Részlet
10. Mindezek – az itt csak kiragadott példákkal illusztrált – változások elegendő bizonyítékul szolgálnak ahhoz, hogy egyértelműen kimondjuk: a természeti rendszerek ember általi átalakítása olyan mértéket öltött, amely mára felborította azok működési folyamatait, földtörténeti léptékben is páratlan sebességű változásokhoz vezetett, és ezzel – állat- és növényfajok sokasága mellett – bizonytalanná tette a bolygónk élő rendszereitől függő emberiség jövőjét is.
Keresés

A Szentatya környezetvédelemről beszélt hétezer fiatalnak

 

A Szentatya november 28-án, délelőtt hétezer fiatalt köszöntött a vatikáni VI. Pál teremben. A találkozót a Szent Ferenc lelkiségét követő, 1991-ben létrejött alapítvány szervezte, amelynek neve „Nővérünk a természet”. Tiszteletbeli elnöke 2007-től Rodriguez Maradiaga hondurasi bíboros, tegucigalpai érsek.

A fiatalok Szent Ferenc példájára döntötték el, hogy „a teremtett világ őrzőivé” válnak. A pápa hozzájuk és nevelőikhez intézett beszédében világosan rámutatott, hogy ma a környezetvédelem olyan érték, amelyről nem mondhatunk le. Nem vár jó jövő az emberiségre, ha nem nevelünk mindenkit felelősségteljes életstílusra a teremett világgal szemben. Ezt mindenekelőtt a családban és az iskolában tanuljuk meg.

Az élet fája nem egy vak és irracionális fejlődés eredménye, hanem a Teremtő erejét és szeretetét tükrözi. Igent mondunk a tudományos kutatásra, amennyiben az tiszteletben tartja a Teremtőt minden teremtményében. Ha az ember munkája közben elfeledkezik arról, hogy Isten munkatársa, erőszakot követhet el a teremtett világon, és olyan károkat okozhat, amelyek negatív következményekkel járnak az emberek számára is, mint ahogy ezt több alkalommal tapasztaljuk – mondta a Szentatya.

Az ember és a természet iránti tisztelet egy és ugyanaz. Mindkettő növekedhet, ha tiszteletben tartjuk az emberben és a természetben a Teremtőt és teremtményét. A pápa annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a fiatalokban szövetségesekre, az élet és a teremtett világ valódi védelmezőire talál.

Emlékeztetett rá, hogy Boldog II. János Pál pápa 1979. november 29-én Assisi Szent Ferencet a környezetvédelem védőszentjének nyilvánította. Benedek pápa köszönetét fejezte ki Rodriguez Maradiaga bíborosnak a tőle kapott ajándékért, a legősibb ferences forrásokat tartalmazó, ún. 338-as Kódex értékes reprodukciójáért, amelyet az alapítvány jelentetett meg 2004-ben.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

 

Bejelentkezés
Részlet

• környezetvédelem, környezetbarát, környezettudatosság

Ez a fogalomkör (az ökológiával együtt szemlélve) fejezi ki legpontosabban azt, amire törekednünk kell. Környezetvédelem az a munka, amely az emberi társadalom által saját ökológiai létfeltételeiben (leginkább saját maga által) okozott károk (környezeti válság) megelőzésére, mérséklésére vagy elhárítására irányul. Környezetbarát az a termék, amelynek előállítása, szállítása, fogyasztása, használata és hulladékká válása során – illetve az a folyamat, amelynek lezajlása során – a lehető legkevesebb környezetet terhelő hatás keletkezik. Ezek sorában a legfontosabbak az...