Az ökológiai válság: közös felelősségünk

Nyomtatóbarát változat
Őszentsége II. JÁNOS PÁL PÁPA üzenete a BÉKE VILÁGNAPJA alkalmából, 1990 január 1.

BÉKESSÉG A TEREMTŐ ISTENNEL

BÉKESSÉG AZ EGÉSZ TEREMTETT VILÁGGAL

 

Bevezetés

1. Napjainkban mindannyiunk számára egyre világosabbá válik, hogy a világ békéjét nem csak a fegyverkezési verseny, a helyi konfliktusok és a népek és emberek közötti igazságtalanságok fenyegetik, hanem a természetet megillető kellő tisztelet hiányából fakadóan a természeti erőforrások kifosztása és az élet minőségének fokozódó hanyatlása is. A bizonytalanság érzése, amely ebből a helyzetből fakad, melegágya a kollektív önzésnek, mások semmibevételének és a becstelenségnek.

Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük. A nagy nyilvánosság éppúgy érintett a kérdéskörben, mint a politikai vezetők, és számos tudományág szakemberei vizsgálják annak okait. Ezenfelül egy új ökológiai tudatosság kezd kialakulni, amelyet ahelyett, hogy lenéznénk, inkább bátorítanunk kéne, hogy dolgozzon ki konkrét programokat és kezdeményezéseket.

2. Számos etikai érték, amelyek alapvetőek egy békés társadalom fejlődése szempontjából, különösen kapcsolódik az ökológiai kérdéskörhöz. A tény, hogy sok olyan kihívás, amellyel világunk szembe kell hogy nézzen, összefügg egymással, megerősíti a morálisan egységes világképen alapuló, körültekintően kidolgozott megoldások szükségességét.

Számunkra, keresztényeknek ez a világnézet a Kinyilatkoztatásból származó vallásos meggyőződésünkön alapszik. Ez az amiért ezt az Üzenetet a teremtés bibliai történetével kapcsolatos gondolatokkal szeretném kezdeni. Remélem, hogy még azok is, akik nem osztoznak ugyanebben a hitben, megtalálhatják a következőkben a közös alapot a gondolkodásra és cselekvésre.

I. "És látta Isten, hogy jó"

3. A Teremtés Könyvében, ahol Isten első, emberiségre vonatkozó kinyilatkoztatását találjuk (Ter 1-3), van egy visszatérő mondat: "És látta Isten, hogy jó". Miután megteremtette az eget, a tengert, a földet és összes részeiket, Isten megteremtette a férfit és a nőt. Ezen a ponton azonban a visszatérő mondat jelentősen megváltozik: " És látta Isten, hogy mindaz amit alkotott, nagyon jó volt" (Ter 1:31). Isten a teremtés egészét a férfire és a nőre bízta, és csak ekkor - ahogy olvashatjuk - nyugodhatott el "minden munkájától" (Ter 2:3)

Ádám és Éva meghívása, hogy osztozzanak a teremtés isteni tervének kibontakoztatásában, azon képességeket és adományokat mutatja meg, amelyek megkülönböztetik az embert minden más teremtménytől. Ugyanakkor ez a meghívás szoros kapcsolatot teremtett az ember és a többi teremtmény között. Ádámot és Évát az Úr saját képére és hasonlatosságára teremtette, hogy bölcsen és szeretettel uralkodjanak a Föld felett (Ter 1:28). Ehelyett lerombolták a fennálló harmóniát azzal, hogy tudatosan szembeszegültek a Teremtő terveivel, azaz a bűnt választották. Ez nem pusztán az ember önmagától való elidegenedésében, a halálban és a testvérgyilkosságban nyilvánult meg, hanem abban is, hogy a Föld fellázadt ellene (Ter 3:17-19; 4:12). Az egész teremtett világ a hiábavalóság alá vettetett, azzal a titkos várakozással, hogy majd megszabadul és eljut Isten fiainak dicsőséges szabadságára (Róm 8:20-21)

4. Mi keresztények hisszük, hogy Krisztus halála és feltámadása beteljesítette a megbékélés munkáját az emberiség és az Atya között, akinek "úgy tetszett (...), hogy benne (Krisztusban) lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével" (Kol. 1:19-20)* . A Teremtés újra megtörtént (Jel 21:5). Az egykor a bűn és a romlás kötelékeibe vert világ új életre kelt, miközben "új eget és új földet várunk, ahol igazság lakik" (2Pt, 3:13). Az Atya megismertette "ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról: hogy Krisztusban mint Főben újra összefogjon mindent, ami az égben és a földön van" (Ef 1:9-10).

