Tavaszi kertavatás Fóton és Csabdiban

Nyomtatóbarát változat

Május 24-én Fóton és 26-án Csabdiban sikerrel lezajlott két mintakert   ünnepélyes megnyitója (előbbiről olvashattak a teremtesvedelem.hu-n megjelent programajánlóban is). Mind a két eseményt meleg, bensőséges hangulat jellemezte. Mind a csabdi-i, mind a fóti kert létrehozásában és felavatásában, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Közhasznú Egyesület mellett, aktív szerepet vállalt, a helyi katolikus és református egyházközség  is. 

A kertek, a gyümölcsész projekt keretein belül jöttek létre, amelynek  elsődleges célja, a Magyarországon őshonos gyümölcsfa fajták megőrzése.  A Naphimnusz egyesület, a projekthez szükséges anyagi támogatást a VM (Vidékfejlesztési Minisztérium) és a NAKVI (Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet) pályázatán nyerte el.
 

Fóton, egy helyi, Ybl Miklós tervei alapján épült Római Katolikus templom kertjében kaptak helyet az őshonos gyümölcsfa csemeték, illetve itt került sor az ünnepélyes kertnyitóra is. Az eseményt – amelyen a tömegkommunikáció is képviseltette magát – a fóti katolikus óvodások és az ökomenikus iskola tanulói énekei, szavalatai is színesítették. A nap folyamán elhangzott több beszéd is. Tartalmas köszöntővel készült Nemes Gábor, a Naphimnusz egyesület elnöke, Kükedi Zsolt, az egyesület titkára, Török Ádám, valamint a helyi plébános. Ezek mellett, nagy sikert aratott a kertkialakításban szakmai szerepet vállaló Sára János péceli gyümölcsész, néprajzos ismertetője az alkalmazkodó gyümölcsészet lényegéről – és a kertben központ helyet elfoglaló körülbelül 100 éves körtefáról. Sor került lekvár sütemény és szörp versenyre is, amelyeket a helyiek készítettek és természetesen minden jelenlévő meg is kóstolhatta a finomságokat. 
 
Csabdiban is hasonló sikert aratott a gyümölcsész projekt. A gyümölcsfákat a lelkes résztvevők a helyi református templom, illetve parókia kertjében ültették el, és vették körbe kerítéssel, a vadállatok pusztítását elkerülendő. Itt, az esemény előtti pénteken, illetve a 25-i megnyitó reggelén is folytak még munkálatok, amelyekből a Naphimnusz Egyesület tagjai is aktívan kivették a részüket.    A kertavatásra és a közös ebédre, illetve egyéb programokra csak ezek után került sor. A finom lekvárok, sütemények, szörpök és a frissen sült házikenyér mellett, természetesen itt is jutott bőven szellemi táplálék az egybegyűlteknek. Igen elgondolkodtató volt a lelkész úr ünnepi megemlékezése és imája, Nemes Gábor és Kükedi Zsolt beszédei, illetve Török Ádám megfontolandó gondolatai. Ennél a kertnél is Sára János biztosította a szakmai hátteret, azonban más hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az ünnepélyes találkozón, így Csabdiban Labanc Györgyi érdekes és gondolatébresztő szavait hallgathatták meg a jelenlévők, fenntarthatóság érdekében mindenki által megteendő lépésekről és a világ élhetőbbé tételéről.
 
 
A két mintaprojekt sikerére való tekintettel, a Naphimnusz egyesület további kertek létesítését tervezi a jövőben, szintén helyi egyházközségekkel együttműködve. Emellett, a felgyülemlett tapasztalatokat, az egyesület rendkívül részletes dokumentációs anyagokba gyűjtötte ösze, amelyek szintén segítséget jelentenek majd hasonló kertek tervezéséhez és kivitelezéséhez. Emellett természetesen a csabdi-i és a fóti kert sorsának nyomonkövetése is az egyesület tervei között szerepel.