A Föld Órája 2013

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2013-03-23

A Föld Órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket.

Mint arra egy korábbi bejegyzésünkben is utaltunk, az Új Ember január 20-ai számában a Teremtésvédelem rovatban Bakonyi Gábor „Apró lépések a környezetünkért” című cikkében már felhívta a figyelmet erre a kezdeményezésre, megvilágítva annak összefüggéseit a keresztény felelősséggel a teremtett világért. Most az időpont elérkeztével itt az alkalom, hogy ténylegesen be-(jobban mondva: ki)kapcsolódjunk mi is; nem csak azzal, hogy szombaton este fél kilenckor egy órára a lehető legtöbb áramfogyasztó készüléket kikapcsoljuk az otthonunkban, hanem hogy ezt az időt valami olyan tevékenységre is kihasználjuk, ami segíti növekedésünket a teremtés iránti tudatosság terén, és ezen az egy órán túl hatással van évünk további részére is.

A programban való részvételre regisztrálni is lehet (ezzel közvetve segítjük azt is, hogy még többen tudomást szerezzenek a felhívásról), illetve további információk is találhatók a kezdeményezés honlapján: http://foldoraja.hu.