5. Mindezek a bibliai szempontok segítenek, hogy jobban megértsük a kapcsolatot az ember tevékenysége és az egész teremtett világ között. Amikor az ember hátat fordít a Teremtő terveinek, olyan zavart idéz elő, amely óhatatlanul visszahat a teremtés teljes rendjére. Ha az ember nem él békében Istennel, a Föld maga sem lehet békében: "Ezért ölt majd gyászt az ország, és veszíti el erejét minden lakója a mező vadjaival, az ég madaraival, sőt még a tenger halai is elemésztődnek" (Oz 4:3).

A mélyből fakadó érzést, hogy a föld "szenved", azok is vallják, akik nem osztoznak Istenben való hitünkben. Valóban, a természet növekvő pusztulása mindenki számára nyilvánvaló. Ez azon emberi tevékenységek eredménye, melyek nincsenek tekintettel a természetet irányító rend és harmónia rejtett, mégis felfogható követelményeire.

Az emberiség egyre nagyobb aggodalommal teszi fel a kérdést, hogy van-e még gyógymód azokra a sebekre, amelyeket okoztunk. Nyilvánvaló, hogy nincs megfelelő megoldás pusztán a természeti erőforrások észszerűbb felhasználásával vagy jobb kezelésével, még ha ezek olyannyira fontosak is. A probléma gyökeréig kell jutnunk, és szembenézni a mélységes morális válság egészével, melynek a természet pusztítása csak az egyik súlyos jelensége.

II. AZ ÖKOLÓGIAI VÁLSÁG: ERKÖLCSI PROBLÉMA

6. Napjaink ökológiai válságának bizonyos elemei rávilágítanak a krízis morális jellegére. A legfontosabb ezek közül a tudomány és technika eredményeinek válogatás nélküli alkalmazása. Számos felfedezés tagadhatatlan jótéteményt jelentett az emberiség számára. Ez megmutatja az ember meghívásának nagyszerűségét a teremtésben való FELELŐS részvételre. Sajnálatos módon manapság világossá vált, hogy ezen felfedezések alkalmazása az ipar és a mezőgazdaság területén káros és hosszútávú hatásokat váltott ki. Ez pedig ahhoz a fájdalmas felismeréshez vezetett, hogy nem avatkozhatunk be az ökoszisztéma egyetlen területén sem anélkül, hogy figyelmet fordítanánk mind a beavatkozás más területeken megnyilvánuló következményeire, mind pedig az eljövendő generációk jólétére.

Az ózonréteg fokozatos elvékonyodása és az ezzel kapcsolatos "üvegházhatás" kritikus méreteket öltöttek az ipari növekedés, az erőteljes urbanizáció és a hatalmas mértékben megnövekedett energiaigény következtében. Az ipari hulladékok, a fosszilis energiahordozók elégetése, a szabályozatlan erdőirtások, egyes növényvédőszerek, hűtőfolydékok és hajtógázok használata, mindezek közismerten károsítják a légkört és a környezetet. Az ebből fakadó meteorológiai és légköri változások az egészségkárosodástól az alacsonyan fekvő területek jövőbeli elöntéséig terjedő következményeket eredményezhetnek.

Noha bizonyos esetekben a károsodások már visszafordíthatatlanok, számos más esetben még feltartóztathatóak lennének. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a teljes emberi közösség - egyének, államok és nemzetközi szervezetek egyaránt - komolyan vegyék a rájuk háruló felelősséget.

