Összefoglaló a szeptember 29-i, “Közös otthonunk a teremtett világ” c. konferenciáról

Nyomtatóbarát változat

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanáccsal együttműködésben „Közös otthonunk a teremtett világ” címmel, egyházi és politikai vezetők részvételével konferenciát rendezett szeptember 29-én az Országház felsőházi termében.

Ferenc pápa júniusban jelentette meg enciklikáját a teremtett világ iránti felelősségről „Áldott légy – a közös ház gondozásáról” címmel. A körlevelet hívőknek és nem hívőknek egyaránt írta, és kiemelten szeretné megszólítani benne a világ vezetőit, ideértve minden felelős döntéshozót kormányzati és gazdasági szinten egyaránt.

A konferencia a pápai üzenet helyzetértékelésének és javaslatainak jobb megismerését, megértését, és a legszélesebb körben megismertetését, a döntéshozók közötti párbeszéd megindítását, a közös cselekvés elkezdését célozta. A konferencia közel 400 résztvevője között az egyházi méltóságokon, az államigazgatás, a politikai élet vezetőin kívül számos társadalmi szervezet, plébánia, közös jövőnkért aggódó civil jelent meg. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület aktív szerepet vállalhatott a konferencia megvalósulásában.

Az alábbiakban, rövid, mondhatni szubjektív összefoglalást adunk közre a konferencián elhangzottakról. Reményeink szerint a konferencián készült kép- és hanganyag elhelyezésére is módunk nyílik, de mindenképp szeretnénk honlapunkon figyelemmel kísérni és megosztani a Laudato si' pápai enciklikával kapcsolatos híreket, eseményeket.

Székely János püspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnöke köszöntötte a konferencia résztvevőit, majd Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa felolvasta Ferenc pápa angol nyelvű üzenetét, melyet a konferenciára küldött, s melyben áldását adta a résztvevőknek. Az üzenet magyar fordítását Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, a levél címzettje osztotta meg a résztvevőkkel.

Hölvényi György európa-parlamenti képviselő üdvözlésében az enciklikát történelmi jelentőségűnek nevezte. Mint mondta, a tanítás az emberi fundamentumok fontosságát hangsúlyozza. Nem klímaváltozásról beszél, hanem humánökológiáról. A személyes felelősség és szeretet alapvető szerepét emeli ki, és képes hidat építeni hívő és nem hívő között.

Kövér László, a Magyar Országgyűlés és a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács elnöke a jelenkor gondjait és katasztrófáit említve feltette a kérdést, hogy miként buknak el a nemzetek. Nem a szerencse, hanem intézményeik minősége dönt a fennmaradásukról. Az éhezés kiváltó okai közül is a legalapvetőbb az intézmények állapota. Jól működő intézményekhez rend szükséges; sajnos sokan félreértik ezt és megbélyegzik. A szabadság ellentétének tekintik, pedig annak ellentéte a káosz. A szabadság is igényli, feltételezi a rendet, melynek alapintézménye az állam. A természet rendje nem tartható fenn a társadalmi rend nélkül. Aki ezt rombolja, az a természetet is rombolja.

A zsidó–keresztény hitből eredeztethető az elfogadás, az elköteleződés, melyek a társadalom alapjait is jelentik.

A nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégia kész, a Parlament az NFFT-en keresztül felügyeli végrehajtását. Számos helyen javulás van, ugyanakkor nem horizontális a változás, távol vagyunk még a kívánatos állapottól.

A fenntarthatósághoz szükséges értékeink megvannak, de néha nem azok szerint cselekszünk. A természet nem múzeumi tárgy, melyet változatlanul kell megőriznünk, de nem is fosztható ki szabadon. Az enciklika három kapcsolatot nevez meg Isten, felebarátaink, és a Föld irányában, ezeken a kapcsolatokon kell javítani, ha javítani akarunk a Föld és az ember helyzetén. II. János Pál pápa „Ne féljetek” bátorítására is szükségünk van.

Áder János köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a környezet a közjóról szól. Globális összefüggések vannak, nincsenek határok, mindannyian osztozunk a gondokban, kivétel nélkül.

Egyetemes az emberi szolidaritás is. Nem pusztán néhány kihaló fajról, hanem az emberiség megmentéséről van szó. Mi is a Föld vagyunk, ahogy a Pápa is mondja az enciklikában. A bolygónk nem a birtokunk. A baj nem rajtunk kívül álló okok miatt történt, hanem okozói mi magunk vagyunk.

Az otthon az a hely, ahol még meg lehet nyerni a csatát, mert az az első védvonal. Így mindenki saját képességei szerint részt tud venni a küzdelemben.

Az enciklikát sok pozitív reakció kísérte, melybe értetlenkedő hangok is vegyültek. Aki nem szeretik meghallani az igazságot, felteszik a kérdést: Mi köze ehhez a pápának, az Egyháznak? Nem illetékesek a kérdésben – mondják egyes okoskodók. Az Enciklika megadja a választ: dolgunk és közünk van egymáshoz. Ugyanakkor a tanítás meghagyja a tudománynak, ami a tudományra tartozik.

Kétkedések és cinizmus korát éljük. Féktelen szabadságigény jellemez minket, az igazság azonban nehéz, terhet jelent. De szabad-e az, akinek nem jut tiszta ivóvíz, vagy akinek el kell hagynia az otthonát, mert lehetetlenné vált családjának megélhetése?

Meg kell győzni a kétkedőket, szólnunk kell a közömbösökhöz. Mindenkit meg kell szólítani, akiknek hatalmában áll a változtatás. A legfontosabb kérdés így, hogy szembe tudunk-e nézni saját kényelemszeretetünkkel?

A klímaváltoztatás időzített bomba. Nem fogjuk tudni meghatározni, mikor robban. A mi, a gyermekeink vagy az unokáink idejében. A selejtezés kultúráját ápoljuk, s ezzel magunkat pusztítjuk el. A cél az lenne, hogy a fejlődés kibéküljön a környezettel, ne ellenségek legyenek, hanem együtt a közjót szolgálják.

Ferenc pápa arra kér mindannyiunkat, folytassuk a beszélgetést, legyünk mi a kovász.

Erdő Péter bíboros, prímás érsek feltette a kérdést, van-e értéke az univerzumnak? Ha a keletkezése véletlen vagy megismerhetetlen, akkor értéke arra szűkül, hogy az egyénnek mennyire hasznos. Ez esetben puszta vágyaink szabják meg cselekedeteinket. Miért értékesebb egy életben gazdag bolygó egy kősivatagnál? Vagy mégis van önértéke? Ugyanígy: miért jobb, ha létezik az emberiség, mint ha nem létezik? Vagy miért jobb, ha nagyon sokáig fennmarad, mintha egy-két évszázad alatt eltűnik a kozmoszból...? A jövőért érzett felelősség így alapvető fontosságú a gondok kezelésében, a világhoz való viszonyunkban.

Hitünk szerint minden teremtmény önmagában értékes. Az enciklika azért is beszél a teremtésről, és nem természetről, mert Isten szeretet-tervéhez van köze. Innen fakad az ember tudatos és szabad cselekvése, amiből viszont kötelességek is származnak. Az ember ezáltal rádöbben, hogy nem önkényura, hanem gondozója a világnak.

A 115. – hálaadó – zsoltár fogalmazza meg találóan, hogy Isten ne értünk, hanem saját hűségéért mentsen, segítsen minket, ne a mi kiválóságunkért, hanem saját irgalmasságáért. Magunk érdemeiért ugyanis nem számíthatnánk szabadítására, de abban bízhatunk, hogy Isten gondoskodó, nagylelkű szeretete kíséri az emberiség életét. Ennek elfogadásához viszont el kell sajátítanunk a testvériességet, szeretetet és békét.

Jos Delbeke az Európai Bizottság Éghajlat-politikai Főigazgatóságának főigazgatója angol nyelven osztotta meg gondolatait a konferencia résztvevőivel.

A klímaváltozás már itt van, csak hatásait tudjuk enyhíteni. Európa tagadhatatlanul vezető szerepet visz a klímaváltozás elleni harcban. Meg tudjuk oldani, ha együtt cselekszünk.

Három alapelvre van szükség, a szolidaritásra, a részvételre és az igazságra, melyeket a pápai enciklika középpontba helyez. Ugyanezek motiválják az Európai Unió klímaváltozás-ellenes stratégiáját is. Fogjunk neki együtt!

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár kiemelte, hogy minden elköltött forintunk szavazás arra a jövőre, amiben élni szeretnénk. Az embercentrikus világkép helytelen. Biztató, hogy az új nemzedék az előző generációnál jobban figyel a környezettel kapcsolatos kérdésekre. Nem csak környezetvédelmi szakemberek feladata, hanem mindannyiunké, hogy tegyünk a káros folyamatok ellen.

Szabó Marcel, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztos helyettese hangsúlyozta, hogy az a helyes szemlélet, hogy a jövő nemzedékek is részei a nemzetnek! Az ENSZ a minap a stratégiai célok elfogadásával nagyot lépett előre.

Három alapvető kritika is éri a közgazdaságtudományt. A vállalatok csak tevékenységük tényleges költségének töredékét fizetik ki, a politikát csak rövidtávú gondolkodás jellemzi, valamint a jelenlegi gazdasági berendezkedés a természeti tőkét pusztítja.

Új világ kiépítésére van szükség a relativizmus és selejtezés kultúrájával szemben, melyet a „Használd és dobd el!” felfogás jellemez. Ha üres a szív, még inkább tárgyakat akarunk birtokolni. A célunk az élet és a kultúra sokszínűségének megőrzése kell hogy legyen! Nem szabad az egyes fajokra csak mint kiaknázható erőforrásra tekintenünk. Ne legyünk tovább az ökocidium évszázada!

Hetesi Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának tudományos főmunkatársa emlékeztetett rá: úgy tanultuk még pár évtizede, hogy az ember győzelmet aratott a természet felett. A természet azonban most benyújtja a számlát. Nagyon jellemző az emberre, hogy ha tiszta, szemétmentes erdei területet látunk, így vélekedünk: Itt még nem járt ember…

Az emberi pusztítás jeleit és következményeinek felsorolását hallva biztosak lehetünk, hogy nem kérdés már, hogy ez bűnnek tekinthető.

Mi keresztények nem követünk más isteneket… „Nem szolgálhatok egyszerre a Mammonnak és az Istennek”. Valóban így van ez? A Mammon ellen mégsem emeljük fel sokszor a szavunkat. Gazdaságkorban élünk. Nem tudunk belőle kiszakadni, a gazdasági növekedés a mindenható. Pedig tudjuk, hogy véges rendszerben nincs állandó növekedés.

Zlinszky János, a Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) vezető munkatársa, a PPKE Jog-és Államtudományi Kar docense felhívta a figyelmet, hogy a világi vezetők elképzelései összhangba kerültek az enciklikában megfogalmazott pápai megnyilatkozásokkal. A Szentatya rendszerszintű változtatásokat szorgalmaz és az ENSZ új, Transforming our World programja is 17 célt fogalmaz meg, 169 konkrét végrehajtandó feladattal. Magasra teszi a lécet, ennek megugrásához lelki megújulás szükséges!

Kivételes összhang, ökumenikus egyetértés van, komoly esélyeink vannak tehát, ritka az ilyen pillanat. Súlyos a felelősségünk. Lankadni, letérni az útról ne engedjük a politikusainkat, felelősek vagyunk ebben.

