Teremtésvédő gondolatok az értékekről

Nyomtatóbarát változat
Szerző: 
Rohály Gábor

A böjtben a lemondás nem cél, hanem eszköz. Ezért mondja Jézus: ”Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.” (Mt 6.16) Nem mazochizmusból tagadunk meg magunktól ételt és élményeket ez alatt a negyven nap alatt, hanem azért, hogy amint elül a köznapi eseményeink zaja és leülepszik a lázas tevékenységünk által felvert „szellemi porfelhő”, meghalljuk a belső hangokat, rálássunk a valóban fontos dolgokra az életünkben. 

Nézzük például viszonyunkat az anyagiakhoz! Egy sor kutatás bizonyítja, hogy növekvő fogyasztás nem csak a környezetet terheli egyre jobban, de egy bizonyos határon felül már nem is növeli a megelégedettségünket, nem tesz boldogabbá. Nagy Britannia GDP-ben mért gazdasági teljesítménye és ezzel párhuzamosan lakosainak fogyasztása 1973 és 2002 között közel 80 %-kal nőtt. Eközben az életükkel megelégedettek aránya 5% tűréshatáron belül változatlan maradt.

Nem vitatjuk, hogy van egy minimálisan elegendő fogyasztási szint: nagyjából a betevő falat megléte és a fejünk feletti fedél biztonsága; ez alatt a kevesebb fogyasztás lehetetlenné teheti a minőségi életet. Az alapvető szükségletek kielégítésén túl viszont a többletfogyasztás már egyre inkább csak rövid időre tölti el jó érzéssel a fogyasztót, és utána még erősebb hiányérzet jelentkezik, ami folyamatosan növekvő, értelmetlen fogyasztást és ennek ellenére jelentkező elégedetlenséget kelt.

Szintén a valódi értékekre való ráhangolódást gátolja a társadalmi egyenlőtlenség növekedése. Minél nagyobbak a jövedelemkülönbségek egy adott társadalomban, annál rosszabb képet mutat egy sor, az életminőséget befolyásoló tényező, mint pl. a bizalom mértéke, a bűnözési mutatók, de a társadalmi mobilitás és a várható életkor is. Meglepő adat, hogy a nagyobb jövedelmi különbséget mutató országokban, mint az USA és Nagy-Britannia, még a jövedelmi skála tetején lévők életminősége is rosszabb jellemzőkkel bír, mint az egyenlőbb jövedelemeloszlású Japánban vagy a skandináv országokban a magas jövedelműeké. Tehát míg pl. egy angliai gazdag anyagiakban mérve gazdagabb egy finn gazdagnál, mégis rosszabb minőségű, kevésbé boldog életet él a környezetéhez mért nagyobb jövedelmi feszültségből következően. 

Ha tehát belátjuk, hogy nem a fogyasztás és nem az anyagiak határozzák meg az életminőségünket, akkor hol keressük a teljesség felé vezető utat?

Sokat tanulhatunk azoktól az emberektől, akik haldoklókat ápolnak. Egyöntetű tapasztalatuk, hogy az utolsó idejükben a haldoklók nem a tárgyaikra, hanem az emberi kapcsolataikra emlékeztek vissza. Hasonló olvasható ki a halálközeli élményt megélők, például balesetek túlélőinek beszámolóiból. Azokban a kritikus pillanatokban nem a megszerzett vagy meg nem szerzett javaik miatt aggódtak, hanem az emberi kapcsolataikra, a kapcsolatokban megélt örömökre vagy éppen a kapcsolati mulasztásaikra gondoltak. Ezt a felismerést a Szentírás is számos helyén megfogalmazza, például a Zsoltárok könyvében: „Ne méltatlankodj hát, ha valaki gazdag, és ha házának fénye gyarapszik! Ha eljön halála, mit sem visz magával, dicsősége nem megy el vele.” (Zsolt 49, 17-18)