7. A legmélyebb és legkomolyabb jele a morális elem alapvető jelenlétének az ökológiai válságban az élet tiszteletének hiánya, ami a környezetszennyezés számos esetében megnyilvánul. A termelés érdekei gyakran elnyomják a dolgozók méltóságukból fakadó érdekeit, miközben a gazdasági célok elsőbbséget élveznek az egyének, sőt teljes nemzetek javával szemben. Ezekben az esetekben a szennyezés és környezetpusztítás annak a természetellenes és egyszerűsítő látásmódnak az eredménye, amely idővel az emberiség mély megvetését vívja ki.

Másrészről a kényes ökológiai egyensúlyt felborította az állati és növényi élet kontrollálatlan pusztítása valamint a természeti erőforrások meggondolatlan kitermelése. Fel kell ismernünk, hogy mindez, még ha a fejlődés és a jólét nevében történt is, végső soron az emberiség kárára válik.

Végezetül mély aggodalommal tekintünk a biológiai kutatások hatalmas lehetőségeire. Nincs lehetőségünk arra, hogy felbecsüljük azokat a zavaró biológiai hatásokat, amelyeket az átgondolatlan genetikai manipulációk valamint a növényi és állati élet új formáinak gátlástalan létrehozása eredményeznek, és hogy bármit is mondhassunk magának az emberi életnek az eredetét vizsgáló elfogadhatatlan kísérleteknek az eredményeiről. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy annyira érzékeny területeken mint a fentiek, az alapvető etikai normákkal szembeni közömbösség, vagy ezek elutasítása az önpusztításhoz vezet.

AZ ÉLET, ÉS MINDENEKELŐTT AZ EMBERI MÉLTÓSÁG TISZTELETE AZ ALAPVETŐ VEZÉRLŐ ELVE MINDENFAJTA EGÉSZSÉGES GAZDASÁGI, IPARI VAGY TUDOMÁNYOS FEJLŐDÉSNEK.

A környezeti kérdéskör összetettsége nyilvánvaló. Mindazonáltal vannak bizonyos alapvető elvek, amelyek, tiszteletben tartva a résztvevők autonómiáját és szakmai alkalmasságát, vezérelhetik a megfelelő és hosszútávú megoldások keresését. Ezek az elvek alapvetőek a békés társadalom felépítése szempontjából. Egy békés társadalomnak tisztelnie kell az életet, és nem veheti semmibe a tényt, hogy a teremtés egységes egész.

III. A megoldás keresése

8. A teológia, a filozófia és a tudomány egyaránt harmonikus világmindenségről beszél, egy olyan kozmoszról, amely integritással és saját, belső, dinamikus egyensúllyal rendelkezik. EZT A RENDET TISZTELNÜNK KELL. Az emberi faj arra kapott meghívást, hogy feltárja ezt a rendet, kellő körültekintéssel megvizsgálja és használja, megőrizve annak sértetlenségét.

Másfelől a föld végső soron KÖZÖS ÖRÖKSÉGÜNK, AMELYNEK GYÜMÖLCSEI VALAMENNYIÜNK JAVÁT SZOLGÁLJÁK. A II. Vatikáni Zsinat megfogalmazásában "Isten a Földet és annak valamennyi részét minden egyes ember és az összes nemzet hasznára szánta" (Gaudium et Spes, 69). Ennek pedig közvetlen következményei vannak a szóban forgó problémára. Egyértelműen igazságtalan, hogy kivételezett kevesek mértéktelenül halmozzák fel a javakat, elpazarolva az erőforrásokat, miközben emberek hatalmas tömegei nyomorult körülmények között, az emberi lét legeslegalsó szintjén élnek. Manapság a környezet pusztulása kijelöli azt a határt, amin túl - az egyéni és kollektív - önzés és kapzsiság ellentmond a teremtés rendjének, annak a rendnek, amelyet a kölcsönös függőség jellemez.

9. A rendezett világmindenség és a közös örökség fogalma rámutat a természeti javak kezelését illetően egy nemzetközileg jobban koordinált megközelítés szükségességére. Számos esetben a környezetei gondok hatásai túllépik az egyes államok határait; ennélfogva megoldásuk sem várható pusztán nemzeti keretekben. Az utóbbi időben szemtanúi lehettünk néhány biztató előrelépésnek az ilyen típusú nemzetközi együttműködés irányába, ennek ellenére a létező mechanizmusok és szervezetek jól láthatóan nem alkalmasak egy széleskörű munkaterv kidolgozására. Politikai akadályok, a túlzott nacionalizmus bizonyos formái és a gazdasági érdekek - hogy csak néhány tényezőt említsünk - gátat szabnak a nemzetközi együttműködésnek és a hosszútávú, hatékony kezdeményezéseknek.

