„A közösség alapú megoldások felé” címmel írt Nemes Csaba cikket az augusztus 30-án megjelent Új Ember teremtésvédelmi rovatában Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű enciklikájának negyedik fejezete kapcsán. Azt írja, hogy a közösségi szempontú megoldásokhoz először is részletesen és őszintén kell megosztani egymással azokat a gondokat, környezeti károkat és károkozásokat, azokat a veszélyeket, folyamatokat, ideértve a veszélyes anyagokat és technológiákat. Ebben segít, ezt szabályozza az ún. Aarhusi Egyezmény. Az Az Egyezményben Részes valamennyi Fél garantálja a nyilvánosság számára a jogot az információk hozzáférhetőségéhez, a döntéshozatalban való részvételéhez és az igazságszolgáltatás igénybe vételéhez a környezetvédelmi ügyekben. Ugyanakkor köztudott, hogy az Egyezmény teljes körű megvalósulásának három nagy akadálya is van: az első, hogy vannak nagy, vezető tagállamok, akik nem csatlakoztak az Egyezményhez, a második, hogy az lenne a valódi megoldás, ha az összes ENSZ tagállam részese lenne az Egyezménynek, és a harmadik, hogy akik csatlakoztak azok sem veszik teljekörűen komolyan az Egyezmény rendelkezéseit. A nemzetközi jogi eszköz három fő pillére az információhoz való hozzájutás; a nyilvánosság döntéshozatalban való részvétele; és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés szinte mindenhol sérül valamilyen mértékben. Legyenek akár az éghajlatváltozással kapcsolatos információk, vagy a genetikailag módosított organizmusokhoz köthető adatok, vagy a szermaradványok adatai, valamint az ismert mérgező anyagok használatára vonatkozó adatok, de akár a nagy infrastruktúra beruházásokkal kapcsolatos pozitív és negatív társadalmi és környezeti hatások, mind fontos adatok a tényalapú és azok nyilvánossága nélkülözhetetlen a közösségi megoldásokhoz.