Teremtésvédelmi gondolatok Adventre - 4. vasárnap

Nyomtatóbarát változat

Szentlecke (Róm 1,1-7)

Testvéreim! Pál, Krisztus Jézus szolgája és meghívott apostola köszönt benneteket! Isten kiválasztott az ő evangéliumának hirdetésére, amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Ő test szerint Dávid nemzetségéből származott, a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult. Általa nyertük el a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között. Ezek közé tartoztok ti is, akiket Jézus Krisztus meghívott. Üdvözlöm mindazokat, akiket az Isten szeret és a szentségre hívott. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és Urunktól, Jézus Krisztustól!

 

A gyermekként közénk születő Krisztus beletagozódik egy emberi családba. Ez azt is jelenti, hogy vállalja az emberi fejlődésnek odáig elvezető, tökéletlen, de Istentől mégis megáldott útját, a korlátokat és sajátosságokat, melyek Dávid családját jellemzik.

A teremtményiség korlát, de benne rejlik Isten együttműködő szeretetének lenyomata is, áldás is kapcsolódik hozzá. A korlátok közüli szabadulás, a kiút nem a teremtett mivolt meghaladásán, megtagadásán keresztül vezet, hanem a halálon és az abból való feltámadáson át. Eggyé válni a teremtettséggel egészen a megsemmisülésig, hogy Krisztus feltámadása bennünk is hatékonnyá legyen a szentség Lelke által, akivel megajándékozott minket.

József, Mária jegyese részéről az eggyéválás Isten tervével egy nagyon egyszerű gesztust jelent: „Magához vette feleségét”. Kitartás a szeretetben, hűség az ígérethez, bizalom a kétségek ellenére is. A környezeti válság nem követel tőlünk különleges tetteket, csak egyszerű kitartást a szeretetben, osztozást (hűségesen az evangéliumhoz), bizalmat a közösségünkben élők iránt, és készséget a cselekvésre mindezekből fakadóan. Valójában egyszerűen annak következetes és komoly megélését, amiért és amiképpen Egyház vagyunk, a kegyelem kiválasztottai és meghívottak, a Megtestesült jelenlétét hordozó közösség a világban.

Laudato si'

83. A világegyetem úti célja Isten teljessége, amelyet a feltámadt Krisztus, az egyetemes kibontakozás tengelye már elért. Ezzel egy újabb érvet sorakoztattunk fel arra, hogy elutasítsuk az emberi lény bármiféle zsarnoki és felelőtlen uralmát a többi teremtmény felett. A többi teremtmény végcélja nem mi vagyunk. Mindnyájan velünk együtt és rajtunk keresztül a közös végcél felé haladnak, ez pedig Isten, a maga transzcendens teljességében, ahol a feltámadt Krisztus átölel és megvilágít mindent. Az értelemmel és szeretettel felruházott embernek ugyanis, akit Krisztus teljessége vonz, az a feladata, hogy minden teremtményt visszavezessen Teremtőjéhez.

 

221. Hitünk bizonyos meggyőződései, melyekről szóltam ennek az enciklikának az elején, segítenek gazdagítani e megtérés értelmét; ilyen például annak tudata, hogy minden teremtmény visszatükröz valamit Istenből és van valami üzenete, amelyet meg akar tanítani nekünk, vagy például annak bizonyossága, hogy Krisztus felvette magába ezt az anyagi világot, most pedig feltámadottként minden létező mélyén ott lakozik, körülölelve azt gyengéd szeretetével és átható világosságával. Hasonlóképpen annak felismerése, hogy Isten, amikor megteremtette a világot, egyfajta rendet és dinamizmust írt bele, amelyet az embernek nincs joga figyelmen kívül hagyni. Ha valaki olvassa az evangéliumban, hogy Jézus a madarakról beszél, és azt mondja: „Isten egyetlen egyről sem feledkezik meg” (Lk 12,6), vajon képes lesz-e bántani őket vagy kárt okozni nekik? Arra hívok minden keresztényt, hogy bontsa ki megtérésének ezt a dimenzióját, és tegye lehetővé, hogy a kapott kegyelem ereje és világossága kiterjedjen a többi teremtménnyel és az őt körülvevő világgal való kapcsolatára is, és az egész teremtés iránti mély testvéri szeretetre vezesse, amelyet Assisi Szent Ferenc oly ragyogóan megélt.

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés