2015 Advent - 2. hét - Az önellátásról és a technológia helyes szerepéről

Nyomtatóbarát változat
Szerző: 
Rohály Gábor

Kezdjünk hát bele az idei advent vezérfonalának választott vízió kibontásába. Már az első mondat is elgondolkodtató:

„Ebben a jövőben pár száz fős közösségekben élünk (akár városban, akár vidéken)”

A mai szemmel kicsinek tűnő pár száz fős közösség nem légből kapott ötlet. Robin Dunbar angol antropológus állította fel azt az elméletet, amely szerint egy ember átlag 150 másik emberrel képes stabil, élő szociális kapcsolatot fenntartani. Ennyi viszony fér a „fejünkbe”. Ennyi emberrel működik a kölcsönösség, tart össze a csoport. Ennél nagyobb csoportokban nem ismerhet mindenki mindenkit, csökken a bizalom, a csoport szükségszerűen tagolódni kezd. Könnyen felüti a fejét az önzés, sikeres lehet a „csapd be, úgysem látod többet” taktika. És valóban, olvashatjuk, hogy régen ekkora volt egy-egy jól működő faluközösség, és megfigyelhettük a széttöredezést is, amikor a nagyobb falvakban az identitás már a szűkebb településrészhez, például „alszeghez” és „fölszeghez” kötötte a lakókat. Városban is jól működtethetőek ilyen kisebb egységek, legyen az utca, lakótömb vagy plébániaközösség. Az ilyen közösségek olyan városokban működnek a legjobban, ahol a városrészek központjaiban helyet találhat minden szükséges üzlet és szolgáltatás, és így a helyi lakosok ismerősként köszönthetik a boltost vagy a cipészt, s egymást is. Ezeknek a helyi közösségi kapcsolatoknak szövögetésében (lásd Ferenc pápa enciklikájában: “a társadalmi problémákra közösségi hálóval kell válaszolni” – LS 219) nagy szerepe lehetne, és küldetéstudata is kellene hogy legyen a plébániai és egyéb keresztény közösségeknek, természetesen nem csupán a maguk javát nézve, hanem az egész körülöttük élő társadalom szolgálatára.

„szükséges javainkat lehetőségeink arányában magunk állítjuk elő közel önellátó módon.”

Az egyre összetettebb munkamegosztás azt eredményezte, hogy egyre több dolgot vásárolunk és mind kevesebb tárgyunkat, eszközünket készítjük el magunk. Távoli, sokszor közömbös emberek és intézmények kiszolgáltatottjaivá válunk. Víziónkban ez másképp lesz. Elsősorban egyszerűbb dolgokat, például egy ruhadarab megvarrását vagy egy kisebb bútor elkészítését egy közösség tagjai maguk elvégzik. Ki-ki tehetsége szerint készíthet bonyolultabb eszközöket is. Ez nem új, hiszen szüleink, pláne nagyszüleink idejében még sok mindent készített el magának egy család. Az így készített holmik nem csak azért tartósabbak, mert vigyázunk a kezünk munkájára, de valószínűleg  ki is fogjuk tudni javítani a kisebb hibáikat. Mindez azonban nem csupán piaci, szakmai, technikai vagy szervezési ügy, hanem elsősorban szemléletmód kérdése, melynek alakulása valójában szoros kapcsolatban van azzal, amit Ferenc pápa Laudato si’ enciklikájában “ökológiai megtérésnek” (vö. LS 217) nevez; és abban is segít, hogy határozottan szembemenjünk az oly súlyos külső és belső károkat okozó “selejtezés kultúrájával” (vö. LS 22).

„Élelmünk jelentős részét valamilyen holisztikus mezőgazdálkodási forma keretében termeljük meg, mely teret enged a természeti létezők sokaságának is.”

Az iparosított mezőgazdaság ugyan nagy mennyiségű élelmiszert állít elő, de a minőség már kétes, és a természeti és szociális környezetet súlyosan károsítja. Csak néhány hatást említsünk: a monokultúrák kiszorítják a többi fajt, a gépesített talajművelés gyorsítja az eróziót és elveszi a munkát a vidéken élők nagy részéről. 

A jövőben előtérbe kerülnek olyan gazdálkodási módok, amik a természetes élőhelyek mintájára több faj környezethez illő társulásával telepítik be a területet és vesznek többszörös hasznot akár kevesebb erőfeszítéssel. Ilyenek a permakultúra, az erdőkert vagy a folyóvizek mentén halat, gyümölcsöt és legelőt együtt adó fokgazdálkodás. Ezek első hallásra nem kapcsolhatók a városi léthez, de a balkonkertészek bizonyítják: már egy jól gondozott erkély vagy ablakpárkány is sok-sok friss fűszert, zöldséget képes adni. Ne feledjük azt sem, hogy a szemünk előtt, kezünk munkájával termelt ennivaló közel hozza a realitás korlátait és csökkenti a pazarlást. Ráadásul az – akár csak kis mennyiségben is – saját munkánkkal megtermelt élelmiszer egy olyan szellemi-lelki tapasztalatot, élményt is újra elérhetővé tesz számunkra, melyet a mai városiasodott környezetben élő ember már legtöbbször szinte elfelejtett: újra rátalálhatunk az egységre, létünk szoros összefüggésére a teremtett anyagvilággal; megélhetjük, mennyire szoros összefüggésben van életünk mindazzal az anyagi – fizikai és biológiai – valósággal, amibe testünk által bele vagyunk teremtve, és amit kezünk munkájával művelünk meg. Így képessé válunk tenni az ellen, amire ismét Ferenc pápa Laudato si’ enciklikája figyelmeztet minket: “Elfelejtkezünk arról,hogy mi magunk is föld vagyunk (vö. Ter 2,7). Testünket a bolygó elemei alkotják, annak levegőjét lélegezzük be, annak vize éltet és frissít fel minket.” (LS 2)

„Az anyag körforgást végez: lehetőleg minden újra és újra hasznosul, hulladék alig keletkezik.”

A teremtett világban körfolyamatok jellemzőek. Az erdő például egy olyan társulás, amely magát táplálja, öntözi és bontja el hulladékait. Ez azért lehetséges, mert a társulást alkotó fajok olyan kapcsolatok mentén álltak össze, hogy ami az egyik faj hulladéka, az a másik faj tápláléka (pl. lehulló levelek és azokon tenyésző gombák). Sajnos a modern gazdaság nyílt folyamatokkal nyersanyagból terméket, a fogyasztó a termékből hulladékot csinál. Újból Ferenc pápa figyelmeztetését idézve: a természetes ökoszisztémákkal szemben az emberalkotta “ipari rendszer nem fejlesztette ki a hulladék és a melléktermék feldolgozásának és újrahasznosításának képességét.” (LS 22) Ráadásul a gazdaság növekedési igénye miatt mind gyorsabban lesz a nyersanyagból hulladék. Van más mód is! Például a Günter Pauli által bevezetett kék gazdaság fogalma olyan egymáshoz kapcsolt termelőfolyamatokat takar, amelyek melléktermékei és nyersanyagigénye jól illeszkedik egymáshoz és így az energia felhasználása és hulladék keletkezése minimalizálható, miközben az elemek hasznossága összeadódik. Szemléletes mindennapi kismintája e gondolkodásnak a kávé. Bár a kávé fogyasztása maga is nagymértékben terheli a környezetet – messziről érkezik, a termőhelyén kiszorítja a helyiek ellátására szolgáló terményeket, oka sok erdőirtásnak stb., így az erős önkorlátozás a leginkább ajánlható fenntartható magatartás vele kapcsolatban –, de ha mégis fogyasztjuk, akkor legalább a folyamat “innenső végén” csökkentsük a kárt! Az őrölt kávé 0,2%-a hasznosul a népszerű italban. A 99.8% zaccra tekinthetünk hulladékként, de frissen egy tálra helyezve kiváló szagelnyelő is, például a hűtőszekrényben, ahonnan néhány napos szolgálat után mehet a komposztba, hogy talajjavítóként végezze – így már a kártételek mellett valamivel több hasznot hozó – pályafutását.

„Ismerjük, értékeljük és felelősen óvjuk lakóhelyünk természeti erőforrásait (víz, föld, élővilág, stb.).”

Azokat a dolgokat tudjuk jól óvni, melyeket szeretünk. És azt tudjuk szeretni, amit ismerünk. Könnyű személyes kapcsolatot kialakítani a környezetünkkel. Még aki városban él, az is találkozik számos velünk élő lénnyel, és sok módja van annak is, például a környezet madárbaráttá tételével, hogy ezeket a találkozásokat gyakoribbá tegyük. Ismerjük meg azokat a hatásokat is, amit mi gyakorlunk a környezetre. Kiderülhet, hogy egyik vagy másik szokásunk sokkal nagyobb környezetterhelést jelent, mint amennyit javít életminőségünkön. Ezek elhagyásával nagyot léphetünk a fenntartható jól-lét felé. Egyben életformánk biztatássá is válhat a környezetünkben élő embertársaink felé, akik talán már szintén felismerték az önkorlátozás szükségességét, csak valami (pl. a félelem az életminőség romlásától) visszatartja őket ezektől a döntésektől, holott – tanúsíthatnánk nekik józan és mégis örömteli életmódunkkal – "a szabadon és tudatosan élt mértéktartás felszabadító. Ez nem kevesebb élet, nem gyengébb izzás, épp ellenkezőleg. Valójában azok élveznek és élnek meg jobban minden pillanatot, akik felhagytak azzal, hogy innen-onnan csipegessenek, hogy mindig olyasmit keressenek, amijük nincs. Az ilyenek megtapasztalják, mit jelent értékelni minden egyes személyt és minden dolgot, megtanulnak kapcsolatba lépni a legegyszerűbb valósággal is, és tudnak örülni neki.” (LS 223)

„Amit előállítani nem tudunk, ahhoz kereskedelem révén jutunk hozzá a lokalitás elvének megfelelően: lehetőleg minél közelebbi szomszéd közösségtől, akiket ismerünk.”

