A teremtett világ megőrzése - Hetesi Zsolt előadása

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2012-04-29
Helyszín: 
Szent Imre templom, Budapest XI. ker. Villányi út 25.

A Szent Imre plébánia közössége, a Szentimrevárosi Egyesület és a Naphimnusz Egyesület közös szervezésében "Középpontban a Teremtés" címmel tartott előadássorozat második előadásán "A teremtett világ megőrzése" címmel Hetesi Zsolt fizikust hallgathatjuk a Villányi úti Szent Imre Templomban (Szentimrevárosban).

A Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoportjának vezetője előadása egyfajta jelentés lesz a Föld állapotáról.
Nehéz felfogni a mai ember számára, hogy milyen válságos helyzetben vagyunk, milyen nehézségekbe sodortuk magunkat saját életformánk és annak folytathatóságának érdekében. Ezért Zsolt tények felidézésével beszél majd az éghajlatváltozásról és az erőforrásválságról. Érinti, hogy emiatt milyen kihívások előtt áll a társasdalmi rendszer. Zsolt szerint a "vidd, használd és dob el" társadalma nem tartható fenn sokáig és az olcsó energia kora leáldozott. Arról is szól majd, hogy mit tehetünk mi, mit tehetnek a szentimrevárosiak?
Megoldáskeresése két úton halad:
1. Egyrészt az egyéni utak keresését mutatja be. Érinti a fűtési, a közlekedési, élelmiszer beszerzése, esetleg előállítási szokásainkat és erről egy a teremtett világért felelős fizikus olvasatát tárja elénk.
2. Viszont nagyon hangsúlyosan beszél a közösségbeli megoldáskeresésről is, az önrendelkezésről. Arról, hogy közösségtől korábban kapott "szolgáltatások" legtöbbje ma mind megszerezhető máshol pénzért, úgy tűnik nincs szükség szigorú értelemben vett közösségekre. Azonban az a fizikai tényszerűen bekövetkező válsághelyzet, ami előttünk tornyosul, arra kötelez bennünket, hogy úrjaalakítsuk azokat a közösségeket, a kölcsönös nagylelkűség és egymásrautaltság rendszerét, amelyek az önzést előtérbe toló világ lebontatott velünk.
 
Konkrét példákat fog hozni, hogy hogyan tehetünk mi is a teremtés védelmében. Megoldáskeresése, útmutatása ösztönző lesz mindannyiunk számára.
 
Kérdés, hogy hogyan térünk haza az előadás után? Mit teszünk még aznap valami konkrétat a teremtés védelme érdekében? Melyik közösségbe életébe kapcsolódunk be, ha ezt még nem tettük volna? Érezzük-e felelősségünket ezen a téren és élünk-e vele?
 
Jöjjenek el és hívjanak el másokat is!
 
(Figyelem, most nem 17 órakor, hanem 7-kor a mise után kezdünk!)
 
A templom megközelíthető gyalog a Móricz Zsigmond körtérről, a 61-es villamossal a Széll Kálmán tér felöl, kerékpárral... bárhonnan! (Kerékpártároló biztosítva.)