A közös, nemzetközi lépések szükségessége azonban NEM CSÖKKENTI AZ EGYES ÁLLAMOK FELELŐSSÉGÉT. Nem elég ugyanakkor, hogy az egyes országok együttműködjenek a nemzetközileg elfogadott normák elterjesztésében, de végre kell hajtaniuk, vagy legalábbis megkönnyíteniük a szükséges társadalmi-gazdasági változásokat saját határaikon belül, különös tekintettel a társadalom legsebezhetőbb szektoraira. Az államnak ezek mellett aktívan törekednie kell saját területén belül arra, hogy megelőzze a légkör és a bioszféra pusztulását, gondosan felmérve többek között az új technológiai és tudományos vívmányok hatásait. Az állam felelős azért is, hogy biztosítsa polgárai számára, hogy ne veszélyeztessék őket káros szennyező anyagok és mérgező hulladékok. Manapság egyre erőteljesebben vetődik fel az EGÉSZSÉGES KÖRNYEZETHEZ VALÓ JOG, amely a megújított Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának részét kell hogy képezze.

IV. Egy új szolidaritás sürgető igénye

10. Az ökológiai krízis rámutat az ÚJ SZOLIDARITÁS SÜRGŐS SZÜKSÉGESSÉGÉRE, különös tekintettel a fejlődő és ipari országok közötti kapcsolatokra. A nemzeteknek egymás iránti tisztelet tanúsítva egyre fokozódó mértékben kell osztozniuk a békés és egészséges természeti és társadalmi környezet megteremtésének felelősségén. Az újonnan iparosodott államoktól nem várható el, hogy korlátozó környezeti normákat kényszerítsenek rá növekvő gazdasági életükre, amíg a fejlett országok be nem vezetik ezeket saját határaikon belül. Ugyanakkor az iparosodás útjára lépett államoknak nincs meg az erkölcsi szabadsága arra, hogy megismételjék a múltban mások által elkövetett hibákat, és nemtörődöm módon tovább károsítsák a környezetet ipari szennyezésekkel, kiterjedt erdőirtásokkal vagy a meg nem újuló erőforrások korlátlan kitermelésével. Ezzel összefüggésben sürgős megoldást kell találni a mérgező hulladékok kezelésére és elhelyezésére.

Semmiféle terv vagy szervezet nem lesz képes azonban a szükséges változások megvalósítására, hacsak a világ vezetői maguk is meg nem győződnek arról, hogy szükség van a szolidaritásra, amelyet az ökológiai válság követel meg, és amely alapvető a béke szempontjából is. EZ AZ IGÉNY ÚJ LEHETŐSÉGEKET TEREMT A NEMZETEK KÖZÖTTI EGYÜTTMÛKÖDÉS ÉS A BÉKÉS KAPCSOLATOK MEGERŐSÍTÉSÉRE IS.

11.Ki kell azt is mondanunk, hogy a megfelelő ökológiai egyensúly nem jöhet létre a világszerte fellelhető strukturális szegénység elleni közvetlen fellépés nélkül. A számos országban kialakult mezőgazdasági nincstelenség és igazságtalan földtulajdonlás vezetett a naturális gazdálkodás fennmaradásához és a talajok kimerüléséhez. Ahogy földjeik termőképessége leromlik, sok földműves új területeket tisztít meg, amivel felgyorsítják a kontrollálatlan erdőpusztulást, vagy olyan városi központokban telepednek le, ahol hiányzik a befogadásukra alkalmas infrastruktúra. Hasonlóképpen némely súlyosan eladósodott ország elpusztítja saját természeti örökségét, akár az ökológiai egyensúly visszafordíthatatlan felborulása árán is, hogy új, exportképes termékeket állítson elő. Ilyen helyzetben nem helyes tevékenységük káros környezeti következményeinek felelősségét kizárólag a szegényekre terhelni. A szegényeknek, akikre a Föld éppúgy rábízatott mint másokra, lehetővé kell inkább tenni, hogy megtalálják a szegénységből kivezető utat. Ez bátor szerkezeti reformokat valamint a népek és államok közötti megújult kapcsolatokat igényel.

