10. Mindezek – az itt csak kiragadott példákkal illusztrált – változások elegendő bizonyítékul szolgálnak ahhoz, hogy egyértelműen kimondjuk: a természeti rendszerek ember általi átalakítása olyan mértéket öltött, amely mára felborította azok működési folyamatait, földtörténeti léptékben is páratlan sebességű változásokhoz vezetett, és ezzel – állat- és növényfajok sokasága mellett – bizonytalanná tette a bolygónk élő rendszereitől függő emberiség jövőjét is.
Nap mint nap halljuk, olvassuk és látjuk a médián keresztül, hogy milyen veszélyben van környezetünk, milyen fenyegetettség leselkedik Földünkre, vizeinkre, a növényekre, az állatokra, valamint ránk, emberekre.
Ez a fogalomkör (az ökológiával együtt szemlélve) fejezi ki legpontosabban azt, amire törekednünk kell. Környezetvédelem az a munka, amely az emberi társadalom által saját ökológiai létfeltételeiben (leginkább saját maga által) okozott károk (környezeti válság) megelőzésére, mérséklésére vagy elhárítására irányul.
Környezetbarát az a termék, amelynek előállítása, szállítása, fogyasztása, használata és hulladékká válása során – illetve az a folyamat, amelynek lezajlása során – a lehető legkevesebb környezetet terhelő hatás keletkezik. Ezek sorában a legfontosabbak az...