Azt láthatjuk a fentiekből, hogy életünk legtöbbet jelentő, legértékesebb pillanatait más emberekkel való közös tevékenységben, közös élményekben éljük meg. Így valósul meg az, hogy Isten társas lénynek alkotott, és Jézusban különösen is közösségi létezésre hívott meg minket. Törekedjünk hát arra, hogy minél több ilyen áldott pillanatra legyen esélyünk. Első lépésként keressük a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akikre amúgy szeretettel gondolunk, de már rég nem szakítottunk időt rájuk. Böjti cselekedetként hívjuk fel egy-két régen látott barátunkat, ismerősünket. Üljünk össze egy csendes beszélgetésre, hallgassuk meg, mi foglalkoztatja őket és főleg, hogy miben lelik örömüket mostanában. Gondolkodjunk el azon, hogy mit akarunk mi elmondani nekik. Ne felejtsük el elsősorban  örömeinket számbavenni! Lehet a helyzetünk nehéz, de ha örömökről még a gulágon raboskodó Olofsson Placid atya is be tudott számolni, akkor nekünk is csak jól oda kell figyelni és megtanulni megünnepelni mindazokat az apró és nagyobb jó dolgokat, embereken keresztül minket érő kegyelmeket, amiket naponta megélünk.

Aki a találkozásnál és beszélgetésnél tovább akar menni, az olyan kapcsolatába fektessen energiát és időt, ahol segítséget tud nyújtani a másik félnek. 

A pozitív pszichológia szerint 5 tényező jellemzi  a jól-létet, megelégedettségünk alapját – s mindez mélyen összecseng az evangéliumból kirajzolódó krisztusi értékekkel:

1 - átélni a pozitív érzéseket, érzelmeket, élvezni azt, ami jó történik velünk. Ebben az átélésben nagy segítségünkre lehet, megsokszorozza a hatását, ha együtt örülünk másokkal, közösségben éljük meg, erősítjük meg egymásban mind azt, ami jó történik velünk.

2 - elmélyülni dolgokban, megfelejtkezve magunkról belefelejtkezni abba amit csinálunk. (Lásd Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletét )

3 - látni az értelmét annak, amit csinálunk

4 - eredményesen élni, „gyümölcsöket teremni”

5 - a leghatékonyabb módszer jól-létünk növelésére, ha segítünk másokon!

(Nem elsősorban anyagi természetű segítségről van szó. Időt szánni a másikra, meghallgatni, együtt érezni vele, elvégezni valamit vele vagy helyette mind, mind segítséget jelent.)

Szintén nagyobb energiát igénylő, de boldogságot hozó és megerősítő böjti cselekedetünk lehet, ha kifejezzük a hálánkat valakinek. Válasszunk ki egy személyt, akinek sokat  köszönhetünk, de ezt még nem, vagy nem elég mélyen tudattuk vele. Gyűjtsük össze és írjuk is le azt, amiért hálát érzünk és aztán találkozzunk az illetővel, és mondjuk el neki!

Ha még ennél is többet akarunk tenni böjti elmélyedésként akkor válasszunk ki valakit, akivel feszültségekkel terhes a viszonyunk vagy kapcsolatunk. Ha már megbocsájtottunk, akkor vegyük fel a kapcsolatot az illetővel és kezdeményezzünk találkozást. Ha őszintén magunkba nézve azt látjuk, hogy még nem bocsájtottunk meg, akkor – elismerve a megélt sérelemből adódó veszteségeket – próbáljuk meg a másik fél szemszögéből is megnézni a történteket. Jó esély van rá, hogy ha tényleg sikerül beleélnünk magunkat abba, ahogy ő láthatta az eseményeket, akkor felismerjük: a minket bántó, sértő tette nem csupán az ellenünk irányuló rosszindulatának következménye. Ezzel meg is tettük a megbocsájtás felé vezető első lépést.     

Az emberi kapcsolatok fenti módokon való művelése csupán minimálisan terheli a környezetet, nem költséges, csak időigényes. De ez a befektetés gyorsan és nagy haszonnal térül meg élményekben, örömökben és hosszú távon megelégedettségben, boldogságban. Párhuzamosan azzal, ahogy felfedezzük és gyakoroljuk a fent leírt emberi kapcsolatokból fakadó örömöket, tudjuk veszteségérzés nélkül csökkenteni fogyasztásunkat, lemondani a környezetünket feleslegesen terhelő szokásokról. Ennek a kettős haszonnak a megtapasztalásához kívánunk áldásos böjt végi napokat olvasóinknak!

Cikksorozatunkat a jövő héten, Virágvasárnap, a nagyheti liturgia és a Teremtésvédelem kapcsolatáról szóló gondolatokkal folytatjuk.

Keresés
Programajánló
Bejelentkezés