12. De van egy másik veszélyes fenyegetés is, amely megrettent valamennyiünket, és ez a háború. Sajnálatos módon a modern tudomány képes a természet ellenséges célú megváltoztatására is. Az effajta változások hosszútávon beláthatatlanul súlyos következményekkel járhatnak. A kémiai, bakteriológiai és biológiai fegyvereket tiltó nemzetközi egyezmények ellenére a tény az, hogy a laboratóriumi kutatások tovább folytatódnak olyan támadó fegyverek kifejlesztésére, amelyek képesek felborítani a természeti egyensúlyt.

Manapság bármely globális méreteket öltő háború kiszámíthatatlan környezeti katasztrófához vezetne. De a helyi konfliktusok is, bármennyire korlátozottak legyenek is, nem csak emberéleteket és társadalmi struktúrákat pusztítanak el, de súlyos környezeti károkat is okoznak, tönkretéve a termést és a növényzetet éppúgy, mint ahogy megmérgezik a talajt és a vizeket. A háborúk túlélői olyan rendkívül nehéz környezeti körülmények között kényszerülnek új életet kezdeni, amelyek szélsőséges társadalmi nyugtalanságot idéznek elő, további negatív környezeti hatásokat kiváltva

13. A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját. A Föld társadalmainak jó része az igények azonnali kielégítésének és a fogyasztásnak a bűvöletében él, miközben közömbös marad az okozott károkkal szemben. Amint azt már kifejtettem, az ökológiai krízis világosan rámutat az emberiség erkölcsi válságának mélységére. Ha hiányzik az emberi személyiség és az emberi élet értékének megbecsülése, elveszítjük érdeklődésünket mások, és maga a Föld iránt is. Az egyszerűség, önmérséklet és önfegyelem valamint az áldozatos lélek a mindennapi élet részeivé kell hogy váljanak, különben mindannyian egy szűk réteg körültekintés nélküli életformájából származó következmények áldozatai leszünk.

A KÖRNYEZETI FELELŐSSÉGTUDATRA VALÓ NEVELÉS rendkívül sürgető feladat: felelősség önmagunkért, másokért, és a Földért magáért. Az oktatás nem gyökerezhet pusztán érzelmekben vagy üres kívánságokban. Nem szabad, hogy a modern világ visszautasításán vagy valamiféle "elveszett paradicsom" utáni homályos vágyon alapuljon. A felelősségtudat valódi oktatása együtt kell hogy járjon a gondolkodásmódunkról és viselkedésünkről szóló hiteles párbeszéddel. Az egyházaknak és vallásos testületeknek, nem-kormányzati és kormányzati szervezeteknek, valójában a társadalom minden tagjának pontos helye és szerepe van az oktatásban. Az első tanító maga a család, ahol a gyermek megtanulja tisztelni szomszédait és szeretni a természetet.

14. VÉGEZETÜL A TERMETÉS ESZTÉTIKAI ÉRTÉKÉNEK KÉRDÉSÉT NEM LEHET MEGKERÜLNI. A természettel való kapcsolatunk lelkierőt ad, a nagyszerűsége feletti elmélkedés pedig békét és derűt nyújt. A Biblia újra és újra a teremtés jóságáról és szépségéről beszél, amely az Urat dicsőíti (Ter 1:4; Zsolt 8:2, 104:1; Bölcs 13:3-5; Sir 39:16; 33; 43:1, 9). Nehezebb talán, de nem kevésbé mély az ember képességeiből fakadó eredmények feletti elmélkedés. Városainknak is megvan a maguk szépsége, ami arra indíthatja az embereket, hogy jobban vigyázzanak az őket körülvevő világra. A megfelelő várostervezés a környezetvédelemnek is fontos része, és a tájak természetes formáinak tisztelete elengedhetetlen előfeltétele az ökológiailag egészséges fejlődésnek. Nem kerülhető ki a kapcsolat az esztétikai oktatás és az egészséges környezet fennmaradása között.

