Zöld böjt 2014

Nyomtatóbarát változat
Szerző: 
Rohály Gábor

2014. március 5., Hamvazószerda

Tisztelt Olvasóink!

Idén harmadik alkalommal indítunk cikksorozatot a nagyböjti felkészülés és a teremtésvédelem kapcsolatáról. 2012-ben mindennapi tevékenységeink területei mentén gondoltuk végig, mit tehetünk. 2013-ban a sarkalatos erények és az ökológiai gondolat kapcsolatáról elmélkedtünk.

A mostani Szent Negyvennapban arra hívjuk olvasóinkat, hogy velünk együtt gondolják át, hogyan segít minket a Szentlélek hét ajándéka (a tudomány, az értelem, a bölcsesség, a tanács, az erősség, a jámborság és az istenfélelem) a teremtett világ gondozásában és művelésében. Hamvazószerdával kezdve a következőkben mindig vasárnaponként tervezzük megjelentetni a heti gondolatokat, egészen április 13-ig, Virágvasárnapig.

A tudomány művelőinek környezetről, annak állapotáról és védelméről szóló művei könyvtárakat töltenek meg. De ha teremtésvédelemről, azaz keresztény szemléletű környezetvédelemről beszélünk, akkor látszik, hogy a tudomány, mint a Szentlélek ajándéka a mindennapokban használatos fogalomhoz képest egy kicsit más értelmet nyer. Boldog II. János Pál pápa gondolatait idézve: „A tudomány segítségével az ember felfedezi a teremtés teológiai értelmét, és a dolgokban Isten, vagyis az igazság, a szépség és a végtelen szeretet, bár valós és igaz, mégis korlátozott megnyilvánulását látja.”

Gondoljunk például egy növény- és állattársulás együttélését leíró munkára. Ha csak a száraz tudományos megközelítést nézzük, akkor kölcsönhatások és összefüggések hálóját látjuk. Ha teremtésvédő szemmel vizsgáljuk, akkor a társulás tagjainak egymásrautaltsága megjeleníti a szeretetet és a gondoskodást is. Korunk egyik nagy lelki mestere, Chiara Lubich írja egyfajta misztikus megtapasztalásáról beszélve: „Úgy éreztem, hogy Isten különös kegyelmeként egyszerre megláttam a dolgok mögött az Ő jelenlétét. Ezért, ha a fenyőket aranyba vonta a napfény, a patakok vize csillogva bukott alá a zúgókon, ha a margaréták, a többi virágok, meg az ég a nyarat ünnepelte – erősebb volt mindezeknél annak a Napnak a látványa, mely minden dolog mögött ragyogott. Megláttam, azt hiszem, valamilyen módon Istent, aki fenntartja, kormányozza a dolgokat. (...) A dolgok mind kapcsolatban álltak egymással a szeretetben, mind – mondjuk úgy – szerelmesek voltak egymásba. Ezért, ha a patak beletorkollott a tóba, az szeretetből történt. Ha egy fenyő a másik mellett nőtt, az is szeretet volt.”

A merőben természettudományos gondolkodás ma – még – nehezen tud mit kezdeni ilyen mondatokkal. Azonban az emberi értelem képessége nem csak egyféle módon fejeződik ki. Egyik megnyilvánulása a dolgok optimális működését célzó, az alkotásra irányuló technikai racionalitás (itt és a továbbiakban a nehezen lefordítható racionalitás szót abban az értelemben használjuk, hogy „az embernek az a sajátos tulajdonsága, hogy képes és törekszik is felfogni, tudatosítani és tevékenységében számításba venni a létezők és a létezés tulajdonságait és törvényszerűségeit”), másik, ezzel egyenrangú megvalósulása viszont a végső értelemre, miértre rákérdező  – ugyanennyire jogos – filozófiai, erkölcsi, lelki irányultság. A kétféle racionalitás egymást kellene hogy támogassa. Ennek szükségességét nagyon jól látjuk ma, amikor a tudomány által felkínált, sokszor szinte korlátlannak tűnő lehetőségek egyenesen kiáltanak az erkölcsi mérce után, mely megmutatná, hogy amit meg lehet tenni, azt vajon célravezető, emberséges, szép, is-e megvalósítani. A „technikai” módon megnyilvánuló értelem erre a kérdésre lényegéből fakadóan nem tud válaszolni – ezt csak a másik, a mai fül számára ijesztő nevű spekulatív racionalitás tudja megtenni, hiszen a jóról és helyesről értekező etika – bármennyire elfeledkezett erről a mai közgondolkodás – ehhez tartozik! Nagyon is fontos tehát, hogy amikor a technikát támogató természettudományt műveljük vagy tanuljuk, helyezzük mellé azt az erőfeszítést is, mely ugyanazoknak a valóságoknak a lét, a szeretet, a szépség, a jóság oldaláról való megközelítését célozza – és legyünk mélyen meggyőződve róla, hogy a látszólagos ellentmondások ellenére a kettő a Teremtőben – és az ő eredeti tervében a világról – valójában egy!

Mire indítson minket mindez? Javasoljuk, hogy a fentieket konkretizálva ki-ki keressen egy környezetvédelmi témájú cikket, és miközben olvassa, ne csak a köznapi értelemben vett tudományos eredményeket ismerje meg, de keresse benne „Isten, vagyis az igazság, a szépség és a végtelen szeretet … megnyilvánulását”. Könnyen elképzelhető, hogy pont egy olyan cikket találunk, ami gondról, problémáról, veszteségről szól. Egy ilyen írásban talán nem könnyű Istent és az Ő megnyilvánulásait észrevenni – ahogyan a kereszten függő Jézust nézve sem volt nyilvánvaló Isten szeretetének dicsőséges győzelme. De ahogy például egy vad lábnyoma nem a lábát, hanem annak hiányát jeleníti meg, és mégis ráismerünk a nyomot hagyó állatra, ugyanígy a baj, kudarc, ami a teremtő szándékától való eltávolodással függ össze, annál erősebben fordíthat minket az igazság, szépség, szeretet végső Forrása felé – és elindíthat minket az ezeket visszahozni törekvő cselekvés útján.

Jó olvasást és elmélkedést kívánunk!

Keresés
Programajánló
Bejelentkezés