Béres Tamás az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára szerint vendégek vagyunk a földön. Jacques Derrida francia filozófus paraboláját idézve: akkor tudatosul ez, amikor mi magunk valakit vendégül látunk. Ehhez felszabadult ünnepélyesség kell. Ferenc pápa enciklikájában kinyitja az ajtót az esztétikai tájékozottság felé is. A mi kultúránk ugyanis esztétikum-, ill. hasznosság-vezérelt, így talán sokaknak ezen az úton lesz megközelíthető a mondanivalója.

Előíró normatív etika helyett inkább erkölcsi fogékonyságra van szükség. A megajándékozottság lehetne az alapélmény. Átélni az Teremtőtől kapott javakat, hálát adni nem passzív, hanem éppen aktív cselekvés. Ösztönöz minket, hogy olvassuk újra a bibliai történeteket, ezúttal a megajándékozottság és az esztétikum optikáján át.

Az enciklika tiszta forrás – úgy olvashatjuk mint egy breviáriumot, melyből bölcsességet, erőt lehet kapni!

Ma rendkívül divatos az „escapizmus”. A ma embere azon igyekszik, hogy csak ne kelljen végiggondolni felelősségünket, tennivalóinkat. Pedig már nincs időnk a késlekedésre, sőt: míg a XX. század a keresztény felekezetek között az ökumenikus kapcsolatépítés ideje volt, ma már éles helyzetekben, ügyekben tesztelnünk kell a kialakult kapcsolatok terhelhetőségét, mert sürget az idő: a történelem Ura túllépett rajtunk. Mind zarándokok vagyunk. Keresztény hívők testvérek vagyunk, akiket a Szentlélek egyesít.

Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adjunktusa, pápai káplán az enciklikát átfogónak, radikálisnak és egyenesnek nevezte. Beszédének alapkérdése az volt, hogy hogyan lesz tett, cselekvés a pápai üzenetből?

Elsősorban ökológiai megtérésre van szükség, valamint önkorlátozásra, mégpedig társadalmi szinten. Azonban ennél a lépésnél gyakran elerőtlenedünk. Sokan ugyanis életminőség-romlásként élik ezt meg, mások pedig eszközök híján nem cselekszenek. Ahogy a pápa írja: a törvények önmagunkban nem elegendőek. A változáshoz az kell, hogy a társadalom zöme fogadja el azokat, és tegye személyes, benső meggyőződésévé.

A teremtésvédelem témája a tapasztalat szerint a keresztényekben egyre kevésbé vált ki csodálkozást. Egyéni szinten már sokan cselekszenek, de kérdé bennük, hogy mit tehetnénk együtt, hatékonyan? Vannak előremutató kezdeményezések, például a Naphimnusz egyesület, zöld óvodák és iskolák sora, vagy az ökológiai dobókocka.

Hogyan vegyük rá magunkat az önkorlátozásra? Feltesszük a kérdést, hogy miért éppen én kezdjem el? A hit azonban ismeri azt a tapasztalatot, hogy ez nem hátrányos az embernek, sőt éppen a teljesebbé válást élhetjük meg az önkorlátozás révén.

A remény a hitünk központi eleme. Mi a cél felől bizonyosak vagyunk. A kereszténység legigazibb hozzájárulásaként a megélt és bátorítóan továbbadott reménnyel segíthetjük embertársainkat.

Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke zárszavában felhívta a figyelmet arra, hogy a környezeti váláság tünet, az ok bennünk van! Az emberi szívet kell átállítani.

A bárka képe közösségeink szimbóluma. Vigyük el az alábbi üzenetet a konferenciáról: közösségeink legyenek Noé bárkái, legyenek jelekké. Más mentalitást mutassunk, ahol nem a gyűjtés, nem a halmozás, nem a mennyiség, az eldobás, az erőszak a jellemző… Legyenek közösségeink szigetek, bárkák.

Az enciklika végén található imádság gondolatával: Legyünk őrzői e világnak a következő nemzedékek számára!

Keresés
Programajánló
Bejelentkezés