Zöld böjt 2014 – A Szentlélek ajándéka: az erősség

Nyomtatóbarát változat
Szerző: 
Rohály Gábor

2014. március 30., Nagyböjt negyedik vasárnapja

Beszéltünk már tudományról, értelemről, bölcsességről és tanácsról, bejárva ezzel az ismeretből tudássá érlelt gondolatok alapján megszülető elhatározás életútját. Jobbára így tűzünk ki hasznos, nemes célokat, hosszú távra. Ezután következik a célok felé haladás aprómunkája. Nagyon sok szép terv azért nem valósult meg, mert a mindennapok apró akadályai elterelték a figyelmet, elkoptatták az igyekezetet.

Mi is történik újra meg újra, amikor egy hosszú távú cél felé törekszünk? Zajlik a mindennapi életünk, és felmerülnek olyan kényszerek és lehetőségek (csábítások), amik időt, erőt és figyelmet vonnak el a célirányos tevékenységünktől. Például elhatározzuk, hogy tömegközlekedéssel járunk a böjtben, de elered az eső. Ilyenkor nem más történik, mint a hosszú távú terveink megvalósításának soron következő lépése kell versenyezzen valami rövid távon előnyt ígérő cselekedettel, amit gyakran a kényelem, megszokás, beidegződés tesz „jóváhagyott” magatartássá lelkiismeretünk számára. A teremtés védelméért lelkesedő énünk harcol a megázni utáló oldalunkkal. Hogy ez mennyire verseny, vagy ha úgy tetszik, küzdelem, azt az is bizonyítja, hogy agykutatók megfigyelték, hogy két külön agyterület képviseli az egyik és másik alternatívát, és versengenek az agy cselekvést irányító részeinek befolyásolásáért.

Azt tekintjük kitartó, erős akaratú embernek, akinek az esetek többségében sikerül a hosszú távú célok felé vezető tetteknél maradnia. Vannak apró praktikák, amellyel segíthetjük az akaraterőnket. Az egyik ilyen például abból a felismerésből adódik, hogy a csábításnak engedni akaró énünk rövid „emlékezetű”. Ezt kihasználva például ha cikkírás közben úgy érezzük, hogy most gyorsan nassolni szeretnénk, tehetünk magunknak egy kompromisszumos javaslatot: Ha csak 10 perccel elhalasztjuk az evést, akkor nagy az esélye annak, hogy akkor már nem is lesz annyira csábító az a tervbe vett marék aszalt gyümölcs (jobb esetben), és nincs is már szükség a megevésére ahhoz, hogy jókedvvel folytassuk a munkát.

Mindebben nagyon megnő a hatékonyságunk, ha ezeket a harcainkat – melyek ránk tartoznak, nekünk kell megvívni őket – élő istenkapcsolatunk erőterében éljük át és küzdjük meg. Ha időnként elhalványulna az Ő jelenlétének bátorító tudata, kérjük a Szentlélektől az erősséget, vagyis azt, hogy idézze eszünkbe korábbi ajándékait, amelyekkel eljuttatott minket célunk kitűzéséhez, és kérjük a segítségét, hogy kitartsunk a megvalósításban is.

Hasonló erőpróba lehet meggyőződésünk megvallása is. A hittel kapcsolatban sokan próbálják elhitetni velünk, hogy az magánügy. Olyan értelemben valóban az, hogy a hit, mint Isten áradó kegyelmére adott személyes válasz az én belső elköteleződésem. De ebből az nem következik, hogy ezt az elköteleződést ne lehetne, sőt ne kellene tudatnom a környezetemmel. Hasonló a helyzet teremtésvédelmi elköteleződésünkkel is. Ha előállunk vele, vitát, esetleg indulatokat gerjeszthet. Alkalmanként hozzánk közelálló személyeket fordíthat szembe velünk. Ezt a kockázatot látva ne bizonytalanodjunk el: ez velejárója minden igazi döntésnek és az abból fakadó magatartásnak. Az erősség ajándéka abban is segít, hogy vállaljuk nyíltan a környezet és hit iránt elkötelezett meggyőződésünket. Csak így gyakorolhatunk hatást másokra, ébreszthetünk bennük gondolatokat, nyerhetjük meg őket is a Teremtés tiszteletére és az ebből fakadó cselekedetekre.

Mire indítson mindez minket? Szenteljük a Nagyböjtnek ezt a hetét arra, hogy végiggondolva néhány teremtésvédelemmel kapcsolatos tervünket, keressük azokat a pillanatokat, amikor a rövidtávú szempontok felülírnák eredeti elhatározásunkat. Ilyenkor kérjük a Szentlélektől az erősség ajándékát és próbáljunk meg hűek maradni hosszú távú céljainkhoz. Jobbára sikerülni fog! („Ki van próbálva!”)

Keresés
Programajánló
Bejelentkezés