V. AZ ÖKOLÓGIAI KRÍZIS: KÖZÖS FELELŐSSÉGÜNK

15. Napjainkban az ökológiai válság olyan méreteket öltött, hogy MINDANNYIUNK FELELŐSSÉGÉVÉ VÁLT. Amint arra már rámutattam, különböző aspektusai egyértelműen rávilágítanak az egyének, nemzetek, államok és a nemzetközi közösség kötelességeinek megállapítását célzó közös erőfeszítések igényére. Ez nem csak hogy kéz a kézben halad a valódi béke építését szolgáló tettekkel, hanem kézzel fogható módon megerősítik és alá is támasztják azokat. Amikor az ökológiai válságot a BÉKE KERESÉSÉNEK szélesebb kontextusában vizsgáljuk, könnyebben megérthetjük annak a figyelemnek a fontosságát, amire a Föld és annak légköre tanít minket: azaz hogy a világegyetemben jelen lévő rendet tisztelnünk kell, és hogy a szabad választás lehetőségével megajándékozott embernek súlyos felelőssége van ennek a rendnek a megóvásában az eljövendő generációk jólétének érdekében. És itt ismét leszögezném, hogy AZ ÖKOLÓGIAI VÁLSÁG MORÁLIS KÉRDÉS.

Bármely, különösebb vallásos meggyőződés nélküli, de a közös javak iránt mély felelősséget érző férfi és nő felismerheti, hogy kötelessége részt vennie az egészséges környezet helyreállításában. Annál inkább kell érezniük tehát mindazoknak, akik hisznek a Teremtő Istenben, és akik így meg van győződve arról, hogy a világegyetemben világos rend és egység uralkodik, hogy foglalkozniuk kell a problémával. Minden kereszténynek különösen tudatosítania kell magában, hogy felelőssége a teremtésben, a természet és a Teremtő szolgálata, alapvető eleme hitének. Ennek eredményeképpen az ökumenikus és vallások közti együttműködés hatalmas lehetőségei nyílnak meg előttünk.

16. Üzenetem végén közvetlenül katolikus testvéreimhez fordulnék, hogy figyelmeztessem őket a teremtés megőrzésének súlyos kötelességére A hívők elkötelezettsége az egészséges környezet iránt közvetlenül a Teremtő Istenbe vetett hitükből származik, az eredendő és a személyes bűn következményeinek felismeréséből, valamint a krisztusi megváltás bizonyosságából. Az élet és az emberi méltóság tisztelete az egész teremtésre kiterjed, amely az emberrel együtt dicsőíti az Urat (Zsolt 148).

Ezerkilencszázhetvenkilencben, Assisi Szent Ferencet az ökológiával foglalkozók égi patrónusává nyilvánítottam (Inter Sanctos Apostoli Körlevél: AAS 71 [ 1979] , 1509). Ő a teremtés sértetlensége iránti mély és őszinte tisztelet példáját kínálja a keresztények számára. Mint a szegények barátja, aki szeretetben élt Isten minden teremtményével, Szent Ferenc az egész teremtést - állatokat, növényeket, természeti erőket, sőt, Napfivérét és Holdnővérét is - meghívta, hogy együtt tiszteljék és dicsőítsék az Urat. Az assisi nincstelen tanúbizonyságát adja annak, hogy ha békében élünk Istennel, nagyobb készséggel fogjuk építeni a békét az egész teremtéssel is, ami elválaszthatatlan a népek közötti békétől.

Remélem, hogy Szent Ferenc példája segít abban, hogy örökké éljen bennünk a "testvériség" érzése mindazokkal a javakkal és szépségekkel, amelyeket a Mindenható Isten teremtett. És emlékeztessen minket tiszteletük és megőrzésük súlyos kötelességére, annak a még nagyobb és magasabb szintű testvériségnek a fényében, amely az emberiséget fűzi egybe.

A Vatikánból, 1989. december 8.

II. János Pál

 

 

© fordítás: Jávor Benedek, 1999

Keresés
Programajánló
Bejelentkezés