlékeznünk kell tehát újra meg újra arra, hogy mi Istenbe merítkezett emberek vagyunk, volnánk; keresztségünkre, Istengyermekségünkre hivatkozva kell könyörögnünk tiszta lelkiismeretért mennyei Atyánkhoz! A tiszta lelkiismeret egyrészt ártatlanságot jelent, azt, hogy Isten segítségével megszabadultunk a gonosztól, másrészt tisztánlátást, érzékeny, hibátlan, önmagunkkal szemben is őszinte megkülönböztetést jó és rossz között.

     

    Tisztánlátásunk visszaszerzésében, szövetségünk megerősítésében segít, ha kimegyünk az emberek közül a természetbe, a vadak és az angyalok közé. Ám amikor önmagunkkal szembesülünk, amikor belül próbálunk rendet teremteni, megjelenik a Vádló is, hogy alakuló belső rendünket szétdobálja. Milyen jó, hogy szövetségeseink állnak mellettünk mindenkor, még a „pusztában” is: „minden látható és láthatatlan” teremtmény, és azok Teremtője!

     

    Teremtményeiben – embertársainkban, az állatokban, a növényekben, a felhőkben és a vizekben – valóban közel van a Teremtő! Hiszen a teremtett világ a Terem világa, országa!

    „Vadak és angyalok között” megpihenve, imádkozva, szítsuk fel magunkban a szövetség örömét, a Teremtő közelségének boldogító tudatát! Akkor lesz mit továbbadnunk...

     

     

  • Nagyböjt, 2018 – az ökológiai megtérés jegyében

    Naphimnusz

     

    „Az ökológiai megtérés, (...) annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, nem valami szabadon választható feladat, s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja.” (Ferenc pápa, Laudato si’ 216)

     

    Hamvazószerda

     

    Térjetek meg! Keressétek Isteneteket, Uratokat! Ő jóságos és irgalmas – hátha újra megbocsát, s áldás fakad a nyomában! Üdvös böjtöt hirdessetek!” (Joel 2.)

    Engesztelődjetek ki az Istennel! Nézzétek: most van itt az alkalmas idő, most van itt az üdvösség napja!” (2Kor5.)

    Adományod rejtekben legyen! Rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Az emberek ne vegyék észre böjtölésedet! Atyád a rejtekben is lát...” (Mt.6)

     

    Az igazgatásban, „menedzsmentben” fontos eszköz a „backcasting”, ahol a lépcsőt nem jelen helyzetünkből kiindulva építgetjük a kívánt irányba, hanem képzeletben a célunkhoz állunk, és onnan tervezzük az utunkat szakaszonként visszafelé jelen helyzetünkig. A hamvazás ilyen „backcasting”-ra való felhívás: emlékezz, hogy Istentől jöttél, és oda fogsz visszatérni! Állj gondolatban Isten elé, s onnan nézz vissza mostani helyzetedre, útirányodra! Emlékezz, hogy egyszer majd örömmel akarsz odalépni Hozzá, emlékezz, hogy vinni akarsz neki valami szépet! Ebbe az irányba haladsz? Fordulj meg hát! Keresd meg újra Istent, s gyűjts Neki kincseket útközben!

     

    Keressük Istenünket – s hol találhatjuk másutt, mint teremtményeiben? Hol engesztelődhetünk ki Vele, ha nem teremtményei által? Erre szólít az „üdvös böjtre” való felhívás.

    De mitől üdvös a böjt? Van böjt, ami nem üdvös? Jézus szerint van. Ő arra tanít, hogy amikor időt vonunk meg magunktól, hogy másokra szánjuk – időt, amit étkezésre, szórakozásra, pihenésre fordíthatnánk – akkor tegyük azt csendesen, tapintatosan, szelíden, szerényen, mintegy a háttérben és a háttérből, emberi elismerést, köszönetet nem keresve.

     

    Ellenkezőleg: mi adjunk elismerést, köszönetet a Teremtőnek ajándékaiért, amelyekkel elhalmozott, az ajándékokért melyekkel oly hanyagul bánunk! Nagybölti „utunk” elején, most, az „alkalmas időben”, a megfordulás pillanatában először is nézzünk körül hálás szívvel! Részei vagyunk a Földnek, egyek vagyunk vele, „porból vagyunk és porrá leszünk”.

    Kérjük Isten irgalmát a teremtmények elleni bűneink miatt, remélve hogy a megbocsátás nyomán áldás fakad majd....

  • Miseszándék és könyörgések a teremtésvédelem hetén

    Miseszándék- és könyörgés-ötletetek a teremtésvédelem hetére.
    (szeptember utolsó vasárnapja és október első vasárnapja közti időszak)

  • Prédikáció-vázlatok 2009. Teremtés hete

  • Prédikáció-vázlatok 2010. Teremtés hete