Egy vonzó jövő nélkülözhetetlen része a bizalmon alapuló kapcsolatok hálózata. Lesznek szükségletek, amiket nem tud a mi közösségünk kielégíteni. Gondoljunk csak a városi élelmiszertermelés korlátaira. Ilyenkor lesz megoldás egy városi közösség és közeli termelők szoros kapcsolatán alapuló szövetség. Fontos, hogy ez a kapcsolat mind a két fél számára előnyös legyen, a vásárló megbízható élelemhez, portékához jusson, a termelő pedig tisztességes áron adhassa el munkája eredményét. Ezeknek a döntéseknek felelős meghozatalához elengedhetetlen annak belátása, hogy egyéni nézőpontjaink mindig részlegesek, és szükség van az egymás felismeréseire való odafigyelésre, működőképes, közös döntések kialakítására (például a vásárlói viselkedés terén), és egymás segítésére az azokhoz való hűséges ragaszkodásban. Ebben nagy erőt jelenthet a Jézustól tanult magatartás, aki a mindenható Isten végtelen bölcsességének kinyilatkoztatását azzal kezdte, hogy például földi édesanyától emberi nyelven beszélni tanult; s a legkeményebb ellentmondásokat elszenvedve sem adta fel eredeti célját, az emberek iránti feltétel nélküli szeretetet. Nekünk is az ebből megtanulható nagy alázatra, valamint az elfogadás és az elengedés nagylelkű képességeire van szükségünk, hogy együtt megtaláljuk az evangéliumi értelemben is előrevivő utakat – főként épp e leggyakorlatiasabb cselekvések terén.

„A technológia fejlett, mégis csínján bánunk vele: az életmentést és kommunikációt minden lehetőségével szolgálja, ezen túlmenően azonban inkább a „low tech”, az egyszerűség a divat.”

„A tudomány és a technológia az Isten által adott emberi kreativitás csodálatos termékei” – idézi Ferenc pápa elődjének, II. János Pálnak megállapítását a Laudato si enciklikában (102). Nem maga a technológia a bajok forrása, hanem az értékeket nem tisztázó, mindent eluraló alkalmazása. Szükség van az új eredmények széleskörű alkalmazására a gyógyításban és az információk áramoltatásában, de biztosan túlzás az internetre csatlakoztatott kenyérpirító. Fritz Schumacher alkotta meg „A kicsi szép – Tanulmányok egy emberközpontú közgazdaságtanról” c. könyvében a megfelelő technológia fogalmát. Ez olyan technológiákat fed, melyek egyszerűek és olcsóak, kis léptékűek, inkább munka-, mint tőkeigényesek, energiahatékonyak, környezetkímélőek és helyi irányítás alatt állnak. Meggyőződésem, hogy a jövőben ilyen megfelelő technológiákkal oldhatjuk meg a mindennapok feladatainak nagy részét. Kevesebb háztartási robotgép és barkácsgép vesz majd körül bennünket, de az egyszerűbb eszközökkel is el fogjuk tudni végezni a szükséges feladatokat, sőt, még némi testmozgás is jár majd vele. Idézzük fel, hogy a mozgásszegény életmód áll korunk nem egy vezető egészségügyi problémájának (szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség stb.) hátterében. A sport egy részét kiválthatná a hasznos és teremtésbarát munkával járó mozgás. Másrészt a munka sokkal több is, mint egyszerűen szükségleteink kielégítésének eszköze, vagy akár hasznos aktivitás, és ezért nem helyes irányultság minél inkább kiiktatni az életből és technikai megoldásokkal helyettesíteni azt, mert (ismét Ferenc pápát idézve): “a munka bármely formája mögött rejtőzik valamilyen felfogás arról a kapcsolatról, amelyet az emberi lény a tőle különbözővel létesíthet és létesítenie kell” (LS 125), és: “Teremtésünktől fogva munkára hívattunk. Nem szabad arra törekedni, hogy a technológiai fejlődés egyre nagyobb mértékben felváltsa az emberi munkát, mert azzal az emberiség önmagának okozna kárt. A munka szükségszerű, hozzátartozik az élet értelméhez ezen a földön, út az éretté váláshoz, az emberi kibontakozáshoz és a személyes önmegvalósításhoz.” (LS 128)

Remélem, hogy sikerült közelebb hozni jövőképünk néhány vonását. A cikk sok szavához kapcsolat is tartozik, ami további ismeretekhez vagy példákhoz vezeti azt, aki rákattint.

Keresés

Programajánló
Bejelentkezés